Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
O 1978. május 14., vasárnap SPORT SPORT SPORT SPORT Egyéves ai Edzett Ifjúságért tömegsportmozgalom Beszélgetés Merényi Józseffel, a megyei KISZ-bizottság munkatársával Egy esztendővel ezelőtt rajtolt az Edzett Ifjúságért tömegsportmozgalom, amely széles körű testedzési lehetőséget biztosít a fiataloknak, s azoknak, akik túljutottak már 26. életévükön is. Az alapos értékelés még hátravan, de néhány tapasztalatról már beszámolhatunk, ismertethetjük a soron levő feladatokat, beszélhetünk a további programról. — A korábbiakhoz viszonyítva ez a tömegsportmozgalom bizonyult a legszervezettebbnek — mondotta Merényi József, a KISZ Békés megyei bizottságának honvédelmi és sportfelelőse, akit arra kértünk, hogy a teljesség igénye nélkül tegye mérlegre az eddigieket. — Előrelépést, fellendülést hozott a spormozgalomba. Egy év alatt sikerült a figyelmet, az érdeklődést az ifjúság tömegsportjára és testedzésére irányítani. Több rendezvényünkön a társadalmi összefogás pozitív eredményeit tapasztalhattuk. A fiatalok nagy tömegét tudtuk mozgósítani az új típusú versenyek szervezésével. A KISZ tevékenységében a sportolás rendszeressé vált. — Az Edzett Ifjúságért mozgalom különböző programjain, rendezvényein megyénkben 80—100 ezer fiatal vett részt. Pontos számadatokat csak május végén tudok mondani, de úgy vélem, a fenti számadat reális, és bizonyítja a sikeres rajtot — állapította meg beszélgetőpartnerünk. Egyébként az értékelés már elkezdődött! A fiatalok versenyekkel, túrákkal teszik ezekben a napokban emlékezetessé a mozgalom beindításának egyéves évfordulóját. — Kik értékelik a résztvevők teljesítményét? — kérdeztük. — Ez a feladat a szervező bizottságokra hárul. A jelvényt az egyéni teljesítménylapok értékelése után lehet szerezni. Ezeket a lapokat — a szabályzat értelmében — egy esztendeig meg kell őrizniük a résztvevőknek. Az iskolák, a munkahelyek figyelmét ezúton szeretném felhívni arra, hogy az értékelés elkészülte után a jelvényeket közvetlenül a járási-városi sportfelügyelőségtől igényeljék. — Mikor kerül sor a jelvények átadására? — A közeljövőben. Előreláthatólag a jövő hónap első A sorsjegyárus Hosszú évek óta árusítják hazánkban a nagy népszerűségnek örvendő borítékos sorsjegyeket. A „borítékos” a magyar sportmozgalmat, az olimpiai felkészülést, a sportlétesítmények építését szolgálja. Békéscsabán Kapitány Ferenc ■— képünkön —, az ÁFÉSZ főellenőre, 1970 óta úgy veszi ki szabadságát, hogy ezalatt árusíthasson sorsjegyeket. Standja a büfé sarkánál van. Az egykori kiváló ökölvívó újított: a reklámszöveget magnóra vette, s így — hangosítással — hívja fel a figyelmet a kis tikettekre. Amint elmon- lotta, az elmúlt három hét alatt sok százan nyertek kisebb összegeket, Fortuna pedig négy vásárlót jutalMerényi József, a KISZ Békés megyei bizottságának honvédelmi és sportfelelőse felében! A mozgalom jelvényeit mindenütt ünnepélyes keretek között adják majd át a szervezők, és az egyidejűleg az új mozgalmi év beindítását is jelenti. — Közeledik az 1980-as moszkvai olimpia. Kérjük, beszéljen az „Aranyjelvényesek az olimpiára” elnevezésű akcióról. — Valamennyiünk számára örvendetes, hogy a soron levő olimpiai