Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-09 / 58. szám
1978. március 9., csütörtök o CÉHESÉI A Skót Kamarazenekar hangversenye Békéscsabán Kedden este a békéscsabai Jókai Színházban hangversenyezett a Skót Kamarazene- kar. Ebben a zenekarban igen kiváló együttest ismerhetett még a közönség. A vonósok szép, meleg, tömör hangon muzsikáltak, a fúvósok is érzékenyen, simuléko- nyan illeszkedtek bele ebbe a hangzásba: ez biztosította az ideálisan szép, kiegyensúlyozott kamarazenekari hangzást. A műsor első száma: „Britten: Variációk Prank Bridge témájára’". Britten ezt a művét volt tanárainak tiszteletére írta. Ebben a kompozícióban a szerző a zenekari hanghatások szinte minden lehetőségét kihasználta. Ennek az előadása igen nagy feladatot jelentene bármelyik zenekar számára, azonban ez a zenekar ebben a számban sem ismert technikai akadályt. A legnehezebb részeket is csillogóan, könnyedén, káprázatos technikai tudással játszotta. A műsor második száma Mozart: B-dúr zongoraversenye volt. A zongoraszólót Michell Roll játszotta igen nagy sikerrel. Játékát a brilliáns technika, mély zenei átélés s nem utolsósorban Mozart stílusának hamisíthatatlan megvalósítása jellemezte. A műsor befejező száma: Haydn: Ddúr (London) szimfóniája volt. Itt lehetett érezni, hogy mennyire egymásra talált a zenekar és a karmester. Ro- deryCk Brydon mozdulatai világosak, érthetőek! Ezek a mozdulatok azonban nem öncélúak, a fő cél nem a látványosság : a zenekart hagyta muzsikálni. Dirigálásával csak akkor avatkozott be a mű megformálásába, amikor az múlhatatlanul szükséges volt. így a muzsikusok önfeledten, szívből muzsikáltak, a közönség igazi örömére. Igazi haydni légkört teremtettek. A békéscsabai közönség melegen ünnepelte a szereplő művészeket és felejthetetlen művészi élmény emlékével távozhatott a hangversenyről. A műsorszámakat Laczó Zoltán főiskolai tanár ismertette. Szelényi József Tavaszi „Expressziprogramok A tavaszi hónapok, a jó idő beálltával egyre többen keresik fel Békéscsabán az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Irodát. A növekvő forgalomra, számítva néhány nap múlva befejeződik az iroda most folyó felújítása, így újjávarázsolt falak között fogadják majd a vendégeket. A programokban is lesznek új vonások? Erről érdeklődtünk a napokban Szé- csi Máriától, a kirendeltség vezetőjétől, aki alig győzte felsorolni a tavaszi hónapok turisztikai, sport- és utazási lehetőségeit. A Magyar Természetbarát Szövetség az idén is megrendezi hagyományos találkozóját. Az Expressz most először biztosít ellátást, szállást a távoli megyékben élő fiatalok részére, erre, az április 8—9—10-én megrendezésre kerülő vöröskői emléktúrára. Megyénkből 200 középiskolás, ODK-s diák vesz részt a sportversenyekben és szórakozási lehetőségekben gazdag 3 napos úton. Április 23-a két jelentős rendezvény időpontja. Mintegy 200 részvevőre számítaLátkép a szarvasi holt Körös partjáról Fotó: Béla Ottó nak a megyei tájfutó szövetséggel közösen meghirdetett pósteleki tájfutóversenyen. A legjobban szereplő versenyzők — egy fiú és egy lány — részt vehetnek majd az Expressz által május 13 és 14-én szervezett verőcei úton, amelyre eddig 160 természetjárást kedvelő fiatal jelentkezett Békés megyéből. Ugyancsak április 23-án, Orosházán gyűlnek össze a megyei KlSZ-bizott- ság, a városi KISZ-bizottság, és az Expressz által közösen meghirdetett motorostalálkozó részvevői. Az ügyességi verseny után, este beat- koncerten pihenhetik ki az izgalmakat a versenyzők és persze „drukkereik”. Május 7-én indul az „Aranyjelvényesek az olimpiára” mozgalom. A