Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
1978. június 4., vasárnap o Szigethy András: Harmadik út pedig van? TÉKA Balogh Edgár újabb hármaskönyve A szép Kata tudja, hogy ilyenkor Lacit le kell fektetni. Gyerekek, csendben legyetek, mert apuka beteg, szól be a kisszobába, aztán leereszti az ablakon a redőnyt. Laci még forgolódik, értelmetlen félszavakat su- sorog, és Kata tudja, nemcsak a részegség miatt. A kalapok őfelé fordultak a kocsmában, ahogyan a pult felé haladt, és amikor leült az asztalhoz. Molnár János odajött hozzá. Az öreg megállt előtte, a tehénistálló ammóniás szaga megcsapta a főmezőgazdász orrát. Jani bácsi nem köszönt, még a szokásos „hogy van, mérnök elvtárs”- at sem kérdezte meg, csak ennyit mondott: — Ne hagyjon itt bennünket. Z. László csodát művelt. Legalábbis a faluban azt mondták. A búza 39 mázsás termést adott hektáronként az egy tehénre eső tejhozam 1800 literről 3100- ra emelkedett. Z. László két éven keresztül hajnali négykor kelt, és amikor esténként hazaérkezett, a konyhában égett a villany, a vacsorája oda volt készítve a gáztűzhely mellé, csak meg kellett melegíteni. A legrosszabb az volt, hogy még ilyenkor sem tudott lefeküdni. Emésztette a napot. Az első álmatlan éjszakája akkor volt, amikor elkezdődött a vetés. A főagronómus felnyitotta a vetőmagos zsákot, belemarkolt a búzába, és odatolta az elnök orra elé. — Esft akarod elvetni? Napokig tartott, amíg az elnököt és a főkönyvelőt — hol kérve, hol kiabálva, hol szakmai idézetek halmazával — meggyőzte, hogy a saját termésű búzát nem szabad elvetni, hanem elit vetőmagot kell venni. — Igen ám, de az sok pénzbe kerül — nyálazgatta megmaradt pár szál haját a főkönyvelő —, ez meg ingyen van. — Csodálkoztok, hogy évek óta 19 mázsa a hektáronkénti termés? Heves megye az idén is öt mázsával maradt le az országos átlagtól. Ezt nekünk is köszönheti ... Megvették a vetőmagot, de Z.-nek kellett írnia egy feljegyzést, amiben magára vállalta a felelősséget, ha nem lenne több termés. A feljegyzést a főkönyvelő bezárta egy acélkazettába. Azután jöttek sorban az éjszakák. Z.: — Nekem két Claas- Dominátor kell, értsd meg, hogy az kell. — Elvetettük a legjobb vetőmagot, bele- fecceltünk a földbe egy halom műtrágyát. Itt óriási termés lesz. A régi kombájnokkal nem tudjuk levágni. Kárba megy minden, amit eddig csináltunk. Főkönyvelő: — Az rengeteg pénz. Z.: — Hallgassatok még egyszer végig. Ha belépünk az ipari rendszerű kukoricatermesztési társulásba, akkor kaphatunk két John Deere kombájnt, vagy Claas-Dominátort. Ezek ma a világon a legjobb gépek közé tartoznak. A két traktor és a két kombájn mindenhol tud dolgozni, nemcsak a kukoricában. Négy géppel majdnem mindent meg tudunk csinálni. Elnök: — Itt soha nem volt hagyománya a kukoricának. Párttitkár: — Ezt meg kell gondolni. Ez politikai kérdés is. Egy szocialista gazdaságban nem dolgozhat ... Z.: — Mi van? Felakadt a tű a lemezen? Gépudvar. Hajnali fél hat. A gépkezelő sárga ove- ralljában szalad a Claas- Dominátor kombájn felé. Z. az órájára néz. — Álljon meg, kérem. Megmondtam, hogy ha nem lesz harmat, fél hatkor már a