Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-27 / 202. szám

1978. augusztus 27., vasárnap Vizuális gyermekjátékok Augusztus végi jelentés Békésről Püskiné, Gubuczné és Varga Miklós. „Megkeressük a kosár gyáriakat...” Fotó: Orbán Károly Gyulán, az Érttel Ferenc Múzeum támogatásával mű­ködő „vizuális kollégium” nemes feladatot vállalt ma­gára. Többek között a leg­fiatalabbak, az óvodás korú gyermekek látáskultúrája, kézügyessége, megfigyelőké­pessége fejlesztését tűzték ki célul. Az idén harmadik al­kalommal megvalósult kiál­lítás, amely augusztus 25-én délután nyílt meg, az Erkel Ferenc Múzeum, a Népmű­velési Intézet és a Józsefvá­rosi Művelődési Ház együtt­működésével jöhetett létre. Dr. Bencsik János, az Er­kel Ferenc Múzeum igazga­tója megnyitó beszédében a kiállítás és az azt követő kapcsolódó rendezvények cél­járól a következőket mon­dotta: — Feltett szándékunk, hogy olyan tárgyi világot hozunk közelebb az érdeklő­A játszótéri terveket, a sokoldalú készségfejlesztésre alkalmas faépítőket, az egy­szerű, de a kaphatóknál ta­lálékonyabb textil bábfor­mákat, fűzős játékokat, szep­tember 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők a gyulai vár­ban. dő közönséghez, amely vagy alig ismert, vagy kísérleti jellegénél fogva szokatlan, ismeretlen, mellőzött. Szán­dékunk, hogy főleg gyerme­keink ismerkedjenek a szí­nek, formák világával: az ahyag és forma, a megjele­nítés egymásrautaltságában lássák a művészetet. Nem a mindenáron való művészke­dést akarj u!k beleoltani a közönségbe, hanem kulcsot akarunk adni a kezekbe, amellyel benyithatnak a mű­vészet világába. OTTHONT KERES A BRIGÁDKLUB Évad előtt vagyunk. Nem sokkal: néhány nap még, és kezdődik újra. Vagy inkább folytatódik. A népművelők azt szeretnék, ha „magasabb szinten”, ami csúnya kife­jezés ugyan, de a lényeget kiválóan érzékelteti : többet, jobbat elérni, ez a vágyuk. Ezt ösztönzi a hivatástudat, mely minden ellenkező hí­reszteléssel szemben létezik, akkor a kérésre nem mindig várhatnak, akkor menni kell, ajánlkozni, és beleszólni a dolgok menetébe. Persze csak ott, ahol kell. Ezt megállapítani megint nem könnyű dolog. Hogy mi­kor kell, és mikor nem, hogy hogyan és miként? Feldman- nék sok helyen jártak már, sorolták is, hogy jó néhány ezek a beszélgetések rövid úton egymás anyagi lehető­ségeinek felméréséhez vezet­tek, ilyen vagy olyan jutta­tást egyik vagy másik üzem­ben miért, és mennyit ad­nak? Egyszóval, nem ezt akartuk, ez nem sikerült- Kis szünet után folytattuk azzal, hogy a MEZŐGÉP (re­mélem nem fontos a hiva­talosan hosszú, teljes nevü­Még a legkisebbek érdeklődését is kivívták a kiállításon látható ötletes játékok Foto: Orbán Karoly van, és munkára, gondolko­dásra pezsdít; akiben pedig kevesebb van, aki inkább él önmagának, az is csak észre­veszi egyszer, mit kellene tennie? Az elmúlt hónapban Oros­házán, a művelődési köz­pontban volt alkalmunk ta­lálkozni a szocialista brigád­klub két vezetőségi tagjával és Feldmann József igazga­tóval. Az orosházi klub hí­res és nevezetes, dolguk az is, hogy évtizedes tapaszta­lataikat másokhoz eljuttas­sák, hogy segítsenek, ahol szükséges, és ahol kérik. Nem mindegy, a kettő kö­zött igen nagy különbség van. De