Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-27 / 202. szám

1978. augusztus 27.. vasárnap o Reggel Jibacoa faluba ki­rándultunk. A délelőttöt az üdülőtelepen töltöttük a francia turisták szálláshe­lyén. Szervezés nélkül is ha­mar kialakult a közös prog­ram: nagy focicsaták a ten­gerparti homokban, úszóver­seny. Itt találkoztunk elő­ször a XI. VIT turistáknak kínált programjaival, ame­lyet a Cubatur angol nyel­ven adott közre. Ebéd után a faluba invitáltak minket. Ez a falu, Jibacoa a forra­dalom győzelme után épült, emeletes házakkal, művelő­dési és sportintézmények'kel. Vendéglátóink elmondták, hogy a falu a jövőt repre­zentálja. A bölcsődébe saj­nos késve érkeztünk, éppen befejeződött az apróságok karneválja, amelyet a feszti­vál alkalmából rendeztek. Azért néhány fénykép ked­véért ízelítőt adtak műso­rukból. Micsoda ritmusér­zék, micsoda temperamen­tum már kisgyermekkorban! Mielőtt visszaindultunk vol­na, még látogatást {éttünk az egyik fiatal házaspár ottho­nában. Az ablakok beüvege- zésére nincs szükség, ehe­lyett fa vagy műanyag rolót használnak. Visszatérve szálláshelyünk­re, az üdülő fogadóirodájá­ban két fiatal szólít meg, tu- dok-e angolul? Igenlő vála­szomra kérik, próbáljam spa­nyolra fordítani, hogy az NDK-beli turisták szálláshe­lyét keresik. Miután ez si­került, útbaigazítják őket, még elmondják, hogy a nyu­gat-berlini szocialista ifjúsá­gi szövetség tagjai és búcsú­zóul „jó fesztivált” kíván­nak. Kubai idegenvezetőnk, egy rokonszenves 23 éves egyete­mi hallgató hazánkba ké­szül. Kéri, hogy készítsek neki néhány szavas kis szó­tárt a mindennapi élet kife­jezéseiből. Neki adom a spanyol—magyar, magyar— spanyol kéziszótáramat. Né­hány óra múlva már jó es­téttel köszön és — bár kissé furcsa kiejtéssel — hogylé- tem felől érdeklődik. Este kérésünkre a Tropi- cana bárba látogattunk. Pál­mafák között terített aszta­lok, szmokingos pincérek és várakozással teli percek. 3 órás káprázatos műsor, öt ze­II távolság: 24 óra nekar váltja egymást, kör­ben, a fák között, hol egyik, hol másik színpadon kubai táncosok és balett. Műsor után, mire észbekapok, már mindenki táncol. Nem sokáig búslakodom, mert a mellettünk levő asz­talnál fiatal házaspárral elegyedek beszélgetésbe. A férfi a cukoripari miniszté­riumban dolgozik, lelkesen magyarázza az ország előtt álló feladatokat. Közben Havanna Club rummal kínál és kifejti, hogy inkább ezt igyunk, mint sört, ez tisz­tább, hiszen cukornádból ké­szült. Felesége tanárnő, aki nagy szeretettel beszél azok­ról a csehszlovák és NDK- beli gyerekekről, akik szüle­ikkel érkeztek Kubába, és akiket ő is tanít. Hazafelé még teszünk egy rövid sétát a tengerparton a havannai éjszakában, majd vár minket a hűs ágy. Július 24-e van, újabb ki­rándulás, ezúttal Pinar del Rio tartományban. Első ál­lomásunk Cotorro, ahol a Guido Perez nevét viselő sörgyár udvarára kanyaro­dunk be. A főmérnök el­mondja, hogy a gyárat a Bacardi RT 1948-ban alapí­totta. A forradalom előtt időszakos munkásai voltak, állandó létbizonytalanság­ban. Az 1962-es amerikai blokád miatt alapvetően