Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-16 / 89. szám

1978. április 16., vasárnap

KÖRÖSTÁJ

KULTURÁLIS MELLÉKLET

EMBERIGÉNYEM MÉRHETETLEN

Beszélgetés Szabó Magdával

Téka

Szerettem a sötétet és szélzúgást

Veress Dániel könyve Kemény Zsigmondról------------------------------[23221323

A

z írónőt nehéz órájában találtam otthonában. Mindössze néhány perce tudta meg, hogy elvesztett egy régi barátot. (Abban a reményben maradtam ott, hogy a beszélgetés talán segít valamelyest elviselni veszteségét.) Sietve szeretett városáról érdeklődtem.

— Nagyon nehéz sorsú városban születtem — vette át a szót Szabó Magda, akár egy feléhajított mentőövet—, Debrecen semmihez sem hasonlítható. A városnak különös története van. Az egész ország történetét példázza. Nem véletlen, hogy Kossu- thék is odamentek a szabadságharc nehéz időszakában. Külföldön Debrecen nevét hallva, mindig akad valaki, aki felemeli a fejét.

— Adott ez a város elegendő útravalót?

— Hogyne adott volna! — csattant fel. — Ott tanultam meg beszélni. Az a sajátos mondatlogika a debreceni kollokviális nyelv, amellyel írásaimban is építkezem, s amelyben Csokonai és Fazekas is beszélt, onnan van. A proporció, a város arányai: a debreceni kollégium és a puszta egymás mellett... Ott szoktam meg a távlatokat, a nagy eget és a nagy erdőséget. Ott jártam iskoláimat, amíg le nem doktoráltam.

— Ki figyelt fel először íráskészségére?

— A tanárom, Szondy György, ö mondta nekem még 12 éves koromban egy sikeres pályázat megírása után, hogy belőlem pedig író lesz. Végigvigyorogtam ,az egész utcát hazafelé. De ez csak nekem volt világkomédiája, mert a családban sok író volt. A nagyapám, a dédapám, az édesanyám. Valamennyien publikáltak. (Ez is benne van a Régimódi történetben.) íróvá lenni? Kiszámíthatatlan foglalkozásnak tűnt az akkori szegény Magyarországon. Pedig írtam drámát is. Ez volt a mániám.

— De mi akart lenni?

— Latintanár. Az is lettem. 1943-ban először tanítottam latint és magyart. Ott ahol magam is tanultam korábban. De csak segéddíjas tanárként. Hamarosan Hódmezővásárhelyre kerültem egy kálvinista felekezeti iskolába.

— És komolyan írni?

— Minden Debrecenben kezdődött. A város 1944-ben, ahogy az új kormány megalakult, engedélyt kapott egy irodalmi folyóirat szerkesztésére. Kardos László szerkesztő azon töprengett, miként lehetne megtölteni a lapot. így jöttek el hozzánk, Szabóékhoz, ahol tudták: él egy fiatal tollforgató lány. (Ittam. Gondoltam, ha nem megy, visszamegyek Hódmezővásárhelyre tanítani.) Versekkel kezdtem, mert mindig azt hittem, nem tudok prózát írni.

— Hogy került Pestre?

— Amikor az új kormány felköltözött a fővárosba, velük jöttem én is. A minisztériumban filmügyi és irodalmi referens lettem. Hogyne érdekelt volna a munkám ! Életemben először láttam filmforgatókönyvet.

— Félt a prózától és mégis belevágott később.

— Anyám már elég idős asszony volt, amikor comb- nyakcsont-töréssel hosszú időre gipszágyba került. Közben férjhez mentem Pesten és újra tanítottam egy általános iskolában. Fizetésünkből nemigen tudtunk hazajárni. Ezért kezdtem prózát írni, egy meseregényt. Levélben, hogy legyen mit anyámnak otthon várnia. írogattam vagy fél éven át. így született meg az első prózám, a Szigetkék. Talán ha nem írom meg, anyu meg sem gyógyul. Lámpaláz nélkül írtam, s kiderült, hogy sok bajom és gondom között elvesztettem gátlásaimat a próza iránt.

— Mégsem ez a könyv jelent meg nyomtatásban először, hanem a Freskó.

— Négy kész könyvvel jelentkeztem szinte egyszerre. Két verseskötet már a hátam mögött volt. (Akkor raktak ki az állásomból és utána tízéves hallgatás következett.) Közben megírtam a Freskót, az őzt, a Zsófit. Egész életemben írtam. Olyan volt ez, mint a fogmosás. Hozzátartozott napjaimhoz. Hogy írásaimat nem láttam nyomtatásban? Nem láttam! A Magvető lektorai 1956 után kerestek meg. Nem volt fájdalmas ez a várakozás, nem olyan a természetem.

— Ügy érzem, ön nagyon kiegyensúlyozott ember.

— Azt hiszem, egész életemben az voltam. Csak akkor esem kétségbe, ha tényleg leszakadt a világ a fejem felett. Egyébként türelmes és csöndes vagyok. Egy szép, nyugodt esőnek is tudok örülni. Harmóniám valószínűleg annak köszönhetem, hogy leírhatatlanul szép gyermekkorom volt. Szüléimhez nagyon kötődtem. Két ember, apám és anyám elhatározta, hogy megtanít egy gyermeket nevetni, félelmet nem ismerni. Mindig szerencsém volt azokkal az emberekkel, akiknek közelében éltem. A férjemmel is. Életemben első az otthon szilárdsága. Enélkül nincs munka. Legyen kit szeretnem és kiről gondoskodnom.

T— Ez magyarázná lokálpatriotizmusát is?

— Igen, így értheti meg Debrecent. A város ma a folytonosságot jelenti számomra. Régen, amíg éltek, a szüléimhez mentem. Ma a debreceni barátainkhoz járunk le.

— Mikor tudatosult Szabó Magdában íróvá válása?

— Írói életünket együtt kezdtük a férjemmel Pesten. Mindig tudtam, hogy író vagyok, csak azt nem ítélhettem meg, hogy milyen.

— Mostanában sűrűn jelentkezik drámákkal.

— Prózaírónak vallom magam, de az utóbbi időben egyre jobban a színház felé fordulok. Imádtam a színházat. Gyerekkori játékaim között ott volt a színház is. Regényeimről később azt mondták, a párbeszédek és a figurák is drámaiak. Így kért fel Simon Zsuzsa, a Thália Színház akkori igazgatója első színpadi munkám megírására. A Disznótor című regényemből született meg a Kígyómarás. Rájöttem, hogy megbirkózom a dialógussal is.

— A nemrégiben bemutatott Régimódi történet sikert hozott.

— Ilyen tömegű levelet még soha nem kaptam. Nem nosztalgiáról van szó. A fiatalok is megnézik a darabot és írnak nekem. Talán azt érezték meg, hogy a családok meg az ország valahogyan összefüggnek egymással.

— Válaszol a levelekre?

— Minden levélre válaszolok, ez gyerekkori fogadalmam. Nagyon szorgalmas munkával néha 50—60 levelet is megírok hetenként. Nagyon rendszeres ember vagyok. Tizennégy évig tanítottam, sok mindent megszoktam. Ezért könnyű korán felkelnem. De az írás mellett a családomat és az állataimat is el kell látnom.

— Regény vagy színdarab lesz a következő munkája?

—■ Esszékötetemet írom. Régi és új írásokat szedek össze.

— Megítélése szerint, hova érkezett el pályáján?

— (Felnevet... ) Soha életemben nem gondolkoztam azon, hova juthatok el írásaimmal. Azt viszont megtudtam, hogy Debrecen városához fűződő szerelmem nem egyoldalú! Az írói pár lya olyan, hogy az ember rengeteg sebet, sérülést hurcol magával. De így van ez rendjén. Soha nem vágytam lombikélet után.

— ön rendkívül erősen kötődik az emberekhez.

— Érdekelnek az emberek, mert igénylem őket. Emberigényeim mérhetetlenek. Tizenhét éve lakom itt a Júlia utcában, és aligha van valaki, akit nem ismernék a környéken. Nagyon is vidéki vagyok. Tudnom kell róluk mindent. Soha nem vagyok egyedül és ne is legyek, mert az borzasztó. Kell, hogy körülvegyenek az emberek. Így jó nekem az élet.

Szémann Béla

Kemény Zsigmond „maga volt a nemzeti önismeret”, őbenne az emlékezés, önismeret, anyagismeret nem tudás, hanem valóságos élet volt. Egy darab eszxnélke- dő, a világban eligazodni próbáló magyar múlt. Keményről és koráról rajzol izgalmas, hiteles képet kismonográfiájában a kitűnő erdélyi író: Veress Dániel. Kemény életrajzából könyveimnek emelte ki az ön- jellemzően vallomásos szavakat: „Szerettem a sötétet és szélzúgást”.

Az ifjú Kemény Zalatnán kap leckét a vallási és nemzetiségi türelemből. Majd 11 évig lesz otthona a tógás diáknak az enyedi Bethlen kollégium, Erdély szellemi, politikai életének egyik fontos és forrongó centruma. Anyjában, tanáraiban az eszme és az eszmény megvalósítóit tisztelhette.

Léthelyzete fiatalon arra készteti, hogy a kor ravasz politikai légvárait,- az egyéni élet ábrándjait elvesse. Az egykori erdélyi fejedelem, Kemény János oldalági leszármazottja nem birtokokat, hanem korszerű humán és természettudományos műveltséget halmoz fel. Végtelen valóságfanatizmusa, alkati zárkózottsága miatt vált magányos lélekké. Az élet csalódásai műveinek lesznek bővizű forrásaivá. Az öntörvényű lélek vaskövetkezetességgel bontja ki tehetségét. Sorsa ellenében is alkotott. Jelszóként vallotta: „Kövesse ki-ki vezércsillagát”. Számára az önismeret volt a vezércsillag.

„Az ábránd nem válhatik életté, és az élet nem hajlandó ábránddá változni.” Ebből fakad az emberi élet művekben ábrázolt tragikuma és az alakjait meghatározó drámai heroizmus. Nagy regényeiben Dosztojevszkijjel egy időben szinte dosztojevszkiji mélységekbe világít bele. Monológokban lávázó hőseiben a freudi „tudatalatti” tör felszínre. Az 1848-as szabadságharc idején is a nemzetféltő politikai realizmus híve. A forradalom után hosszú zaklatás az osztályrésze. A szavak keresztjére feszülve vállalja a népszerűtlen, önveszélyes, higgadt számvetést. önbíráló önvizsgálata nemzeti érvényre tart igényt. Ebben nő Kemény alakja hegynagyságúvá. Több terve volt, mint ideje, ezért vált élete elhamvadó tüzek árnyjátékává.

Kevesen ismerték nála

mélyebben az embert: „Bűneink nagy része túlhajtott erény, erényeink nagy része magát ki nem nőtt bűn”. Egész tragikumelméletet épít Gyulai Pál Kemény tragikumfelfogására. Nemcsak a tragikumra, de a szenvedések, emberi próbák katartikus szépségére, heroizmusára is fogékony volt. Tudta, hogy a magyarságnak a valóságtiszteletben kellene olyan következetesnek lennie, mint az önkényuralomnak a kíméletlen nemzeti elnyomásban.

Életművének eszmegazdagsága, gondolati sokirányúsága Móricz, Németh László, Lukács György, Sütő András csodálatát váltotta ki. A történészek hivatását máig érvényesen jelölte meg : „visszahozni a

kedélyekbe a nyugalmat apátia nélkül; elvenni az ábrándokat, de megóvni a hitet”. Regényben — Arany János szavával szólva — „egekbe nyúló hármas pi- ramyd”: Az özvegy és

leánya, A rajongók és a Zord idő. Ezek a magyar nemzeti regény realista válfajának fontos állomásai. Elvetette a rajongók ábrándjait, a szenvedély színjátszó csalfaságát A kiegyezéskor attól félt, hogy az önként megtagadott jogok visszaszerzése nehezebb lesz, ha a kölcsönös becsapáson alapuló paktum önbecsapást is tartalmaz.

Ügyekben gondolkodó eszmeember volt. Számára a szépírás csak az egyik lehetőség az önkifejezésre. Pusztakamarásra nagybetegen tér vissza. A már életében elhagyatott Kemény Zsigmond síremléke Pusztakamaráson hirdeti feliratával : „A fáklya másnak szolgál, magát emészti meg”.

Veress Dániel valóban közhasznú és eredményes munkát végzett : Kemény

Zsigmond írói, eszmei örökét a mának szóló üzenetekben tudta megragadni.

Sütő Andrásnak ajánlja a könyvet, aki példaadóan ébresztette Kemény szellemi örökségét: „ő az egyetlen, akitől nem elvenni, hanem átvenni kellett valamit. A terhes mivoltában is kovásztermészetű örökségét ... Konok sírköve fektében is mondja a tanulságot a másnak világító s önmagát elemésztő fáklyáról. Vele, mint minden költővel, egy csipetnyi eszményi emberség költözött a viSzokolay Zoltán

Hazáig

kikönyökölsz az expressz ablakán hadd lobogtassa arcodat a szél hazáig élve el nem érsz míg élsz az expressz meg nem áll

kikönyökölsz egy ablakon lobogtatsz forradalmakat hazádig el nem élsz az expressz meg nem áll

lobogtatsz márciust a földön körbefut hazád a föld

és meg nem állsz

nem múlik el legyőz a láz lobogsz s leszállsz

Cs. Varga István

Tornán János: Napszámos