Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-20 / 92. szám
Erősítsük szilidarltâsunkat az imperializmus ellen küzdő forradalmi erőkkel! TELEX MOSZKVA Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán elutazott a Szovjetunióból. Edward dereket a repülőtéren Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Konsztantyin Ruszakov, az SZKP KB titkára és más szovjet vezetők búcsúztatták. □ VARSÓ Kedden, a varsói gettólázadás 35. évfordulójának előestéjén ünnepi gyűlést tartottak a lengyel főváradban. Az ünnepségen megemlékeztek a felkelők hősies harcáról, az őket segítő ellenállókról, valamint azokról a lengyelekről, akik a második világháború alatt 120 ezer zsidót rejtegettek. □ NICOSIA Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, szerdán rövid látogatásra Ciprusra érkezett, hogy a közösségek közötti tárgyalások felújításáról kü- lön-külön tanácskozzék Kip- rianu ciprusi elnökkel és Rauf Denktassal, az egyoldalúan kikiáltott ciprusi török szövetségi állam vezetőjével. □ TOKIO A japán kormánynak az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakán az atomfegyverek megsemmisítése mellett kell állást foglalnia. Ezt a követelést tartalmazza az a nyilatkozat, amelyet az atombomba áldozatainak országos békemenete befejeztével a résztvevők a japán külügyminiszterhez és a politikai pártok vezetőihez intéztek. Követelték továbbá, hogy a kormány haladéktalanul hozzon törvényt a hirasimai és na- gaszaki amerikai atomtámadás áldozatainak megsegítésére. □ NEW YORK Az ENSZ-nek a leszerelés és a fejlődés összefüggéseit tanulmányozó szakértői különbizottsága jelentést terjesztett Kurt Waldheim főtitkár elé a leszerelési akció- program elfogadásáról. A helyzetet elemezve a jelentés hangsúlyozza a leszerelés fontosságát az enyhülés, a nemzetközi béke és biztonság, a társadalmi-gazdasági haladás és a nemzetközi együttműködés fejlesztése szempontjából. A különbizottság 22 ország, köztük a Szovjetunió és a többi szocialista ország, az Egyesült Államok, Nagy- Britannia, Franciaország, az NSZK, Japán és Nigéria szakértőiből áll. □ JERUZSÁLEM Nagy többséggel, ellenszavazat nélkül választotta meg az izraeli parlament Jichak Navon munkapárti képviselőt — az egyetlen jelöltet — Izrael állam új — ötödik — elnökévé. A 120 képviselő közül 11 nem volt jelen az ülésen. A titkos szavazáson 86-an Navonra adtak le vok- sukat, 23-an pedig tartózkodtak a szavazástól. Bár az államfői tisztség csak formális, és az elnök a gyakorlati politikai döntésekben nem vesz részt, a választás eredményét Begin kormányfő vereségeként értékelik a megfigyelők. Az új elnök május 19-én teszi le a hivatali esküt és veszi át öt évre az államfői teendőket elődjétől, Efraim Kacirtól. Brezsnyev fogadta Netót és Burnhamet Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke szerdán a moszkvai Kremlben fogadta Agostinho Netót, az MPLA-Munkapárt elnökét, az Angolai Népi Köztársaság elnökét, aki szabadságát tölti a Szovjetunióban. A barátság és kölcsönös egyetértés légkörében lezajlott találkozón jelen volt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. leonyid Brezsnyev és Agostinho Neto mély megelégedettségét fejezte ki amiatt, hogy a Szovjetunió és az Angolai Népi Köztársaság között sikeresen fejlődnek a baráti kapcsolatok és sokoldalú az együttműködés. Hangsúlyozták, mindkét ország eltökélten arra törekszik, hogy tovább mélyítsék és fejlesszék e kapcsolatokat. Kiemelték, hogy az SZKP és az MPLA-Munkapárt közötti kapcsolatok fontos szerepet töltenek be a szovjet—angolai viszonyban. Agostinho Neto tájékoztatott az MPLA-Munkapárt és az angolai kormány tevékenységéről, a párt első kongresszusán hozott, az ország politikai és gazdasági életének szocialista alapokra történő helyezéséről szóló határozatok