Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-30 / 178. szám
iá1«- július 30.. vasárnap Levelezés, látogatás, barátság Kellemes nyár Magyarországon — Halló, Michel, én Zoli vagyok, a Klári öccse, érezd magad jól minálunk. — Ezzel fogadta a Coventryből érkező 16 éves angol fiút a békéscsabai Valentinyi család legkisebbje, a budapesti repülőtéren. Azóta két hét telt el, gyorsan szalad az idő a sokféle színes nyári program közepette. A vendég már otthonosan érzi magát, hamar beilleszkedett a család életébe, megismerte Klári osztálytársait, barátnőit, barátait. Mind most végezték az első gimnáziumot, szünet van és csak ezután mennek majd építőtáborba. Többen közülük — Várai Erzsiké, Laczó Márti, Kiss Tamás — angol tagozatosak voltak az általános iskolában és így szót értenek egymással. Megy a beszélgetés otthon és a strandon egyaránt. Korban is velük illik össze a vendég, mégis a 11 éves Zolival tart legjobban össze, járják a várost, nagy sétákat tesznek, bicikliznek, pingpongoznak, közben a kislegény is kipróbálja kezdetleges nyelvtudását. De kevés szóval is megértik egymást. Most éppen estefelé vagyunk, a két fiú a meccsről jött haza, az Előre—Dózsa mérkőzést látták. Ebből az apropóból indul a beszélgetés Klári tolmácsolásában. Gyorsan kiderül, hogy Michel mindene a sport. Üszni tanult meg legelőbb, mindjárt ahogy ötévesen az iskolába került, ahol az úszás kötelező tantárgy volt. Aztán fokozatosan jött a többi: a futball, az asztalitenisz, a krikett, a tenisz és most már a golfnál tart. És lehet, hogy életpálya lesz belőle. Ó legalábbis ezt szeretné. Tehetségesnek tartják, s most, hogy egy iskolaszakaszt lezárt, egyelőre nem tanul tovább, hanem ősztől a városi golfklub aklalmazza — bot- adogatónak — s közben mint jövendő versenyzővel foglalkoznak vele. Csak nézünk egymásra a szülőkkel — nekünk ez olyan furcsa és mindjárt azt kérdezzük, mit szól ehhez az autógyári munkás, Thompson papa és a kórházi takarítónő mama? Hiszen a bizonyítvány, amit a fiuk kapott, „rendes” munkára képesíti. Beleegyezték. Akkor mi sem bolygatjuk a kérdést, inkább a barátság kezdetét idézzük vissza. — Egészen kisfiú voltam, amikor az NDK-ban nyaraltunk, véletlenül pont akkor, amikor Kláriék is. Az ő szülei kezdeményezték a levelezést, a nyelvgyakorlás miatt, én egy kicsit gondolkoztam a dolgon, aztán belementem. Akkor még semmit se tudtam Magyarországról, annyit se, hogy hol van. De ahogy kaptam a lapokat, leveleket, kezdtem megismerni. Az igazi viszont itt lenni, járni mindenfelé. Pedig még nem sok helyen voltak, Gyulán töltöttek két napot és egy hosszú hétvégét Eger és Özd környékén, most készülnek a Balatonra és Budapestre. És Szegedet sem hagyják ki, a szabadtéri játékokat. Michel sokat utazott már, járt a szüleivel Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában, de még Tunéziában is; az iskolával meg Belgiumban, Hollandiában és Svájcban. A svájci út a legkedvesebb neki, mert az sítúra volt, 11 napos, az egyik karácsonyi szünetben. Hatvan gyerek együtt, egész nap síelték, hancúroztak. Most meg a Balatont várja nagyon, képekről ismeri, de a valóság milyen lesz? Még beszélgetünk egy kicsit, de a gyerekek figyelme csökken, ebből vesszük észre, hogy későre jár az idő. És reggel korán a strandon lesznek újra, hogy kihasználják minden pillanatát a napsütésnek. Előtte pedig ő is rendbe teszi a szobáját — akárcsak otthon — jegyzi meg a vendég, s magyarul így búcsúzik: — Hajrá, Csaba! Vass Márta A cseretestvérek: Klári és Michel a strandon Fotó: Orván Károly SZEBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regén/ 6. — Jöjjön maga kicsikét — mondta a foga közül. * * * Az asszonyok ottmaradtak együtt, a nagy ember