mó­dosítani kellett a technoló­giát, majd 1971-től folyama­tos termelésre tértek át. A malátát Csehszlovákiából importálják, a gépek és be­rendezések kivétel nélkül a szocialista országok gyárt­mányai. Egyébként a sört Hatvey-nek hívják, ezt isz- szuk már megérkezésünk óta. Egyszer csak magyar szavak, s a bemutatkozás: Zamara Miklós vagyok. Csakhamar kiderül, hogy a kubai fia­talember fél évet töltött ha­zánkban, hogy tanulmányoz­za a sörgyártást. Soroában trópusi eső fo­gadott bennünket, de ami en­nél fontosabb, finom ebéd, és kubai ritmusok. A már szokásos fürdés után meg­néztük az arborétumot és a város hírességét, a vízesést. Hazafelé a buszban igazi fesztiválhangulat, vidáman énekelve tettük meg a csak­nem 3 órás utat. Az eddigi pihenés után újabb pihenés következik: 3 nap szabad program a táborban. (Folytatjuk) Kibédi-Varga Lajos Pillanatkép szálláshelyünkről (A szerző felvétele) Ollóztuk FIATALOK A LÉPCSÖHAZBAN Ezzel a címmel 6 részes jugoszláv filmsorozat sugár­zását kezdi meg a televízió szeptember 9-én. A szombat délutánonként vetítésre ke­rülő filmek egy ljubjanai öreg bérház fiatal — főleg gimnazista — lakóinak éle­téről mondanak el sok érde­keset. KARAVÄN Üj magyar együttes a beat-palettán. A lokálzenétől a jazz-beatig terjedően szé­les a repertoárjuk. A nyári ORI-műsorok után külföldi turnéra mentek, augusztus elejétől három hónapig sze­repelnek Oslóban. Az együt­tes tagjai: Fazekas György basszusgitár, trombita, ének; Parrag Tamás dob, ének és Krajcsik Frigyes zongora és hegedűgép. Nagylemeze jelenik meg augusztusban Katona Klári­nak, Korda Györgynek, Cserháti Zsuzsának, Bódi Magdinak, az újjáalakult Illés együttesnek, valamint a Color együttesnek. POP-MENETREND Augusztus 28-án Szegeden, 30-án pedig Gyulán vendég­szerepei a Fonográf együt­tes. ŰJRA DIVAT A TÁNCISKOLA Ügy látszik, minden mú­landó, még az is, ami „mo­dern”. Hisz mi modernebb lehetett volna az elmúlt egy­két évtizedben, mint a beat és a rock? Az önkifejezéssé, önmegvalósítássá előlépett sék? A szinte magányos himbálózás, amit nem kel­lett tanulni? Mindennek alighanem vége. Az ifjúság világszerte újra beszokik a tánciskolába, tanulja a lépé­seket, a figurákat, a felké­rést, netán az illemet is. A fiatalok párosán ropják, ke- ringőt, tangót, foxtrottot jár­nak, és bizony a fiú vezet. No, persze, csak a táncban. Sárgák, kékek, pirosak... Suli előtt: köpenyvásár — Már megvettük a kö­penyt! — újságolta hetedik­be készülő unokahúgom. — Na, és milyen? — kérdez­tem, mert eszembe jutott, hogy annak idején nálam is eseményszámba ment au­gusztus végén a köpenyvá­sárlás. — Anyu mindenáron kéket akart, de addig nya­fogtam, amíg pirosat vet­tünk — mesélte büszkén si­keres akcióját a hosszúra nyúlt kamaszlány. Hirtelen megjelent előttem saját kisdiákkori képem, amint — női hiúságom első megnyilvánulásaként — kö- nyörgök anyámnak, hogy azért sem azt, hanem ezt a köpenyt vegyük meg. A kérdés kis- és nagydiák számára egyaránt lényeges, hiszen a legtöbb iskolában érvényesülő elv szerint a ta­nulóknak egész évben kö­penyt kell hordaniuk. Így nem érzékelhetőek