végrehajtásáról. * • * Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke szerdán a moszkvai Kremlben fogadta Forbes Burnham guyanai miniszterelnököt, a Népi Nemzeti Kongresszus Párt vezetőjét. A meleg baráti légkörű megbeszélésen Leonyid Brezsnyev és Forbes Bum- ham megelégedéssel állapította meg, hogy sikeresen fejlődnek a baráti kapcsolatok, fokozódik a szolidaritás és az együttműködés a Szovjetunió és a Guyanai Köztársaság között. Megnyílt az SKPIX. kongresszusa A kongresszuson a Központi Bizottság beszámolóját Santiago Carrillo főtitkár mondja el (Képtávírónkon érkezett) Szerdán délelőtt a madridi Melia Castilla szálló nagytermében megnyílt a Spanyol Kommunista Párt IX. kongresszusa. A kongresszus küldöttei Sanchez Montera, a KB VB tagja a KB titkára javaslatára megválasztották a kongreszus elnökségét és díszelnökségét. Az elnökségben foglal helyett Dolores Ibbamiri, a párt elnöke, Santiago Carrillo, a spanyol KP főtitkára. a párt több vezetője. Mellettük a díszelnökségben a spanyol irodalmi és művészeti élet sok kiválósága. Ott van az elnökségben José Díaznak, a párt egykori főtitkárának a Szovjetunióból kedden hazaérkezett özvegye és az 1963-ban kivégzett Julian G ri mau özvegye is. A Spanyol Kommunista Párt IX. kongresszusán részt vevő magyar pártküldöttség a Központi Bizottság nevében szerdán átadta az MSZMP üdvözletét a spanyol testvérpárt kongresszusának. Ugyancsak üdvözölte a Spanyol Kommunista Párt szerdán kezdődő IX. kongresszusának küldötteit az SZKP Központi Bizottsága. Befejezte látegatását a libanoni küldöttség Szerdán elutazott hazánkból a Libanoni Nemzeti Mozgalom Központi Politikai Tanácsának küldöttsége, amely Farid Gebrane, a Libanoni Haladó Szocialista Párt alelnöke vezetésével — a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására — tartózkodott Budapesten. A küldöttséget fogadta Be- recz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezető- je. A libanoni küldöttség megbeszéléseket folytatott Molnár Bélával, a HNF Országos Tanácsa titkárával. A szívélyes légkörben lezajlott megbeszéléseken a libanoni vendégek tájékoztatást adtak népük és a Palesztinái arab nép közös harcáról, amelyet az izraeli agresszió és a libanoni jobboldali fasiszta erők ellen vívnak. Franciaország felrobbantotta első neutronbombáját Gáspár Sándor és Marcelino Camacho találkozája A IX. szakszervezeti világ- kongresszus ülésének szünetében találkozott Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és Marcelino Camacho, a spanyol munkásbizottságok országos titkárságának vezetője. Az eszmecserén a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről tárgyaltak. Camacho beszámolt a spanyolországi szakszervezeti választások eredményeiről, a munkásbizottságok sikeréről. Gáspár Sándor, a magyar szakszervezetek jelenlegi munkáját, legfontosabb feladatait ismertette. A megbeszélésen szóba kerültek a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdései is. Vance Moszkvában Szerdán este Moszkvába érkezett Cyrus Vance amerikai külügyminiszter, aki a két fél között létrejött megállapodásnak megfelelően a hét második felében a szovjet fővárosban megbeszéléseket folytat a két országot kölcsönösen érdeklő nemzetközi kérdésekről, beleértve a hadászati támadó fegyverzetek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai megállapodás megkötésének problémáit. Az amerikai külügyminisztert a repülőtéren Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter, és más hivatalos személyiségek fogadták. Első oldalas szalagcímben jelentette szerdán a France Soir című párizsi napilap, hogy Franciaország felrobbantotta első neutronbombáját — a fegyver azonban csak három—négy év múlva lesz alkalmas harci bevetésre. A legnagyobb titokban végrehajtott kísérleti jellegű