Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-07 / 106. szám

O 1978. május 7., vasárnap Május 8 — Vöröskereszt világnap Százötven éve született a Vöröskereszt megalapítója „ ... a szerencsétlenségek áldozatainak a — nemzeti hovatartozástól függetlenül történő — megsegítését so­kan az emberi szolidaritás diktálta kötelezettségnek te­kintik, mások keresztényi könyörületesség diktálta kö­telezettségnek ; bármilyen néven nevezzék is, vala­mennyien elismerik, hogy kötelezettség” — így ír a századfordulón emlékiratai­ban Henry Dunant, a Vö­röskereszt megalapítója. Ki volt Henry Dunant, és milyen életút vezetett el odáig, hogy ezeket a sorokat megfogalmazhassa? Családja régi jómódú genfi polgárcsa­lád. Apja — a képviselők tanácsának tagja — részt vett az árvákat segélyező jó­tékonysági szervezet munká­jában, és felesége együttmű­ködött férjével ebben. A fia­tal Henry tehát már gye­rekkorában „találkozott” a másokon segítés, a könyörü­letesség, a jótékonyság fo­galmával. A véletlen folytán közvet­len szemlélője annak, ami­kor III. Napóleon Itáliát az „Alpoktól az Adriáig terjedő szabad országgá” akarja ten­ni. 1859. június 24-én a sol- ferinoi csata időpontjában Dunant Itáliában tartózkodik egyszerű turistaként. Megrá­zó élményeit a „Solferinoi emlék” című könyvében örö­kíti meg, amelyet 1862-ben Genfben ad ki. Könyve vi­Üres oldalak Az egyik ismerősöm öröm­mel mutatta meg az általa írt könyvet, amely néhány nappal ezelőtt hagyta el a nyomdát. Véletlenül éppen annál a résznél nyitottam ki, ^hol a szöveg teljesen hi­ányzott az oldalakról. Nem tudom, ki hogyan van vele, de én már előre izgulok, ha könyvet vásáro­lok. Ugyanis nem egyszer előfordult, hogy csak a tü-' zetesebb átvizsgálás után, vagy már az otthoni olvasás­kor vettem észre az üresen maradt lapokat. Egy pilla­natra felötlött bennem: ta­lán az iró, vagy a nyomda szánta „pihentetőnek” őket? Az oldalszám azonban ennek az ellenkezőjéről győzött meg. Nem egyszer bosszan­kodtam amiatt is, hogy más művekben bizonyos részek szó szerint megismétlődnek. Ebben az esetben nyilván­való, hogy a könyvkötők összekeverték az íveket. Az igazsághoz hozzátarto­zik az is, valahányszor visz- szavittem a hibás példányt, az eladók készségesen kicse­rélték. Kétségtelen: a selejtnek senki sem örül, bármennyire is szereti a könyveket. Bosz- szúságunkat csak még fokoz­za, ha nagy értékű kiad­ványról van szó, s amelyből már nincs több példány a boltokban. Akadnak például olyanok, akik igyekeznek antikváriumokban túladni a hibás portékán. Ha ez sike­rül, ezzel csak a saját hely­zetükön könnyítettek, mert másoknak viszont csalódást okoznak. A láncolat azoknál az olvasóknál szakad meg, akik nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az ügynek. Summa summ árum: a „könyvcsinálóknak” jobban oda kellene figyelniük a lap­számokra, mert sem reájuk, sem a kiadóra nem vet jó fényt, ha hibás példányok kerülnek a vásárlók kezébe. Ilyenkor ugyanis az olvasás örömébe egy kis üröm is ve­gyül. —y—n lágszerte nagy visszhangot váltott ki. Dunant ebben így foglalta össze szándékát: „Minden civilizált nemzet fo­gadjon el nemzetközi és sért­hetetlen elvet, amelynek biz­tosítására és megőrzésére egy olyan egyezmény szolgálna, amelyet a kormányok egy­más között kötnének meg. Ez védelmet jelentene min­den olyan hivatalos és nem hivatalos személy számára, aki a háború áldozatainak ápolására vállalkozik.” Elsőként Genf, a szülővá­ros állt ki az író mellett, és vált a mozgalom központjá­vá. A Genfi Népjóléti Társa­ság bizottságot jelölt ki a „harcoló csapatok mellé ön­kéntes orvosi testület csato­lása” kérdésben. A genfi bi­zottság határozta el, hogy 1863. október 26-ra nemzet­közi konferenciát hív össze Dunant javaslatának megva­lósítására. Felkérte a