táblán kell lenni. A gépkezelő mintha nem is hallaná. Z. ráordít. — Álljon meg. Odalép a gépkezelőhöz, dől belőle a törkölypálinka. — S. elvtárs, megtiltom, hogy felüljön a gépre. — Na ne vicceljen már a mérnök elvtárs. — Ez nem vicc. Ez a gép milliós érték, maga ivott. — Na és, ittam én már máskor is. — Ezentúl viszont nem lehet. S. vigyorog. — Nézze, mérnök elvtárs, addig maguk nekem ne beszéljenek, amíg az elnök részegen összetöri a tsz Polski Fiatját, és még meg se büntetik érte. — Tíz nem ide tartozik. Holnap reggel fél hatkor jelentkezzék munkára. Viszontlátásra. És mivel a szakképzett gépkezelő váltója csak délre jött, Z. fél hattól fél egyig aratott. Fehér ingben és nyakkendőben. Még egyetemista korában megfogadta, hogy minden munkanap felöltözik rendesen. Z. Lászlót kötelezték, hogy a traktoros egynapi munkabérét fizesse meg, mivel nevezett jogtalanul tartotta távol a munkától. S. ittasságát semmivel nem lehetett bizonyítani, és amikor a „házi tárgyaláson” az elnök feltette a kérdést, hogy ittas volt-e S., a traktoros tiszta hangon mondta: nem. Zárszámadáskor először tettek hárommilliót félre, hogy ha esetleg nehezebb idők jönnek, legyen egy kis pénze a termelőszövetkezetnek. A közgyűlésen a járási elvtárs méltatta a termelő- szövetkezet óriási előretörését, külön kiemelte az elnök szerepét, aki, úgymond, a helyi viszonyok kiváló ismerőjeként jól sáfárkodik a modem technikával is. Z. László a tehenészekkel ebédelt kint az állattenyésztési telepen. Birkagulyást főztek. Még a szabad szombatosok is bejöttek — a főagronómus munkaátszervezést hajtott végre, azóta még a tehenészeknek is van szabad szombatjuk — és Molnár Jani bácsi, mint rangidős, Z. László születésnapja alkalmából — mivel tudják, hogy a mérnök elvtárs szeret olvasni — az egész brigád nevében átadott egy könyvet. Amikor otthon kitette az asztalra a Nyaraló gyilkosok című krimit — ma is a könyvespolc fő helyén van, a belső borítón a brigád minden tagjának aláírásával —, hátravetette magát a fotelban és ezt mondta. — Kata, én olyan boldog vagyok... Nem hivatalos vezetőségi ülés volt, csak úgy összeverődtek délutánra az elnök szobájában. Először lehúztak egy partit tízfilléres alapon. Az elnök megkínálta őket borral. Z. nem ivott. Amióta idekerült, egyetlen kortyot nem ivott. Azt szokta mondogatni, olyan nincs, hogy csak egy fröcs- csöt, vagy csak egy szál cigarettát. Vagy, vagy. Az egyetemen is ez volt a sza- vajárása, harmadik út nincs. Latinul írta fel még a kollégiumban az íróasztala fölé. — Miért nem iszol, Laci? — kérdezte az elnök. — Hozzátartozik az életről alkotott elképzelésemhez — mondta Z. — Pedig nincs abban semmi rossz. — Nincs — hallatszott Z. száraz hangja —, abban sincs semmi rossz, hogy ösz- szetörted a Polskit, és 25 ezer forint kár keletkezett benne. Az emberek meg a pofámba vágják, ha valakit felelősségre akarok vonni, hogy hát az elnöknek szabad ... — Ne veszekedjetek — szólt közbe a párttitkár. — Ez nem veszekedés, ez elvi kérdés. Mint ahogy elvi kérdés az is, és most már másodszor kérdezem, hogy mi van a kényszervágásokkal? — Milyen kényszervágásokkal? — Átnéztem