a szülők különböző — sajnos, sokszor a gyerek ruházatán feltünte­tett — anyagi lehetőségei. Meg kell értenünk azonban a kamaszodó fiú vagy leány szempontjait is, aki alakuló­ban levő egyéniségére sok­szor külsőségekkel próbálja felhívni társai figyelmét. És mi van az üzletekben? Békéscsabán a Centrum Áruház emeleti készruha- osztályán egyik polcon sora­koznak az iskolaköpenyek. Színük változatos : sárgák, kékek, pirosak. Fazonjuk azonban leginkább hagyo­mányos. — Az élelmesebbek már megvették a divatos darabo­kat — mondja a fiatal el­árusítónő. — A lányok nem ragaszkodnak a kék színhez. A fiúköpenyek kevésbé vál­tozatosak. Egy modernebb fazont kaptunk, azt szinte napok alatt elkapkodták. Az Ifjúsági Áruházban fiatal anyuka 8 éves forma kislányával válogat a köpe­nyek között. — Van itt min­denféle színű — mondja. — Legjobb mégis a hagyo­mányos kék. Megszoktuk már, meg aztán ritkábban kell mosni. — Színben anyagban és fazonban sokat javult az utóbbi években a köpenyek választéka — tájékoztat Ho- lecska Károly üzletvezető. — A köpenyvásár nálunk a nyári leértékelés időszaká­ban tetőzött. Számítottunk rá, ezért jó előre megrendel­tük az árut. El is fogyott, ezért ma ismét kértünk 200-at. A nyár — a diákok őszin­te sajnálatára — bizony el­repült. S a színes nyári ru­hák, ingek jövő ilyenkorig megint köpeny alá kerülnek. G. K. Ebbe a köpenybe még nőni kell egy kicsit! Fotó: Martin Gáboi Egy tábor, amely még nem ért véget Még az előző nap kavargó élményeivel hajtották álom­ra fejüket a diákújságírók és rádiószerkesztők VII. orszá­gos táborának lakói, Kisko- pádon. Az ország minden ré­széből összesereglett közép- iskolás diákok közül sokan több száz kilométert utaztak a kis Somogy megyei község­be, nem csoda hát, hogy kü­lönösebb gond nem akadt az első esti takaródéval. Fel­hangzott a tévé-maci jól is­mert gurgulázása, ami egy gitár largóba váltott át: ez volt a lefekvés szignálja. Mert az ébresztőtől a taka- rodóig az augusztus 13-tól egy* hétig tartó táborban a napi események kezdetét és végét egy-egy szignál je­lezte a „hangosón” keresz­tül. A táborlakók csoportokban dolgoztak, és minden cso­port egy-egy országról ne­vezte el magát. A magyar csoport a táborvezetőség. A Békés megyeiek a Szovjet­unió újságíró és a Kuba rá­diós csoportba kerültek. A kis közösségeknek két veze­tője volt, egy diák, aki a csoportvezető jobb keze, és a titulusa: komisszár, meg egy felnőtt újságíró vagy rá­diós. Magyarország, Franciaor­szág, Etiópia, Kuba, Bangla­desh, Angola, NDK, Chile, Szovjetunió és Spanyolor­szág. Minden csoport a he­lyén? Nem, a spanyolok kés­nek. Rájuk vár az első ün­nepélyes zászlófelvonás. Sez a héten még többször meg­ismétlődik... Az első munkanap: hétfő. A tíznapos tábor most hét napra összesűrítve próbálja kitűzött célját elérni, a diá­koknak olyan alapos képzést adni, amelynek segítségével tudatosan, felkészülten vé­gezhetik szerkesztői munká­jukat. Mindez nem pusztán szakmai kérdés, a belső meggyőződés, a közösségi szellem sem mellékes. Ezt mérte fel az a fogalmazás, amelyet az első nap délelőtt