Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-28 / 124. szám
a 1978. május 28., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kelet-Európa-konferencia az Akadémián A Magyar Tudományos Akadémia 138. közgyűlése május közepén több napon át vitatta meg az intézmény aktuális feladatait. Talán még soha nem hangsúlyozódott ennyire az a sokféle követelmény, amelyet korunk tudományos-technikai forradalma a tudósokkal szemben »támaszt szakmai és politikai tekintetben : alapjaiban a tudomány eredményeinek alkalmazását a gyakorlati életben. így, többek között, sok szó esett a szerződéses kutatási rendszerről, amely mérföldkőnek tekinthető a kutatóintézetek munkájában. A rendszer sokfelé sugárzása, az ipar és mezőgazdaság szférájában mérhető hatása mellett gyakorlati lehetősége is a termelés és a tudomány koordinálásának, a tervezésnek, az anyagi és szellemi kapacitás figyelembe vételével születő hasznosabb döntéseknek. Az akadémiai közgyűlés befejezése után, de közvetlenül a közgyűléshez- kapcsolódó osztályülésék zajlottak le. A nyelvi, az irodalmi, a filozófiai és történettudományok osztályai tudományos ülésének központi témája Kelet-Európa volt. Az indíték az a napi politikai aktualitás is, hogy a szomszédos, a szocializmust építő népekkel való együttműködés szándékát hangsúlyozzuk és az együttműködés feltételeit, ■ gyakorlatait keressük. A téma már azért is olvasóink elé kívánkozik, mert az ülésen Békés megyéről is szó esett. Érdekfeszítő a téma továbbá, mert a történelem tanít a felismerésre, hogy miközben a jelentősebb vagy kedvezőbb körülmények közé jutott európai népek létrehozták saját nemzeti államukat, egységesítették polgári feltételeit között nemzeti piacukat, nyomban úgy gondolták, levehető napirendről a „túlhaladott” nemzeti kérdés, ha azt a határaikon belüli kisebb etnikumok feszegették. S mivel nacionalizmus általában mindig ott terem, ahol szembe feszülő erők hadállása rajzolódik ki, a kapitalista nemzeti államok létrejöttével együtt máris elindult egy új folyamat, az elnyomottak küzdelme. A akadémiai tudományos ülést berekesztő Szabolcsi Miklós előző nap Nyugat-Európában vett részt konferencián, ahol az olaszországi, a franciaországi, az angliai stb. népcsoportok mai ellenhatásában, az uralkodó népfaj államával való szembeszegülésében érvényesülő kortünetet boncolgatták. S végül, de nem utolsósorban, aktuális a kérdéskör abban az összefüggésben, ahogy azt a vitában Dömötör Tekla tanszékvezető . egyetemi tanár — „nem akarunk újabb ’Vadrózsa’-pert !” felkiáltással — mondta: egy finnugor, korábban latin vallású, műveltségű és a szomszédokéhoz a múltban hasonló társadalmi felállású, ma azokkal együtt a szocializmst építő magyar nép tudományos közvéleménye keresi a keleteurópaiság-fogalom tartalmi jegyeit. Niederhauser Emil, a történelemtudományok doktora „Kelet-Európa a magyar történettudományban” című előadásában a fogalom történetiségét tekintette át, vázolva azt a nehézséget, amelyen a tudományágak közül leginkább a történettudomány vágta át magát, hogy ti. a félteke keleti nagy egységének történeti tarkaságában sok a véletlenszerűség, az egymás mellett élő népek történetében viszonylag kevés az egyetemlegesen rokonítható vonás, pedig a marxista tudományos módszer az egészet, az általánosat keresi. Noha ma még inkább kijelenrtőleges elfogadással születik az a gyakorlat, hogy Magyarország Ke- let-Közép-Európa része, Ke- let-Európán belül — ami eltérő magatartást fejez ki a korábbi közép-európai koncepcióval szemben —, mégis a mélyebb meggyőződés érése, terjedése jellemző. Sziklay László, az irodalomtudományok doktora „A magyar irodalomtörténet-írás és Kelet-Európa” című előadásában tematikusán elemezte a Kelet-Európa-kutatás jelenkori módszereinek pozitív és negatív vonásait hazánkban és szomszédainknál. Elsősorban a korszerűtlen, meghaladott romantikusság felé hajló tendenciákra