robbantásról, amelynek színhelye a csendes-óceáni Mururoa korallzátony volt, a francia hadügyminisztérium szerdán dodonai közleményt adott ki, amelyben sem megerősíteni, sem megcáfolni nem volt hajlandó a hírt, arra hivatkozva, hogy katonai jellegű témákról nem nyilatkozik (a francia atomkísérleteket hivatalosan sohasem jelentik be). A szerdai közleményt azonban a hadügyminisztérium „forrásai” nem hivatalosan, megerősítéssel felérő magyaÚj NITO-stratégia A NATO 80-as évekre szóló nukleáris stratégiáját, az új fegyverzetek, illetve hadi- technika kifejlesztésének és gyártásának problémáit vitatták meg a NATO nukleáris tervező csoportjának a dániai Frederikshavnben szerdán véget ért kétnapos ülésén. A tanácskozáson részt vett az amerikai, az angol, a nyugatnémet, az olasz, a török, a belga és a dán hadügyminiszter, valamint Luns, a NATO főtitkára és Haig tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka. rázattal egészítették ki. Eszerint Franciaország munkálkodik egy ilyen fegyver kifejlesztésén és erre néhány év múlva sor kerülhet, ha megszületik az erre vonatkozó politikai döntés. Hasonló értelemben nyilatkoztak az elmúlt hónapokban a francia politikai vezetők más fegyverek, például a cirkáló rakéta kifejlesztésének kérdéseiről is. A L’Humanité csütörtöki száma a beismerés egy formájának minősíti a hadügyminisztérium közleményét és élesen bírálja Giscard d’Estaing elnököt, mert egy olyan pillanatban, amikor Carter elhalasztotta az új tömegpusztító fegyver gyártását, a .NATO ultrái mellett sorakozik fel. Ez, írja a L’Humanité, veszélyezteti Franciaország biztonságát, elszigeteli nemzetközi téren és fenyegeti az európai békét. Kormányválság Libanonban A libanoni kormány szerdán benyújtotta lemondását Eliasz Szárkisz köztársasági elnöknek, aki ezt elfogadta. Egyben felkérte a leköszönő Szelim Al-Hossz miniszterelnököt és kabinetjét, hogy az új kormány megalakításáig ügyvezetőként maradjon hivatalban. Al-Hossz miniszterelnök, kormányának lemondásával, amely új kabinet kinevezését teszi lehetővé, a libanoni politikai erők közötti megbékélést óhajtja elősegíteni. hírek hírek hírek Ma: Tivadar napja A Nap kél 4.47 — nyugszik 18.40 órakor A Hold kél 15.40 — nyugszik 3128 órakor ÉVFORDULÓ Százhatvan évvel ezelőtt, 1818. április 20-án született Heinrich Goebel német származású amerikai matematikus, az elektromos világítás egyik úttörője. — KOMMUNISTA MŰSZAK. A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat József Attila Szocialista Brigádja elsők között jelentkezett az „Egy nap az öregekért” felhívásra. így ez évben a tavalyi kettő helyett három nap kommunista műszakot vállalt a kollektíva. — TÖBB MINT SZÁZÉVES BÉLYEG, az úgynevezett nagy Madonna-sorozat használatlan példánya és teljes kőnyomatos sorozata az egyik különlegesség a tavaszi nagy bélyegaukción, melyet a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége április 23-án délelőtt 10 órai kezdettel rendez Budapesten, a Vörösmarty utcai székházában. Az árverésen több mint félmillió forint értékű klasszikus és modem magyar bélyeganyag, postai különlegesség kerül „kalapács alá”. — IFJŰ GÉPI FEJŐK. A kardoskúti termelőszövetkezet szarvasmarhatelepén dolgozó KISZ-tagok ez évben vállalták, hogy segítik az 500 férőhelyes szarvasmarha- istálló építését, törekednek a tejtermelésben a négyezer literes hozamok elérésére és megszervezik az ifjú gépi fejők versenyét. — ÁLLAMI GONDOZOTTAK. Tavaly Magyarországon csaknem 35 ezer állami gondozott gyermeket tartottak számon a statisztikák. Közülük mintegy 15 ezren éltek az ország 130 nevelőotthonában, 4 ezren csecsemő- otthonban, több mint 9 ezret pedig nevelőszülőknél helyeztek el. — TÁRSADALMI MUNKA. A lakosság erre az évre csaknem 3 millió forint társadalmi munkát ajánlott