kor­mányokat, küldjék el képvi­selőiket. Egyidejűleg a Ber­linben tartózkodó Dunant is levelet intézett az európai kormányok hadügyi és kül­ügyminisztereihez. Szorgal­mazta nemzeti bizottságok felállítását az európai fővá­rosokban. Javasolta, mond­ják ki, hogy semlegességet élveznek a hadseregnél állo­mányban levő egészségügyi dolgozók, valamint az őket segítő önkéntesek. Ugyan­csak javasolta, hogy háború idején a kormányok könnyít­sék meg a társaságok által felajánlott segélynek és sze­mélyzetnek a háború sújtot­ta országba történő szállítá­sát. A nemzetközi konferencia eredménnyel működött. Ha­tározatokat szavazott meg sebesülteket segélyező bi­zottságok megalakítására. Új áruház épül Békésen az utóbbi idők­ben a városfejlesztéssel kapcsolatos szanálások so­rán hat boltot kellett meg­szüntetni. A Békés és Vidé­ke ÁFÉSZ ezek pótlására, valamint a kereskedelem fejlesztésére 35 millió fo­rintért vegyesipari áruházat létesít. A tervet a SZÖV- TERV elkészítette, a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat az építkezést a má­sodik fél évben kezdi meg, és 1980 első fél évében fe­jezi be. Varga Imrének, az ÁFÉSZ elnökének tájékoztatása sze­rint az áruházban ruházati, vasműszaki, üveg-, porcelán- és kultúrcikkosztály lesz. Az áru értéke meghaladja majd a 10 millió forintot. A ke­Két évvel ezelőtt a kasza­peri községi tanács végrehaj­tó bizottsága határozatot ho­zott arról, hogy emelni kell a családi események társa­dalmi megünneplésének szín­vonalát. A közelmúltban tar­tott vb-ülésen beszámoló hangzott el azzal kapcsolat­ban, hogy mit tett ennek ér­dekében a tanács és milyen segítséget nyújtottak a tár­sadalmi és tömegszerveze­tek. Az elmúlt évben jelentős összeget fordítottak a társa­dalmi ünnepek megrendezé­sére szolgáló terem felújítá­sára, dekorációs anyagok vá­sárlására. A beszámoló sze­rint a helyi tömegszervezetek bevonása az ünnepségek szervezésébe, rendezésébe még mindig nem kielégítő. Főként a KISZ-esek, és az úttörők segítségére lenne szükség. Az általános iskolá­Egy év alatt 15 országban alakult ilyen bizottság. Egy évvel később, 1864, augusztus 8-án ült össze ugyancsak Genfben az a konferencia, amelyen már 16 ország kormányának képvi­selője vett részt, s amelyen a Genfi Egyezmény néven ismert okmányt aláírták, létrehozták. Az egyezmény a háborúk során megsebesült katonák biztonságáról intéz­kedik. Dunant ezzel legfőbb álmát megvalósítva látta, nem hagyta azonban abba a további küzdelmet. Tevéke­nyen közreműködött az 1874-es brüsszeli konferen­cia létrehozásában, amely a hadifoglyok kérdésével fog­lalkozott. Része volt abban, hogy az 1899-ben Hágában aláírt egyezmény, amely a szárazföldi hadviselésre vo­natkozik, a hadifoglyokra vonatkozólag is tartalmaz egy cikkelyt. Átnyúlik a mába Dunant- nak az a felvetése, hogy a Sebesülteket Segélyező Bi­zottság munkája terjedjen ki a békés időszakra, különösen természeti katasztrófák ide­jére is. Dunant eszméje megvalósításának szentelte életét. Számos elismerésben részesült. Már a Genfi Egyezmény aláírása után szinte a világ minden orszá­gában kitüntették. Egyike volt 1901-ben azoknak, akik elsőként kapták meg a No­bel Béke-díjat. Május 8-a Henry Dunant születésnapja, évek óta Vö­röskereszt világnap. Minden évben meg szoktunk emlé­kezni az immár a világot át­fogó nemzetközi mozgalom megalapítójáról is, ez a meg­emlékezés azonban az idén, 150. születésnapján, mégin- kább indokolt. Békésen reskedelmi tanulók részére oktatókabinet is lesz. Az áruház létrehozása le­hetővé teszi majd, hogy egy megszűnő bolt helyén az ÁFÉSZ olyan üzletet alakít­son ki, amelyben a háztáji gazdaságok, a zártkertek és kiskertek műveléséhez szük­séges szerszámok, eszközök, gépek, anyagok nagy válasz­tékban megvásárolhatók lesznek. Erre azért van szük­ség, mert