játékokat szocialista országban, a Szovjetunióban rendezik meg. A KISZ KB döntése alapján a tömegsportmozgalom legeredményesebb próbázói is eljuthatnak Moszkvába. A kikötés csak az, hogy az idei év áprilisában beindult új tömegsportakció feladatait teljesítsék a jelentkezők. Az akció — amelyről elmondhatom, hogy egy csapásra népszerű lett — kétszáz magyar fiatal számára biztosítja a moszkvai részvételt ingyenesen az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezésében. Azok juthatnak ki Moszkvába, akik 1980. májusáig teljesítik a szinteket, s aranyjelvényt szereznek. Az öt (futás, túrázás, úszás, evezés, kerékpározás) versenyszám közül négyből sikeres próbát tesznek. — Megyénkben eddig milyen sportágban vetélkedtek a fiatalok? — Éppen egy héttel ezelőtt zajlott le Békésen, a Körösön az evezős verseny- szám. Egy leány és 21 fiú teljesítette a próbát sikeremazott ezer forintos nyereménnyel. Persze, nemcsak ők nyertek, hanem a Másén. Ma pedig a csabai Árpád-uszoda az újabb találkozó színhelye. — A versenyre elfogadnak-e újabb jelentkezőket? Ha igen, az érdeklődők hol kaphatnak útmutatást? — Javaslom, hogy az akcióban részt venni szándékozók Békéscsabán, az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Irodánál érdeklődjenek. Itt kapnak bővebb felvilágosítást, s mindjárt át is vehetik a jelentkezési lapokat, a szükséges okmányokat. Ezután arra kértük Merényi Józsefet, tájékoztasson arról : milyen versenyeken, rendezvényeken lehetnek ott a mozogni, sportolni vágyó fiúk és lányok? A honvédelmi sportfelelős válasza így hangzott: — A közeljövő bő programot ígér az Edzett Ifjúságért mozgalom résztvevői számára. Május 19—20—21- én Gyuláról rajtol a megyei autós túra mezőnye, melynek résztvevői az ügyességi, gyorsasági versenyen kívül teljesítik a mozgalom követelményrendszerének előírásait is. Egy héttel később Pósteleken kerül sor a megyei tömegspomapra, ahol lehetőség nyílik — többek között — futásban és kerékpározásban is bizonyítani a felkészültséget. Az ifjúmunkás kempingtalálkozóra június 2—4-én kerül sor. Ézt követi az országjáró úttörők ötnapos, megyei találkozója. Az eseménysorozatot június 10—13. között az országjáró középiskolás diákok megyei találkozója fejezi be. Azt mondanom sem kell, hogy mindhárom rendezvényünk színhelye a pósteleki parkerdő lesz. — Biztosra veszem, a KISZ, a TSH, az MHSZ, a művelődésügyi osztály, az SZMT, az Expressz rendezvénysorozatai nagy tömegeket mozgatnak meg ebben és az elkövetkező hónapokban. Meggyőződésem, hogy az Edzett Ifjúságért tömegsportmozgalom mérlegkészítésénél szép eredményekről számolhatunk be és sok ezren lesznek megyénkben olyanok, akik — ha nem is szereztek most még jelvényt —, de bekapcsolódtak a tömegsportmozgalomba és végérvényesen eljegyezték magukat az üdítő, frissítő, egészséget megőrző testedzéssel — mondotta befejezésül Merényi József. (CH) gyár Testnevelési és Sport- mozgalom is! Fotó: Lónyai László A moszkvai olimpiához kapcsolódó kulturális eseménysorozat 1979. július 1- től 1980. október 1-ig, 16 hónapon át tart. Egy évvel az olimpiai játékok kezdete előtt indul a Szovjetunió népei spartakiádjával, melyre, mint ismeretes, külföldi sportolók is meghívást kaptak. Magától értetődik, hogy