Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-30 / 178. szám

1978. július 30., vasárnap Barátaink életéből ——— 1 I ———————— „A tehetség és szépség tűzijátéka” Szovjet mííyészfiatalok a VIT-en Havannában július 28-án nyílt meg a XI. VIT. Ren­dezvényein a találkozók, beszélgetések, viták mellett gaz­dag kulturális program szerepel, tehát a fiatal művészek is készülnek a fesztiválra. A soknemzetiségű szovjet művészetet a különböző köztársaságok és vidékek fiatal­jai képviselik. Képi stílus, nődén hangszerelés A belorusz Pesznyari együttest méltán tekintik a szovjet rock éllovasának. Népszerűségére jellemző, hogy évente több mint 600 ezren jelennek meg fellépé­seiken; a Melódia hangle­mezgyárban készült lemeze­ik száma meghaladja a 10 milliót. Nagy sikerrel ven­dégszerepeitek az Egyesült Államokban és Lengyelor­szágban, Franciaországban és Magyarországon, sok dí­jat hoztak el a különböző találkozókról. A Pesznyari (pesznyar = belorusz nyelven költőt je­lent) népi stílusban énekel. Az együttes 9 éve alakult, za Rimbajeva is. Még csak 21 éves ez az apró termetű, nagyon csinos kislány, de szép hangjával már több versenyből került ki győzte­sen. Másik szólistájuk, Lev Lescsenko népszerűsége már évek óta töretlen. Sok szov­jet dalt vitt már sikerre, s a zeneszerzőknek a vélemé­nye szerint egy-egy új dal­ból Lescsenko slágert tud csinálni. Havannában a fia­talok megismerhetik a 30 éves Jevgenyij Martinov új — többnyire saját — dalait. Ezeket mindig maga szólal­tatja meg először, szinte ki­próbálva. hogyan reagál rá a közönség, s csak utána ad­ja át azokat más énekesek­nek. A Szuvenír táncegyüttest Tamara Golovanova, az Oroszországi Föderáció érde­mes művésze vezeti. A cso­port az orosz néptánc és a klasszikus balett legjobb ha­gyományait ötvözi a modern táncművészet kifejező esz­közeivel. Megragadja a né­zőt előadásuk könnyedsége és a szakmai pontosság. Sok­felé fellépett már a Szuve­nír: Magyarországon, Szíriá­ban, Afganisztánban, Finn­országban, Svédországban, Franciaországban és másutt. Az egyik francia újság sze­rint „a fiatal moszkvai ba­lett az ifjúság, az életöröm, a tehetség és a szépség tű­zijátéka”. És az amatőrök... A hivatásos művészek mel­lett szép számmal utaztak a VIT-re amatőrök is. Ez ter­mészetes, hiszen a Szovjet­unióban körülbelül 25 mil­lióan hódolnak szabad ide­jükben az amatőr művészi munkának. A moldavai Moldavanasz- ka népi együttesben orvo­sok, mérnökök, pedagógusok, diákok, munkások adják elő a dalokat, táncokat. Még csak öt éve dolgoznak együtt, "le máris kiérdemelték az ama­tőr együttesek legmagasabb minősítését. Felléptek Mon­góliában, Bulgáriában, a berlini nemzetközi folklór­fesztiválon pedig első díjat nyertek. A pol-beat együtteseket a moszkvai Grenada képviseli. Tagjai akármerre jártak, mindjárt kapcsolatot tudtak teremteni a közönséggel, mert 12 nyelven énekelnek. A szovjet kulturális VIT- prog ram oknak csak néhány részvevőjéről szóltunk. De a kulturális delegáció minden tagja színes, érdekes képet nyújt majd hazájáról Ha­vannában. Jelena Szokolovna (APN—KS) A Pesznyari együttes azzal a céllal, hogy modem hangszereléssel szólaltassa meg a belorusz népdalokat. A hozzáértők szerint törek­vésük teljes sikerrel járt. Az együttes nagy mű­gonddal alakította reperto­árját, kerüli az átvételeket, szívesen