Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
1978. április 30., vasárnap o Hazánk és a világ Szabadság — munka j6lelmezése E mlékszem lottó-milliókat nyert emberekre, akik a világ legtermészetesebb hangján jelentették ki, hogy meg sem fordult fejükben abbahagyni a munkát. Megtehették volna: a pénzük életük végéig kitartana. Fülembe cseng szocialista brigádok indoklása, hogy miért fordítják szabad idejük jelentős részét például bölcsődék építésére, amikor már egyiküknek sem lesz ilyen korú gyermekük? Különben is, az államnak a feladata erről gondoskodni, nem a szocialista brigádoknak, fizetség nélkül. Válaszuk lakonikus volt: miért ne? Tudok kommunista szombatokról, amikor a nem kommunisták is úgy „rávertek” a szokott normára, hogy pirulni volt kénytelen az időmérő normás. Pedig a fizetség nem a borítékot hizlalta, hanem egy szakmunkásképző intézet építését segítette valahol Vietnamban, amit sohasem fognak látni. „Kényszer volt egykor a munka” csendül fel emlékeimből a valaha közismert dal strófája. S ha ma már nem is „hősi tett” — mert sok szépet elkoptattunk, s most szégyelljük annak nevezni — mégis emberség dolga. Egyik ismerősöm a minap nyomdafestéket alig tűrő szavakkal fakadt ki az üzemi szervezetlenség ellen. Régi fejjel gondolkodva, azt mondhatnánk erre: mit töri magát, hiszen így kevesebbet kell dolgoznia változatlan pénzért. A másik a létszámkiesések miatt hosszú hetek óta több ember munkáját végzi. Dohogva marasztalta el a gondján-baján csigatempóban segítséget ígérőket. De a következő mondatában már arról beszélt, hogy ha még sikerül „rádobnia egy-két lapáttal”, milyen eredményeik lesznek. Pedig a kialvatlanság krónikus fáradtságát már a laikus is láthatta rajta. Ki érti mindezt? Hiszen nem egy-két mániákusan megszállottról van szó: tipikus jelenség. A válasz azért sem könnyű, mert magunknak se szívesen merjük megfogalmazni. A napokban kiváló vállalatok ünnepségein vettem részt. A legtöbb jutalmazott restellked- ve, félszegen vette át a kitüntetést, a jutalmat. Miért van ez? Ami természetes, az egyre inkább megszokás dolgává válik. Amit pedig természetesnek tekintünk, azért szégyenlősen fogadjuk az elismerést. H álunk már természetes, hogy nincs gondja senkinek afelől, hol fog dolgozni holnap? Ma már természetes, hogy ne csak a vállalatnak, intézménynek végezzük a munkát, hanem önbecsülésünkért is. Nálunk — ha szólamnak tűnik is — egyre inkább a munka értelméért, az alkotás szépségéért tesszük azt, amit kell. Az ember szabadsága ott kezdődik, amikor önmagunkat adhatjuk képességeinkkel együtt. Ezért alfája az emberi szabadságnak a munkához való jog és ennek tényleges gyakorlása. Teljes emberré, szabad emberré csakis a munka által lehetünk. S ha azt mondjuk: a vörös színű május elseje a munka ünnepe, akkor nálunk ez már az ember szabadságünnepe is. Enyedi G. Sándor „kmit tizenkilenc év alatt tett” Milliónyi színes tálca Még egy esztendőt dolgozik a Mezőberényi Műszaki és Vasipari Szövetkezetben, s hűsége elismeréséül megkapja a 20 éves törzsgárda- tagok jutalmát, az aranygyűrűt. Ezt a kitüntetést legtöbb üzemünkben minden törzsgárdatag kiérdemelheti. Azonban most nem ezért kerestük föl Bánszki György- nét, a szövetkezet festéknyomdájának betanított munkását. Látogatásunk oka: hazánk felszabadulásának 33. évfordulóján rendezett ünnepségen vette át az OKISZ elnökétől, a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. Kikerülöm a görgőkön álló' lemeztartó kocsikat, s megpróbálok közelebb férkőzni a fejkendős asszonyhoz. Felkiabálok hozzá a géptetőre. Átadja a masinát egyik munkatársának s betessékel az ebédlősarokba, ahol már tompábban hallatszik a gépek zakatolása. Leülünk beszélgetni. — Milyen munkákat