Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
1978. Június 4„ vasárnap KUíiDEraa KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Egy cseppben a tenger legyen Munkatársunk beszélgetése Fiiadéi fi Mihállyal, az Új Auróra főszerkesztőjével Ötödik éve, hogy először látott napvilágot az Üj Auróra. A megelőző nekifutások, küzdelmek, ha jól megszámoljuk két évtized erőpróbája tette lehetővé, hogy kétségtelen minőségi változásként kézbe vehették az irodalom, a művészetek barátai az új antológiát, mely sorozatot ígért, és rövid időn belül elismert folyóirattá változott. Főszerkesztőjét, Filadelfi Mihályt a folyóirat békéscsabai, István király téri otthonában, szerkesztőségében kerestük fel, és kértünk tőle választ néhány kérdésünkre. Darvas József írta az Üj Auróra első számában megjelent „Ütnak indító”-jában: „Irodalmi, művészeti élet nem létezik műhelyek és fórumok nélkül. Egy-egy város, tájegység ezek által alakíthatja csak ki a maga sajátosan egyéni szellemi arculatát, ezek tevékenységével válik mindinkább azzá, amivé fejlődése nyomán válnia kell, amire történelmileg hivatott.” Az Üj Auróra ilyen műhely, ilyen fórum. Az elmúlt öt esztendőben hogyan teljesítették ezt a dar vasi útnak indítást? V — Minden tájegységnek fejlődése során válnia kell valamivé! De olyanná válik-e, amilyenné válnia kell, ez sok tényezőtől függ. A történelem előbb-utóbb elvégzi a maga kiegyenlítő, igazság- osztó, szereposztó feladatát; hogy egy-egy tájegység fölismeri-e, mi az ő sajátos — egy nemzeti egészben — elfoglalandó helye, az igen bonyolult kérdés, és igen sok összetevője van. Érthető legyek: én nem hiszem, hogy ez a tájegység (különös tekintettel etnikai arculatára) már megtalálta volna egyértelműen a helyét, de hiszem, hogy e helykeresésben jó úton jár akkor, amikor széles kapukat nyit a szocializmus felé elkötelezett égtájaknak. S itt már valahol utalnék arra is: történelmileg hivatott-e erre? Igen! Kifejezetten arra hivatott (szerintem), hogy egy cseppben a tenger legyen, úgy, hogy a csepp tükrözze a tenger végtelenségét. Ilyen fórum-e az Űj Auróra? Talán kezd azzá válni : némelyek így látják. Illyés Gyula az Üj Auróra 1977/1-es számában országos feltűnést keltő cikket írt „A provincializmus felé, előre!” címmel. Ebben — többek között — azt fejtegeti, hogy színvonal dolgában senki sem tudná „csak egy hajszállal lentebb látni” a vidéken megjelenő folyóiratokat a fővárosiaknál. Hogy éppen az a nagy előnyük, melyet provinciális voltuk kínál. Hogyan alkotott erről már több éves tapasztalatokon nyugvó véleményt a szerkesztőség? — A „provincializmussal” kapcsolatban Illyés Gyula véleménye eltér a kialakult rosszízű értelmezéstől, ö a provinciától éppen az egyéni színt, zamatot, jellegzetességet, egyedit várja úgy, hogy a része legyen (lehessen!) a nemzeti egésznek. Ezért örülünk írásának. Ezt szeretnénk mi is. Egy nemrég rendezett megyei közművelődési aktívaülésen elmondtam már, hogy a békési irodalmat két veszély fenyegeti. Az egyik az igénytelenség, amely a „megyei és járási szintű antológiák, fórumok” megjelentetésének sürgetésében jutna kifejezésre, tehát egy nem vállalható „provincializ- mus”-ban; a másik, (s ez újabb keletű), egyfajta le- fitymálása az itt folyó irodalmi közéletet teremtő szándéknak, tettnek, és éppen azok részéről, akik a közművelődés mindennapos, gyakorlati posztjain tevékenykednek. Ügy gondolom, legalább olyan komolyan kell foglalkozni a Békés megyei irodalom életével, mint egyéb művészeti ágakéval. Azt