a „szocialista módon élni, dolgozni, tanulni” jel­szót ha nem pusztába kiál­tott szép szavaknak vesszük, klub szeretetteljes, baráti beleszólásukkal lett az, ami most. Békésen Varga Miklóssal, a művelődési központ mun­katársával, Gubucz Lászlóné és Püski Imréné vezetőségi tagokkal vállalkoztunk arra, hogy körbejárjuk a békési klubéletet, amely jó kezdetek után mostanában már nem a legjobban muzsikál. Varga: Három évvel ez­előtt kezdődött. Nem kifeje­zettén azzal a céllal, hogy szocialista brigádklubot szer­vezzünk, inkább azzal, hogy beszoktassuk a brigádokat a művelődési központba. Meg­hívtuk két üzem brigádveze­tőit, aztán az üzemi demok­ráciáról beszélgettünk. Szó­ba hoztuk a brigádok hely­zetét és hasonlókat. • Sajnos, SZEBERÉNYI LEHEL: Regény 29. — Igen, észleltük — mondták — a jelentéktelen földlökéseket. — Nem bagatellizálják el a dolgot?! — kiáltott a ke­serűség a kis emberből. — Az én házam kettévált. — Az nem lehetséges — mondták a drót másik vé­gén —, legföljebb az epi­centrumban. Kívül a kultúr- területen, valahol a hegyek közt. — Ott vagyok, uram. — Hihetetlen pech... Ez volt minden, amit mondani tudtak. Kérték Sandit, hogy azonnal telefo­náljon, mihelyt többet tud. „Még ezek vannak rám utalva” — hajtotta tenyeré­be fejét a kis ember. Bal­sejtelem gyötörte, hogy egye­dül van így, s arra gondolt, hogy a biztosító biztosan ki­bújik, ha nem tudja igazol­ni a természeti csapást. Márpedig még az illetékes hely is bizonytalankodik. Kiment az udvarra, hogy körbenézze a kárt. Bizony megvolt a repedés, bele le­hetett dugni az öklét, s a tető is csáléra állott, szé­pecskén megbillent. Ezután nyomban balsej­telmével kezdett foglalkozni, s megállapította, hogy a fa­lu alszik, mint a tej, mintha mi sem történt volna. Kidőlt a tegnapi mulatságban — magyarázta magának. — Le­hetetlen másképp, hogy nem vett semmit sem észre. Ha­csak nem ő az egyedüli kár­vallott. E gondolatra a verí­ték is elöntötte. Mert akkor magyarázhat, amit akar. No hiszen korai volt még az idő. És miért ne lehetne, hogy átaludták a dolgot? De a szomszédságból mégiscsak meg lehetett hallani kicsit erősebb odafüleléssel az ete­tések neszét, a széna zörgé­sét, kutak nyikorgását, az állat elégedett buffogását. És meg lehetett hallani, jön valaki az udvaron. Sandi .odanézett, s meglát­ta Zsabkát. Zsebre dugott kézzel meg­állt a kis ember előtt, és végignézett rajta. Gúnyosan, pimaszul. — Mi van? A kis ember a házra mu­tatott. — Látom — mondta Zsab- ka, — ez piszokul kikészült. De most nem ezt kérdeztem. — S röhögött. — Maga ott­hagy ott, mint Szent Pál az oláhot. Ez kényelmetlen volt Sandinak. — Hát ott maradtál? — kérdezte szelíden, pislogva. — Csak nem gondolja, hogy úgy hagyok ott min­dent? Mint maga. — Dehogy... — hunyor­gott a kis ember, a lélegzet ácsorgott a torkában. Most döbbent rá, hogy a sír úgy maradt, megbontva. — Tán vissza is hántoltad? — Még szép. A kis ember leült egy kő­re. Ez kellett, ez a kis idő, hogy uralkodni tudjon ma­gán. Mert nagyon csodál­kozni nem akart. Így is úgy nézte meg Zsabkát, mint va­lami ritka lényt: kénytelen volt elhinni a legendákat, melyek hírhedt bátorságáról szóltak. Megnézte hát, és pislogott. Majd azt mondta, elismeré­sül: — Na jó. Zsabka pedig így szólt: — Kimehet és megnézheti. — Elhiszem. — Föltekin­tett a legényre, a zsebre du­gott kezére, mint aki a gon­dolatában olvas, avagy csak a maga kívánságában? — És most vissza akarod adni a pénzt. — Nem — vigyorgott Zsabka —, a hátralévőért jöttem. A trafikos feje most némi­leg ferdén állott. — Miféle hátralévőért? — Kettőt kaptam, s Kettőt most lefizet. — Hogyhogy lefizetek? — Tátva maradt a szája. — Vagy elfelejtem be­csukni a számat a faluban — mondta Zsabka, merev vigyorral nézte a másik tá- tott száját, mintha csak azt látta volna példának a ma­ga szavaihoz. — Akkor pe­dig magának lőttek — tette hozzá. — Zsivány vagy — mond­ta Sandi, hangjában sírás csuklóit. — Zsarolni akarsz? — Ha kedvem lesz, majd azt is fogom — szólt a gyil- kospofájú Zsabka könyörte­lenül. — Most csak azt vi­szem el, amibe megalkud­tunk. Ne mondja, hogy kap­zsi vagyok. Ástam magának, és be is temettem, és még egyszer ilyenre nem vállal­kozom. Na, ide avval a két bankóval, te sírrabló! — Ne... ne mondj ilyet — nyöszörgőit a kis ember, ke­zét arca elé tartotta, tenye­rével hárítván feje fölül a szörnyű bélyeget, mely ki­mondatlan is ott lebegett, de kimondva sütött igazán. Már kullogott is a pénzért, mint egy megvert. (Folytatjuk) két ide írni?!) és a Start szövetkezet szocialista bri­gádjaival tanácskoztunk, lenne-e kedvük klubot szer­vezni? A mezőgépesektől nem is kellett kérdeznünk, hiszen a 3. sz. iskola pincé­jében pompás klubhelyiséget csináltak. Szívesen fogadták ott a startosokat, így aztán a kiindulási alap megvolt. De ezzel eltelt egy év, Í976 után ’77 lett, mire összeállt a ve­zetőség, és megbeszélhettük, milyen programokat kellene szervezni? Gubuczné: Nem dicsérjük magunkat, de nyugodtan mondhatom, hogy a kezdet jó volt. Élménybeszámolók követték egymást, utánuk kellemes, tanulságos beszél­getések. Vendégünk volt Vá­mos László tanácselnök-he­lyettes, a városfejlesztési programot ismertette: szinte mindenkinek volt véleménye, beleszólása. A korszerű öl­tözködéshez adott tanácsokat az a divatbemutató, melyet az Univerzál rendezett, saj­nos, azzal a szépséghibával, hogy a műsorvezető csabai színművész elfelejtett megér­kezni... Püskiné: Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy többen, a hosszú várakozás miatt is kedvetlenül odébbálljanak... Egyszóval, kisebb zökkenők­kel, de a klubélet megkezdő- S dött. Rendeztünk házi ping- Î pongversenyeket, filmvetí­• tést, ami csak eszünkbe ju- 5 tott, és amit szívesen láttak l a klubtagok. Aztán... Varga: Aztán nagyobb fá- ! ba akartuk vágni a fejszén- ! két: Fehér Klára, a kékfé- ; nyes Szabó László... Nem si­■ került. Időpontegyeztetési hi- » bák, most ők nem érték rá, I aztán nekünk nem volt jó, » amit ajánlottak. Elmaradtak 5 a jónak ígérkező és beharan­• gozott programok. Hívtunk ! két színművészt a Jókai Î Színháztól, hogy verseket « mondjanak, és beszélgessünk » utána, ez sem sikerült. Jöt- 5 tek ugyan, de a művelődési ; központban volt az estjük, • mi pedig oda mentünk át ■ Az ilyen „átmegyünk” már ; nem igazi klubélet. ■ m Gubuczné: Ekkor kezdő- : dött az „idemegyünk, oda- ! megyünk” korszak. Ami nem I lett volna baj, ha más is ; van. De nem volt, a klubba ; nemigen jött össze a társa­• ság. Elmentünk orgonahang- 5 versenyre, kiállításra. Ami megint csak jó, ha utána egy-két képzőművész társa­ságában beszélgethetünk a látottakról; szóval, ha ilyen nincs, klubélet sincs. Püskiné: Nem úgy gondol­juk mi, hogy attól klub a klub, ha a megszökött négy fal között jön össze. De azért valami otthonféle csak kell, valami olyan hely, ahol jóízűen tudunk talál­kozni, csevegni, szórakozni. A földrengés után a klub- helyiségünk is bezárt és még nem. tudjuk, mi lesz vele. Ügy vagyunk, hogy új ott­hont keresünk. Varga: Csaknem 150 szo­cialista brigád dolgozik Bé­késen. A MEZŐGÉP és a Start közös klubja minden más brigádot szívesen lát vendégül, bár a régi klub­pince nagyon kicsi. Most, az évad elején sok dolgunk lesz. Egyrészt összehívni a vezető­séget, újakat találni azok he­lyett, akik csak névlegesen vezetőségi tagok, felmérni a helyzetet és az igényeket, és az új otthon, ez a legfonto­sabb. Arra gondoltunk pél­dául, hogy megkeressük a kosárgyáriakat : együtt a ME- ZÖGÉP-pel, a Starttal le­gyenek gazdái a szocialista brigádok klubjának, és há­romhetenként nyissák meg saját klubhelyiségüket a brigádtagok, brigádvezetők előtt. Orosházára is szeret­nénk átjutni, ideje, hogy a vezetőségünk meghallgassa a tapasztaltabbak tanácsait. Amint hallom, Feldmann Jó- zsefék minden klubot szere­tettel várnak. Gubuczné: Az igazsághoz tartozik, hogy a klubtagság kissé félreértette a célokat. Hogy is mondjam? A legtöb­ben kizárólag a szórakozás­ra gondoltak, Hofit szerették volna, meg magyarnótaeste- ket. Nem mondom, Hofi Gé­zával találkozni, izgalmas él­mény. De ők előadásra gon­doltak, nem ismerkedésre, beszélgetésre. A klub az más. Püskiné: Hogy mennyire így van, egy hasonló példa. Kirándulást szerveztünk Szegedre. Jöttek is sokan. Délelőtt múzeum, este sza­badtéri. Hunyadi László. A társaság fele otthagyta az előadást. Csak a busznál ta­lálkoztunk újra. Igaz, hogy hideg is volt, az érdeklődés viszont nem valami nagy. Jó lett volna talán a kirán­dulás előtt Erkel Ferencről, az opera szerzőjéről beszél­getni? Lehet... Varga: Azt hiszem, a ré­gebbi gyakorlatot újra fel­újíthatnánk: meghívni az üzemek, szövetkezetek veze­tőit egy-egy klubestre. Ha úgy tetszik, vitafórumot nyitni, ha úgy tetszik, is­merkedni. Mindkettőből hi­ány mutatkozik, jó lenne pó­tolni. Püskiné: És azt is tudni pontosan, milyen anyagi le­hetőségekkel gazdálkodhat a vezetőség? Nyilván, nem nagy összegekről van szó. de a keveset is be lehet osztani. Aztán az üzemek, szövetke­zetek többet adhatnának. És jöhetnének máshonnan is, nemcsak a MEZÖGÉP-től és a Starttól. Mindenkit vá­runk! A városi pártbizottságon mondják: Békésen a föld­rengés óta különösen olyan a hangulat, hogy mindenki se­gít mindenkin. Biztos, hogy a szocialista brigádok klubja új otthonra talál, és az ősz­szel még hallatnak maguk­ról. A hasznos segítség azon­ban elkel náluk. Az orosházi vendégeskedés jó gondolat, a vezetőségen és a vendéglá­tókon múlik, mikor indul­nak. Békésen is hárman beszél­gettek, keresték az új uta­kat, az új lehetőségeket, a negyedik, aki figyelmesen hallgatta, és néha-néha to­vább ösztönözte a szót, az újságíró volt: Sass Ervin

Next

/
Thumbnails
Contents