Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-01 / 51. szám

1978. március 1., szerda o Az év eleje óta jó munkaszervezéssel és a Dolgozz hibátlanul mozgalomban március kö­zepéig átlagosan naponta 7—8 tonna papírt gyártott esedékes tervén felül a Dunaújvárosi Papírgyár. Ezzel körülbelül ötnapos előnyt szereztek éves tervük teljesítésében (MTI Fotó, Szilágyi Pál felvétele — KS) Csak előzetes megállapodás után Két tárca intézkedései a vas-műszaki áruellátás javítására Az igényeket és a kapa- * citást egybevetve a gépipar az idén 10 százalékkal, 1,2 milliárd forinttal több vas- műszaki cikket ad a belke­reskedelemnek, mint a múlt évben. A KGM, a Belkeres­kedelmi Minisztérium és az OKISZ vezetői a napokban egyeztették a gépipar idei vállalásait, az ellátás továb­bi javításával kapcsolatos feladatokat. Az ipar olyan fontos ter­mékekből, mint például a hűtőszekrényből, mosógép­ből, porszívóból, televízió­ból, csavarárukból stb. ösz- szességében kielégíti a ke­reskedelem, illetve a lakos­ság várható igényeit, a gáz­tűzhely, radiátor, húsdaráló stb. azonban a tavalyinál magasabb szállítás ellenére sem látszik elegendőnek. Nem kielégítő még az al­katrészellátás sem, jóllehet rendelet írja elő, hogy a készáruhoz kapcsolódó al­katrészeket mind a gyártás alatt levő, mind a megszű­nő termékekhez biztosítani kell. A két minisztérium ezért az idén fokozottabban ellenőrzi a folyamatos al­katrészgyártást, s ha ár­problémák, vagy pénzügyi eszközök hiánya zavarja a termelést, közösen intéz­kednek a megfelelő ellátás érdekében. A KGM arra is ígéretet tett, hogy azoknál a vállalatoknál ahol több esetben merült fel kifogás a termékek minőségére, a kereskedelem bevonásával célvizsgálatot tart a hibák megszüntetésére. A tervidőszak hátralevő évéinek áruforgalmi elő­irányzata egyre bővülő áru­alapokat feltételez. Ezzel szemben a belföldi terme­lésben a fogyasztási cikkek részaránya alacsony, s ez az arány a szelektív ipar- fejlesztés során sem javul, a lakosság fogyasztását szol­gáló gépipari cikkek terme­lése 1980-ig mindössze 5 százalékkal növekszik. Ezért a belkereskedelem a gépipari cikkek importját tovább növeli. A két tárca és az OKISZ vezetői — különös tekintet­tel a gazdaságos termék- szerkezet kialakításából adódó közös teendőkre — igen fontosnak taftják az ipari és a szövetkezeti, va­lamint a kereskedelmi vál­lalatok kapcsolatának to­vábbfejlesztését, szervezett információcseréjét. A KGM intézkedéseket tervez az ipari termékszerkezet meg­változtatásával kapcsolatos követelmények szabályozá­sára. Előírja például, hogy a gyártás megszüntetésének szándékáról a vállalatok kö­telesek megrendelőiket és az illetékes minisztériumo­kat jóelőre tájékoztatni. A lakossági célokat szolgáló termék gyártása csak akkor szüntethető meg, ha az érin­tett vállalat a belföldi meg­rendelőkkel erről elő­zetesen megállapodott; előfeltétel, hogy meg­bízhatóan rendezzék a termelés átadását, vagy in­tézkedjenek más forrásból, importból való beszerzésre, s mindenképpen biztosítsák az igények folyamatos ki­elégítését. A KGM és belkereskede­lem vezetői megállapodtak abban, hogy a következő tervidőszakra szorgalmazzák a KGST-n belül, s a kétol­dalú kapcsolatokban egy­aránt a fogyasztási cikkek gyártásszakosítását. Növekvő az árak irányító szerepe ötféle termékre vonatko­zik a műtrágyagyárakban bekövetkezett változás, amely a talajerőpótló anya­gok árszínvonalát összességé­ben nem érintetté, viszont elősegíti, hogy a rendelke­zésre álló vegyszerek keres­lete és kínálata közelebb ke­rüljön egymáshoz, s az árak jobban tükrözzék a termé­kek minőségét. Az ármódosí­tásoktól az is várható, hogy a kevésbé keresett anyagok raktárkészletei mozgásba -jönnek, és velük a mező- gazdasági üzemek fokozni tudják a hozamokat. Az ár­módosítás egyben növeli az árak irányító szerepét a gazdálkodásban. A mészammonsalétrom anyagból elmúlt hetekben mintegy 150 ezer tonnát kedvezményes áron adtak el a gazdaságoknak azzal a ki­kötéssel, hogy csakis