Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-12 / 61. szám

1978. március 12. vasárnap o Ki tud többet a Szovjetunióról? A füzesgyarmatiak győztek a területi vetélkedőn A nagyszénás! Czabán Művelődési Házban megnyitották a Szovjetunió életét bemutató kiállítást Hazafiság és az internacionalizmus Március 10-én, pénteken délután Nagyszénáson, a Czabán Művelődési Házban megtartották az MSZBT Or­szágos Elnöksége által hirde­tett „Ki tud többet a Szov­jetunióról?” vetélkedő terü­leti döntőjét. Ezen Békés, Csongrád és Szolnok megye termelőszövetkezeti tagcso­portjait hét csapat képvisel­te. Az ünnepi eseménynek beillő versenyt több prog­ram előzte meg. Megnyitó beszédet mondott Godár Mihály, a helyi ter­melőszövetkezet üzemi párt- bizottságának titkára; majd Várai Mihályné, a megyei pártbizottság osztályvezetője köszöntötte a verseny részt­vevőit és a vendégeket. Ez­után Hegedűs Béla, a nagy- szénási Október 6. Termelő- szövetkezet elnöke a község életéről tájékoztatta a meg­hívottakat, akik megtekin­tették a különböző üzemegy­ségeket. A délelőtti program­ban szerepelt a szovjet em­berek hétköznapjait bemu­tató kiállítás megnyitása is. Délután kisfilmeket vetítet­ték. A vetélkedőt, amelyet több száz „szurkoló” kísért figyelemmel, Király Györ­gyi, a Tv munkatársa vezet­te. A zsűriben helyet foglalt Vető Kálmán, az MSZBT Or­szágos Elnökségének főmun­katársa és Orbán Attira új­ságíró. Az elért teljesítmény alap- m ján a füzesgyarmati Vörös " Csillag Termelőszövetkezet csapata végzett az első he­lyen. Ok képviselik megyén­ket májusban az országos döntőn. Második és harma­dik helyen a mezőtúri Ma­gyar—Mongol Barátság Tsz, Agrokémiai szekcióülés Szarvason Üjabb szekciós ülésre került sor péntek délután Szarvason, a DATE főisko­lai karának előadótermében, az V. Békés megyei növény- védelmi és agrokémiai napok eseménysorozatának keretében. Az agrokémiai ülést a Békés megyei Ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya, a MAE Békés megyei szervezeté­nek növényvédelmi szak­osztálya, a megyei AGRO- KER Vállalat, valamint a Békés megyei Növényvédel­mi és Agrokémiai Állomás közösen rendezte. illetve a sarkadi Lenin Tsz csapata végzett. A verseny valamennyi résztvevője meg­kapta a Sportbarátság című minikiadványt. Befejezésül a zsűri elnöke az MSZBT Országos Elnök­sége nevében köszönetét Az országjáró diákok kö­rének mozgalma (ODK) egyre népszerűbb a közép­fokú iskolások körében. A 611. sz. Békéscsabai Szak­munkásképző Intézetben Kovács Márton tanárral, az ODK vezetőjével beszélget­ve tervükről tájékozódunk. Kovács Márton elmondta, hogy a diákokkal elsősor­ban a megye nevezetességeit szeretnék megismertetni, később pedig az ország mű­emlékekben gazdag városait. Fontos, hogy a tanulók jól ismerjék megyéjüket, váro­sukat. Sajnos ma még ezt Fotó: Martin Gábor mondott a rendezvény szer­vezőinek és minden részt­vevőjének. A füzesgyarmati­ak kérték — ha erre mód van —, tegyék lehetővé, hogy ők lehessenek az országos döntő házigazdái. nem mondhatjuk el min­den gyerekről, pedig Békés megye igen gazdag törté­nelmi hagyományokban. Ezért is határozták el a mozgalom megyei vezetői, hogy minden hónapban más-más városban ODK- versenyeket rendeznek. Az első versenyre decemberben Békéscsabán került sor, ahol a kezdeményező a 611. sz. Szakmunkásképző Inté­zet, a Kemény Gábor Szak- középiskola, a gyulai Ro­mán Gimnázium, a sarkadi Ady Endre Gimnázium, az orosházi Kossuth Lajos Me­zőgazdasági Szakközépisko­la mellett részt vett az egészségügyi szakközépis­kola, a Sebes György Köz- gazdasági Szakközépiskola és a Vásárhelyi Pál Szakkö­zépiskola néhány csoportja is. A versenyben résztvevő 150 tanuló lelkesen gyalogolt a 16 km-es túrán. H. F. I kémiaverseny helyezettjei A napokban befejeződött az Irinyi János kémiaver­seny megyei döntője. Ezen a gimnáziumok első és má- ' sodik osztályos tanulói vet­tek részt, s a zsűri értéke­lése alapján a következő eredmények születtek: a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium diákjai közül Guba Lajos az első; Fábri Zoltán a második; Gajda Tamás az ötödik és Kovács Katalin a hatodik helyen végzett. Bacsur Kálmán és Gelegonya László, az oros­házi Táncsics Mihály Gim­názium tanulói a negyedik, illetve az ötödik helyet sze­rezték meg. Ezek a ver­senyzők képviselik majd megyénket azon az országos döntőn, amelyet május 5-e és 8-a között tartanak meg Győrben. Politikai nagygyűlés Március 15-én 130 eszten­dővel ezelőtti eseményre em­lékezik Budapest ifjúsága; a tavaszi ünnepek sorában az első évfordulóra, az 1848— 49. forradalom és nemzeti szabadságharc történelmi eseményeire. Március 15-én délelőtt 10 órakor, a Nemzeti Múzeum kertjében politikai nagygyű­lést rendez a KISZ KB és a HNF OT. A résztvevők in­nen a Március 15-e térre vo­nulnak, ahol megkoszorúz­zák Petőfi Sándor szobrát. E napon valamennyi vá­rosrészben kegyelettel adóz­nak a forradalmi elődök em­lékének. Március 15-e tanítási szü­net az iskolákban. Az isko­lák többségében március 14- én emlékeznek meg az 1948 —49-es forradalomról és sza­badságharcról. Vetélkedő eiegyéok felszabadulásáréi A csárdaszállási Petőfi Termelőszövetkezet MSZBT- tagcsoportja „Ki tud többet Békés megye felszabadulá­sáról és 30 éves fejlődésé­ről?” címmel vetélkedőt ren­dez, amelyre 1978. április 4- én 10 órakor kerül sor a község kultúrházában. A versenyre Békéscsaba város és a hozzátartozó települé­sék MSZBT-tagcsoportjai, valamint a saját szocialista brigádok 4 tagú csapatai 'küldhetik el nevezésüket március 25-ig. Könnyűzenei olimpia Európa nagyvárosaiból és a tengerentúlról 17 ország 25 rádióállomása nevezett, be a Magyar Rádió március 13-án induló könnyűzenei olimpiá­jára. A nemzetközi rádiós könnyűzenei vetélkedőn hét szocialista ország, valamint Anglia, Belgium, Kanada, Spanyolország, Svájc és az NSZK rádióállomásai mellett az idén először vesz részt a bécsi, a liegei, a koppenhá­gai és a párizsi rádió. Az „Egy nap az öregekért” indított mozgalomhoz újabb szocialista brigádok csatla­koztak, és jelentős mérték­ben megnőtt a befizetett ösz- szeg. Telexen kaptuk a tájékoz­tatást a Hungaronektár bé­kési üzemétől. Közölték, hogy hozzájuk is befutott felaján­lás. így például az Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár orosházi üzemének NC—IV. szocialista brigádja ajánlotta fel egynapi keresetét. A Hi­dasháti Állami Gazdaság mu- ronyi központi szállító rész­legének három kollektívája, összesen 90 ember 9 ezer fo­rint befizetését vállalta. Szerkesztőségünkhöz a Volán 8-as számú Vállalat Szamu­ely Tibor nevét viselő 16 ta­gú brigádja levélben jelen­tette be hozzájárulását. Egy­ben felhívást intézték a vál­lalat többi kollektívái felé is. A megyei tanácshoz több csatlakozás érkezett, így pél­dául a gyógyszertári vállalat füzesgyarmati, dobozi, end- rődi és gyomai kollektívái, a Békés megyei Temetkezési Vállalat brigádja, a Gyulai Szabó Ktsz Május 1. nevét viselő kollektívája és a bé­késcsabai Május 1. Termelő- szövetkezet több brigádja je­lentette be, hogy felajánlja egynapi fizetését. Egyéniek' is csatlakoztak: Lipai Jánosné békéscsabai lakos kétnapi keresetét, An­n éhány éve történt: az egyik városunk általá­nos iskolásai nagysza­bású sportünnepélyt rendez­tek. A himnusz elhangzása­kor — tőlem kissé távolabb — két 16—18 év körüli lány egymást szórakoztatta. Vi- háncoltak, fesztelenül cseveg­tek és jókat derültek azon, hogy a közönség milyen „mereven” áll. A jóéráésű embereket mindig felhábo­rítja, ha az ünnepélyek emelkedett, meghitt hangu­latát egyesek kirívó visel­kedésükkel megzavarják. Ám az ilyen és hasonló ne­gatív magatartási formák önmagukban még nem ele­gendőék ahhoz, hogy vala­kit hazafiatlansággal vá­doljunk. Három évvel ezelőtt Nyír­egyházán felmérést végeztek a középiskolások és a szak­munkástanulók között. Az utóbbiak esetében a megkér­dezettek 62 százaléka üre­sen hagyta azt a rubrikát, amelyben az internaciona­lizmus fogalmát kellett vol­na meghatározni. A további 25 százalék is helytelen vá­laszokat adott. Ügy gondol­juk: nem mondunk azzal „nagyot”, hogy társadalmi­politikai igényként jelentke­zett a világnézeti oktatás bevezetése az iskolákban. Naív dolog lenne azt hin­ni, hogy ezzel már megol­dottuk a hazafiságnak és a nemzetköziségre való neve­lés kérdését. Nçm egyszer komoly tudati, lelkiismereti probléma származott abból, hogy egyes tanulók mást hallottak otthon, mint az iskolában. Szényi Gábor az Ösztönösségtől a cselekvő hazafiságig című cikkében (Nagyar Nemzet, 1975. de­cember 25.) felidézi azt a beszélgetést, amelyet egy érettségi előtt álló tanulóval folytatott. Ezt a fiút a ta­nyán élő édesapja a követ­kező szavakkal bocsátotta útjára: „Bárhová is ke­rülsz fiam, ne feledkezz meg arról, hogy magyar vagy!” Környezetürtkhöz, családi és baráti körünkhöz való ragaszkodásunkban is a ha­zaszeretet egyfajta megnyil­vánulása fejeződik ki. A szülőföld vonzása, a haza- szeretet felfokozódása által kiváltó emóciók akkor tu­datosulnak és erősödnek bennünk, ha huzamosabb csin György nyugdíjas, Já­vái Róbert, mindketten bé­késcsabai lakosok szintén felajánlották segítségüket. Befizetések: a legjelentő­sebb összeget eddig a béké­si szociális otthon dolgozói és lakói küldték be. A dol­gozók és a Semmelweis Szo­cialista Brigád külön-külön küldte be a felajánlott ösz- szeget. Az előbbiék 3900, az utóbbiak pedig 1500 forintot. Az otthon lakói közül 22-en 9390 forintot adtak fel. így a békési szociális otthonból Népszerű takarékbetét­forma megyénkben is a gép- kocsinyeremény-takarékbe- tétkönyv. Egyre többen pró­bálják ki szerencséjüket anélkül, hogy megtakarított forintjaikat kockáztatnák. A gépkocsinyeremény-taka- rékbetétkönyv eddigi sorso­lásain 826 Békés megyei la­kos nyert gépkocsit. A leg­utóbbi — 1978. február 27— 28-i — sorsoláson nyert 29 nyereményautót nem számít­va 7 gépkocsiért nem jelent­kezett még szerencsés tulaj­donosa. Itt közöljük a nyertes gépkocsinyeremény-betét­ideig például külföldön tar­tózkodunk. Nemcsak az emigrációban élők tudtak ezekről az érzésekről gyö- nörű formában megnyilat­kozni, hanem azok az írók, költők és művészek is, akik talán sohasem hagyták el hazájukat... Nem kell külön hangsú­lyozni, milyen fontos szere­pet játszik a hazafiságra, és az internacionalizmusra nevelés folyamatában a hagyománytisztelet. Nagy súllyal esik latba, mennyire tudjuk megbecsülni és ápol­ni nemzeti történelmünk, kultúránk örökségeit. Jó példa erre azoknak az or­szágoknak a törekvése, ame­lyek mindössze néhány száz éves történelmi múlttal ren­delkeznek. Lelkes polgárai felkutatják és megjelölik azókat a köveket, fákat és épületeket, melyekhez vala­milyen történelmi esemény fűződik. A nemzeti és inter­nacionalista érzések erősíté­sét szolgálják a különböző évfordulók is. Ezek akkor érik el tömeghatásukat, ha nem erőltetettek és nem a látványosságok csillogtatá­sával próbálják a rendezők helyettesíteni az ünnepek tartalmát. Nehéz lenne ösz- szeszámolni, hány ember­irtásba torkolló súlyos konfliktus keletkezett ab­ból, hogy nem tartot­ták tiszteletben mások faji, nemzeti és felekezeti hovatartozását. A tragédiák okozói sokszor azok a reak­ciós erők voltak, amelyek gyűlöletet szítottak és há­borút indítottak országok és népek ellen. Ö három tavaszi ün­nepünkön nemcsak a társadalmi haladásért, nemzeti függetlenségért küz­dő magyar és idegen nem­zetiségű hősökre emléke­zünk, hanem azokra az egy­szerű emberekre is, akik munkájukkal, hazafias elkö­telezettségükkel hozzájárul­tak hazánk boldogulásához. Az őket felváltó fiatal ge­nerációk csakis akkor lesz­nek méltó folytatói e nemes ügynek, ha politikailag * is elkötelezik magukat a mun­kában, a célok eléréséért vívott küzdelemben; ha a cselekvő hazafiság és a jó értelemben vett internacio­nalizmus szellemében állnak helyt a mindennapi miipká­ban' Bukovinszky István összesen 14 810 forint érke­zett à megyei tanács számlá­jára. Ezenkívül a Nagy-al­földi Kőolaj- és Földgázter­melő Vállalat Táncsics bri­gádja 2700 forintot, a Volán békési telepének Május 1. brigádja ezer forintot, az újkígyósi moziüzem dolgozói 220, a gyógyszertári központ Szentgyörgyi Albert nevét viselő kollektívája 500 forin­tot küldött be. Az eddig beérkezett ősz- szeg : 49 785 forint. könyvek számait és a betét­könyveket megnyitó intéz­ményeket, hogy a nyertesek figyelmét felhívjuk nyere­ményeikre. Az 507 040 és a 625 243 számú betétkönyvet ' Békés­csabán, az OTP megyei igaz­gatóságánál, az 594 081 és a 618 645 számú betétkönyvet Békéscsabán az 1. sz. posta- hivatalnál, az 545 550 és a 611172 számú betétkönyvet Orosházán az OTP-fióknál, az 577 535 számú betétköny­vet Szarvason a postahiva­talnál nyitották meg tulaj­donosaik. jj Kakas-dicsérö Augusztusban lesz két éve, hogy Békéscsabán, a fő­utca állomásközén részén megnyitották a Kakas étter­met. Az önkiszolgáló étkeztető nem váltotta be a hozzá fűzött elképzeléseket, bár a látszat alapján inkább az ellenkezőjét lehetett várni (ismert, hogy a megyeszékhely nincs éppen elkényeztetve étkezési helyekkel). De a ri­deg számok megcáfolták a külsődleges megállapítást. Ez ; pedig arra késztette az üzemeltetőket, hogy tegyenek va- j lamit — minél hamarabb. Jelentős bevételkiesést kell ; ugyanis pótolni, méghozzá úgy, hogy a szolgáltatás meg­maradjon, sőt bővüljön és egyszersmind színvonalasabb j legyen. így történt, hogy építők vonultak fel. Nos, nem állvá- j j nyoztak, bontottak és festettek hetekig-hónapokig, mint ; ; azt ilyen esetekben — sajnos — végtelen természetesnek : veszünk. Nem bizony! Csupán felszereltek egy presszó­pultot, úgynevezett sötétítőfüggönyt vontak az önkiszol- : gáló pult elé. A többi változás más jellegű: délután 3 ] órától fehér abroszt terítenek az asztalokra, ülőpárnák kerülnek a székekre, színes televíziót tettek a sarokba és mindenekelőtt — felszolgálók fogadják a belépőt. Jószó­val! Reggel 6 órától délután 3-ig csupán annyit módosult az étterem funkciója, hogy 600 előfizetéses étkező meg­rendelését is ki tudják elégíteni, délutántól pedig este 10-ig 111. osztályú étteremként (az italok drágábbak) üzemelnek. Nom kell állandó betérőnek lenni a tapaszta­lathoz: jó konkurrenciája lehet a város többi éttermének a februárban átalakult Kakas! Tudom, jó reklámot úgysem ez a néhány sor jelent majd a Kakasnak, annál inkább, ha ezután is jól főz­nek a konyhán, továbbra is udvariasak lesznek a felszol­gálók. És mindenekfelett megakadályozzák, hogy büfévé de úgy is fogalmazhatunk: kocsma jellegűvé— változzék egy idő után a helyiség. (fábián) lit******************* ************************************************* Országjáró diákok az itthoni vidékeken Újabb 50 ezer forint az öregek megsegítésére Nyolcszázhusznnhat nyereményautó megyénkben

Next

/
Thumbnails
Contents