utalt. Kelet-Európa népei történetének egyik közös vonása az elnyomatás korszakaiban született mondaköltés, amely- lyel felerősítették önmagukat, a maguk bátorítására vagy maguk rokonítása egy nyugati néppel (pl. franciával), hogy újulásukat keressék. A mondákat időközben szétcibálta a tudomány. A romantika anakronisztikus hagyományozódásával találkozunk ma, amikor pl. egy kelet-európai németet nem német alkotónak tekintenek csak azért, mert nem a német köztársaságokban él. A másik fenyegető veszély az izoláció, a kevert népű kelet-európai valóság leszűkített megközelítése, csak páros kapcsolatú (pl. magyar —szlovák) vizsgálata, amikor egy-egy jelenség általánosabb érvényű. A beszűkülő szemlélet másik mutatója az a magatartás, amely az áttételes kapcsolatokat — magyar—cseh, lengyel— magyar — nem tudja elképzelni. (Ez utóbbi hibába estek a 30-as években a csehszlovákiai magyar marxista „sarlósok”, miközben akadták magyarországi nem marxisták, akik ezt a kapcsolatot keresték.) Garas Klára akadémikus az újkori Kelet-Európa és a magyarországi művészetről szóló fejtegetésében jelezte, hogy a művészettörténeti kutatás még kevésbé irányítót ta figyelmét a kontinens történeti kategóriává vált fogalmára: Kelet-Európa. Kevés még a kelet-európai összehasonlító szakirodalom. A művészeti világban érvényesülő kölcsönhatások érdekes példáiként utalt a Krakkóban dolgozó itáliai kőfaragó művészekre, akik megrendelésre készítették a gyula- fehérvári fejedelmi sírokat. A faragott lapokat szekéren szállították alá Erdélybe Lengyelországból. Ez idő tájt Kassán, Lőcsén, Besztercebányán morva mesterek telepedtek le, stílust hozva magukkal, de itt is alakítottak stílusötvözetet. Hadrovics László akadémikus „A magyar nyelvtudomány délkelet-európai eredményei és feladataidról beszélt. A magyar nyelv — lévén finnugor — elkülönül a szomszédos etnikumokétól, de ami összeköti az a nyelvkölcsönösség : a jövevény- és tükörszavak, s az egymás- mellettiség egyéb hatásai a nyelvre. Az interetnikus hatások nyelvi vizsgálata nyelvtudományunkban szép hagyományokra tekinthet vissza. Az összehasonlító nyelvtudomány (nyelvészeti komparáció) már a reformkorban felmutatott nagy eredménye a magyarságeredet (genezis) finnugor állásának elfogadott (és ostromolt) tétele, Reguly Antal és mások nyomán. Jelentős számú szóeredet-vizsgáló (etimolo- gizáló), nyelvi kisugárzásokat bizonyító tudományos mű született a századforduló óta, amely a magyar—szláv (délszláv, szlovák, ukrán) és magyar—román, magyar—német kapcsolatok, kölcsönhatások tanúsága. Pl. a bányamunkával együtt a magyar nyelvet ért német és szlovák hatás szóföldrajzi értelmezése nemcsak nyelvészeti eredmény, hanem a kelet-európai ipartörténet része is. Napjaink kapcsolattörténeti kutatásainak komoly szervezeti bázisa az újvidéki Hungarológiai Intézet. Kutatói a magyar nyelvből kiindulva kutatják a népeket összekötő jegyeket. Gunda Béla doktor, professzor „A magyar néprajz és a Kelet-Európa-kutatá- sok” című előadása a leg- evidensebb kelet-európai ösz- szefüggésről, az egymással etnikai tarkaságban élő népek jellemző vonásáról beszélt. Ismert tudományos tétel, hogy ahol a nyelvhatár véget ér, ott a fizikai és szellemi munkával létrehozott képződmény (kultúra) hullámzik tovább : Kelet-Európa a tárgyi és szóban élő néphagyomány eleven freskója. A néprajzkutatás mutatja leginkább, legkézenfekvőbben, hogy a népek mennyire rokonok. A bőség zavara akadályozta a debreceni professzort a művek és tettek felsorolásában; többek között az akadémia néprajzi kongresszusát, Manga János, Balassa Iván és Katona Imre munkásságát ragadta ki. Az intézményesített nemzetközi kapcsolatok sorából kiemelte Jan Kodolák pozsonyi egyetemi docens kezdeményezését, a • „Szeminárium Etnologikum”-ot, amely újra és újra biztosítja az egyetemes összehasonlító néprajzi kutatótábor kereteit szlovák, magyar s más népek