a rétek és a legelők javítására hasz­nálhatják fel. Ugyancsak 20 százalékkal szántották le az ammon- szulfát árát, egy más célra szánt vegyianyag, az egyik szuperfoszfát-féle pedig 6,7 százalékkal lett olcsóbb. Ezzel egyidőben több mint 10 százalékos áremelésre ke­rült sor a karbamidnál, a TSP-típusú foszfát tartalmú talajerőpótló anyag ára szintén emelkedett. A Gyulai Húskombinátban sikeresen vizsgáztak a gépek és berendezések a sertésvágó vonalon. Így most már lehetővé vált, hogy naponta 200 sertést vágjanak, illetve dolgozza­nak fel. Ezt a mennyiséget később 600-ra növelik, majd a próbaüzem befejezésével, a második félévtől kezdődően már teljes kapacitással működik a húskombinát Fotó; Béla Ottó r “ ; T ' " Új házak — nagy gondokkal — Az ingatlantól? — kér­dezi reménykedve az ajtót nyitó fiatalember. Lihegve rázom a fejemet Békéscsa­bán, a Lencsési út 37. szá­mú ház kilencedik emeletén. Aztán néhány másodperc múlva Gajdács Györgyék otthonában leroskadok a kényelmes fotelba, kifújom magam, s csak utána kez­dem: — A levélre jöttem — vá­laszolom, miközben elősze­dem a borítékot. Gyalog az „égig”? Részlet a levélből: „Az új lakás mindig örömmel és egy csomó bosz- szúsággal jár. Egy hónapja, mióta itt lakunk a lift maxi­mum 5—6 napon működött. Már több alkalommal javí­tották. A javítás után min­den alkalommal alig fél na­pig járt. És még ez a ki­sebbik baj! Nem egy alka­lommal előfordult ugyanis, hogy napokig nem volt víz. Az, hogy az ember mivel főz, mit iszik, miben mosak- szik, mivel mossa ki a gyerek pelenkáját, hogy tisztába tudja tenni, az úgy látszik itt magánügy. Ehhez jön még az: ha nincs víz, akkor fűtés sincs. A múlt heti hideg na­pokon reggelre a kisfiam keze, lába, arca mint a jég, olyan volt.” — így volt ez több esetben — kesereg az asszonyka, mi­közben kisfiát igyekszik csi- títani. — Aztán több prob­léma akadt a lakással. — Képzelje csak el, az első na­pokban szellőztetni akartam a konyhában, de sehogy sem bírtam kinyitni az ablakot: az építők beszegelték — s bosszúsan legyint. Megfagyott a tej A negyedik emeleten la­kik Bagi András feleségével és 5 gyerekével. Mint az or­gonasípok, úgy sorakoznak egymás mellett a fiúk és a lányok. A legidősebb 11, a legkisebb két és fél eszten­dős. — Hétvégeken kannával hordom a vizet a kövesút túloldaláról. Szerencse, hogy meghagyták a nyomós kutat — mondja a családfő. — Na, és a fűtés?! — néz kérdően rám — sa radiátorhoz int. Hideg. A második emeleten a ki­lenctagú Csepregi család la­kik. A szépen berendezett szobában hellyel kínálnak. A sarokban olvasólámpa vilá­gít. — Vettünk szép új csil­lárt, de a vezetékben nincs áram — magyarázkodik —, hiába kapcsolgatjuk... — Nem fűtenek rendesen, no meg a nyílászárók is rosszak — tromfol az asz- szony. Az ablakokon ujjnyi a rés, a gyufa lángját elfújja a huzat. — A legnagyobb meglepe­tés csütörtökön este ért — szólal meg a családfő. — Képzelje el, a lakbérre és a fűtésre hétfőig 2910 forintot kell fizetnem.' De miből? A hűtőházban vagyok gépkocsi­kísérő, januárban 2100 fo­rintot kerestem. Igaz, hét­főn kapok előleget, az is 6—700 forint lesz. Kérdezem én: ha kifizetem, miből élünk? A felvetett hibák npm egyediek. A már átadott tíz­emeletes középmagas házak­nál — sajnos — eddig rend­szeresek. Szutykosak a lép- csőházak — úgy adták át a lakásokban koszos a tapé­ta, ráadásul az illesztéseknél elválik, a beépített szekré­nyek össze vannak karcolva, az építők a műanyag padlót cigarettacsikkel kiégették, a nyílászárók nem pászolnak. Mindezt csak tetézte a már rendszeressé vált víz- és fű­téshiány, és a rossz lift. Az egyik öt év körüli kisr lány mesélte: „Tessék el­képzelni, a konyhában reg­gelre jeges lett a tej.” Az édesanyja megmagyarázza, hogy reggelente annyira le­hűl a konyha, hogy az ab­lakban valóban mínusz fokot lehet mérni. Mit mondanak az illetékesek? — Mi a helyzet tulajdon­képpen a Lencsési úti 10 emeletes házakkal? — ke­restük fel az Ingatlankezelő Vállalatot. Mészáros Győző főmérnök