jelentkezők részére a kirendeltség klubot szervez. A fiatalok hétfőnként jönnek majd össze a békéscsabai ifjúsági házban, ahol a nevezés és felkészülés lehetőségeiről hallhatnak hasznos tanácsokat orvosoktól és élsportolóktól. Ugyancsak nagy sikerű sportrendezvénynek ígérkezik a május 19—20— 21-re a megyei koordinációs bizottsággal meghirdetett „Viharsarok” autósverseny; amelyen 100 gépkocsi, illetve azok vezetői mérhetik ösz- sze ügyességüket. ! Az idén is megrendezik ;| Pósteleken az Expressz-ko- I cogónapot, amelynek prog- ; ramját kerékpáros- és kis- ! motorkerékpáros találkozó- ! val bővítik az idén. ! Természetesen a jövőben ! is gondoskodik szállás, étke- ; zés és programok szervezé- ! séről — az egyéni igényeket ! figyelembe véve — az iro- I da. Nem egy iskolában kér- ! nek már most egy-két napos I kirándulási tervezetet a ta- ! vaszi szünet idejére. Igen ! népszerűek a Dunántúlra és ! az Északi-középhegységbe ! indított utak. Sok iskola a j határon túlra szeretné vin- ; ni növendékeit, a sarkad- ! keresztúri általános iskolá- ! sok a Magas-Tátrában tölte- ; nek majd négy napot, a gá- ! dorosi iskola 45 tanulója pe- ! dig április 6-tól 5 napot tölt ; a Szovjetunióban, Lvovban, j Ugyancsak a Szovjetunióba, ! Penza megyébe utazik már- j cius 30-án 30 középiskolás diák : kiemelkedő tanulmányi, illetve mozgalmi munkájuk jutalmául vehetnek részt ezen a kéthetes úton. A PATEX békéscsabai gyárában a nemzetközi nőnap alkalmából kézimunka-kiállítást szervezett a szakszervezeti bizottság és a Radnóti Miklós Klub. A megnyitó után az ünnepeltek nagy érdeklődéssel nézegették a szebbnél szebb térítőkét, blúzokat Fotó: Veress Erzsi Kismamák találkozója a gyulai megyei kórházban Gyulán, a megyei kórházban az egészségügyi szak- szervezet, a párt és a KISZ, valamint a kórház vezetősége első ízben rendezte meg a gyermekgondozási segélyen levő kismamák találkozóját. Az összejövetelre a kórház szépen feldíszített kultúrtermében március 6-án került sor. Az anyukák gyermekeikkel együtt jötték el, akiknek foglalkoztatását a kórház KISZ-esei vállalták. Dr. Buda István főigazgató főorvos beszámolt a gyesen levőknek a kórház életéről, fontosabb eseményeiről. A kismamák pedig elmondták, mit várnak a kórház vezetőségétől, miben kémek segítséget, hogy visszatérésük után minél zavartalanabbul bekapcsolódhassanak a munkába. Követendő példa, hogy a kórház vezetősége megszervezi részükre a szakmai továbbképzést, előadások, foglalkozások tartását. Ezenkívül kirándulásokat is szerveznek számukra. A meghitt, családias hangulatú találkozón természetesen nem feledkeztek meg a nőnapról sem, ez alkalomból megajándékozták a résztvevőket. Hasznos kezdeményezésnek bizonyult ez a találkozó, mert a gyesen levők érzik, hogy a munkahelyük számít rájuk, segít problémájukon és igyekszik visszatérésüket megkönnyíteni. Szerzői est a Színházbarát Klubban Miskolczy Ottó, a Békés megyei Jókai Színház művésze Békéscsabán, az úttörő- és ifjúsági ház nagytermében március 13-án, hétfőn este 7 órakor kezdődő szerzői estjén költőként mutatkozik be a békéscsabai közönség előtt. „Türkiz és gránát” című szerzői estjén a bemutatásra kerülő szerelmes verseket a Jókai Színház művészeti: Felkay Eszter, Kárpáti Tibor, s a szerző tolmácsolják. A műsorban a zenei rész összeállítója, Kempelen Tünde zongorán működik közre. Az estet a békéscsabai Színház- barát klub rendezi. A művészek szeretettel várnak minden érdeklődő fiatalt. A nők jogait ismerteti a Házi jogtanácsadó februári száma A Házi Jogtanácsadó ez évi 2. (februári) száma a nők jogait ismerteti. A kiadvány a Magyar