mutatja be maga új számait. Szólistái kitűnő­ek. Közülük is a legnépsze­rűbb a törékeny termetű Anatolij Kaseparov és Vla­gyimir Muljavin, az együttes vezetője. A másik Havannába uta­zó együttes, a Piám ja, (Láng) a modem szovjet da­lok előadójaként vívott ki magának hírnevet; arculatát a modem hangvétellel ötvö­zött líra és közéletiség hatá­rozza meg. A Plamja együttes szólistája, Jurij Peterszen (Fotók; Szov. Panorama — APN — KS) I dal mesterei Sok országban ismerik a Moszkvai Rádió és Televí­zió szimfonikus könnyűzenei együttesét, a Szilantyjev-ze- nekart, amely immár két év­tizede van együtt. Vezetője az ismert dirigens és zene­szerző, Jurij Szilantyjev. a Szovjetunió népművésze. A zenekarban a szimfonikusok mellett minden modem hangszer (szakszofon, elekt­romos gitár és orgona) kép­viselve van, repertoárjukon a szimfonikus könnyűzene mellett klasszikus dzsessz és beat szerepel. A szovjet dalok és a köny- nyűzene népszerűsítéséért a Szilantyjev-zenekart a Le­nini Komszomol díjával tün­tették ki. Népszerű énekesek is utaznak a zenekarral Kubá­ba. Köztük van a kazah Ro­Mumíniumfeldolgozó, köolajfinomító Bulgáriában Sumen közelében, Bul­gária északkeleti részén épül az ország egyetlen alu­míniumfeldolgozó kombi­nátja. Az új nagyüzem ter­mékeit az építőiparban, az autóbusz- és vagongyártás­ban, az elektronikában, az élelmiszeriparban fogják felhasználni. Az eddig ezek­ben az iparágakban hasz­nálatos acélfelszereléseket nagyrészt alumíniummal helyettesítik majd a jövő­ben. A kombinátnak három fő részlege lesz: sajtoló, hengerde és öntöde. Az évente majd 12 000 tonna terméket előállító sajto­lómű már elkészült. Ter­veit Moszkvában készítet­ték, felszerelése szovjet gépekből áll. Automatikus irányítása világszínvonalú. A másik két üzemrészt is rövidesen üzembe helyezik, az öntöde 1978-ban, a hen­gerde pedig 1979-ben kezdi îneg a termelést. A petrolkémiai ipar új üzemei közül említést érde­mel a burgaszi kőolaj- kombinát, amely termé­szetes paraffint állít elő. Az új üzem terveit az NDK-ban készítették, gé­peit is innen szállították, s NDK-beli szakemberek szerelték fel. Az ebben a gyárban előállított paraf­fint a Szovjetunióban dol­gozzák fel. A kész terméke­ket, többek közt a takar­mányélesztőt a szocialista országokba exportálják. Az új bolgár üzem rendkívül korszerű technológiai kö­rülmények között működik. (BUDAPRESS — SZÓFIA PRESS) Latin-ümerika szabad földje: Kuba „Haza vagy halál; Győzni fogunk!” A forradalom első évé­ben, 1959-ben életbe lépte­tett számos reform között kiemelkedő szerepe volt a május 17-én meghirdetett első földreformnak. Nem­csak azért, mert még szo­rosabbra fűzte a forradalmi kormány és a szegénypa­rasztság kapcsolatát. De legalább ennyire fontos, hogy ez az intézkedés fel­színre hozta és kiélezte a forradalmi Kuba és az or­szág egykori „gazdája” — az amerikai imperializmus — közötti ellentétet. Mielőtt a földreformtör­vényt elfogadták volna, már vészjósló cikkek jelen­tek meg az amerikai saj­tóban. Kemény hangon ad­ták a kubaiak tudtára, hogy nem helyeslik a tervezett lépést, s a következménye­kért minden felelősséget a forradalomra hárítanak. Aztán nyilvánosságra ke­rült a törvény szövege: s benne az, hogy több mint egymillió hektár amerikai tulajdonú földet is kisajátí­tanak. Bár a kubai