Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-20 / 169. szám

1978. Július 20., csütörtök i\ei fl tanácshatározatok végrehajtásáról MÉM aratási-betakarítási ügyelet A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a mező- gazdasági üzemeknél az aratási és betakarítási munkákat akadályozó körülmények elhárítására rendkívüli ügyeletet szervezett. A MÉM ügyeiete az aratás-betakarítás ideje alatt mindennap — a munkaszüneti napokon is — reggel 7 órától este 8 óráig, a 113-000 telefonszámon áll a segítségnyújtást igénylők rendelkezésére. Kicsi fiú — kicsi hal. Gyerekek öröme Okányban Fotó: Veress Erzsi Totálkár esetén Mikor ad új kocsit a Merkur? Békés Tegnap délután ülést tar­tott Békés város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Első­ként a június 28-i ülésen ho­zott határozatok végrehajtá­sának megszervezése került szóba. A városi tanács uta­sította a végrehajtó bizottsá­got, hogy elemezze a június 22-i földrengés után az ok­tatási és közművelődési in­tézményeknél kialakult hely­zetet és készítsen intézkedési tervet a helyreállításról, a zavartalan munkafeltételek kialakításáról. Többek között ennek a határozatnak a vég­rehajtási tervéről hoztak ja­vaslatot a vb-tagok. de szó­ba került az életveszélyessé váló szociális otthon felújítá­si munkáinak haladéktalan megkezdése is. A lejárt határidejű határo­zatokról megállapították, hogy azok összességében megvalósultak, a problémák véglegesen vagy ideiglenesen megoldódtak- Javult az ön­kéntes tűzoltóegyesület mun­kája, ideiglenesen megoldó­dott az újtelepi ivóvízvezeték gondja és átszervezték a ci­gányügyi koordinációs bizott­ságot is. Következő napirendi pont­ként beszámoló hangzott el a szövetkezetek állami tör­vényességi felügyeletének ta­pasztalatairól. Megállapítha­tó, hogy g szövetkezetek összességében betartják a törvényes követelményeket, alkalmazzák a jogszabályo­kat. Tovább erősödik a szo­cialista demokrácia, és foko­zódik a munkahelyi tanács­kozásokon a tagok aktivitása. A Rádió és Televízió Új­ságban közéltektől eltérően ma, csütörtökön 12.33-kor a Szolnoki Stúdió a 600 éves Mezőtúrról készített műsorá­val jelentkezik a Petőfi rá­dió programjában. A 22 perces zenés riport­ban dr. Kolozsvári János és dr. Bombás István, a Dózsa György Szakközépiskola ta­nárai, a közeljövőben meg­jelenő várostörténeti jubileu­mi kiadvány szerzői foglal­ják össze Mezőtúr történetét az első írásos emlékektől a fljándékmüsor véradóknak Bélmegyeren Július 15-én Bélmegyeren a gyomai Köröstáj Tánc- együttes ajándékműsort adott a véradóknak. A rész­vevőket a megyei vérellátó állomás részéről Szekerczés József megyei szervező kö­szöntötte. A község lakóinak segítő­készségére jellemző, hogy egy évben háromszor adnak vért. Az összejövetel alkal­mával összesen 160 véradó és sok vendég vett részt. Komá­romi Mátyás, a Magyar Vö­röskereszt békési városi tit­kára kitüntetéseket adott át a legjobb véradóknak. Tizen­egyen kapták meg a bronz-, hárman az ezüst-, nyolcán az aranyjelvényt kiváló vér­adómunkáért. Ezenkívül a legmagasabb véradó-kitünte­tést ketten kapták meg, az arany fokozatot zöld szalag­gal. Sokan kaptak még aján­déktárgyat és pénzjutalmat, 