Nők Országos Tanácsának közreműködésével készült. A hatalmas és — a nők fokozódó társadalmi szerepvállalásának megfelelően — mind időszerűbb anyagot három részre tagolva közli: a családjog, a munkajog, a társadalombiztosítás felől tekinti át a magyar nők jogait, illetőleg dolgozza fel az idevágó konkrét tudnivalókat. Az idevágó jogszabályokhoz kapcsolódva felel — többek közt — az alábbi kérdésekre: melyek a házastárs jogai és kötelességei a családban? Mit jelent a munkajog szempontjából a hátrányos megkülönböztetés tilalma? Milyen külön szabadságidők illetik meg az anyákat? Milyen munkajogi szabályok vonatkoznak a tsz-ek női tagjaira? A három fejezet valóságos kisenciklopédiáját adja a nőkre vonatkozó törvényeknek, rendeleteknek, stb. A számot a szokásos — ezenkívül az új vagy új címet viselő — állandó rovatok egészítik ki (Kis értelmező szótár, Hol intézik?, Üj jogszabályokról röviden, Időszerű teendők, A budapestieknek, Jogsegélyszolgálat, Változott!, Válaszolunk). Záradékul jelezzük, hogy a márciusi szám a lakásépítéssel és annak formáival foglalkozik majd. „Házhoz jön” a politika ajd alszunk a télen! — mondogatták még nem is olyan régen a termelőszövetkezeti dolgozók, kiváltképp úgy a tavaszi-nyári mezőgazdasági munkacsúcsok idején. „Majd alszunk a télen” sóhajtották fájós derekukat tapogatva az asszonyok a nyitással- metszéssel, kacsolással töltött kora tavaszi vasárnapok, a fólia sátrak nyirkos melegében töltött kora tavaszi fél éjszakák után. „Úgyis rövidek a nappalok, hosszúak az éjszakák, mi egyebet csinálhatánk?” — tették hozzá, mert kellett legalább a reménye annak, hogy egyszer majd csak kipihenhetik a csontokban ülő fáradtságot, kikúrálhatják a szaggató derékfájást. Aki ma a falvakat járja, épp úgy nem találja nyomát sem az egész téesz-kö- zösséget megosztó betakarítási munkacsúcsnak, sem a téli mormotaálomnak. A magas fokú gépesítés az előbbit jóformán a gépkezelők szűk körére korlátozta, az önberekben végbement lassú — de annál mélyebb — tudati változás, a közélet iránt fokozódó érdeklődés pedig még az emlékét is elmosta tán a tyúkokkal fekvés, a téli álom gyakorlatának. Sőt: a tél mindinkább a testi-lelki erőgyűjtés, a művelődés és szórakozás, a látókör szélesítésének időszaka lett a vidéki ember számára. A lakóhelyi politika, a közügyek iránti érdeklődés megélénkülése feltétlenül összefügg a szocialista demokrácia erősítésével, illetve szélesítésének igényével. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a lakosság, az állampolgár tájékozottsága az országos és helyi kérdésekben. Ezt a feltételt hivatott megteremteni, biztosítani legátfogóbb politikai tömegmozgalmunk, a Hazafias Népfront. Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára nemrég a mozgalom propaganda- és ismeret- terjesztő tevékenysége legfőbb időszakának (elölte meg a téli hónapokat. Ezekben a hetekben megélénkült a lakóhelyi politikai élet, népfrontesteken és falugyűléseken tervezik-szervezik a közeljövőt, a kényelmesebb életkörülményeket, a falusi és városi életmód közelítésének feltételeit — szerte az országhan. Miben is áll a népfrontfórumok igazi jelentősége? Először abban, hogy alkalmat ad a találkozásra, a vélemények kicserélésére a társadalom minden rétegének : munkásoknak, parasztoknak. értelmiségieknek, pártonkívülieknek és kommunistáknak, „ingázóknak” és helyben dolgozóknak, szenvedélyes lokálpatriótáknak és épp csak aludni hazatérőknek. Másodszor abban áll e fórumok jelentősége, hogy Valósággal „házihoz viszik” a politikai és gazdasági információkat. Teszik pedig ezt abból a tényből kiindulva, hogy hazánk felnőtt lakosságának jelentős hányada, mintegy hárommillió ember — szülési és gyermekgondozási szabadságon levő kismamák, nyugdíjasok, háztartásbeliek — kizárólag a lakóhelyén élhet társadalmi életet. Ezzel a hárommillióval véleményt cserélni', szép terveinkhez támogatásukat megnyerni — ez a népfrontmunka feladata. A dolog megértéséhez nem árt emlékeztetni arra. hogy mit jelent a Hazafias Népfront és az állampolgárok kapcsolata például olyan „istenhátamögötti” vidékeken, mint a Szigetköz, Sza- bolcs-Szatmár északi része, az alföldi tanyavidék vagy a Zselicség 150—200 lelkes apró falvai — egyszóval, ahol az összevonás, a körzetesítés óta esetleg se tanács, se iskola nem működik! Azokról a Vidékekről beszélek, ahol a szocialista demokratizmus egyetlen színtere: a népfrontfórum. A lakosság itt kaphat választ a szűkebb haza fejlődésének, ellátásának, az ország vérkeringésébe való bekapcsolásának kérdéseire; itt esik szó mindenről: a szolgáltatások fejlesztésének igényeitől-lehető- ségeitöl a bejáró dolgozók problémájáig, a gyermekétkeztetés gondjaitól a szocialista életmód kialakításáig, a magán erejű építkezésék nehézségeitől a gyermekintézmények fejlesztését szolgáló társadalmi összefogásig, a vezetékes ivóvíz biztosításától a kereskedelmi ellátásig. Jogászok és tanácsi vezetők, orvosok és népművelők, írók és pedagógusok, gazdasági szakemberek és a képernyőről ismert külpolitikai kommentátorok. közéleti vezetők és mezőgazdászok — a szőnyegen forgó kérdés legjobb szakértői — cserélnek ilyenkor eszmét-véleményt a helybeliekkel. Az emberek nagy része lokálpatrióta, erős szálakkal kötődik szülő, vagy lakóhelyéhez; ki községe, faluja történelmi múltjára büszke, ki a felszabadulás óta megtett útjára, ki pedig szélesre tárult fejlesztési lehetőségeire. Ezt a büszkeséget, lokálpatriotizmust munkára fogni, a közösség érdekében kamatoztam — ez is a népfrontfórumok dolga. A népfrontestekhez hasonlóan széles körű, nagy jelentőségű esemény a vidék életében: a falugyűlés, aminek ugyancsak most van az ide- jé. Némelyik megyében már- már a „helyi parlament” rangját-tekintélyét vívták ki maguknak. Mi mindenről adhatnak számot ezek a „helyi parlamentek!” Közösen elért sikerekről, anyagi-szellemi gyarapodásról, járdák kilométereiről, új óvodákról. Tudunk olyan Pest megyei kisközségről, ahol éppen a népfront fogta össze a községben élő különböző nemzetiségeket a közös veszély: az árvíz elhárítására. A Viharsarokban épp a népfront őrködik a legszigorúbban afelett, hogy egyforma hely illessen magyar, szlovák és román ajkút „a jognak asz-' tálánál”. Dél-Somogyban a Hazafias Népfront helyi vezetője köszöntötte azt a fiatal párt, amelyik elsőnek törte át a sok évtizedes nemzetiségi bizalmatlanság, gyűlölködés falait, összekötve sorsát az egész életre. (Példájukat azóta tucatnyian követik évente.) |alán a televízió volt az első, ami kitágította a falusi otthonok négy falát, s behozta közéjük a nagyvilágot? Talán a műszaki fejlődés, a szervezettebb munka tette, azáltal, hogy már délutánra véget ér a munka télen a mezőgazdaságban? Talán a demokratizmus iskolája, amit három évtized alatt mégiscsak kijártunk, pótolva ezzel az évszázados mulasztást? Vagy egyszerűen a népfront politikája, amely egyaránt utat talál a tudományok doktorához és a hívő háziasszonyhoz? Esetleg mindez együtt? Ne kutassuk. Nem ez a lényeg, hanem az eredmény: az okosan kihasznált téli esték. a népfront-akadémiák, tanfolyamok, a pezsgő lakóhelyi társadalmi élet, a falugyűlések okosan forró légköre — az a politikai kohó, amelyben közös "jövőnk iz- zik-alakul. Nyíri Éva