kor­mány kártalanítást ígért hosszú lejáratú kötvények formájában, azonnal meg­jött az amerikai „válasz”: ők viszont azonnali kártérí­tést követeltek, devizában és napi áron. Ekkoriban egész Latin- Amerikában sokan gondol­ták, hogy Kuba e lépését rögtön imperialista inter­venció követi: ez a .kihí­vás” korábban mindenkép­pen erre vezetett volna. Az új világhelyzetben, a meg­változott nemzetközi erő­viszonyok közepette, a latin-amerikai népek Kuba melletti szolidaritását látva az amerikai vezetők nem kockáztathatták most ezt a lépést. A tényleges meg­torlás helyett egyelőre mind több fenyegetéssel éltek. Csakhamar nyilvánvaló­vá lett: a forradalom min­den pozitív intézkedése fokozza az észak-amerikai vezető körök szembefordu­lását Kubával. Ez a kö­rülmény azonban nem fé­kezte a forradalom lendü­letét; ellenkezőleg, gyorsító tényező lett. Mivel az elle­nük elhangzó amerikai fe­nyegetések, „figyelmezteté­sek” megítélésük szerint azt jelentette, hogy a jenkik be­avatkoznak egy szuverén nemzet belügyeibe, az ame­rikai magatartás nagymér­tékben hozzájárult a kubai nép nemzeti tudatának, cselekvő hazaszeretetének fokozódásához. A nemzeti tudat elemi erejű kifejeződése viszont arra késztette az amerikai tőkét, hogy hatékonyabbnak vélt eszközöket keressen a forradalom megfojtására. 1959 közepétől fokozatosan csökkent az amerikaiak ku­bai beruházása. Remélték, hogy ez gazdasági pangást, visszaesést hoz. A későbbi fegyveres konfliktusokat leszámítva az 1960-as év tavaszától bontakozott ki a két ország közötti harc legviharosabb időszaka. Az intézkedések és az ellenlé­pések szinte naponta kö­Gyöztesek a Forradalom terén vették egymást. Melyek vol­tak a legfontosabbak? Kubának nincs szene, sem kőolaja: energiater­melését import kőolaj biz­tosítja, Ezért igazi „nagy­ágyú” volt az amerikai kor­mány részéről, amikor be­jelentette: nem áll módjá­ban eleget tenni kubai olaj- szállítás kötelezettségének. A kubai kormány haladék­talanul a Szovjetuniótól kért segítséget; s a szovjet olaj gyorsan meg is -érke­zett. Az amerikaiak és más külföldi társaságok Jfubai olajfinomítói azonban — a kubai kormány figyelmez­tetése ellenére — megtagad­ták a szocialista ország szállítmányának feldolgo­zását. A forradalom az egyetlen lehetséges megol­dáshoz nyúlt válaszul: ál­lamosította az olajfeldolgo­zókat. Ezt azonnali ameri­kai visszavágás követte: az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy nem ve­szi át az 1960-ra esedékes 700 ezer tonna kubai cuk­rot. Ez sem hozott gazda­sági zavart, hiszen a Szov­jetunió kész volt átvenni ezt a cukrot is, a korábban megállapított mennyiségen felül. Kuba és az Egyesült Ál­lamok szakításának lát­ványos szakasza volt 1960 szeptember—októbere. Az amerikai kormány intézke­dést hozott a két ország kereskedelmi forgalmának radikális csökkentésére, s válaszul a kubai forrada­lom több szakaszban kisa­játította az eddig még tisz­teletben tartott amerikai javakat. Október 20-ig ösz- szesen 1100 millió értékű amerikai tulajdon került Kuba birtokába. S amikor 1961 januárjában az Egye­sült Államok megszakítot­ta diplomáciai kapcsolatait a szigetországgal, formailag is lezárult ez a szakasz. Ebben az időszakban — nagymértékben amerikai ösztönzésre — erőteljes ki- vándorlási láz kezdődött Kubában. Alig több mint fél év