a program legfontosabb része 1980. július—augusztusában, az a tizenhat nap, amikor a fővárosban az olimpiai játékok zajlanak. Ezek a napok valójában a szovjet népek művészeti fesztiváljának napjait is jelölik. Az olimpiai játékok résztvevői és vendégei megismerkedhetnek a Moszkvai Nagyszínház, a leningrádi és a kijevi operaház, s a tallinni Estonia Színház művészeivel. Előadásaira várja őket az Állami akadémiai szimfonikus zenekar világhírű együttese, a moszkvai és a Leningrádi filharmónia zenekar, s az örmény Állami Énekkar. Az olimpiai játé" kok idejére új összeállítással készül Igor Mojszejev világhírű táncegyüttese és a Pjatnyickij Kórus. A népszerű esztrád műfajt a moszkvai és a leningrádi Music Hall társulata, a Pesz- nyari, a Druzsba, a Cservo- na Ruta, az Éneklő Gitárok, az Orera és a Gajá együttesek képviselik. S ahol az előadások zajlanak: a tervek szerint &z opera- és a balettműsorok központja a Nagyszínház lesz, a Szovjetunió dalait és táncait bemutató együttesek a Kreml kongresszusi termében és a Csajkovszkij-terem- ben lépnek színpadra, a Moszkvai Konzervatórium nagyterme a szimfonikus zenekaroknak ad maid otc- hont, s a könnyű műfaj fellegvára a Rosszia Szálló koncertterme és az Esztrád Színház lesz. Az olimpiai játékokat kísérő kulturális eseménysorozatot nem sajátítja ki maSportműsor A mai nap kiemelkedő Békés megyei sporteseményei: Sporttalálkozó. MEDOSZ ifjúsági sporttalálkozó öt megye, valamint csehszlovák szakmunkásképző iskolás diákok részvételével (atlétika, kézilabda, labdarúgás sportágban, valamint honvédelmi versenyen). Gyoma, községi sporttelep, 9.00. Cselgáncs. Ifjúsági csapatbajnokság, Békéscsaba, Kémény G. gimn. 9.00. Sakk. Megyei felnőtt egyéni bajnokság. Békéscsaba, Dózsa Gy. út 35., 8.00 és 16.30. Lovaglás. A területi bajnokság I. fordulója, Békéscsaba, Csanádapácai u., 9.00 és 14.00. Mit hoz a forduló? A legutóbbi labdarúgófordulóban több váratlan esemény akadt, így a Gyulai SE és a Gyomai STK veresége. Tippjeink a mai fordulóra. NB II. Bcs. TASK—Várpalota: I, NB III.: Nyíregyháza—Gyulai SE: 1, x, Szarvasi FSSC—Honvéd Papp JSE: 1. Megyei I. osztály: Szeghalom—Békés: 1, x, Füzesgyarmat—Medgyesbodzás: 1, x, Sarkad—Mezőhegyes: 1, Medgy esegyh áza—M ezőbe- rény: x, 1, Endrőd—Gyoma: 1, Tótkomlós—Nagyszénás: x, 2, Kondoros—H. Szalvai SE: 1, 2, OMTK—Battonya: 1. (A mérkőzések 16.30-kor kezdődnek.) gának a főváros, gazdag program készül, elsősorban azokon a helyeken, ahol majd a játékok „kihelyezett” sporteseményei zajlanak; Tallinnban, Kijevben, Minszkben, Leningrádban és a hagyományos túristaútvo- nalak állomásain is: Volgo- grádban, Pszkovban, Novgo- rodban, Jerevánban, Tbilisziben, Taskentben, Büharában, Szamarkandban. Az olimpiai falu sok nemzetiségű kultúr- központjában a versenyek közötti szünetekben a sportolók a film, a zene, a cirkuszművészet. s a könnyűzene ifjú mestereivel találkozhatnak. A szakemberek az olimpiák történetében először — olyan programtípusokat állítanak össze a sportolók számára, melyek ellensúlyozni igyekeznek a versenyek előtti stresszt, s biztosítani igyekeznek az olimpiai játékok résztvevői számára a pszichés fáradalmak kipihenésének optimális körülményeit. Külön kultúrprogram készül az