végzett az évek folyamán a szövetkezetben? — kérdezem Bánszki Györgynél — Amikor idekerültem 1959-ben, a kezdetben drótszövőként dolgoztam. Fém kerítéshálókat készítettünk, amíg a csabai szövetkezet át nem vette ennek a terméknek a gyártását. Aztán füstcsöveket gyártottunk, majd zseblámpákat. Később a játékszerelőkhöz kerültem. Az utolsó hat évben a festéknyomdagépen dolgozom. Itt előkészítjük a lemezeket, pontosabban a mintázatot vitetjük rá a géppel, majd megy az égetőkemencébe. — A szövetkezet évente mintegy egymillió különböző színű — mintázatú fémtálcát készít, amelyek többsége nyugati piacon talál gazdára. — Mielőtt a szövetkezetbe jött, mivel foglalkozott? — Ez az első munkahelyem, ezt megelőzően otthon dolgoztam a ház körül. Három lányom van, mellettük korábban nem volt idő a munkába eljárni. Ma már nagylányok, sőt ketten családosak is. Három unokám is van — mondja büszkén. — Sajnos, a család szétszóródott, egyik gyermekem Pesten él, a másik békési lakos és Csabára jár dolgozni, a legkisebb pedig Debrecenben tanul. Azért sokszor összejövünk mindnyájan, mint például legutóbb tavaly októberben, a 30 éves házassági évfordulónkon, s idén hús- vétkor is együtt volt a család. A falra kifüggesztett tálcák sokaságát mutatja. Élénken meséli: Harmadik hetibe lép a műszaki fejlesztési hónap eldadásserozata Hétfőtől harmadik hetébe lép a műszaki fejlesztési hónap, amelyet a MTESZ és tagegyesületei rendeznek. A május 2—6. közötti időszak alatt mintegy 13 előadást hallgathatnak meg az érdeklődők, amelyek közül nagy érdeklődésre tarthat számot a Gyulai Húskombinátban tartandó, „Magyarország szerepe és helyzete a világélelmezésben”. Meghívott előadója dr. Szűcs Kálmán, a MÉM Mérnök- és Továbbképző Intézet igazgatója. A Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület csütörtökre szervezi a Fényképészeti próbanyomó eljárások című előadását, amelyet a békéscsabai Kner Nyomdában tartanak meg. A DATE Főiskolai Karának előadótermében tartják meg Az üzemi vízrendezés tervezésének és kivitelezésének új szempontjai című előadást pénteken délelőtt. Ugyancsak május 5-én rendezi a GTE a Gépalkatrészek ellenőrzésének kérdései a legújabb mérési és ellenőrzési eljárások figyelembevételével című beszámoló előadását a Békéscsabai 611. számú Szakmunkásképző Intézetben, a délutáni órákban. — Ezt már évek óta nem gyártjuk, ez van most gép alatt, amaz pedig az 1979-es mintadarab. Egy műszak alatt 4—4500-at készítünk belőle. Egy nap háromszor cserélünk színt, így naponta háromféle tálca került ki a kezünk alól. Elgondolkozom : évek óta tálcákat gyárt. Vajon nem egyhangú ez? Meg is kérdezem rögtön : — Nem gondolt még arra, hogy máshová menjen dolgozni? — Még soha. Évekkel ezelőtt hívtak a faipariak, de nem mentem még a több pénzért sem. Én itt szoktam meg. Itt is, aki jól dolgozik, megtalálja a számítását. Nagyon szeretem a gépeket, s még jobban a munkatársaimat, a kollektíva pedig határozottan jó. Két éve alakultunk brigáddá — folytatja — s Gutenberg nevét vettük föl. Ma már zöldkoszorúsak vagyunk, és nemcsak az üzemben tartunk össze. — Ezek szerint csak a szépre emlékezik? — kérdezek közbe. — Egy dolgot felejtek el nehezen. 