kilépett a konyhába a kicsivel. — Adjál bort — mondta a lánynak, ki szaporán rakta a haját, készülődött hazulról. — Maga üljön le! — fordult a kis emberhez, esetlenül forgott szájában a magyar szó, esetlenebbül mint sokaknak a faluban, akik kijárnak a hegyek közül, meg mint az asszonyoknak, akiknek rendesen hajlékonyabb a nyelvük. Iskolát is keveset járt, beragadt a házi beszédbe, tűni itthon járja, s amit az anyjától tanult; öreg beszéd az is, nehéz már a mozgása, foghíjas is. A trafikos elhelyezkedett a konyhaszéken. — No, mit akarsz? — Mit akarsz, mit akarsz? — morgott az ember. Leült ő is. A borostából szelíd kék szempár tekintett ki. Az asztal fölött Anyicska fürge ujjai röpködtek. Térítőt hozott, majd két poharat helyezett el rajta. Az üvegkancsót sötétes színű, zavaros borral középre tette, s ment vissza a kredenc- hez, hogy folytassa a maga készülődését. Harisnyáját is össze kellett finom öltésekkel húznia, mert egy helyen megpattant, egy gombot pedig meg kellett erősítenie. A gazda töltött. Ittak. A bor összehúzta a trafikos száját. Várta, hogy a gazda elkezdje, s a lányt nézte jó érzéssel, hogy nekipen- dült. — Hány éves vagy, Anyicska? — Tizenhét múltam. — Egyik napról a másikra nagylány lettél. Anyicska egy ajakmozdítással felelt. — Kereső — mondta a gazda, büszkélkedett. Mintha nem úgy lenne az minden háznál, ahol a nyolc osztályt elvégezték a lányok. De Anyicska egy kicsit itthon volt, hogy erősödjön. A gazda töltött. Közben pedig a mosolya, mely a lánya dolgának szólt, leszállt az arcáról. Leszállt, ahogy a nap leszáll az égről, és sötét lesz. — Most mást beszéljünk magával — mondta. — Hát beszéljünk! — Az asszonyokat maga mért beszélte tele? — Nem úgy van az, Matej, ők csúnyán rászedtek. Matej nézett a kék szemével, csodálkozott. — ök szedték rá magát? Hát ez nem szép, ilyet mond. — Nincs ott semmi. — De van ott — mondta hittel Matej. — Láttak azt. De nem szabad odamenni. — Hát aztán miért nem, Matej? — tette le a poharat a trafikos. Most ő nézett. — Nem mondhatok — mondta Matej —, és ne is próbálja odamenni, mert rossz vége lesz. — összezárta az ajkát. összezárta és a poharakba töltött. Mária-ének hallatszott ki a szobából. Itt pedig csak a bor csorgása hallatszott, a sötét színű, zavaros-sűrű boré, mely itt termett az erdő szélében, konkordia- és novatőkén. A lány is hallgatott, varrta a gombot. Ügy tetszett, nem is figyel, a maga dolgával törődik. — És ne is próbálja asz- szopyokat bolondítani — folytatta Matej, kirakta két fekete öklét a pohár két oldalára. — Maga kell tudni azt: aszony kíváncsi. Kígyó is kísértette Évát... Maga csinálja nem szép dolog ... Asszony bizony gyenge, jádz a bűnnel, aztán van baj, sír-rí, jaj, istenem, bozsemoj. A trafikos elvörösödött. (Folytatjuk) Békési múzeum A várostörténet írói feljegyezték, hogy 1939 óta gyűjtik a békési múzeum anyagát. Múzeumnyitásra azonban csak 1945-ben kerülhetett sor, szegényes körülmények között. Azóta több helyre vándorolt a gyűjtemény, míg végül mostani helyére, a Nagyházba került A műemlék- jellegű épületben változatos múzeumi élet bontakozott ki: időszakos és állandó kiállításaik jelentősek. Feljegyezték azt is, hogy a barokk stílusú épület — melynek folyosója különösen szép — egykor a Wenck- heim-grófok gazdasági irodája volt, háromszintes padlása pedig gabonaraktár. A múzeum néprajzi és helytörténeti állandó kiállítása gazdag, bejárati termeiben pedig havonta újabb és újabb képzőművészeti tárlat várja a látogatókat. Képriportunk érdeklődést keltő sétára hívja az olvasót a békési múzeumba. (s—n) Ez a cserépkulacs 1884-ben készült Kiállítás a hires békési cserepesek tárgyaiból Ilyen volt az egykori vesz- szőfal. Fotó: Gál Edit
