Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
1978. augusztus 27., vasárnap I NÉPÚJSÁG Barátaink életéből Félix fürdő — képekben Feljegyzések igazolják, hogy 1711-ben építették a Nagyvárad melletti Félix fürdőn az első fürdőházat. Egyes források szerint 1763-ban gerendákkal kibélelt, két részre osztott medencében fürödtek a férfiak és a nők, jó száz év múlva, 1885-ben pedig sikeres fúrásokkal bővítették a vízhozamot. Ekkor találtak arra a föld alatti vízmezőre, melyből naponta 170 ezer hektoliter, 49 fokos víz tör a felszínre. A mai Félix fürdő modem üdülő- és gyógyközponttá épül. Virágházaiban számos egzotikus növényfajta díszük. Nyáron a turisták kedvelt pihenőhelye. A régi fürdőépület, melyet az elmúlt években modernizáltak Látvány a piramis alakú napozóról. Háttérben egy új fürdő- szálló A gyógyfürdő legkedveltebb medencéje, emeleti napozókkal Fotó: Gál Edit 57 millió hallgató Idegen nyelvek oktatása a Szovjetunióban A Szovjetunióban az idegen nyelv tanulása minden középiskola és főiskola tanulmányi programjának elválaszthatatlan része. Az idei tanévben a közép- és felső iskolák idegen nyelvet tanuló hallgatóinak száma megközelítette az 57 milliót. Az országban 12 idegen nyelvek főiskolája és valamennyi nagyvárosban legalább egy felsőfokú nyelvet oktató intézmény található. A külföldi nyelvekkel foglalkozó legismertebb főiskola a Maurice Thorez Idegen Nyelvek Főiskolája. Tudósítónk beszélgetett Marja Borodulina professzornővel, az intézet rektorával, akinek szükebb szakterülete a német nyelvoktatás módszertana. Rektori kötelezettségét és tudományos munkáját összekapcsolja az oktatói gyakorlattal. Több alkalommal választották meg a német nyelvtanárok nemzetközi szövetségének elnökségi tagjává. — Főiskolánk tolmácsokat és tanárokat képez — mondja M. Borodulina. — Évente 400 végzős hallgatónk van. Valamennyi két nyelvet beszél magas szinten. A képzett szakemberek számát az irántuk mutatkozó igények szabják meg. Ezért hallgatói létszámunk viszonylagos állandósága mellett az egyes nyelvet tanulmányozók száma bizonyos változást mutat. — Mi ennek az oka? — Több oka van. Az ingadozás elsősorban a tolmácsokat érinti. A tanárok iránti igény szinte állandó. Vegyük például az Inturisztot, vagy a Külkereskedelmi Minisztériumot. Sok végző hallgatónk helyezkedik el e két intézménynél. A különböző nyelven beszélő tolmácsok iránti igény attól is függ, milyenek a kapcsolataink az adott nyelvet beszélő országgal. Általában az a helyzet, hogy nem tudjuk teljes mértékben kielégíteni a végzős hallgatók számát illető igényeket. — Mire tanítják hallgatóikat a nyelven kívül? — Elvben mindarra, amire a többi szovjet főiskola: szeretnénk, ha végzős hallgatóink jó szakemberek és társadalmilag aktív polgárok lennének. A jó német nyelvű szakembereknek például ismernie kell a német nyelvet beszélő népek történelmét, irodalmát, jelenlegi életét. És itt nem csupán a tanulmányi program követelményéről, különleges tanfolyamokról és vizsgákról van szó. Arról a mély érdeklődésről beszélek, .amely át kell, hogy hassa a szakembert egész életén keresztül. Hallgatóinknak sok ismerettel kell rendelkezniük arról a népről, amelynek nyelvét tanulmányozzák. Ehhez minden lehetséges feltételt megteremtünk számukra. — Milyen feltételekre gondol a különleges tanulmányi programokon kívüli ■' — Elsősorban az adott nyelv képviselőivel való közvetlen érintkezésre gondolok. Intézetünkben állandóan 200 —250 külföldi hallgató tanul. Százan töltenek nálunk különböző időt tanulmányúton és a mi hallgatóink is utaznak az NDK-ba, Angliába, Franciaországba, az Egyesült Államokba és más országokba. Az ismeretek megszerzésének másik útja — a könyv. Iskolánknak gazdag könyvtára van. Moszkvában működik az