tudósjelöltjei számára. A pozsonyi Kelet-Európa-Kutató Bizottság munkájába bekapcsolódott a magyar szekció is. A magyar és a szlovák tudományos akadémia pedig híressé váló konvergens vizsgálódásra szövetkezett, amely a Békés megyei Tótkomlósra és a csehszlovákiai Rudna, illetve Kőrös helységekre terjed ki. Az összehangolt kutatások és áz eredményt közzé tevő népisemereti publikációk a szlovákiai magyar és a magyarországi szlovák lakosság életének tanúságát kínálják. Sok még a Itennivaló a kelet-európai népek közös tudatának kialakításáért, ehhez kívánt hozzájárulni a Magyar Tudományos Akadémia is az ismertetett tudományos üléssel. Dr. Virágh "Ferenc Ménesi György Szabadkígyós (A Köröstáj-ankét résztvevőinek) Tartatott szokás szerint emberpiac hajnalonként künn a zsíros földeken — „Minket már az ispán botja sem riaszt: azt is eltűrjük, csak holnap fölvegyen!” Görnyedt itt köcsög tejért teknő fölött sok asszony, mikor szerencsés napja volt. Míg mostak, a hű kulcsárné őrködött, és az ifjú grófné Schubertét dalolt... Ámított a park, a kastély és a múlt — Monte-Carlóból egy rőt hotelszámla —, még inkább: negyvenöttől, ki itt tanult, s elsőként feküdt a grófi ágyba! > v ' : : . y >’ . V:;:Ä J’7 ; P*UD Rékassy Csaba: Barátság, Tudás, Szorgalom (rézmetszet, részlet) Grafikai Hét a Képcsarnokban Az országos eseménykrónikában a Grafika Hetét, mint kulturális kezdeményezést a könyvnapokból ismerős szellemi elevenség légköre fogadja. Itt sem merőben új jövevényre várunk, hanem az ismert kedves arc új vonásait keressük a grafikában is a májusi találkán. A rátalálás örömét, ahogyan ez a fajta művészet az emberből — olykor önmagának is váratlanul — új esztétikai élményeket vált ki, a festészetétől, s a szobrászatétól eltérőket. Ügy tűnik, mintha valamiféle változást idézne elő látásmódunkban azáltal, ahogyan a formaképzeletünket dolgoztatja, és újfajta gondolattársítást teremt számunkra a vonal szelleme és a mű mondanivalója között. Miként kedvelt íróinkat követjük képzeletük és írásmódjuk útjain — egyre nagyobb kedvünket lelve észjárásuk sajátosságaiban —, úgy válunk fokról fokra íz- lelőivé, elemzőivé a grafikának is érdekes egyéniségek képírása révén. Ez a bontakozó grafikai olvasókultúra — az irodalmihoz viszonyított rövid múltjával — meglepő folyamatossággal épült e művészeti ág harmincötéves fejlődésére, annak formai és tartalmi gondolat- menetére, s ez részben grafikánk vonzó színvonalának, és világos, következetes útjának köszönhető. Grafikánk arculata sokoldalú, majd annyiféle, ahá- nyan alkotnak. Jeleseire várt az, hogy megváltoztassanak egy régebbi hiedelmet, azt, hogy a fekete-fehér szín önmagában csak rajznak való, és illusztrációnak — se helyett arról győzzék meg a közönséget, hogy a grafika ugyanúgy lehet falikép, mint a festmény, ha a maga eszközeivel olyan hatást ért el, amit a színes színektől várunk. Ezt csak valóban erőteljes művészegyéniségek vívhatták ki, személyes világuk mindig megújuló varázsával, eredetiségével. Közülük valók azok az ismert mesterek, és új utakon járó utódaik, kiknek az ünnepi alkalomra készült munkáit most bocsátja az egyre igényesebb közönségízlés elé a Grafikai Hét. Egyfajta, mindannyiünk művészetét ívébe foglaló közös jelleget találtunk e lapokon, azt a költői hangvételt, amelyről felismersze- nek, mint egyazon szellemi éghajlat különböző gyermekei. E képi költészet idegenkedik az üres jelektől, tart a semmitmondástól, s ez a horror vaciu az, ami grafikusainkat a formák , önálló életén, s a velük való gyönyörködtetésen túl, a művészet mélyebb értelméről, etikájáról is faggatja... Az ember magáraeszméltetése — ez alkotói tűnődések közvetett tartalma, ehhez keresik a hangnemet, amelyben egyéni alkatuk, gondolatkörük, érzelemviláguk és ízlés- kultúrájuk jellégét személyes stílusokká formálhatják. Van aki historizál, elmúlt korok művészetének atmoszférájából merít hasonlatot új