hiszem, nem az indulat beszél belőlem akkor, amikor azt mondom, hogy az itteni irodalmi élet megítélésében sok még a sznobizmus, bizonyára azért, mert ez veszélytelen, kényelmesebb és „elegánsabb” is. Ezt rossznak tartom! Jónak tartom viszont azt a me- cénási gesztust, amelyet a békéscsabai Városi Tanács gyakorol évek óta, és azt a biztató mozdulatot is, amelyet dr. Becsei Józsefnek, a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya vezetőjének a nemrégi Köröstáj -ankéton elmondott elemző előadásában éreztem meg e problémakörrel kapcsolatban. Egyetértettem az előadásával, és hiszem, hogy „folytatása következik”. A folytatást természetesen dialógusoknak kell megelőzniük. Üjra csak Darvas József „Ütnak indító’’-ját idézem. „Meggyőződésem — írta az első szám élére —, hogy az Üj Auróra a város és a megye életében hamarosan nélkülözhetetlen eszköze lesz annak a kultúrát teremtőszervező munkának, amely arra törekszik: szüntelenül erősödjön a békési világ szellemi mágneses tere." Nagy jóslat! Kérdésem: ez a „hamarosan" elkövetkezett-e már, és milyen mértékben vált az Üj Auróra nélkülözhetetlenné? — Azt hiszem, hogy a „nagy jóslat” nem is annyira jóslat volt, mint inkább némely törvényszerűségek fölismerése. A békési világ szellemi mágneses terének kialakításában szerepet vállalunk, hiszen magát a folyóiratot is egy társadalmi igény hozta létre. Azok, akik ebben bábáskodtak, csak legtermészetesebb feladatukat teljesítették. Szeretnénk a jövőben is teljesíteni feladatainkat, s ehhez szükségünk lesz segítségre, s arra is, hogy az alkotók és az olvasók folyamatos jelenlétükkel helyes irányba orientáljanak. Köztudott az Üj Auróráról, hogy szerkesztési elvei között alapvető szerepet kapott, hogy az e tájon élő írók mellett megszólaltassa azokat is, akik elkerültek ugyan innen, de szellemben ide tartoznak. Mi több, hogy a környező népek irodalmához a hídépítés szerepére is vállalkoznak. Kérem, fejtse ki bővebben elgondolásaikat. — A kérdés első felére annyit: a legutóbbi kibővített szerkesztőségi ülésre készített kimutatás szerint a közölt magyar szerzők közül 80 százalék vagy itt él a megyében, vagy innen elszármazott., Mindez persze csak azért érdekes, mert a tájhoz való hangulati kötődés előfeltétele annak, hogy folyóiratunk tartalmi-hangulati vonatkozásban sajátos ízeket hordozhasson. Békés megye etnikailag igen izgalmas térkép; a magyarokon kívül négy nemzetiségi nyelv él ezen a tájon. Ha az Űj Auróra magára vállalt egyfajta „hídépítést”, akkor azt okkal tehette, hiszen a közös Duna-menti sors érzete itt évszázados; s hogy most ezt haladó történeti hagyományaink, a történelmi progresszió folytatásaként tesszük, természetes. Szovjet, szlovák, jugoszláv, román és lengyel kapcsolataink vannak, de jártak már nálunk koreaiak is. Mindezt fontosnak tartjuk azért, mert a személyes találkozások, folyóiratszám- és kéziratcserék szakmailag is bővíthetik a szerkesztési munka látókörét, és tapasztalatcserét is jelentenek ezek a kapcsolatok. A Magyar Rádió irodalmi folyóiratának, a Gondolatnak adott interjúban azt említette, hogy az Üj Auróra emlékeket megtartó szerepet vállal, ugyanakkor szeretne jelen lenni a magyar művészeti és irodalmi élet egész áramkörében is. öt esztendő után már világos, hogy ez nem maradt puszta óhaj. A kétségtelen sikert mivel magyarázza? — Valóban beszéltem erről, de fontosabb az, hogy számaink is ezt bizonyítják folyamatosan. Békés megye, Délkelet-Magyarországnak e tája sok vonatkozásban szűzföldnek fogható