Idegen Nyelvek Könyvtára, ahol hallgatóink állandó látogatók. Alekszandr Andrejev (APN—KS) Amerika szabad földje: Kuba Az elmaradottság ellen A szocialista fejlődés útját választó Kuba terhes örökséget vett át. A forradalom előtt az export több mint 80%-át adó cukor uralkodott a gazdaságban, az ipar fejlődésének kezdetleges stádiumában volt. Kuba ekkor elsősorban nyersanyagszállító ország. „Cukrot visz ki, hogy cukorkaárut hozhasson be. Bőrt exportál, hogy lábbelit importálhasson. Vasércet visz ki, hogy ekéket hozzon be ... ” — mondotta Fidel Castro, a moncadai perben elhangzott' híres védőbeszédében. Ugyanakkor a vidéki lakosságnak csak egy tizede fogyasztott rendszeresen tejet, csak négy százaléka evett rendszeresen húst. „Falun és városon 400 000 család barakkokban, nyomortanyákon és kalyibákban él, ah#l az elemi egészségügyi és higiéniai feltételek sincsenek meg.” Némely vidéken az orvos úgyszólván ismeretlen volt, malária, vérhas, trópusi betegségek sokasága és „szapora csecsemőhalál” tizedelte a' lakosságot. A szegénységet, a néptömegek nyomorát jobban kifejezte az USA-ból importált három- százezer személyautó és a hatszázezer kubai munkanélküli ellentéte, mint az egy főre jutó 330 dollár nemzeti jövedelem alacsony volta. A forradalom arra vállalkozott, hogy „megforgatja” a világot, amikor szembeszállt ezzel a terhes örökséggel. A fő gazdasági célkitűzések az 1959—1962 közötti viharos ütemű társadalmi és politikai változások korszakában fogalmazódtak meg. Alapvető céllá vált az ország gazdasági önállóságának biztosítása, a cukormonokultúra uralmának felszámolása az iparosítás és a mezőgazdaság sokoldalúvá tétele révén, a munkanélküliség megszüntetése és az emberhez méltó életkörülmények megteremtése a dolgozók milliói számára. Az azóta eltelt csaknem két évtizedben három nagyobb gazdaságpolitikai szakaszt különböztethetünk meg Kuba fejlődésében. A szocialista építés első éveiben a forradalom vezetői, akik még nem rendelkeztek gazdasági tapasztalatokkal, gyors megoldásokat kerestek az elmaradottság felszámolására. Az 1961-ben meghirdetett négyéves terv az iparosítást és az életszínvonal jelentékeny növelését tekintette fő feladatának. 1965-re biztosítani akarták az ipar túlsúlyát a népgazdaságban, hozzákezdtek az élelmiszertermelés fejlesztéséhez a cukor rovására, nagyarányú lakásépítési programot indítottak el, és mintegy 60%-kal akarták növelni a fizetéseket. Ez a lelkes elképzelés, amelynek fő támogatói közt találjuk a legendás hírű Che Guevarát is, bár lökést adott az ipar- fejlődésnek és a bányászatnak, a karib-tengeri válság és a kibontakozó imperialista gazdasági blokád körülményei között megvalósítha- tatlannak bizonyult. A beruházások szétforgácsoltsága, a lakosság vásárlóerejének túl gyors növekedése és a fő exportcikk, a cukor elhanyagolása (1963-ban csak 3,8 millió tonnát termeltek) a gazdasági egyensúly megbomlásával fenyegetett. 1963—1964-től új gazdasági koncepció körvonalai bontakoztak ki a szigetországban, amelynek lényegét' talán a „monokultúrával a monokultúra ellen” jelszó adja vissza leghívebben. Előtérbe került a mezőgazdaság, mindenekelőtt a cukor- termelés és az állattenyésztés fejlesztése. Az volt a cél, hogy Kuba 10 millió tonna cukrot termeljen 1970-ben, s 1975-re megkétszerezzék a kb. 5 milliós szarvasmarhaállományt. Ugyanakkor fejleszteni kívánták a déligyümölcsök és a fő élelmiszerek közé számító rizs termelését is. A technikai fejlődést a monokultúrának, a cukorból származó exportbevételeknek ' kellett előrevinni. A hazai iparfejlesztést a cukoripar szükségleteinek rendelték alá, s 1966—1970 között rekonstruálták a cukorgyárak többségét. Növelték a cukornád vetésterületét, amely ma másfél millió hektár, s lépéseket tettek a begyűjtés és a szállítás gépesítésére is. A Szovjetunió és a szocialista országok jelentős segítséget adtak a „tízmilliós” programhoz. Traktorokat küldtek, olajat szállítottak, s 1970-re 6 millió tonna cukor átvételét vállalták stabil, a világpiacinál magasabb árakon. A program végrehajtása nem sikerült maradéktalanul. Az erőforrások cukoriparra történő összpontosítása háttérbe szorította időlegesen a mezőgazdaság más, fontos ágazatait. 1970-ben az is kiderült, hogy nem elegendő megtermelni a cukornádat, megfelelő műszaki háttér és munkaszervezés is szükséges a jó eredményekhez. A „tízmilliós” program végrehajtása ugyanis 1965-től a szocializmus—kommunizmus egyidejű építésének politikai koncepciója jegyében zajlott. Ez a kísérlet a lelkesedésre, az önkéntes társadalmi munkára helyezte a hangsúlyt, s a gazdasági életben kampányok egész sorozatát eredményezte. Csaknem teljesen megszűntek az áru- és pénzviszonyok, elvetették az anyagi ösztönzés elvét, s az irányításban „gerilla módszereket” próbáltak alkalmazni. Az elosztásban megszilárdult a korábban csak szükségintézkedésként létező jegyrendszer, s ideiglenesen tért hódított a „kommunista ingyenesség" gondolata. 1970 8,5 millió tonna cukrot eredményezett, de csak az ország minden erőforrásának latbavetésével. Éppen ezért szükségessé vált a felgyülemlett tapasztalatok — hibák és eredmények — elemzése. Ezek nyomán 1970 —1972-től kezdett kibontakozni az új gazdaságpolitika, amelynek lényegét jól tükrözi a párt első kongresszusán elfogadott, 1976—1980-ra szóló első ötéves terv. Lényege a gazdaság viszonylagos arányos fejlesztése, az exportágazatok (cukor, dohány) elsődlegessége mellett, a tudományos igényű tervezés és a közgazdasági szabályozók szerepének növelése az irányításban, valamint a szocialista integráció — Kuba 1972 óta tagja a KGST-nek — előnyeinek kihasználása. A hetvenes évek közepére kedvezőbbé váltak a gazdasági építőmunka feltételei. Ezt tükrözi a társadalmi össztermék növekedése is. Míg 1961—1966 között csak évi 1,9%-kal, s 1966—1970 között 3,9%-kal nőtt, 1971— 1975 között már elérte az évi 10%-ot. A forradalom győzelme óta kialakult egy új irányító- és szakembergárda. Sikerült felszámolni a munkanélküliséget, az éhezést és a népbetegségek sokaságát. A földterületek 30%-át birtokló egyéni parasztság a termelés döntő részét szolgáltató állami szektor dolgozóival szoros szövetségben munkálkodik Kuba fejlődésén. Ennek köszönhető, hogy a gazdasági élet számos területén jelentős előrehaladást ért el a forradalom. A cukorszektorban — amely még hosszú ideig meghatározó lesz — az utóbbi években 25%-ra emelkedett a gépi aratás aránya, s az öntözés és gépesítés fokozásával reálisnak látszik az évi 8,7 millió tonna elérése a tervidőszak végére. Bár az ország élelmiszerekből még nem önellátó, jelentős a rizs, a déligyümölcsök és a zöldségfélék termelésének növekedése. Az 1976—1980-as terv — amely évi 6%-os növekedést irányoz elő — középpontjában az iparosítás áll. Erőműveket, textilgyárakat, cementműveket, malmokat építenek, s fokozzák a hűtőipar kapacitását. Folytatódik a közlekedés — főleg a vasút — már korábban megkezdett rekonstrukciója, s óriási beruházások folynak a nikkelbányászat korszerűsítésére. Évi 24—30 ezer lakás felépítésével a forradalom folytatja a hatvanas évek közepén lelassult lakásprogramot is. A szocializmus gazdasági alapjainak megteremtése a kubai forradalom legnehezebb csatája. A mai nemzedéknek — mint Castro az országgyűlés legutóbbi ülésszakán hangsúlyozta — áldozatokat kell vállalni a jövő érdekében. Kuba népe vállalja ezeket az áldozatokat, mert naponta látja erőfeszítései értelmét. Kukovecz György, SZOTE, Marxizmus—Leninizmus Intézet Korszakváltás a cukornádaratásban