újságírók, hivatalos személyiségek és a játékok díszvendégei számára. Ez, az előadásokon kívül kiállításokat, filmfesztivált, népünnepélyeket, különböző látványosságokat, karneválokat, lovas felvonulást is tartalmaz. A játékok rendezői szerint minden bizonnyal rendkívüli érdeklődésre tarthat számot Himkiben a vízi- sport-stadionban megrendezésre kerülő vízisport-pará- dé, ahol a mintegy három- százezer néző több ezres sportológárda produkcióit tekintheti meg. Rendezők, koreográfusok, zenészek. írók szerte az országban dolgoznak az olimpiai játékok megnyitó és záróünnepségének, s a többi ünnepélyes aktusnak részletes forgatókönyvén. (APN) Misa, a moszkvai olimpia „kabalafigurája”. Labdarúgás Bcs. Előre Spartacus—Pro- leter Zranjanin 0—0. Barátságos nemzetközi mérkőzés, Békéscsaba, 1000 néző. V : Tóth. Előre Sp.: Tasnádi —, Alberti, Plástyik, Vágási, Kerekes Gy. (Zsíros) — Vágó (Maján), Pogács, Tulipán — Fehérvári (Ravasz), Mártái, Budavári (Királyvári). Edző : Mészöly .Kálmán. Proleter: Serenac — Vavan, Kosznics, Dubljevics, Gri- sin (Gavranics) — Dimitries, Szucsevics (Ivancse- vics), Skorics (Lukács) — Tosics, Misics, Vidovics, (Micsanovics). Edző: Todór Manojlovics. Szögletarány: 16—2 (6—0) az Előre Spartacus javára. A változatos, gyors iramú mérkőzésen a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Plástyik, Vágási, Kerekes Gy., Tulipán, Mártái, ill. Serenac, Kosznics, Dubljevics, Tosics, Dimitries. Egészségűnkért 1. gyakorlat : Álljanak alapállásba, végezzenek szökdelést kétszer a bal lábon (1— 2. ütem), kétszer a jobb lábon (a kar előre-hátra lendül! 3—4. ütem). A gyakorlatot nyolcszor végezzék. 2. gyakorlat: Alapállás a kiindulóhelyzet, karemelés oldalsó középtartáson át magastartásba (1. ütem), karleengedés kiindulóhelyzetbe. A gyakorlatot hatszor végezzék. 3. gyakorlat: Álljanak terpeszállásba, törzshajlítás előre bokaérintéssel (1. ütem), törzsemelés kiindulóhelyzetbe (2. ütem). A gyakorlatot nyolcszor végezzék. 4. gyakorlat: Terpeszállás, kar magastartásban, törzshajlítás háromszor hátra (1 —3. ütem), a negyedik ütem a kiindulóhelyzet. A gyakorlatot négyszer végezzék ! 5. gyakorlat: Terpeszállás, kar oldalsó középtartásban, balláblendítés előre (1. ütem), kiindulóhelyzet (2. ütem), jobbláblendítés előre (3. ütem), kiindulóhelyzet (4. ütem). A gyakorlatot nyolcszor végezzék! 14. i 4 6. gyakorlat: Terpeszállás, kéz a tarkón, végezzenek törzsfordítást balra (1. ütem), jobbra (2. ütem). A gyakorlatot nyolcszor végezzék folyamatosan! "A A Uk s* ■* 7. gyakorlat: Alapállás, nyolc karkörzés befelé a test előtt (1—8. ütem), nyolc karkörzés kifelé (9—16. ütem). A gyakorlatot egyszer ismételjék meg! 8. gyakorlat: Alapállás, végezzenek helyben futást magas térdemeléssel és sarokemeléssel (kb. 20 mp-ig). 9. gyakorlat: Álljanak alapállásba, karemelés rézsútos magastartásba belégzéssel (1—4. ütem), karleengedés kiindulóállásba kilégzéssel (5—8. ütem). A gyakorlatot négyszer végezzék! Egészségükre ! P. T. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vál- I ^ I 3 •] i I Jjr aTCj lalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postaL. > 'taiíh.v<a hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Moszkva 1980 Olimpia és művészeti seregszemle