föl. Ami az irodalomtörténeti, néprajzi vonatkozásokat illeti, mindenképpen az. Azt gondolom, még soká kell tennünk azt, hogy az idekötődő irodalom- történeti jellegű emlékeket közöljük, s ezzel inspiráljuk a tehetséges kutatókat az „aprómunkának” tetsző, mégis jelentős értékű tevékenységre. Egy ilyen szerep vállalása országosan fontos; a sikerekről, ha voltak ilyenek, azt hiszem, még nem kell beszélnünk. Legföljebb annyiban, amennyiben köteleznek bennünket. Az Üj Auróra megalapozása, országos maga-megmutatása öt esztendő alatt nem is akármilyen eredménnyel, visszhanggal megtörtént. Ettől függetlenül, van-e a folyóiratnak gyengébb pontja, mi az, amivel elégedetlen? Végül: milyen gondolatok- kal-érzésekkel indulnak az újabb öt esztendő felé? — Sokan sürgetnek minket (némelyek türelmetlenül és a dolgokat talán kevéssé átgondolva is!), hogy legyen kritikai rovatunk. Ezzel kapcsolatban azt : mi nem rovatokban, hanem tematikus blokkokban gondolkodunk, szerkesztünk. Ez azt jelenti, hogy egy-egy témakört több aspektusú hangvétellel, színnel szeretünk bemutatni. Ezt a szerkesztési módszert a jövőben is csinálni szeretnénk, mert azt tapasztaljuk, jobb így, többet nyújt az olvasónak. A kritikai rovatról még annyit: szerkesztőségünk mai álláspontja az, hogy a kritikai életet a kelet-magyarországi testvér-folyóiratok jól csinálják; nekünk nincs meg pillanatnyilag az az egészséges kapacitás-bázisunk, amely erre biztatna minket. Más kérdés persze, hogy az önkiteljesítés igényel kritikát; ezt a kialakuló alkotó műhelyekben biztosítjuk. Ügy gondolom, végül, többet kell foglalkoznunk a jövőben a jelennel, a kortársi társadalmi, kulturális, irodalmi és művészeti problémákkal. Köszönjük a beszélgetést. Sass Ervin Gonda. Anna: Virágok Triznyái Jenőné: Csendélet Szűcs Imre versei: Apám a kőhenger előtt Rozsdás tengelyű kőhenger előtt apám mellén feszül a szíj, s míg lába bokáig süpped: keservesen csikordulva a mázsás súly is megmozdul, billegve végigfut az egyenetlen talajon, s mintha szívverése fölé hajolna 6 is, időnként meg-megáll... Aztán megint nekilendül, simára mángorolja a kicsire zsugorodott hamuszín földet, hisz az idő mélyéről hazajáró lucskos őszig öles cukorrépákat kell — sorsunkat édesítve — megérlelnie... Rozsdás tengelyű kőhenger előtt araszol, imbolyog az apám, s mikor már mindene áttüzesedik: féktelen kedvében valaki, a szúrós sövénykerítésen át, egy jó nagyot odanyerít... Madárlátta A tarisznyamélyből kenyér került elő, száraz, elmorzsolódott, fokhagymaszagú, de mi mégis úgy örültünk neki, a madárláttának, mint amikor fénylő fonatoskalács- galambot tett tenyerünkbe anyám, röptetni s szájunkhoz emelni, hogy legalább szombatonként csillapítsuk várakozásunkkal és kíváncsiságunkkal együtt nőtt farkasétvágyunkat... A sárga képű holddal aztán a tarisznya is fölszállt, szellőzni a drótkötélre, de mi még álmunkban is láttuk: fürjek és kisnyulak bújnak ki belőle, ' fürjek és kisnyulak... Szülém Sértődöttségében azt mondta: ne is unszoljuk, nem eszik, de alighogy asztaltbontottunk kenyeret csúsztatott köténye alá, s miután elhesegette a seregélyeket felült a keritésrehajló mohos fára, szótlanul csemegézni a feketén fénylő eperszemeket. Emlékeimben azóta is így maradt fenn, száraz-ág-kézzel zöld-levelesbe fogózva, ég és föld között. Szűcs Imre költő Békéscsaba jugoszláviai testvérvárosában, Zrenjaninban él. Néhány hónappal ezelőtt Békéscsabán járt és több író-olvasó találkozón vett részt. Az Újvidéken megjelenő Magyar Szó munkatársa.