visszamenőleg mindent. Miért éppen hétvégeken emelkedik a kényszervágott állatok száma a tsz-ben? És mi lesz a levágott állatok húsával? — Nézd, Lacikám, te még túl fiatal vagy ... — Először is nem vagyok Lacikám, másodszor is ez nem fiatalság, vagy öregség kérdése. Z. levette szemüvegét, Letette az asztalra és furcsán intonáló, száraz, nyugodt hangján végigsorolta kérdéseit, többek között azt, hogyan vásárolhatta meg a községi tanács 480 ezer forintért az elnök régi házát szociális otthonnak, amikor százezret sem ért az egész. Végül csak ennyit mondott: — Ti vezetők vagytok. Felelősek a magyar nép itt élő csoportjáért. Ez így nem mehet tovább. — Ez így nem megy tovább — mondta Z. a járási pártbizottság első titkárának a beszélgetés végén. — Nézze, Z. elvtárs. Lehet, hogy van abban valami, amit elmondott, de a tények, tények. Ez a termelőszövetkezet most érte el a legjobb eredményt. A tagság hangulata jó. És most maga előáll ilyen lehetetlen dolgokkal. Értékelje át reálisan a helyzetet. — Én reálisan értékelem a helyzetet. Mint ahogyan akkor is én képviseltem a realitást az egész vezetőséggel szemben, amikor a takarékossági terv egyik fő pontjaként azt kívánták szerepeltetni, hogy kevesebbet vásároljunk a drága műtrágyából. — Ezek részletkérdések. — Jó. Akkor még egyszer világosan megfogalmazom! Ezzel a vezetéssel nem lehet tovább lépni. El lehet vegetálni, de a falu lakosságának nem mindegy, hogy melyik utat választjuk. — Ez demagógia. Mit akar maga? Tsz-elnök akar lenni, vagy mi? Mit izgágáskodik? Z. kurta mozdulattal megigazította szemüvegét. — Nézze kérem, én tudom, hogy a legkellemetlenebb egy olyan ember a közelben, aki komolyan dolgozik, mert mindjárt van viszonyítási alap. Z. gyorsan futotta be a karriert. Először a megye- székhelyre került — a felsőbb szervek javaslatára —, majd alig egy év múlva a fővárosba. Elnök: — Ahhoz a házdologhoz semmi közöm. Any- nyira értékelték és kész. Z. László meg fűhöz-fához szaladgált, hogy mi a tanácselnökkel megfelezzük a pénzt. összeférhetetlen volt. Nem is tudom, hogy kerülhetett a megyéhez. Ez politikai baklövés. Párttitkár: — Igen. Nálunk dolgozott. Én kérem, mindig őszinte ember voltam, most is csak azt tudom mondani, örülök, hogy nincs itt. Amikor a téli politikai tanfolyamon előadást tartott a brigádvezetőknek, alig tudtam hely« irányba terelni a vitát. Olyanokat mondott, hogy Magyarországon most is folyik a forradalom, és tulajdonképpen ma is nagy szükség van forradalmi tettekre, és mindenki csinálhat ilyeneket nap mint nap a munkahelyén. Telebeszélte zűrzavarral az emberek fejét. Főkönyvelő: Higgye el, amióta nincs itt, azóta tudok újra aludni. Azóta nyugalom van. Senki sem pisz- kálódik. Z.