1959. március 7-én jöttem dolgozni a szövetkezetbe, egy nappal a nőnap előtt. A nemzetközi nőnap ünnepén akkor engem nem köszöntött senki. A mesében is úgy van, hogy a méltatlan elnyeri büntetését, a jó pedig jutalmát. Ezt próbálom feszegetni: — Mit gondol, mivel érdemelte ki a kitüntetést? — Először én is meglepődtem, amikor megtudtam ezt az örömhírt. Meg is kérdeztem Goldberger Jánost, a KISZÖV elnökét, aki átadta a jutalmat, ö azt mondta: azért, amit 19 év alatt tett. Jávor Péter Megállni nem lehet... Ünnepelt pénteken Mezőkovácsháza. Magas kitüntetést kapott az ÁFÉSZ, az TKSÍMP Központi Bizottságának jubileumi zászlaját. De nemcsak a mezőkovácsháziak érezték magukénak a sikert. A többi 9 község, mely a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ-hoz tartozik, együtt örült a kovácsháziakkal. Hosszú évek eredményes munkájának gyümölcse volt az átadott kitüntetés. Barna Sándor, az ÁFÉSZ elnöke az utóbbi napokban alig győzi fogadni a gratulációkat. Párt- és állami szervek, társszövetkezetek köszöntik a kitüntetettet. A legtöbben őszintén, de azért hallatszanak olyan hangok is, melyek szerint könnyű a kovácsháziaknak! Futtatják őket, ezért a sok elismerés. Mondom ezt az elnöknek és várom, hogy meglepődjék. Nem teszi. — Ne higgye, hogy nekem nem duruzsoltak már néhányszor ilyesmit a fülembe, Először bántott a dolog, de most már nem törődöm vele. Észrevettem, mindig azok „fúrnak” bennünket, akiknek rosszul áll a szénájuk. De egyébként is: miért én vitatkozzak velük, amikor helyettem beszélhetnek a tények! Ezek a tények ékesen bizonyítják, hogy nem érdemtelenül kapták a magas kitüntetést. 1971-től folyamatosan minden évben elérték a „Kiváló” címet. A IV. ötéves terv ideje alatt háromszor nyerték el a vándorzászlót, majd — mintegy a kitüntetések betetőzéseként — megkapták a Miniszter- tanács és a SZOT Vörös Zászlaját. A hagyomány folytatódott tehát a kongresszusi zászló elnyerésével és azt hiszem nyugodtan mondhatjuk : odaítélésével a Központi Bizottság nemcsak az elmúlt év eredményeit, hanem hosszú évek munkáját jutalmazta. Kincset érő toll — De miért ilyen jó a Mezőkovácsházi ÁFÉSZ? A számok csak az eredményeket mutatják be, a mögöttük rejlő munkát nem. Érdekes módon, mikor ezt a kérdést Barna Sándornak feltettem, egy pillanatra zavarba jött. — Nem tudom, mit feleljek erre — mondta. — Tulajdonképpen mi nem csinálunk semmi különöset, csak végezzük a dolgunkat úgy, ahogy kell. Sokat törjük a fejünket, az igaz, és ha jó ötletünk támad, igyekszünk gyorsan megvalósítani. Ne higgye persze, hogy világrengető dolgokról van szó. Egyszerű dolgok ezek, és mindig azon csodálkozunk, hogyan lehetséges, hogy másnak még nem jutott eszébe? Ilyen ötlet volt a tollfel- dolgozás megszervezése. Rájöttek, hogy a használt toll senkinek sem kell. Az újat felvásárolta a baromfiipar, a házaknál levő régi dunnák, párnák tartalma ment a szemétbe. Vásároltak tehát egy tisztítógépet, és megkezdték a felvásárlást. Megindult az üzlet és minden várakozást felülmúlóan folytatódott. Kiderült, hogy a toll remek árucikk. Paplanná feldolgozva belföldön kerül forgalomba, míg az úgynevezett manipulált toll a tőkés országokban talál vevőre. Tavaly például 4 millió 150 ezer dollár értékben. Ha egy üzlet megindul Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, mely bizonyára sokat nyomott a latban a jubileumi zászló odaítélésekor. A Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ exporttevékenységéről van szó. Sok állami nagyvállalat megirigyelhetné azt a devizahozamot, melyet a szövetkezet ér el évről évre. Tavaly például több mint 6 millió 600 ezer dollárt hoztak a népgazdaságnak 817 vagon áru külföldre szállításával. A tollon kívül cirokmagot, cirokkalászt, vágót nyulat, vágott galambot, vágott libát, libacombot, libamájat és szobaseprűt szállítanak a tőkés országokba. És hogy ezt az összeget is növeljék, export árualapbővítő hitelt kértek a Nemzeti Banktól — és kaptak is az ÁFÉSZ-ek közül egyedül az országban. A hitelpályázat benyújtásakor is merész „húzásra” vállalkoztak. Országos átlagban 7—17 százalékos többlet-devizahozamot szoktak vállalni a kérelmezők, ők 30 százalékot ajánlottak fel. Ez annyit jelent, hogy a IV. ötéves tervidőszak 12,5 millió dolláros