fel Békésen. Elsősorban a város parkosítására, fásítására, járdaépítésre és a vízelvezető árkok létrehozására vállalkoztak. — ÖREGEK NAPKÖZI OTTHONA. Med gyesegyházán az öregek baráti körének több mint 120 tagja van, s rendszeresen vasárnaponként tartják összejövetelüket. A tanács most felméri, milyen érdeklődés mutatkozik az öregek napközi otthona iránt. Elegendő számú jelentkező esetén az intézményt 1980- ban vehetnék birtokukba az idős emberek. — A KOLLÉGIUMI ALAPRA. A kardoskúti KISZ- alapszervezet tagjai az idei mozgalmi évben 200 óra társadalmi munkát vállaltak. Két esetben szerveznek kommunista műszakot. A bevétel egy részét a megyei szakmunkás-kollégiumi alapra ajánlották fel. — BOLT A GYÁRBAN. A Békéscsabai Hűtőház 640 dolgozójának fele nő. A bevásárlások könnyítésére a hűtőház az ÁFÉSZ-szel közösen élelmiszerboltot nyitott a gyárban. Az étkezdét is korszerűsítették és abban büfét létesítettek. Csökkenü felhőzet Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, szórványosan kialakuló ismétlődő esővel. Mérsékelt, többfelé megélénkülő, a Dunántúlon helyenként megerősödő északi, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában 0—plusz 5 fok között, délnyugaton talajmenti fagy, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 fok körül, északkeleten 15 fok közelében (MTI) — JÁRDAÉPÍTÉS. Kunágo- tán tavaly ősszel mintegy 800 méter hosszú betonjárdaépítését kezdték el. A társadalmi munkában készülő gyalogjárót még a tavaszi mezőgazdasági munkák előtt szeretnék átadni rendeltetésének. — MAGYAR KÖNYVKIÁLLÍT ÁS. A világ egyik legjelentősebb tudományos kiadója, a holland Elsevier kiállítást rendezett Amszterdamban magyar tudósok idegen nyelven kiadott műveiből, az Akadémiai Kiadó fennállásának 150. évfordulója alkalmából. Mintegy 500 könyvet és tudományos folyóiratot mutattak be. — IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS. Május 19-én nyílik meg az NDK-beli Erfurt városában a szocialista országok négyévenként rendezett iparművészeti kiállítása, a 2. nemzetközi iparművészeti quadriennálé. A látogatók egy hónapon át tekinthetik meg 10 ország 400 művészének mintegy 1100 munkáját. — FOGYASZTÖPOR. A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat újfajta port hozott forgalomba, mely az elhízást gátolja. Az újfajta porból kávéskanálnyit vízben feloldva citrom ízű ital nyerhető, amelynek megduzza- dása a gyomorban teltségér- zetet kelt. Az idén 100 tonna fogyasztószert gyártanak. — SZÁZ KILOMÉTERES sebességű ciklon söpört végig kedden Bangladesen. Az orkán több falut elpusztított. A természeti katasztrófának hét halottja van. — HOBBIVONATOT fogadtak szerdán a soproni pályaudvaron. A múlt század végén és a század elején szolgálatot teljesítő, s nemrégen felújított szerelvényen 200 vendég érkezett Ausztriából. Az európai idegenforgalomban is érdekességnek számító utakat a soproni Lokomotív és az osztrák Blaguss utazási irodák szervezik. Egyébként már tavaly is szerveztek Fertő-tó körüli hobbiutakat. — TI ZENHARM ADSZOR rendezik meg az idén a Kazinczy: Szép magyar beszédversenyt, amelynek országos döntőjét április 21—23 között Győrött tartják. Kategóriánként a legszebben beszélő 62—62 tanuló méri össze tudását, versenyez a Kazinczy Éremért és oklevélért. Egy szabadon választott és egy kötelezően előírt szöveget tolmácsolnak. — RENDŐRSÉGI HÍR. Április 18-án Tótkomlós és Orosháza között Ambrus István 31 éves orosházi lakos a nádudvari Vörös Csillag Tsz tulajdonát képező személygépkocsival közlekedett. A gépkocsi egyik hátsó kereke defektet kapott, vezetője elvesztette uralmát a jármű felett s egy fának ütközött. Ambrus István és utasa, Ambrus Istvánné súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gépkocsiban a kár mintegy 40 ezer forint.