Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
o NÉPÚJSÁG 1978. július 18., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET • • Otven éve alakult az orosházi Petőfi Dalárda Romvári Etelka: Szozopoli házak A politikai és a kulturális tudatosság a munkásosztálynál szinte kezdettől fogva egymással összefonódva jelentkezik. A múlt század első felének borzalmas körülmények közt élő, látástól vaku- lásig dolgozó angol munkása, aki politikai fölemelkedése érdekében létrehozta a chartista munkásmozgalmat, ugyanebben az időszakban énekkarokat alakított, a relatív szolmizáció segítségével kottaolvasást tanult és többek közt Handel-oratóriumo- kat is énekelt. A teljes igazság megismerése, az élet birtokba vétele, a politikai, gazdasági és kulturális felszabadulásért folyó harc ugyanannak a dolognak különböző oldalai. Ugyanígy merül föl a probléma később a német munkásosztálynál. Az első világháború vihara és a német forradalmi mozgalmak vérbe fojtása után, 1921-ben megalakult új, baloldali Német Szocialista Munkásdalos-szö- vetség egyszerre veszi föl a harcot a kispolgárság politikai és kulturális megnyilvánulásaival szemben. A politikai megalkuvásnak éppúgy hadat üzen, mint a kispolgári giccsnek, és síkra száll a népi és a klasszikus művészet elsajátításáért is. Fenti sorokat a Munkásének 1919—1945 című könyvben, Maróthy János tanulmányában olvashatjuk. Az idézetteket kiegészíthetjük Ady verssorával, amit a fentiek összefüggésében a magyar proletárok harcának lendítő erejéről ír: „Éhe kenyérnek, éhe a szónak, éhe a szépnek hajt titeket...” Az előzőekben vázolt folyamat Magyarországon a század első két évtizedében indult meg, és első szakasza a Tanácsköztársaság idején kulminált. A munkásmozgalom nagy erejét mutatja, hogy nem szakadt meg a Tanácsköztársaság leverését követő ellenforradalmi diktatúra évtizedei alatt sem. Ez volt a történelmi és ideológiai alapja és háttere az orosházi munkásdalos kultúrának is, középpontjában a Petőfi Dalárda tevékenységével. Erről emlékezünk meg most, amikor a dalárda megalakulásának ötvenedik esztendejéhez érkeztünk el. A dalárda önálló működésének Orosházán igen fontos, figyelmet érdemlő előzményei voltak. A szakmunkások különböző csoportjai — kőművesek, asztalosok, szabók, cipészek — 1920-ban már újra számottevő erejű szakcsoportokat hoztak létre, s alapszabályaik adta lehetőségeikkel élve kultúrcsoportokat, dalárdákat is alapítottak. A kis csoportok a továbbiakban tömörültek, s Építő Munkások Dalegylete néven indult meg a rendszeres — és most már hatékony dalosmunka, Kiss István karnagy vezetésével. Az 50—60 tagú együttes minden fellépése nagy sikert hozott, s ez késztette a hatóságokat is, hogy felfigyeljenek e mozgósító erőre. Az egyesített dalárda működését betiltották, s majd csak 1925-ben folytathatta tevékenységét, Általános Munkás Dalárda néven. A községben minden megmozdulásuk eseményszámba ment, hatalmas tömegeket vonzott. Hogy a hatóságok zaklatásaitól kíméljék magukat, beléptek a Magyar Dalos Szövetségbe, és 1928-ban felvették a nagy forradalmár költő, Petőfi Sándor nevét. Az énekkaron kívül ez időben jó képességű színjátszócsoporttal, zenekarral is rendelkezett az együttes. A dalárda vezetősége Juhász Gyulát kérte fel a dalárda jeligéjének megírására, ö szívesen tett eleget e kérésnek, s két jeligét is írt, melyek közül az orosházi dalosok a következőt választották magukénak: „Magyar dalt zeng a munka népe, Ës bízva néz a jövő elébe. Mikor a magyar ég alatt Mindenki víg lesz és szabad!” Ez időben a dalárda minden műsorában adott elő megzenésített Petőfi-verset, de állandó műsorszám volta Testvérek fel, A munka dala, Föl szocialisták. Felszállott a páva, Ne lőj fiam stb. A dalosestek első száma rendszerint ez volt: „Ne csügesszen a bús, zord jelen, Szebb jövő hajnala int felénk. Megfordul majd a nagy sorskerék, Örömünnepre virradunk. Nem örök az éj. hajnal pírja kél, Felragyog a mi napunk.” A dalárda történetében és igazi hovatartozásának tisztázásában 1929 hozott döntést, amikor az Országos Dalosszövetség Debrecenben megrendezte a 22. országos dalosversenyt. Ezen a Petőfi Dalárda a népdalcsoportban indult. Szép szereplésüket nagy csalódás követte, amikor a szakemberek által is várt első helyezések egyike helyett a huszonegyedik tiszteletdíjat kapták az orosháziak. A polgári szemléletű zsűri nyilvánvaló részrehajlása volt az oka ennek az eredménynek, s vele együtt annak is, hogy mivel az ügy politikai térre terelődött, a dalárda a Munkás Dalosszövetségbe ment át. Ettől kezdve szorosabb kapcsolatba kerültek a környékbeli — szegedi. hódmezővásárhelyi, makói, szarvasi, békéscsabai — munkásdalárdákkal. Ezután olyan szereplések következtek különböző nagyszabású rendezvényeken, melyek országos hírűvé tették a dalárdát felkészültsége és bátorsága szempontjából egyaránt. Karnagyaik — a már említett Kiss István után Marschall József, Orbán János, Fasang Árpád, Macher Lajos, majd Feld- mann József vezetésével folyamatosan szép sikereket értek el. 1930-ban Orosházán rendeztek nagy sikerű dalosünnepélyt. Erre a dalárda zászlajának avatása adott alkalmat és lehetőséget. A zászló Budapesten készült, szép lila selyembrokát anyagból. Egyik oldalán Petőfi arcképe látható „Lantom, kardom tiéd, ó szabadság!” jelmondattal, a másik oldalán arannyal hímzett kard koszorúval és „Orosházi Petőfi Dalárda, 1928 ” felirattal. 1932 szeptemberében ugyancsak Orosházán volt nagyszabású dalosverseny, melyen Szeged, Hódmezővásárhely, Makó, Békéscsaba és Szarvas munkásdalárdái vettek részt. Ez a találkozó azért is emlékezetes, mert a szarvasi „Világosság” dalkörének tagjai orosz gimnasz- tyorkára emlékeztető ingben, vörös övvel jelentek meg, amit a közönség már a színre lépéskor viharos tapssal fogadott, s mert a hatóságok kihágási eljárást indítottak "az engedély nélkül viselt formaruha miatt, s elrendelték 47 darab orosz szabású sötétkék ing lefoglalását. Az itthoni sikereken túl Szegeden, Szolnokon, Pécsen, Szombathelyen, Makón, Békéscsabán, Tótkomlóson, s más helyeken rendezett hangversenyeken mindig szép sikerrel szerepeltek az orosháziak. Pécsen a közönség felállva tapsolta a „Májusi mrágok” című dal előadását. Ugyanitt nagy sikere volt az „őrölj malom, őrölj!” című műnek is, melynek befejező sorai így hangzanak: „Vihar pusztítja széjjel a földeket, S nem lesznek többé éhes emberek." Szombathelyen — 1938-ban — a közönség és a zsűri egyaránt úgy értékelte a Petőfi Dalárda szereplését, hogy „ezek nemcsak tudnak, hanem mernek is.” Műsorukon szerepelt ekkor az „Aratódal ”, „A munka dala”, „Ne csüggesszen”, a „Himnusz a naphoz” — más művek sorában. A szombathelyi dalostalálkozót „hazafiatlan baloldali politikai megmozdulásnak” nyilvánították, s a parlamenttől az orosházi újságok szerkesztőségéig mindenkit foglalkoztatott. A dalárdák végül felmentést kaptak, de működésüket még jobban figyelték a továbbiakban. Nagy pillanatok, nehéz vállalások voltak a dalárda tagjai részéről, amit elveik megvalósítása érdekében baráti, elvtársi, de mondhatni, családias közösségben tettek a maguk területén a jövőért vívott harcban. Szép elismerése lett volna addigi pályafutásuknak, ha 1940-ben Orosházán megrendezhették volna a következő országos daloshangversenyt. Ezt a belügyminiszter tilalma meghiúsította, azzal az indoklással, hogy veszedelmes dolog lenne egy ilyen harcos múltú agrárvidékre hozni az öntudatos proletár- ság ezreit. A felszabadulás a dalárda történetében is fordulatot jelentett. „Még hallatszott Orosházán 1944 őszén a győzelmesen előrenyomuló szovjet katonák ágyúinak hangja, amikor a Petőfi Dalárda tagsága már „összkarban” állt, hogy buzdítson, lelkesítsen a szebb kor hajnalán. Vági József karnagy állt az énekkar élére, és sűrűn robogott, ki víg nótaszóval a dalosokat szállító falujáró autó a városból” — emlékezik Feld- mann József. Az együttest később újra Kiss István és Macher Lajos vezényelte, s folytatódott az országos sikersorozat. Ennek köszönhető, hogy 1947 pünkösdje végre kárpótolta a 40-ben elmaradt orosházi dalostalálkozót. A polgári dalosszövetséghez tartozó dalárdák ugyanekkor Siófokon rendeztek dalosünnepélyt, de az Orosházán szereplő 60 énekkar fellépése is maradéktalanul eleget tett a Magyarországi Munkásdalegyletek Országos Szövetsége elvi, művészi, politikai, pedagógiai célkitűzéseinek, melyet így fogalmaztak meg: „az orosházi dalosünnepnek azt kell bizonyítania, hogy a munkás-paraszt összefogás ösz- szes dalkarainak munkásságában már maradéktalanul érvényesül.” A felszabadult hangulatú ünnepségről akkor ezt írta az Éneklő Munkás : „minden tekintetben messze felülmúlta az eddigieket. A dalosok boldogan hasonlítgatták össze a jelent a múlttal: a rendőr, aki azelőtt azért volt jelen a dalosünnepélyen, hogy a szánkra tett lakatra vigyázzon, most felemelt ököllel üdvözölte a dalosokat. ..” Az eddig említett eseményekről több tanulmány, cikk, visszaemlékezés tudósít. Szólnunk kell azonban arról is, hogy a felszabadulást követő időkben is voltak olyan események, olyan pillanatok, amelyek a dalosoktól helytállást kívántak, elhatározást, elszántságot. 1951-ben a Petőfi Dalárda fuzionált a városházi dolgozók kórusával, s a hatvantagú vegyeskar vezetését Feldmann József vette át. Céljuk az volt, hogy folytassák a korábban megkezdett utat: megszerettetni az új magyar zenét, a magyar népdalt, a klasszikus műveket. Bartók, Kodály, Bárdos, Sárközi, Halmos, Maróthy művei és feldolgozásai szerepeltek a műsorokban, s az előadások sikere érdekében hangképző gyakorlatok és szolfézstanítás szerepelt a dalárda felkészülési programjában. Az együttes ezekben az években Csorváson, Szarvason, Gyulán, Tótkomlóson, Békéscsabán, Battonyán szerepel, 1954 nyarán pedig „Viharsarki kórustalálkozót” rendez 13 vidéki énekkar részvételével. Az egyre inkább összekovácsolódó énekkarnak olyan nagy erkölcsi és politikai sikert hozott ez a találkozó, hogy nagymértékben hozzájárult a belső fegyelem emgerősödéséhez, s a dalárda iránti külső érdeklődés fokozódásához. Nem volt könnyű a sok válságos politikai, s a vele járó kultúrpolitikai időszakhoz úgy alkalmazkodni, hogy a megszolgált szabad légkörben mindig valóban szabadnak érezzék magukat a sok fegyelmet és időáldozatot követelő dalárdisták. Nagyon sokat tanultak és sűrűn szerepeltek : alig akadt tömegmegmozdulás, melynek ne lettek volna részesei. Békegyűléseken, párt- és tömegszervezeti rendezvényeken épp úgy jelen voltak, mint ahogyan részt vettek a termelőszövetkezetek propagandájában és az üzemek kibontakozó szocialista termelési versenyeinek buzdításában. Ez a gyakori szereplés nem is tett egyértelműen jót a jövőt illetően. Több dalos elhagyta az együttest, s mert a belépő fiatalok nem tudtak minden esetben alkalmazkodni a feladatokhoz, a dalárda alapját a 10—20— 30 év óta éneklő dalosok lelke adta. A dalárda az 1960-as évek közepéig működött. Feltámasztására sajnos csak sikertelen kísérjetek történtek. Hiányát érzi Orosháza és a még működő munkásdalárdák közönsége és közössége. A régi dalosok közül is még szívesen állnának újra csatasorba. Szerencsére, a dalárda volt vezetői sem mondtak le végérvényesen a dalkultúra terjesztésének e nagyszerű formájáról, lehetőségéről, s amikor a megalakulás ötvenedik esztendejében a múltra emlékeznek, újabb jövőt is látnak maguk előtt. Fábián Ferenc: Az Universitas együttes a gyulai Várfürdőben Beck Zoltán Varsa Zoltán Felelgetős — Hát isten szüléd mit adott? — Penészvirágú bánatot, utat, hol egyedül baktatok feketére égett Napot, asszonyt, akiben Nap ragyog. — Hát ráadásnak mit adott? — Hat napra egy vasárnapot.