bevételével szemben ebben az ötéves tervben 16,1 miljiónyit kell teljesíteni. Az elmúlt év végéig ebből csaknem 11' milliónyit fizettek be az államkasszába, bízvást állíthatjuk tehát, hogy már az idén túlhaladják a vállalt 16 milliót Ha végigtekintünk a szövetkezet ipari tevékenységén, érdemes felfigyelni egy dologra. Arra, hogy a me- kovácsházi ÁFÉSZ kizárólag olyasmivel foglalkozik, amely szoros kapcsolatban áll a mezőgazdasággal. — Mielőtt valamibe belefogunk, felmérjük mire futja erőnkből. Nem akarunk mi ipari tevékenységünkkel konkurálni az állami nagyvállalatokkal, olyat csinálunk inkább, amit mások nem, vagy legalábbis nem a mi környékünkön. Amikor például egyesültünk a kunágotai ÁFÉSZ-szel, hozzánk került egy mozaiiklapgyártó üzem és a baromfifeldolgozó. Ez utóbbit fejlesztettük és fejlesztjük ma is, de a moza- iklapgyártást sürgősen abbahagytuk. Az ország túlsó végéből kellett szállítani hozzá az anyagot, gondot jelentett a késztermék elfu- ■ varozása is, elavult volt a géppark, és különben is: nem az ÁFÉSZ feladata, hogy padlóburkolóanyagot gyártson. Ehelyett inkább fejlesztjük a seprűgyártást, hogy az exporton túl kielégíthessük a hazai igényeket is, vagy létrehozunk olyasmit, mely a környék mező- gazdasági termékeit dolgozza fel. Szerintünk csak az ilyen iparnak van egy ÁFÉSZ keretén belül létalapja — ez Barna Sándor véleménye. A Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ jól működő melléküzemágainak láttán óhatatlanul felmerül egy kérdés: nem megy ez a fő- tevékenység, a kereskedelem rovására? Ügy látszik, ezt már sokszor megkérdezték az elnöktől, mert kapásból cáfolja adatokkal a feltételezést. Az ÁFÉSZ tavalyi összbevétele 922 millió forint. Ebből az ipar 148 milliót, a kiskereskedelem 444 milliót tett ki. A vendéglátás 96 millió forinttal járult hozzá az összbevételhez, míg felvásárlási tevékenységük 239 millió forint volt. Ez utóbbi egyébként a legnagyobb az ‘ országban, és nem véletlenül. Az a szerencsés szemlélet alakult ki a szövetkezetnél, hogy nincs kis tétel, mindennel foglalkozni kell. Megveszik még az éticsigát is, melyből majd a franciák asztalán lesz kedvelt csemege. Kényes dolog a felvásárlás, egyetlen rossz intézkedés hœszù időre visszavetheti a termelési kedvet, ez pedig nemcsak a lakosságnak, hanem a szövetkezetnek is rossz. A nagy figyelemnek köszönhető, hogy ez az ÁFÉSZ talán az egyetlen az országban, ahol évek óta nem volt ezzel semmilyen probléma. Első a kereskedelem Aki már járt a mezőkovácsházi Mozaik Áruházban, annak nem kell bizonygatni, hogy kiskereskedelmi tevékenységét is kitűnően végzi az . ÁFÉSZ. . Az árukészletet bármelyik városi áruház is megirigyelheti. De nemcsak Mezőko- vácsházára jellemző az árubőség. A körzetükhöz tartozó 10 település mindegyikét igyekeznek a lehető legjobban ellátni, oly módon is, hogy rendszeresen kitelepülnek bútorral, vagy más nagyobb értékű cikkekkel oda, ahol egyébként rendszeresen nem árulnak. A mezőhegyesi bemutatón például az újonnan épült lakásokat rendezték be. Négy annyira megtetszett, a jövendő tulajdonosuknak, hogy nem is engedték elvinni az árut, mindent megvettek, amit kiállítottak. A Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ szinte már mindent elért, ami ebben a szakmában elérhető. A kitüntetések, oklevelek beborítanak egy falat, lehet-e még ezután fejlődni? A kérdés csodálkozást kelt, erre nem is gondoltak. A felfogás ugyanis áz Mezőkovács- házán, hogy nem’lehet, hanem kell. Az elért címek kötelezik a szövetkezetét további sikerekre. Találóan jegyezte meg Barna Sándor: — Mi magasra jutottunk, és aki magasan van; az nagyot, tud ésni. 'Mi viszont nem szeretünk le- pottyanni, megyünk inkább tovább, előre, felfelé. Lányai László