Békésen jelentős a háztáji gazdálkodás, mint­egy 600 hektár zártkert van, és egyre több a hobbikért is. Az ÁFÉSZ a termékek fel­vásárlásának elősegítésére hárommillió forintért felvá­sárló- és tárolótelepet létesít, amelyet még az idén üzem­be helyeznek. val megfelelő kapcsolatot si­került kiépíteni. A pedagó­gusok a kisdobosokat és út­törőket műsorra tanítják be, ezáltal kedves színfoltot biz­tosítanak a társadalmi ün­nepségeken. Jól bevált szo­kás a szocialista brigádok, munkáltatók képviselőinek jelenléte a névadókon, eskü­vőkön. A nőbizottsági tagok is jelentős társadalmi mun­kát végeznek. Tavaly alakították újjá a községben a társadalmi ün­nepséget szervező bizottságot. A nyolctagú bizottság tagjai jórészt fiatalok. Vállalták, hogy mind ötletesebbé, vál­tozatosabbá teszik az ünnep­ségeket. Üléseiken folyama­tosan értékelik az eddigi munkát, ezzel is elősegítve, hogy a jövőben a község la­kói mindinkább vegyék igénybe ezt a szolgáltatást. Ötletesebb ünnepségek Köszöntünk, Édesanyánk! „Ha még egyszer rosz- szak lesztek, én világgá megyek!” — ígérte nem éppen barátságos hang­súllyal édesanyánk, ha nagyon megharagítottuk valamivel. Pontosan emlékszem szavaira, hangsúlyára — és a hirtelen támadt furcsa félelemérzetre, hogy tényleg megteszi. Máig eszembe jut ez a „vi­lággá megyek”, ha távo­lodni látom őt, és újra felsejlik az egykori fé­lelem. Mert felnőtt ésszel már tudjuk, hogy az édesanyák — az élet kérlelhetetlen rendje szerint — egyszer majd örökre „világgá men­nek”. Nem, nem bünte­tésül, amiért a gyerme­keik rossz fát tettek a tűzre, hiszen egy szülő mit meg nem bocsát?! De nekünk eszünkbe jut-e, hogy egy anyának is fájhat, ha lánya-fia megy világgá, szó sze­rint, vagy képletesen? Ilyenkor, anyák napján, rózsacsokrok erdejében általában a gyermeki háláról, köszönetről, megbecsülésről szoktunk beszélni, gyermeki hű­ségtől meghatottan. De az évnek háromszázhat­vanöt napja van! És a hatalmas csokor. a drá­ga ajándék csak annyit ér, amennyi szeretetre, gyermeki ragaszkodásra az év többi napján is futja! Emlékszem egy idős asszony hangjára — az éterben keresgélve, vé­letlenül hallottam meg az üzenetét valami „szívküldi"-félében: „Drága kislányom, írj nekünk abból a messzi idegen országból! Na­gyon várunk apáddal, gyere haza!” És emlék­szem a nénire, akit a szomszédok etettek-gon- doztak, mert a gyerekei szerint „nem érdemli meg, hogy rányissák az ajtót”. Emlékszem szü­lőtartási perre, amelyet a tanács illetékesei hi­vatalból kezdeményez­tek —• és a néni szé­gyenkezve eltakarta az arcát. De sok öreg ház­ban hiába söprik tisztá­ra a szoba-konyhát, mert „ma hátha eljön­nek a gyerekek!” Az anyák sorsa az örök várakozás, és aggo­dalom. Semmihez sem hasonlítható boldogság­gal várják gyermekük világrajöttét. Aztán vár­ják a baba első moso­lyát, szavait, lépteit, ké­sőbb pedig hazatértét az iskolából, a munkából, az első randevúról. Ag­gódva lesik a függöny mögött állva, ha késik, bajt sejtenek, ha várat­lanul érkezik. El-el- csattan a pofon, ha ve­szélyes csínyen kapják fiukat-lányukat — és csak ők tudják, benne van a csattanásban a megkönnyebbülés is. S egy szép napon út­jára bocsátják gyerme­küket, aki immár a sa­ját életét akarja élni. A megüresedő otthont méginkább betölti a várakozás... Emlékeznek ugye, a Petőfi-versre : „S anyán­kat, ezt az édes, jó anyát, Ó, Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd! Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom; De megmu­tatná a nagy veszteség: / Ha elszólítná tőlünk őt az ég.. De miért a hiánya döbbentsen rá bennün­ket — immár későn, és jóvátehetetlenül —, hogy „Mi ő nekünk?”... Tóth Ibolya Modern madonna ,, Játszótársak” Együtt könnyebb (Hauer Bajos felvétele — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents