Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-11 / 60. szám

1978. március 11., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT A Csepel ellen győzelmet várunk az Előre Spartacustól Ma délután már a nyolca­dik forduló összecsapásaira kerül sor a labdarúgó NB I- ben. A találkozók párosítá­sa: Vasas—Haladás, PMSC— SZEOL AK, Kaposvár— DVTK, Tatabánya—ZTE, Bcs. Előre Sp.—Csepel, Du­naújváros—Bp. Honvéd, MTK-VM—Ü. Dózsa, MÁV Előre—Videoton, FTC—Rába ETO. (Valamennyi találkozó 14.30 órakor kezdődik.) A békéscsabai lila-fehérek ma délután a Kórház utcai sporttelepen a Csepel együt­tesével mérkőznek. A talál­kozó esélyeiről kérdeztük Mészöly Kálmán vezetőed­zőt, aki a következőket mondta : — Eddigi tavaszi szereplé­sünkkel elégedett vagyok, de a helyzetkihasználással nem. A Bp. Honvéd elleni össze­csapáson jól játszott az együttes, de csatáraink e napon a góllövéssel hadilá­bon álltak. A mai, nehéznek ígérkező találkozó előtt az időjárás sem kegyes hozzánk. Már 24 órája egyfolytában esik az eső, s így biztos, hogy mély talajú játéktér fogad ben­nünket. A csepeliek a legutóbbi fordulóban pontot .raboltak az Újpesti Dózsától, amit nagy fegyverténynek tartok. Szerdai eredményük is iga­zolja, hogy jó formában van­nak. Mi mindig szoros mér­kőzéseket játszottunk velük, igaz, hogy az ez évi bajnok­ság első félidejében 6—1-re kikaptunk tőlük. Köztudott, hogy Zsömbör- gi sérült. Mivel agyrázkódást / nem szenvedett, így hétfőn kezdi csak az edzéseket. Természetesen, ma nem ját­szik. Helyette a mai talál­kozón — a pálya talajától függően — Kerekes György, vagy Királyvári lesz. Takti­kánk támadó jellegű. Alap- felállásunk 4—4—2. összeállításunk a követke­ző: Bugyik — Alberti, Kere-, kés A., Láza, Kerekes Gy., vagy Királyvári — Pásztor, Csepregi — Fehérvári, Már­tái, Tulipán, Budavári. Cse­re: Tasnádi, Pogács. H. Gy. DÖNTETLENBEN REMÉNYKEDNEK A VASGYÁRIAK Eléggé változatos újra a Csepel csapatának a tavaszi szereplése. A karácsonyt még a 7. helyen ünnepelték a gyárvárosban, de az FTC karácsony másodnapi 5—2-es győzelme után az új évet már csak a 9. helyen várta a csepeli gárda. S azóta sem megy a legjobban a piros­kékeknek. A tavaszi idény­nyitón 5—0-ra kapott ki a Videotontól, aztán a Hala­dást hazai pályán sem tud­ta legyőzni (2—2). Szegeden 2—0-ra kikapott, majd a Tatabánya újra otthon rabolt el tőle egy pontot (1—1). A Honvéd ellen ugyan 0—0-t játszott Csepelen, majd Du­naújvárosban 1—1 követke­zett. s most szerdán az CT. Dózsa ellen újra döntetlen, 2—2 született. Tehát annak ellenére, hogy az utóbbi eredmények már jónak mondhatók, mégis az a hely­zet ebben a pillanatban, hogy a csepeli csapat hóna­pok óta nem győzött. Egy­szóval változatosabb az együttes szereplése. — így igaz — válaszolt Losonczi Flórián, az együt­tes volt kitűnő játékosa, je­lenlegi technikai vezetője. — De... Mint mindennek, en­nek is megvan az oka, vagy legalábbis a magyarázata, öngólok, kiállítások, forma­ingadozás, pillanatnyi in­diszpozíció és nem utolsósor­ban a lehetetlen pályák. Ál­lítom, hogy az elmúlt hetek­ben lezajlott mérkőzések eredménye sok esetben más lett volna, ha a csapatok normális, jó pályákon játsz­hattak volna. Igaz, ezt min­den csapat elmondhatja, vi­szont az is igaz, hogy ná­lunk, illetve a mi esetünk­ben ezek a tényezők (hatá­sok) fokozottan jelentkeztek, fokozottan hatottak. — És a csapat? — Az is jelentős szerepet játszott a gyengébb szerep­lésben. Főleg a csatárok hi­báznak sokat, játszanak nagy hibaszázalékkal. Itt van pél­dául a legutolsó, Dózsa el­leni mérkőzés, amelyen el­lenfelünk egy szót se szól­hatott volna, ha 3—2-re vagy 4—2-re nyerünk. Go­dánnak kétszer is a lábában volt a másik pontot jelentő helyzet, mert ha kihasználja csak az egyiket is, vereség­gel távozott volna Csepelről a Dózsa. — Mit várnak Békéscsa­bán? — Tudjuk, hogy nagyon jó formában van az együttes, utolsó, Honvéd elleni mérkő­zésén is kitűnően játszott. Mind a védekezésben, mind a támadásban kitűnőt nyúj­tott, s ha Gujdár nem véd szuperformában, akár vere­séget is szenvedhetett volna a listavezető Bp. Honvéd. Békéscsabán tisztes helytál­lást várunk. Mit jelenthet ez a mi esetünkben? Egy pon­tot! Nehéz dolgunk lesz, de semmiképpen nem úgy in­dulunk a 90 percnek, hogy nem lehet nyerni... Ha szombatig nem betegszik meg valaki, akkor a következő összeállításban játszunk Bé­késcsabán: Hajdú — Gon­dos, Kőhalmi, Mészöly, Ko­vács Gy. — Kiss T., Godán, Tóth B., Ozsváth, Vad, Csor­dás. Egyszóval, marad az Újpest elleni összeállításunk. A kispadon: Varga, Somogyi és Branikovits ül majd. Nagy József Kecskeméten: Fogathajtó VB A 'Bács-Kiskun megyei Ta­nács és a IV. fogathajtó vi­lágbajnokság szervező bi­zottsága sajtótájékoztatót tartott a Magyar Sajtó Hál zában. Az érdeklődésre jel­lemző: a hazai és külföldi sajtó képviselőivel megtelt a Rózsa Fereno terem. Elsőnek a „házügazda” vá­ros nevében dr. Gajdócsi Ist­ván, a Bács-Kiskun megyei Tanács elnöke számolt be az augusztus 24. és 27. között a kecskeméti hírős napok kere- retében megrendezésre ke­rülő világbajnokság részle­teiről. — Az eddigi nevezések sze­rint 14 ország 40 fogata küzd majd a világbajnoki érme­kért Kecskeméten. Valószínű, hogy tengerentúli indulója is lesz a VB-nek, az amerikai fogat repülőgéppel érkezik Budapestre. Fülöp herceg, a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöke még nem döntött ar­ról, hogy mint versenyző, vagy mint a versenybíróság elnöke vesz-e részt a világ- bajnokságon. Megyei mezei futóbajnokság A megyei atlétikai szövet­ség vasárnap délelőtt rende­zi meg az 1978. évi mezei fu­tóbajnokságot Békéscsabán, a repülőtéren, 10 órai kez­dettel. A bajnokságra 312 atlétát neveztek a szakosztályok és ez a szám kevésnek mondha­tó. A rendezők lényegesen nagyobb mezőnyre számítot­tak. Tekintettel a kevés in­dulóra, a serdülő B korcso­port kivételével az egyes év­folyamok versenyszámait összevonva bonyolítja le a versenybizottság. Az atlétá­kat 8.45 órától kezdve autó­busz szállítja ki a repülőtér­re a békéscsabai Kórház ut­cai sporttelepről, ahol az öl­tözési, tisztálkodási lehetőség is biztosítva lesz. A megyei bajnokság után atlétáink március 19-én Szol­nokon állnak rajthoz a terü­leti bajnokságon. A mezei fu­tóidényt április 3-án, az or­szágos bajnokság zárja. En­nek Dunakeszi lesz a színhe­lye. április 5-én: Békéscsabán Magyarország—Jugoszlávia utánpótlás EB-visszavágó Az egyik legkiemelkedőbb tavaszi megyei sporteseményt április 5-én rendezik meg Békéscsabán. Ekkor játsz- szák le a március 22-én Ma­riborban sorra kerülő Jugo­szlávia—Magyarország lab­darúgó- — 21 éven aluli — utánpótlás európa-bajnoki negyeddöntő mérkőzés visz- szavágóját. Az eseményre szervező bi­zottság alakult, amely tegnap ülést tartott a megyei T9H székházában. A magyar együttes már április 2-án Bé­késcsabára érkezik, és a Fenyves Szállóban üti fel ta­nyáját. A mérkőzésig öt ed­zést tart, a TASK-, a MÁV-, illetve a Kórház utcai pá­lyán. A jugoszláv válogatott április 3-án érkezik meg a megyeszékhelyre. A 15.30- kor kezdődő öszecsapást Hét végi program SZOMBAT Kézilabda. Damjanich Ku­pa, Szolnok, Tisza-ligeti körcsarnok. 9.00: Tisza Ci­pő—Bcs. Előre Spartacus női. 9.50: Tisza Cipő—Bcs. Előre Sp. férfi. 10.50: Szarvas—Ózd női. 13.30: Le­sel SC—Bcs. Vizmű férfi. 15.20: Tisza Cipő—Újkígyós férfi. 16.20 : Szarvas—Lehel SC, női. Kosárlabda. NB II. Nők. Kecskeméti MFSC—Mező- berényi ÁFÉSZ, Kecskemét, 18.00. ökölvívás. Tiszántúl ifjú­sági bajnokságának elődön­tői, Békés, művelődési ház, 16.00. Labdarúgás. NB I. Bcs. Előre Sp.—Csepel, Békés­csaba, Kórház u. 14.30. NB I. tartalékcsoport: Bcs. E. Sp.—Csepel, Kórház u. 12.30, Börcsök. Tömegsport. A Békés me­gyei Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozóinak férfi-női asztalitenisz és sakk házi versenye, Békéscsaba, Tre- fort utcai Építők művelődé­si ház. 9.00. Sakk. Vasutas dolgozók megyei sakkbajnoksága, tíz csapat részvételével. Békés­csaba, MÁV-klubkönyvtár, Tanácsköztársaság u. 8.00. VASÁRNAP Kézilabda. Damjanich Ku­pa, Szolnok, Tisza-ligeti körcsarnok, 8.00: Bcs. Víz­mű—Özd, férfi. 11.40: Újkí­gyós—Szolnoki Olajb., férfi. 12.40: Szentesi Kontakta— Szarvasi FSSC, női. 13.30: Bcs. Előre Sp.—Özd férfi. 14.30: Bcs. Előre Sp.—Ózd női. 16.20: Tisza Cipő— Szarvas, női. 17.10: Újkígyós —Lehel SC férfi. A XXI. Békés megyei Népújság Ku­pa utolsó fordulója, Békés­csaba, Kemény Gábor Szakközépiskola tornaterme. 8.00: Bcs. 9. sz. isk.—Bcs. 611. sz. DSK fiú serd. B. 8.30 : Fiú serd. A.- csop. győztese—Fiú serd. B. csop. győztese. 9.00: Köröstarcsai KSK—Kétsopronyi Tsz női II. o. 9.30: Leány serd. A csop. győztese—Leány serd. B.-csop győztese. 9.55: Férfi ifi A. csop. 2. helyezett— Férfi ifi B. csop. 2. helye­zett a 3. helyért. 10.30: Fiú serd. B. csop. győztese—Fiú serd. C. csop. győztese. 10.55: Leány serd. B. csop. győztese—Leány serd. C. csop. győztese. 11.25: Férfi ifi A. csop. győztese—Férfi ifi B. csop. 1. helyezettje az 1—2. helyért. 11.55: Fiú serd. C. csop. győztese—Fiú serd. A. csop. győztese 12.20: Leány serd. C. csop. győz­tese—Leány serd. A. csop. győztese. Kosárlabda. NB II. fér­fiak. Szarvasi FSSC—Egri Tanárképző, Szarvas, Sza­badság u. 11.30. NB II. Nők. Szarvasi FSSC—Űjfehértói DSK, Szarvas, Szabadság u. 10.00. ökölvívás. Tiszántúl if­júsági bajnokságának dön­tői, Békés, művelődési ház, 9.00. Labdarúgás. NB II. BVSC —Bcs. TASK, Budapest, Szőnyi u. 14.30 NB III. Nyíregyházi Vasutas Sp.— Szarvasi FSSC, Nyíregyháza, 14.30, Somlai. Gyulai SE— Hódmezővásárhelyi MSE, Gyula, 14.30. Simon J. Me­gyei I. osztály. (Valamennyi találkozó 14.30 órakor kez­dődik.) Tótkomlós—Med- gyesegyháza, (Csongrád me­gyéből), Endrőd—OMTK (Szolnok megyéből), Füzes- gyarmat—Kondoros, Hajdú I. Szeghalom—Battonya, Medovarszki. Békés—Med- gyesbodzás, Bogyó. H. Szal- vai SE—Mezőhegyesi SE (9.00), Toldi. Bcs. MÁV— Mezőberény, Jankus. Nagy­szénás—Gyoma, Gróza. Me­gyei II. osztály. Kamut— Gyulai Köröstáj, Szarvas L. Murony—Gyulavári, Varga. Kunágota—Kevermes, Lacz- kó. Doboz—Újkígyós, Koka- vecz. Köröstarcsa—Elek, Jagos. Kétsoprony—Magyar- bánhegyes, Balogh S. Csor- vás—Gerendás, Bobcsek. Békésszentandrás—Gádo­ros, Sebestyén. Országos tartalék- és ifjúsági baj­nokság. Bcs. Előre Sp. tar­talék—Szabó Lajos SE tárt. 12.30, Laurinyecz. Bcs. Elő­re Sp. ifi.—Szabó LSE ifi, 14.30, Bány. Gyulai SE tart. —Jászberény tart. 10.30, Szabó I. Gyulai SE ifi— Jászberény ifi, 12.30, Med- gyesi. Szarvasi FSSC tart. —Cegléd tart., 9.00, Krasz- nai. Szarvasi FSSC ifi— Cegléd ifi, 11.00, Szeles. Atlétika. Megyei mezei futóbajnokság, Békéscsaba, repülőtér, 10.00. Tömegsport. Falusi dolgo­zók 17. téli spartakiádjának megyei döntője (sakk és asztalitenisz) Békéscsaba, Vasutas Klubkönyvtár, 8.30. Teremfoci. Dolgozók kö­zépiskolájába járó férfiak labdarúgótornájának mér­kőzései, V. csoport, Gyula, 613. sz. Szakmunkásképző tornaterme. VI. csoport. Bé­késcsaba, KISZ-vezetőképző iskola terme. VII. csoport. Békéscsaba, 611. sz. Szak­munkásképző terme. VIII. csoport. Órosháza, Táncsics Gimn. A mérkőzések 8.45 órától 16.00 óráig tartanak. Sakk. Megyei csb. mér­kőzés. Gyulai SE—Bcs. Elő­re Sp. elmaradt férfi mér­kőzés, Gyula, Erkel Műv. Központ, 9.00. Faragó Iván nemzetközi nagymester él­ménybeszámolója és szimul­tánja, Szarvas, Hazafias Népfront klubhelyisége, 10.30 órától. A szimultán 13 órakor kezdődik. Torna. Űttörőolimpia me­gyei fiú döntője, Békéscsa­ba, 1. sz. isk., (Petőfi u.), 9.00, svájci játékvezetői hármas dirigálja. Az előmérkőzést serdülő csapatok játsszák; 13.45-kor rendezik meg a megyei úttörőolimpia dön­tőjét. Diáksport Megrendezték a megyei középiskolás tornászbajnok­ságot a C kategóriában. A fiúk Békésen sorra került versenyében három, a lányok a békéscsabai Kórház utcai tornacsarnokban lebonyolí­tott versenyén nyolc együt­tes vett részt. Eredmények. Fiúk. Egyéni. 1. Dér László (Bcs. Rózsa Ferenc Gimn.) 53,2, 2. Ba­lázs (Bcs. RFG) 52,2, 3. Varga (Bcs. Útépítési Szk.) 51,1. Csapat. 1. Bcs. RFG 254, 2. Oh. Táncsics Gimn. 246.7, 3. Bcs. Vásárhelyi Pál Útépítési Szakközépiskola 235,3. Leányok. Egyéni. 1. Krnács Edit 56,1, 2. Kucsera 55,9, 3. Kónya (mindhárom Bcs. Közg. Szakisk.) 55,4. Csapat. 1. Bcs. Közg. és Keresk. Szk. A. 181,8, 2. Bcs. Szlovák Gimn. 172,1, 3. Békési Gimn. A. 167,9, 4. Bcs. Keresk. és Vendéglátóipari Szk. 161,4, 5. Békési Szegedi Kiss István Gimn. B. 160,6, 6. Bcs. Egészségügyi Szk. 158,6, 7. Bcs. Útépítési Szk. 155,3, 8. Bcs. Közg. Szk. B. 146,3 ponttal. Zörei minden mennyiségben! A néző jó tájékoztatása igen fontos, s jó dolog sportrovatban ezt olvastam, s jött a válasz, mondhatom! Legutóbb a zörejláda zenélt is meg olvasott, sport-e vagy hangos reklám? Én bizony ezt nem tudom. A jó öreg villanyóra 1—0-nál meg-megakadt, így aztán a félidőig több gól bizony nem akadt. Azt írta az újságíró: folytatása jön hamar...! Én meg mondom reszketősen: jobb, ha mindez elmarad...! x — A rímfaragó a leg­utóbbi, Békéscsabán lezaj­lott -NB I-es labdarúgó-mér­kőzés előtt, illetőleg a talál­kozó szünetében „hallottak­ra” céloz ezzel a néhány sor­ral. Teremfoci BUDAPEST, I. műsor: 9.00 Té­vétorna. (sz.) (ism.) 9.05 Helló, Annie! (sz.) 10.00 Volt egyszer egy színház . .. (ism.) 11.40 Já­ték a betűkkel, (ism.) 12.05 Nem tudok hazudni. .-. ” (ism.) 13.45 Mozgás- és viselkedésformák az állatvilágban, (sz.) Francia film­sorozat. X. 14.10 Klasszikusok a képernyőn. Optimista tragédia, (sz.) (ism.) 15.40 Az első 365 nap a gyermek életében, (sz.) X. 16.05 Fogarasban hátizsák­kal . . . (sz.) 16.30 Hírek. 16.35 Cimbora, (sz.) 17.30 A másik 12 óra. IV. 17.55 Parabola. 18.20 Fő­zőcske — de okosan, (sz.) 18.40 Egymillió fontos hangjegy, (sz.) 19.05 Stop! (sz.) 19.10 Cicavízió, (sz.) 19.20 Tévétoma. (sz.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 Gusztáv elide­genedik. (sz.) 20.05 Derrick, (sz.) NSZK bűnügyi filmsorozat. 21.05 Telesport. (sz.) 22.50 Tv-híradó 3. II. műsor: 20.01 A Gorsluml Szabadtéri Színpad előadása, felvételről. Euripidész : Helené. 21.45 Euripidész: Alkésztisz. Kb. 21.15 Dr. Petress Éva muzeoló­gussal beszélget dr. Váradi György. Kb. 21.25 Tv-híradó 2. 22.55 Szomszédom a feleségem. Angol tévéfilmsorozat. VIII. (bef.) BUKAREST: 13.30 Népi meló­diák. 14.00 Kulturális művészeti program. 14.30 Stadionműsor. 16.00 Ifjúsági klub. 17.05 Abott és Castello. Gyermekfilm. 18.30 Tv- híradó. 18.50 Tv-enciklopédia. 19.30 „Magányos csillag.” Ame­rikai film. 21.00 Szatíra és hu­mor. 21.30 Tv-híradó. 21.40 Ro­máncest. BELGRAD, I. műsor: 15.20 Gyermekműsor. 16.25 Korcsolyá­zó VB. 17.25 Labarúgás: Vojvo­dina—Celik. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Egy szerelem előjátéka — szov­jet játékfilm. 21.45 A legfonto­sabb a szerelem — show. 22.45 A Crvena Zvezda—Hajdúk labda­rúgó-mérkőzés rövidített felvé­tele. RÁDIÓ Folytatódik a dolgozók kö­zépiskolájába járó férfiak labdarúgó-tornája. A múlt hét végén három csoportban, 15 csapat játszotta le mér­kőzéseit. A Gyulai 613, a Békéscsa­bai 611. Szakmunkásképző, valamint az Orosházi Tán­csics Gimnázium termében lezajlott találkozók után a következő sorrend alakult ki: U. csoport. 