10-, 15-, 20- és 30-szoros té­rítés nélküli véradásért. A véradóünnepség közös vacso­rával ért véget, melyhez a helyi termelőszövetkezet adott anyagi támogatást. Az utolsó beszámoló a munkaerő-gazdálkodás hely­zetéről, a kötelező munka­erő-közvetítéssel vonatkozó rendelkezései^ érvényesülésé­ről hangzott el. összefoglal­va megállapították, hogy a kötelező munkaerő-közvetí­tést szabályozó rendelkezé­sek a vállalatoknál és szö­vetkezeteknél még nem rea­lizálódnak a kívánt szinten. Az ezzel kapcsolatos felada­tok egyike, hogy a szakmun­kások létszámának növelésé­re, a szakmunkásképzés szintjének emelésére a mun­kahelyek megfelelő kapcso­latokat építsenek ki az isko­lákkal. Békésszentandrás Békésszentandráson az első félévi adó és egyéb bevételi tervek alakulásáról Szalai Antalné írásos beszámolót terjesztett a vb elé. Eszerint a lakosság június 30-ig 830 ezer 759 forintot fizetett be adó címén, ami a félévi terv 115,8 százalékos teljesítését jelenti. Általában az a ta­pasztalat, hogy a lakosság zöme eleget tesz adófizetési kötelezettségének. Szabály­sértési eljárást csupán négy alkalommal kellett kezdemé­nyezni. Javítanivaló viszont van az adminisztrálásban, pontosabban kell a nyilván­tartást vezetni, mivel több adózó kétszer is kapott érte­sítést. Ezt követően a Hu­nyadi SE tevékenységéről számolt be Mrena Mihály, a sportkör elnöke. Végül Pálus András tanácselnök a hatá­rozatok végrehajtásáról adott számot. város felszabadulásáig. Mol­nár Ernő, a városi tanács el­nökhelyettese ismerteti a ju­bileumi rendezvénysorozat még hátralevő eseményeit, beszél arról a több mint har­minc évről, amelyet a ta­nácsnál eltöltött. Szól a mezőtúriak jubileumi társadalmimunka-akciójá- ról, az eddigi eredmények­ről. A műsort Dalocsa István és Gyulás Ferenc készítette, a zenei szerkesztő Kutas Já­nos, szerkesztette Palatínus István. Nem nevezhető csupán reklámnak a Képcsarnok Vállalat érdekes képkiállító módszere. Köztudott, hogy az emberek nagy része saj­nos még nem múzeumláto­A totálkáros jármű he­lyett, bizonyos feltételek mellett a magánautósoknak lehetőségük van, hogy soron kívül új kocsit kapjanak — erről szól az Állami Biztosí­tó és a Merkur megállapo­dása. A soronkívüli kiutalás­ra a felelősségi és a CAS- CO-biztosítás alapján rende­zett károknál csak akkor kerülhet többek között sor, ha az autó 3 évnél nem ré­gebbi és a kár az autó tulaj­donosát éri. A 3 évnél régeb­bi, a nyugati típusú, vala­mint a belföldön használtan forgalomba került autók tu­lajdonosaira nem vonatkozik az ÁB-szolgáltatás. Ugyanez a helyzet a jár­mű második és további tu­lajdonosaival és azokkal, akiknek kocsiját a hagyo­mányos kárrendezés után nem vonják ki a forgalom­ból. A CASCO alapján sem al­kalmazzák ezt a kárrende­zést, ha a forgalmi engedély szerinti tulajdonos és a bal­eset időpontjában a gépko­csit vezető személy (kivétel közeli hozzátartozók) nem azonos, illetve a balesetet a vezető súlyos gondatlansága, vagy szabálysértése idézte elő. Az Állami Biztosító igazo­lása alapján a Merkur a tönkrementtel azonos típusú kocsit ad, így Trabantot és Wartburgotis. Akiknek 1978. április 1-től lett totálkáros az autójuk, azok a most is­mertetett feltételek mellett kaphatnak új személygépko­csit. A totál kárt szenvedett gépjármű-tulajdonosok a megyében az Állami Biztosí­tó Békés megyei Igazgatósá­gánál jelenthetik be gépko­csijuk soron kívüli kiutalta- tását. cára” húsznál több alkotást, neves — köztük Munkácsy- dijas — festők műveit, me­lyeket érdeklődéssel fogadott a lakosság. Két nap egyvennyolc órán ke­resztül tárgyaltak Bonnban a vezető tő­kés országok állam- és kor­mányfői olyan gazdasági kérdések megoldásáról, ame­lyek évtizedes fejlődés ter­mékei és csak hosszú évek munkájával oldhatók meg. Az Egyesült Államok, az NSZK, Anglia, Franciaor­szág, Olaszország, Japán és Kanada vezetőinek tanács­kozása éppen ezért eleve de­monstratív jelentőségű volt. Senki sem számíthatott arra, hogy a tőkés világ hallatla­nul bonyolult gazdasági problémáit és ellentéteit ez a 48 óra bármilyen formában megoldja. Ami a demonstratív jelleget illeti, e tekintetben kétség­kívül értek el bizonyos ered­ményeket. A korábbi három tőkés gazdasági csúcstalálko­zóhoz viszonyítva nagyobb volt a megegyezési kézség. Ezúttal a munkanélküliség és infláció elleni szólamokon túlmenve részletesen és or­szágonként is meghatározták a legfontosabb részvevők gazdasági feladatait. Mindé, gyik fél ígéretet tett annak a feladatnak teljesítésére, amelyet az elmúlt esztendő keserű vitáiban a többiek követeltek tőle. Először : a nyugatnémetek megígérték, hogy valameny- nyire serkentik gazdasági növekedésüket, ilymódon lehetőséget adva a behozatal növekedésére és arra, hogy hatalmas külkereskedelmi feleslegük némileg csökken­jen. Másodszor: A japánok megígérték, hogy „rendkívüli behozatali programot hajta­nak végre”, tehát az eddigi­nél jobban megnyitják belső piacukat a konkurrensek árui előtt. Ily módon — párosítva ezt önkéntes exportkorláto­zásokkal —, a nyugatnéme­tekhez hasonlóan ők is csök­kentik óriási külkereskedel­mi feleslegüket. Harmadszor: az ameri­kaiak, akik mindezt legeré­lyesebben igényelték Bonn- tól és Tokiótól, viszonzás­képpen maguk sem fukar­kodtak az ígéretekkel. Car­ter jelezte, hogy csökkenteni kívánja az Egyesült Államok olajimportját, ami az óriási amerikai külkereskedelmi hiány alapvető oka. Ezzel párhuzamosan Washington kötelezettséget vállalt arra is, hogy határozottan töre­kedni fog a dollár stabilitá­sának helyreállítására. Ami tehát a légkört és a szavakba foglalt kötelezett­ségeket illeti, a bonni gaz­dasági csúcsot nem lehet si­kertelennek nyilvánítani. Megmutatkozott a vezető tő­kés országoknak az a hatá­rozott törekvése, hogy nyíl­tan megvitassák gazdasági ellentéteiket, kompromisszu­A KPM közúti igazgatóság tájékoztatja a lakosságot a Békés megye országos köz- úthálózatán folyamatban le­vő és a közúti közlekedésre befolyással bíró szabályozá­sokról, munkákról: a 443 jel­zésű Endrőd—Szarvas II. rendű főúton megszűnt az útlezárás. A 4205 jelzésű Dé- vaványa—Körösladány ösz- szekötő út 41,6—42,5 kilomé­ter szelvények közötti sza­kaszán, Körösladányban 7,5 tonna tengelysúly-korlátozás van érvényben a burkolat további rongálódásának el­kerülésére. összefüggő szélesítési és erősítési munkák folynak a 4641 jelzésű Mezőberény— Szarvas összekötő úton, a Bonnban mos megoldásra törekedje­nek, és kölcsönös engedmé­nyeket tegyenek. Ez a törekvés politikai döntésnek is felfogható. Nyilvánvalóan összefüggés­ben van azzal, hogy a NATO legutóbbi konferenciáján Washington a korábbinál ag­resszívabb hangot ütött meg, és a tagállamokat szorosabb stratégiai egységre szólította fel. A világpolitikában ta­pasztalható hűvösebb légkör nyilvánvalóan arra indította a vezető tőkés országok irá­nyítóit, hogy igyekezzenek félretolni az útból azokat a gazdasági akadályokat, ame­lyek az összehangoltabb stratégiai-politikai fellépést akadályozhatják. A nagy és mindmáig meg­válaszolhatatlan kérdés az, hogy a kétnapos „egységtün­tetésen” elhangzott ígéretek mennyire állhatják ki a gaz­dasági valóság próbáját. Hogy ez a próba milyen kemény, azt látványosan mutatták a Genfben folyta­tott széles körű világkereske­delmi megbeszélések. Az ál­talános nemzetközi kereske­delmi és tarifa-egyezmény (Gatt) keretén belül csaknem 100 ország részvételével foly­tatott tanácskozáson sokféle ellentét merült fel. A bonni csúcsértékezlet szempontjá­ból azonban az volt a dön­tő, hogy az Egyesült Álla­mok, a Közös Piac és Japán — tehát a bonni csúcson részt vevő államok — sem voltak képesek megállapo­dásra jutni. O árpedig: ezeken a Gatt-tárgyalásokon a a gyakorlat szintjén igyekeztek megoldani azokat a kérdéseket, amelyekről Bonnban oly nagy vonalú ígéretek hangzottak el! A gyakorlatban azonban kide­rült, hogy az Egyesült Álla­mok egyelőre nem tudott ki- dogozni semmiféle módszert olaj behozatalának csökkenté­sére és Carter elnök energia­tervét még mindig nem fo­gadta el a törvényhozás. Ugyanezeken a megbeszélé­seken a nyugatnémetek nyíl­tan megmondották, hogy ha túlságosan erősen ösztönzik gazdaságukat, akkor fokozó­dik az infláció, ezt pedig po­litikai okokból mindenáron el kell kerülniök. Japán sem titkolta, hogy „exportál vagy meghal” — tehát csak na­gyon szerény mértékben csökkentheti a japán áruk özönlését az Egyesült Álla­mok és Nyugat-Európa pia­cain. Bonn után tehát az a helyzet, hogy elsősorban po­litikai-stratégiai meggondo­lások miatt a csúcsértekez­leten létrejött ugyan egy deklaratív kompromisszum, de nincs garancia a megálla­podások tényleges végrehaj­tására. 4404 jelzésű Szarvas—Oros­háza összekötő úton, Oroshá­zán a Csizmadia utcai vas­úti átjáróban. A munkahe­lyek térségében érvényben levő forgalomkorlátozások a következők: úton folyó mun­kák, 40 kilométer/óra sebes­ségkorlátozás, előzni tilos. Békéscsabán a Bartók Bé­la út—Temető sor csatlako­zásában épített forgalom- irányító fényjelző berende­zés próbaüzeme július 18-án megkezdődött. A berendezés a járművek által vezérelt üzemmódban működik. Eb­ben a csomópontban is a gyalogosok az áthaladási szándékot nyomógombbal je­lezhetik. A szabad jelzést ki­várva lehet áthaladni. Képünk a legifjabbak „bíráló” tekintetét ábrázolja Fotó: Varga Tibor Ma rádióműsor a 600 éves Mezőtúrról Képkiállítás az utcán gató. A Budapesti Képcsar-t nők Vállalat most az utcára viszi - az—értékes,----élmény t ­n yújtó festményeket. Leg­utóbb Békéscsabán, a Ku- lich-lakótelepen állított „ut­— i. e. — Megyei közúti információ

Next

/
Thumbnails
Contents