tartalmak gazdagítására. Mások mondai és mesebeli alakok, események jelképébe, vagy látomásaiba burkolják féltő rettegésüket: mit veszíthet az emberiség, ha utat engedve az embertelenségnek, interplanetáris álmaiból kipusztított planétánk rémképére ébred ... A nosztalgia kétségtelenül művészetük egyik ' táplálója, de az nem a múltat siratja vissza, hanem kincseiből őriz valamit a jövő számára, néki súgja oltalmul a jelen poézisét is, mikor száraz sírással idézi tűnt kedveseink, öregjeink emlékeken átsuhanó alakját, elénk vetíti művészbarátok géniuszát, vagy pásztori csend békéjét, majd újra felvillantja az egyszer látott hontalan fényt a vagabun- dus szemében, és nem felejtheti a gyanútlan álmodozást sem gyermekkorunk égig érő fáinak tövében — ahonnan nem láthattuk, hogy koronájuk majd atomfelhőbe vész... De végül is az emlékek permetén, meg a balsejtelmek borulatán is át meg átvillan grafikánk jellegzetes arcjátékának az a kedves fintora, mely a mélyebb humor bukfenceivel segíti tréfára deríteni a komoly szót. Telítve közölni valókkal, azokat tartalmuk szerint is láttatniuk, ábrázolniuk kell grafikusainknak, éspedig korszerű formai eszközökkel. Ám magát az ábrázolás szándékát is, mondanivalós- tól elvitatják a képzőművészettől a modernség egyes állásaiból. Ez az elv, mely az ún. absztrakt irányzatok közül főleg a nonfigurativi- tásé, a fenti célokra kevéssé alkalmazható, mivel esztétikai álláspontja, a korszerűség zálogaként, eleve kizárja a tartalmiasságot. A fejlődés tágabb művészi perspektíváját ígéri számunkra az a fajta gondolkodás, mely a vizuális kultúrában — az általános emberi kutlúra szerves tartozékaként — korunk szellemének egyik összegezőjét látja, s így a formák öncélú funkciója helyet azt a többletet kéri számon tőlünk, s a művésztől, ami ezen felül bennük rejlik: a humánum megszólaltatását. A jelentés emberi hőjét arról, hogy egész modem lényünkkel látni áhítjuk még — vagy egyre inkább? — bennső- * külső világunk gazdag tartalmi térképét is a művészetekben. Ilyen okokból látunk grafikánk fejlődésében — az áramlatok felszíne alatt biztosan végigvonuló — következetes korszerűséget. Előadói stílusa általában az, hogy világos rajzi kiejtéssel, áttekinthető szerkezettel, olvasható vonal- és formabeszéddel teremti meg a képzettársítás lehetőségeit, a látvány-érzés-gondolat egyidejű befogadásáhaz. Képi hasonlattal közeledik a költői metaforához, azzal járatja be képzeletünket, a szürrealista írások és filmek tér-idő-hely-személycseréihez hasonlatos módon. A sokszorozó grafika technikáinak gazdagodása, a felületek, folthatások megmozgatásának új lehetőségeivel segítik az effajta tartalmi egybeívódásokat, fedéseket és az átképzeltetést, s e modem eljárások avatott kézben úgy idomulhatnak a grafika klasszikus műfajaihoz, ahogy két növény égy beoltásakor a fajták mindegyike a nemes tulajdonságokat örökíti. A grafika a nyomdai többszörözés jóvoltából tekinthet évszázados múltra, történelmének klasszikus korszakaiba, legnagyobb mesterei előtt a közönséggel való széles és gyors kapcsolatteremtésnek hallatlan arányai derenghettek fel, ráébredvén, hogy remekművek üzenetét miként viszi világgá, s visszhangozza sokszorosan a grafika művészete. A ma művészeit még inkább serkentik azok a technikai vívmányok, amelyek a látott és hallott kultúrélményeket visszaidézhetővé, ismételhe- tővé tették vetítések és hanglemezek útján. A sokszorosított grafikának is az nyitott szélesebb utat, hogy a művészetet önálló műfajban, de nem egyetlen példányban képviseli, így otthonainkban az otthonosságot, középületeinkben a közérzületet értékesen gazdagítja. Hiszen a szárnyaló űri közvetítés és közlekedés tövében végül is Földlakók vagyunk, életünk igényli a műtárgyak jelenlétének melegét, közvetlen szemlél- hetőségüket, és azt, hogy eszméltetni tudnak szépet- értő embervoltunkra a kozmikus iramlásban. B. Supka Magdolna