1. Bcs. Közg. Szakközépisk. 7. sz. csapata, 2. Gyula (MTH 1. sz.), 3. Bcs. Kemény G. Szk. 3. sz., 4. Mezőberényi Szk. 1. sz., 5. Gyomai Szk. 1. sz. III. cso­port. 1. Szarvasi Szakmun- , kások Szakk. 1. sz., 2. Gyo­ma 3. sz., 3. Bcs. Közg. Szk. 2. sz., 4. Dévaványa, 5. Bé­kés 1. sz. IV. csoport. 1. Oh. Táncsics Gimn. 5. sz., 2. Oh. Mg. 1. sz., 3. Oh. Gimn. 3. sz., 4. Battonya, 5. Oh. Gimn. 1. sz. A csoportok első helyezett­jei jutottak a megyei elő­döntőbe. KOSSUTH RADIO: 8.30 Lá­nyok, asszonyok. 8.55 Zenekari muzsika. 9.30 Mindenki Iskolája. 10.05 A századforduló operáiból. 11.02 A Rádiószínház bemutató­ja: „Itt vagyok a semmiben..." 12.45 Melódiakoktél. Közben : 13.30 A békesség ára. 14.14 Dalok a békéről. 14.30 Lépést tart-e szak­emberképzésünk a fejlődéssel? 15.05 Oj zenei újság. 15.40 Vidám operettkettősök. 16.00 168 óra. 17.30 Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. 18.45 Em­bermesék. 19.45 Furcsa históriák. 20.12 Magyar tájak dalaiból, tán­caiból. 21.00 A zongoraművészet első aranykora. 22.20 A beat kedvelőinek, (ism.) 23.05 Zene­kari muzsika. 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.05 Zenés já­tékokból. Közben: Tíz perc kül­politika. (ism.) 9.00 Válaszolunk hallgatóinknak. 9.15 Népzenei hangos újság, (ism.) 10.00 Szom­bat délelőtt. 12.00 Tánczene Ku­bából. 12.33 Népdalkórusok. 12.50 Munka nélkül nem jó. (ism.) 13.15 Mendelssohn: d-moll trió. 14.00 Napraforgó. 14.49 Éneklő Ifjúság. 15.00 Cigánydalok, csár­dások. 15.25 Orvosi tanácsok, (ism.) 15.33 Körkapcsolás. Köz­vetítés bajnoki labdarúgó-mér­kőzésekről. 16.33 ötórai tea. 17.30 A halottlátó. II. 18.00 Közkívá­natra! 19.00 Nóták. 19.32 Jó es­tét, gyerekek! 19.40 Magyar operaénekesek. Maleczky Oszkár. 20.38 Közvetítés a csehszlovákiai Magyar Területi Színházból. Ezüst Jaguár. 22.02 Operettrész­letek. 23.05 Slágermúzeum. SZOLNOKI STÜDIO : 17.00— 18.30 Rádióvíkend. Szerkesztő: Kutas János (A műsorból: Szer­kesztik a hallgatók, közben: Ri­portok a hét eseményeiből — Ojságírószemmel — Előadók ABC-ben — Könyvajánlat.) 18.00 A nap hírei, eseményei — Sport, lap- és műsorelőzetes. 1978. március 11-én, szombaton este 19.00 órakor Békéscsabán: PRINC A CIVIL Petőfi-bérlet 1978. március 11-én, szombaton este 19.30 órakor Dévaványán: SZERELMI BCJOCSKA I0ZI Békési Bástya: féi 4-kor: A kis Fülöp, fél 6 és fél 8-kor: To­jásrántotta. Békéscsabai Brigád: 3 órakor: Felnőtt filmklub, fél 6 és fél 8-kor: Fény az akasztó­fán. Békéscsabai Szabadság : 4-kor: A legszebb szemű meny- aáfezony, 6 és 8-kor: Egy eladott élet. Békéscsabai Terv: íél6-kor: Zsebpénz, fél 8-kor: Csak egy asszony. Gyulai Erkel: fél 6 és háromnegyed 8-kor: Száll a ka­kukk fészkére. Gyulai Petőfi : Meghívás egy gyilkos vacsorára. Orosházi Béke: Az inkák kin­cse. Orosházi Partizán: Magya­rok. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vál­lalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Thumbnails
Contents