így foglalja össze. — Az épületet az idén vet­tük át üzemelésre, ott még minden garanciás. A hibák­ról tudunk, s intézkedtünk is megszüntetésükre. Sipiczki Frigyesné házke­zelési osztályvezető mondja: — A kazánok több eset­ben felmondták a szolgála­tot, mivel garanciásak, je­lentettük a gyártó cégnek, vagyis az Orosházi Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gép­dani szokták, Giant László művezető nem látott a pipá­tól. — Egyszerűen nem értem, mi van Békéscsabán a közel­múltban átadott felvonókkal. Debrecenben több mint 200 ilyen típusú felvonó műkö­dik, üzemel, s azokkal ösz- szesen egy év alatt nincs annyi baj, mint ezekkel itt. Szerelőink hetente kétszer- háromszor jönnek javítani, s egy-egy út 1500—2000 fo­rintba kerül a vállalatnak. Játszik a gyerek — Mik a hibák? — fordu­lok Kocsis Istvánhoz, a fel­vonószerelők egyikéhez. — A hibák 80 százaléka a helytelen üzemeltetésből adódott — Teszi elém a lift­könyveket, amelyek vala­mennyi javítást tartalmaz­nak. A hibákat a lakók okozták, az ajtókat felfeszí­gyárnak. A hibákat több esetben késve hárították el — s elébem teszi a levele­ket, s az értesítést, amit az egyik szombaton délután ő maga vitt át a vállalat egyik vezetőjének. Utasítását csak hétfőn hajtották végre. Balogh Zoltán, az orosházi ÁKG igazgatója: — Az egész országban a tetőtéri kazánok szervizellá­tása, garanciális javítása, karbantartása a mi felada­tunk. Hétvégeken nem tar­tottunk ügyeletet, s ezért ké­sett a hibák kijavítása. Egyébként Békéscsabán elektromos kötési hibák vol­tak. Az eset után a szerviz­vezetőt felelősségre vonjuk, mert tudott a hibáról és nem intézkedett megszüntetéséről. De mi is tanultunk: azonnal elrendeltem az ünnepnapi és a hét végi ügyeletek meg­szervezését. így már vasár­naptól a szervizesek egy ré­szét szolgálatban tartjuk gépkocsival együtt. így szük­ség esetén rövid időn belül a helyszínen meg tudják szüntetni a hibákat. A víz- és csatornamű vál­lalat békéscsabai üzemmér­nökség vezetője, Fábián László mondja: — Egy hete vettük át a teljesen automatikus hidro­forházat a DÉLÉP-től. Köz­tudott, hogy Békéscsaba kör­nyékén az ivóvíz magas vas­tartalmú, így a vízből ki­csapódott vas rárakódott az érzékelő fejekre — magya­rázza az üzemmérnökség ve­zetője. — Napokig kerestük a hibát, igaz, közben átál­lítottuk kézi vezérlésűre a vízszolgáltatást. A további vízszolgáltatásra új automa­tát építünk be. Pénteken délelőtt ismét megérkeztek a Debreceni Fi­nommechanikai Vállalat fel­vonószerelői. Ahogyan mon­Fotó: Veress Erzsi tették, a gombokat össze­vissza nyomkodják. Nem várják ki azt a 15—20 má­sodpercet, amíg a felvonó ajtajai automatikusan becsu­kódnak. Aztán más: a gu­miütközőket leszedik, el­hordják. A mostani hiba is abból adódott, hogy több gombot egyszerre nyomtak meg — válaszol a szerelő, s elindulunk kipróbálni a lif­tet. Az itt lakók közül többen elmondták: amikor a felvo­nó üzemel, sok gyerek lifte­zik, játéknak használja. Ügy érzem, az egymillió forintnál költségesebb berendezés drá­ga játékszer. S ha a szülők csemetéiket nem fékezik meg, kénytelenek gyalog menni akár a 10. emeletre. Aztán felvetődik bennem még néhány kérdés. A laká­sokat miért vették át ilyen minőségben? A rossz nyílás­zárók miatt a fűtési többlet- költségeket ki vállalja, vagy a lakók egy életen át fizes­sék a számlát mások nemtö­rődömsége miatt? Vagy más: a fürdőszobában a kádakat miért nem burkolták be a kivitelezés időszakában, s miért a garanciális javítás időszakában akarják pótolni a nyilvánvaló mulasztást? S még valami : a DÉLÉP az át­adások előtt jóval, egy eme­leten valamennyi lakást el­készített — mutatóba. Ezek­ben színes konyhabútorok, plüss, egyszínű és mintás padlószőnyegek vannak. A többi lakást viszont már a silányabb minőségű padló­szőnyeggel borították. Egyszóval vannak gondok a békéscsabai középmagas házaknál. Ezek egy részének megszüntetése a vállalatok­ra, másik része a lakókra vár — de sürgősen. Szekeres András

Next

/
Thumbnails
Contents