-nek szép lakása van, új kocsija és szép felesége. Gyerekeit példásan neveli. Mindent pontosan elvégez, amit rábíznak, Z. jó ember. Z. művelt ember. Kata csak azt nem szereti, ha Laci Lenint olvas. Ilyenkor Laci nyugtalan lesz, és amikor eljön az este, lemegy a sarki kocsmába. Kata virraszt. Amikor Laci hazajön, lefekteti. Z. sokáig nem tud elaludni. Hánykolódik, forgolódik, töredezett mondatokat nyöszörög. Nem tehetem, Jani bácsi, el kell menni. Ezt mondja legtöbbször. Másnap sápadtan ébred. Megborotválkozik. Fabulon arcszeszt használ. Fehér inget vesz, és nyakkendőt köt minden reggel. A magyar nyelvterület igencsak legjelentékenyebb közírója, a hetvenkét esztendős Balogh Edgár, új, szép- irodalmi megformálású, önéletrajzi vonatkozásokkal teli könyvvel jelentkezett az idei könyvhéten: a Szépirodalmi Könyvkiadó megjelentette Szárnyasoltár címmel három elbeszélését. Emlékeznek az olvasók, Hét próba címmel 1965-ben ugyanez a kiadó bocsátotta ki visszaemlékezéseit a Sarló-ban, majd a romániai mozgalomban töltött éveiről, küzdelmeiről, nemrégiben a Dacia Könyvkiadó gondozásában a régi Korunk-kal kapcsolatos vélekedését olvashattuk. Az az időszak, melyet e kötetben megelevenít, fogas korszak a történészeknek is, hát még egy politikai küldetésű, mozgalmi indíttatását sohasem feledő írónak, közírónak! A felszabadulás és a következő évtizedek egyes momentumainak írói kifejezése, éppenséggel életrajzírói, tehát dokumentatív módszerekkel, nem éppen egyszerű feladat; márpedig egy közíró hatni akar, a mai ifjabb olvasót kívánja befolyásolni. Balogh Edgár meglelte a módját, hogyan lehet elmondani az átélt és megszenvedett súlyos történelmi tanulságokat. Három történelmi csomópontot ragadott meg életéből, s három — monológokból összeálló — elbeszélésben epikai köntösbe foglalta össze lényeges mondandóit. Az első csomópont Kolozsvár, 1944 októbere, amikor a felszabadulás előtti napokban elhurcolják Kovács Katona Jenő írót, kommunista aktivistát, aki a Korunk segédszerkesztője volt, Gaál Gábor közvetlen munkatársa, Balogh Edgár barátja. A Szép halál című elbeszélés nemcsak méltó requiem e barát emlékére, hanem a legmagasabb hőfokú alkotás is. A következő „oltárképen” 1952-ben, egy börtöncellában elmélkednek a foglyok — egy halom vöröshagyma fölött — a „szép élet” eljöveteléről. Bár ez írásban a személyi kultusz éveinek sok tipikus vonása érdekes színként átüt az egész tabló monotóniáján, ez az elbeszélés küzd leginkább az epikai hitel kritériumaival. A Szép szó című harmadik elbeszélés egy hatvanas évtizedbeli folyóirat szerkesztőségében lezajló em- lékező-méltató ülés felszólalásait tartalmazza, s az egyes szerkesztők-írók szellemiségének sajátosságait mesterien tömörítő monológokban sikerült a szerzőnek a romániai magyar értelmiségnek — de talán tágabb körre vonatkozóan is — kifejezni az itt és most követelményeit. Balogh Edgár ez írásában olyan bravúrral elegyítette a romániai magyar lapok, folyóiratok szerkesztőségeinek jellemzőit, hogy túlmutatva kolozsvári esetlegességeken, a szocialista társadalomban alkotó értelmiségi közösségek tipikus állapotrajzát adhatta meg, s ugyanakkor — immár legendás közírói-tanítói módszeréhez híven — sokáig érvényes „intelmeket” is mondhatott-szólhatott a maga magas írástökélyével és hatékonyságával. Varga Imre Képeinket az orosházi múzeumban bemutatott pedagó- <”» • "~"pzőm,'*,*r"*eti lat anyagából válogattunk. A város és a járás pedagógus képzőművészeinek ez volt a IX. bemutatkozása. Násztor Edit: Parasztház Béládi Kálmánné: Háztetők