készítettek. Két témában. Az egyik cí­me: Mikor érzem jól ma­gam? Igen tanulságos művek születtek, a diákok többsége valamilyen baráti vagy más közösséget nevezett meg, né- hányan odáig is eljutottak, hogy a munkában találtak örömet. Persze becsúszott egy-két „baki” is; egyikük ezt írta: „Éreztem már jól magamat templomban, te­metésen — sőt KlSZ-gyűlé- sen is.” A másik témát feldolgozó csoportok rádióriportot hall­gattak meg egy érdekes kí­sérletről. Néhány jó barát összefogott, hogy közösen épít lakóházat, amelyben az összetartozást nemcsak az egy épületben élés jelenti, hanem a lakók csak egy könyvtárat, sportpályát, uszodát építenének, a közös használatra gondolva. Mire az ötlet megvalósulna, a többség visszalép elhatározá­sától, csak egy család építi fel a közösségi lakóházat, de ők is el akarják adni. Vajon van-e létjogosultsága egy ilyen háznak, miért léptek vissza a kezdeményezők, ők maguk laknának-e ilyen épü­letben? Ezekről a kérdések­ről írtak véleményt a diá­kok. A munka ezzel nem ért véget, most kezdődött csak igazán. Előadás a demokrá­ciáról, a tömegkommuniká­ciós tevékenységről, a műfa­jokról, szerkesztésről, etiká­ról, a KISZ 1978/79. évi ak­cióprogramjáról, mindez ke­mény kitartást, figyelmet követelt. Pedig ez még a dolog kisebbik része, mert 'szép, szép az elmélet, de a gyakorlatot is tudni kell. Ezért az újságírók a tanultak felhasználásával írtak a tá­bori lapba — a címe; „írd és mondd” —, meg a cso­portújságba, amelyek ilyen elnevezést viseltek: Angolap (Angola), Fiesta (Spanyolor­szág), Nu sto? (SZU), Bang- la lap (Bangladesh). A rádiósok egymást váltva készítették el a nap króniká­ját egy magazinműsorban. Reggeli közben mindenki meghallgathatta, hogyan lát­ta az ügyeletes „krónikázó” az előző napot. A nap azonban nem állha­tott csak munkából, jutott idő a sportra, szórakozásra is. A legnépszerűbb az amő­ba volt, ami azt jelentette, hogy a csoportokat egyetlen kötéllel körbekötözték cso­portvezetőstül, komisszáros­tul és elindították őket áfák között kijelölt irányba. Az időre legjobban „futó” tár­saság nyert, de az is győze­lemmel ért fel, ha nem dől­tek fel. Az este a kikapcsolódásé volt. Havannából jöttünk címmel tartott élménybeszá­molót Pogány György és Ba­rát József, akik Kubában a VIT-en a rádiós delegáció tagjai voltak. Nagy vitát vál­tott ki a Kertész utcaiak cí­mű film, amely egy újszerű iskolai demokratizmusról szólt. Jót derült a tábor Sán­dor György humoralista est­jén és maradandó élményt nyújtott az uruguayi és pa­raguayi gitárosok csodálatos játéka. Ha felületesen is, de megismerkedhettek a görög kólóval a táncházban. S a búcsúest a felejthetetlen Disco Fool Banddel — tag­jai: a táborvezetőségi cso­port. Nehéz volt a búcsú au­gusztus 20-án a frissen kö­tött barátságoktól, élmé­nyektől. De néhányan már úgy indultak haza, hogy tud­ták, a neheze még csak ez­után jön, megvalósítani a jó újságot és rádiót nem kis csata lesz, legalábbis nem gyerekjáték, vagy ahogy a táborinduló mondja: „A forradalom nem mand­zsettagombos, frakkos dísz­ebéd...” . CS. P. J.

Next

/
Thumbnails
Contents