alatt kb. 100 ezer ember hagyta el az országot ; men­ték az egykori nagybirtoko­sok, a burzsoázia és a jen­kikhez húzó értelmiségiek, elég nagy számban. Az előbb felsoroltak leg­fontosabb következménye az lett, hogy gyökeresen megváltoztak a hatalmi és a tulajdonviszonyok. A ha­talom egyértelműen átment a dolgozó osztályok kezébe. Másrészt 1961 elején az ipa­ri termékek 85%-át már az állami tulajdonú vállalatok adták. A megművelt föld­terület 41%-a is az állam kezében volt; a többi ekkor részben a kis- és középbir­tokosok, részben tőkések kezében volt. Az állam uralkodó szerpet játszott a külkereskedelemben, a pénzügyi életben is. Gyökeres fordulat ment tehát végbe: a forradalom továbbfejlődött, szocialista jelleget öltött. Gyakran hangoztatták ekkoriban a kontinensen : „A szocializ­mus megérkezett Latin- Amerikába”. „A szocialista forradalom mostantól spa­nyolul is beszél !’' ** Kubában tudták: a jenki imperializmus aligha nyug­szik bele vereségébe, s min­dent el fog követni elvesz­tett kubai befolyása vissza­szerzéséért. Az első nagyobb jelentőségű katonai akció­ra nem sokat kellett várni. 1961. április 17-én nagy­részt emigráns kubaiakból toborzott zsoldoscsapatok szálltak partra Playa Gi- rónnál. Az imperialisták nem kis csalódással látták, hogy rosszul mérték fel a körülményeket: az általuk felszerelt csapatok partra szállítása látványos kudarc­cal végződött. A zsoldosok egy része elpusztult, a több­ség fogságba esett, s alig 72 óra alatt véget ért a harc a forradalmi Kuba teljes katonai-erkölcsi győzelmé­vel. A következő hónapokban az amerikaiak főleg Kuba diplomáciai és gazdasági elszigetelésére törekedtek. De senki nem gondolta, hogy a Playa Girón-i ku­darc végleg elvette az imperialisták kedvét az erőszakos beavatkozásoktól. Noha a Szovjetunió. Kubá­nak nyújtott garanciái bi­zonyos mérsékletre kény­szerítették az imperialista erőket, joggal lehetett szá­molni egy újabb — az elő­zőnél feltehetően súlyo­sabb — katonai akció lehe­tőségével. A forradalmi Kuba és az Egyesült Államok össze­csapásának legveszélyesebb és -kritikusabb mozzanata 1962 októberében jött el. Az ún. Karib-tengeri válság méreteit, a mozgósított had­erők felszerelését tekintve messze túlnőtt a térség je­lentőségén. Riadókészült­ségbe helyezték előbb az amerikai, majd a szovjet nukleáris egységeket is. Néhány napon át rendkívül kritikus — újabb világhá­ború lehetőségét sem kizá­ró — volt a helyzet. A vál­ság azonban — az emberi­ség nagy megkönyebbülésé- re — megoldódott, mégpe­dig Kuba számára is igen kedvezően. Az amerikai kormány — látva a Szovjet­unió szilárd elhatározását, hogy minden körülmények között megvédi a legfiata­labb szocialista országot _— lemondott az intervenció­ról és kijelentette: sem ő, sem szövetségesei nem fog­ják megtámadni a jövőben sem Kubát. Ezen ígéretre válaszul a Szovjetunió kész volt kivonni Kubából az ott elhelyezett hadieszközeinek egy részét. E kompromisszumos meg­állapodás új, az ed­diginél kedvezőbb helyzetet teremtett a szocializmus építéséhez Kubában. Noha a későbbiekben is gyakran került sor provokációra, az igazi nagy veszély elmúlt. Kuba népe már szabadon élhetett, s nekifoghatott a szocialista építés bonyolult feladatainak megoldásához. Kerekes György MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents