Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-03 / 53. szám
1978. március 3., péntek lEHm-fiM A verseny nem ért véget Domsik Jánosné, Ke vermes tanácselnöke átveszi az elismerő Fotó: Béla Ottó Tanács vli-aiésehriH jelenjük Napirenden az ifjúsági és úttörőház Hz ízlés korszerűsége oklevelet Az elmúlt hetekben értékelték, vitatták meg, hogy a Békés megyében tevékenykedő önkéntes határőrcsoportok hogyan hajtották végre, illetve teljesítették a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából 1976 őszén indított versenyvállalást, amelynek elindítói Dombegyház és Geszt község vezetői voltak. Legutóbb Dombegyházára hívták meg a keverme- si és battonyai párt-, állatni, valamint önkéntes határőrcsoport vezetőit értekezletre. A pártszékházban megtartott tanácskozáson ott volt Szabó István, az MSZMP mezőkovácsházi járási bizottságának első titkára, bizonyítva, hogy a párt is nagy jelentőséget tulajdonít az önkéntesek, vagyis a lakosság és határőrség együttműködésének. Megnyitójában Szabó István hangsúlyozta, hogy a határ menti községek lakói és határőrei becsülettel eleget tettek vállalásaiknak. Derekasan megállták helyüket a versenyben mindennapi munkájúk, a családi élet mellett időt szakítva a fáradságos szolgálat ellátásához. Bana Ferenc határőr alezredes a kerületi parancsnokság köszönetét tolmácsolta a községek vezetőinek, az önkéntes határőröknek, majd ismertette a parancsot. A A közelmúltban tárgyalta a battonyai járásbíróság Torzsa István dombegyházi lakos bűnügyét. A 24 éves fiatalember már többször volt büntetve. A büntetésből azonban nem okult. SzabaTűzvédelmi kiállítás nyílik A Békés megyei Tűzoltóparancsnokság márciusban „Tűzvédelemről mindenkinek” címmel kiállítást rendez a megye három városában : Szarvason, Békéscsabán és Gyulán. A kiállítás Szarvason, a DATE főiskolai karán március 3-tól 12-ig tart nyitva, Békéscsabán a Fegyveres Erők Klubjában március 15-től 21-ig tekinthető meg, Gyulán március 24-től 31-ig az Erkel Művelődési Ház ad otthont a bemutatónak. A három városban mindennap délelőtt 10- től délutánr 6-ig nyitva tartó kiállítás anyaga betekintést nyújt a tüzek megelőzésének lehetőségeibe, bemutatja a lakóházakban leggyakrabban előforduló tűzeseteket, a tűzvédelem múltját, jelenét és ugyanitt láthatók majd a régi és új tűzoltókészülékek is. Ameny- nyiben a kiállítást iskolák vagy vállalati kollektívák tekintik meg, a rendezők lehetőséget teremtenek filmvetítésre, illetve tárlat- vezetésre is. versenyben 24 határterületi község és 63 önkéntes határőrcsoport vett részt. A legjobbaknak elismerő oklevelet és tárgyjutalmat adott át. Beszédében emlékeztetett arra, hogy a mezőkovácsházi járásban már régi hagyományai vannak a határőrség segítésének. Két község, Battonya és Kevermes, valamint a Mezőhegyesi Állami Gazdaság és a dombegyházi tsz kiérdemelte a Kiváló Határőr megtisztelő címet. Ami külön örvendetes, hogy nemcsak a felnőttek körében népszerű ez a munka, hanem egyre több fiatal is bekapcsolódik a határőrizeti feladatok ellátásába. Négy Ifjú Gárda és hat úttörőgárda határőr szakaszegység és önkéntes határőr működik a járásban. A versenynek csak az első szakasza zárult le, nem ért még véget, tovább folytatódik 1978-ban is. Kérte, hogy az önkéntes határőrök törekedjenek arra, hogy az elmúlt évihez hasonló eredménnyel lássák el szolgálatukat ebben az évben is. Ezen az értekezleten hangzott el a felszólalások között: a dombegyházi önkéntes határőrcsoport úgy határozott .hogy tovább folytatja a versenyt, és a KMP megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére minden tag plusz 48 szolgálati órát vállal. dulása után nem vállalt állandó munkát és mértéktelenül italozott. A múlt év november 13- án is alaposan felöntött a garatra. Dombegyházán, különböző italboltokban egy liter pálinkát ivott meg. Este az egyik vendéglő közelében egy őrizetlenül hagyott Jáva motorkerékpárt vett észre. A gazdája még az indítókulcsot is ott felejtette. Torzsa a motorkerékpárral Lökösházára ment és tovább folytatta az italozást. Másnap Újkígyóson termett a lopott kerékpárral. Mivel pénzre volt szüksége, eladta. Hamarosan újabb járművet szerzett. November 23- án Kétegyházára utazott. Éjszaka az ABC-áruház előtti parkolóból eltulajdonított egy Pannónia motorkerékpárt. Ittasan Elekre, majd Dombegyházára ment. Ekkor már a rendőrség is nyomozott utána. Másnap letartóztatták a részeg motorkerékpárost. A járásbíróság Torzsa Istvánt visszaesőként elkövetett lopás bűntette és közlekedési vétség miatt halmazati büntetésként egy év és hat hónap szabadságvesztésre ítélte. Mellékbüntetésként három évre a közügyektöl, öt évre pedig a járművezetéstől tiltotta el. A büntetést f egy házban kell letöltenie. Feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott enyhítésért fellebbezett. —di Békéscsabán a fiatalok nevelésében és a közösségi magatartásuk kialakításában nagy szerepe van az úttörő- és ifjúsági háznak. Munkájáról tegnap délután tárgyalt a békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen részt vett Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke is. Sokrétű tevékenysége a város úttörőcsapataira és KISZ-alapszervezeteire épül. Az utóbbi években erősödtek az ifjúsági és az úttörőház kapcsolatai a város vállalataival és szövetkezeteivel. A munkaterv az úttörőelnökség és a KISZ akcióprogramjára épül. Nagy gondot fordítanak a közművelődési feladatok megvalósítására is. Az általános és politikai műveltség gyarapítására legalkalmasabb a kiscsoportos képzés. A múlt évben 29 csoportba 688 kisdobos és úttörő A szarvasi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága március 1-i ülésén a költségvetési üzem 1978. évi tervéről, valamint a szarvasi nőpolitikái szövetség tevékenységéről volt szó. A költségvetési üzem ez évi termelési értékterve 27 millió 700 ezer forint. Az üzem elsősorban építési, kertészeti és köztisztasági munkával foglalkozik. Az építési termelési érték 18 millió 500 ezer forint, melyben többék között felújítás és karbantartás szerepel. A kertészeti részleg ellátja a parkosítási teendőket, melyre az idén 60 A békéscsabai középiskolai kollégiumok között folyó verseny újabb fordulóját, a prózamondást a minap az ifjúsági és úttörőházban rendezték meg. A jól felkészült versenyzők egy-egy kötelező, illetve szabadon választott művet adtak elő a szép számú közönség előtt. A középiskolai tanárokból álló zsűri pontozása alapján a prózamondók versenyében első lett Boga- tin Mária, a második helyen végzett Kiss Ibolya. Mindketten a Rózsa Ferenc Az elmúlt évben emelkedett az egészségügyi költségvetés összege Békésen, ami többirányú fejlesztést tett lehetővé ezen a terüle- en. Laboratóriumi, fogászati és egyéb műszerek beszerzésével javult az egészségügyi intézmények szakmai felszereltsége. Üj létesítményekkel is gyarapodott a város. Befejeződött a bölcsőde építése, Február 23-a óta Békéscsabán vendégszerepei Mu- zsay András budapesti előadóművész. Eddig csaknem minden este vendége volt egy-egy gyulai, békési, békéscsabai, sarkadi és eleki ifjúsági klubnak, ahol a fiatalok körében nagy sikert aratott. Tegnap Körösladány- ban, ma pedig a gádorosi ifjúsági klubban vendégszere-“ pel. Március 4-én Szarvason jelentkezett. Az úttörőknél a szakköri, a KISZ-eseknél a klubforma a legnépszerűbb. A fiatalok azonos érdeklődési kör szerint csoportosulnak, de ez nem azt jelenti, hogy programjaik öncélúvá válnak. Keresik más klubok, KlSZ-alapszer- vezetek és brigádok kapcsolatát. Kezdeményezésükre több év óta rendszeresen rendeznek az ifjúsági és úttörőházban városi klubtalálkozókat. Jelentős a társadalomkutató, a természet- kutató és művészetbarát szakkör, illetve klub. A művészeti csoport kiemelkedő eredményeket ért el az esztétikai nevelésben. A kiscsoportos foglalkozások mellett a nagytermi rendezvények is jelentősek. A végrehajtó bizottság javaslatokkal és hozzászólásokkal kiegészítve fogadta el az ifjúsági és úttörőház tevékenységéről szóló beszámolót. ezer forinttal többet költenek, mint az elmúlt évben. A bútoripari szövetkezeit munkáját tárgyalva a végrehajtó bizottság megállapította, hogy a dinamikus fejlődés a jellemző. Az 1975-ös 31 millió forintos értékesítéssel szemben 1980-ra 60 millió forint értékű terméket kívánnak gyártani. A fejlődést bizonyítja, hogy a szövetkezet az árbevételi tervét'ötmillió 700 ezer forinttal túlteljesítette az V. ötéves terv elmúlt két évében. A termékek igen népszerűek, keresettek. Az elmúlt évben BNV-díjat nyertek új termékeik. Gimnázium tanulói, illetve a MÁV-kollégium lakói. A harmadik helyet megosztva kapta Hrabovszki Mihály, a Rózsa Ferenc Gimnázium diákja, aki a Kulich Gyula Kollégium lakója, valamint Balázs Gyöngyi, a Sebes György Közgazdasági Szak- középiskola tanulója, aki ugyancsak a Kulich Gyula Kollégium lakója. A győztesnek és a helyezetteknek a zsűri elnöke könyvutalványokat nyújtott át. megkezdte működését az öregek napközi otthona és az idegbeteggondozó intézet. Egyre több rászorulót vonnak be a házi szociális gondozásba. Tavaly létesült az új gyermekorvosi körzet is, amely biztosítja a kisgyermekek szakorvosi ellátását, s lehetővé tette, hogy heti négyről hatra emeljék a szaktanácsadások számát. lép fel az első egynapos járási-városi klubtalálkozón, 5-én és 6-án a szeghalmi „Difi” és a békéscsabai Tízek Ifjúsági Klubban mutatja be „Ott lenn a foly ónál” című műsorát. A vendéglátó fiatalok amerikai, angol, ír, portugál és szovjet népdalokat, politikai dalokat és sanzonokat hallgathatnak, mindezenkívül Muzsay András saját szerzeményeiből is előad néhányat. Ö z ízlések sokszor és sokban különböznek, még az azonos osztályhoz, társadalmi réteghez, műveltségkörhöz kapcsolódó emberek esetében is. Azt is tudjuk és hirdetjük, hogy az ízlés — esetünkben a művészeti ízlés — nem mindentől elvonatkoztatott, légies valami, hanem erős szálakkal kötődik a korhoz, az adott társadalmi valósághoz. Hozzá való viszonya azonban nem is egyszerű, nem is ellentmondásmentes. Előfordulhat például, hogy egy polgári világnézetű ember művészeti ízlése fejlettebb, korszerűbb, mint azé, aki nála haladóbb ideológiai fel- vértezettséggel rendelkezik. Azaz : a polgári kötődés nem zárja ki eleve az ízléskorsze- rüséget és a marxista meggyőződés nem hozza magával automatikusan a modern ízlést és művészetszemléletet. Egyik esetben tehát az ízlés meghaladja a személyiség ideológiai szintjét, másik esetben viszont nem éri el. Átmeneti korban élünk, és ez is sok mindent megmagyaráz, de karakterisztikusan utal a kérdéskör bonyolultságára is. A marxista álláspont ebben a kérdésben is igen egyértelmű. Állandó jelleggel törekednünk kell arra, hogy építsük önmagunkban és másokban a szocialista személyiségtípust. Aminek természetesen álkotóeleme a korszerű ízlés is. Végső célunk odáig jutni, hogy társadalmunk tagjai ne csak a közösségi gondolkodásban érjenek el magas szintet, ne csupán politikai felkészültségük növekedjék, hanem ízlésük is kerüljön összhangba az általuk helyeselt célökkal-eszmékkel. Közművelődési munkánk középpontjában e törekvések állnak. Jól megfigyelhető ez a rádió, a tévé, a mozik mű- somolitikájában, a könyvkiadásban, a népművelésben, az öntevékeny jkultúrtevé- kenységben és az ismeretterjesztésben. De művelődéspolitikánk világosan körvonalazott célokért küzdve nem feledkezik meg a jelen valóságáról, fényeiről sem. A mai magyar valóság az ízlésnormatívákat tekintve is igencsak sokszínű. Értékes és kevésbé értékes, előremutató és konzervatív, mély értelmű és sekélyes, munkál, él, hat e közegben együtt. Természetesen.! szeretnénk, ha az igényesség maximálisan tért hódítana, ha a valóságos értékek minden területen egyeduralkodóvá válnának. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy szép számmal akadnak napjainkban is hívei a cigányzenének, az operettnek, sokan a kriminek és különösen sokan a tánczenének. Eleve hibát követ el az, aki kizárólagos „kultúrellen- séget” vél felfedezni a fent említett műfajokban. Elfeledkezik ugyanis arról, hogy ezt is lehet jól, ízlésesen és persze lehet rosszul, ízléstelenül produkálni. Meg arról is, hogy a cigányzene, az Egészségügyi szakközépiskolás diákok és a múlt évben általános gimnáziumban érettségizettek segítését szolgálja az a természettudományi szabadegyetem, melyet szerdán nyitottak meg Békéscsabán a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat békéscsabai szervezetének, valamint a város ifjúsági és úttörőházának szervezésében. A szegedi József Attila Tudományegyetem, a fővárosi Eötvös Loránd Tudományegyetem a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem neves professzorai, tanárai március végéig, heoperett, a krimi, a tánczene a maga helyén olyan funkciót tölt be, amit nem lenne könnyű pótolni. Gondoljuk csak el: hogyan lehetne például a tánczenét kiiktatni életünkből? Mivel tudnánk pótolni azt a fajta könnyed szórakozást, amit egy jó krimi nyújt? — És így tovább. Nagyon helyes tehát, hogy nem a fent említett műfajok ellen harcolunk a közművelődésben, hanem mindenekelőtt arra törekszünk, hogy e területeken is igényes produkciók szülessenek. És ha nyomon kísérjük az eredményeket, láthatjuk, bizonyíthatjuk, hogy születnek is. Ugyanakkor célra vezető a törekvés, hogy olyan produktum-együttest alakítsunk ki a kulturális életben, ahol mindenki megtalálja a maga ízlésének a megfelelőt (a retrográd ízlést persze nem kívánjuk kielégíteni) — ám egyben a szocialista koncepciónak megfelélő arányok kialakítására is törekszünk. Szókimondóbban fogalmazva: az arányokat a színvonal felé igyekszünk eltolni. Ennek a „pozitív előjelű aránytorzításnak” eredménye például, hogy a rádió műsorában jóval nagyobb teret foglal el a komoly zene, mint amekkora napjainkban az iránta megmutatkozó tényleges igény. A cigányzene mennyiségileg viszont kevesebb annál, amennyit a hozzá vonzódó rétegek szeretnének hallani. (A példák sorát lehetne folytatni.) Ha ízlésről, ízlésformálásról esik szó, általában két nagy hiba veszélye kísérhet bennünket. Egyik: hogy elfeledkezünk az állandó ízléskorszerűsítésről — másik : hogy türelmetlenekké válunk azokkal szemben, akiknek ízlése nem jutott még arra a bizonyos ideális szintre.- A két hiba néha egyszerre jelentkezik. S nem is annyira a tömegkommunikációs fórumokon, mint inkább a kisebb közösségekben zajló vitákban, nézetcserékben. Ezért válnak ezek oly gyakran presztízscsatákká, amelyekben a kulturális ízlés csupán á villámhárító szerepét tölti be, vagy pedig — hasonlóan nem kívánatos módon — „süketek párbeszédévé”, amelyben az egymással vitázó felek nem értik, nem akarják és sajnos sok esetben nem is tudják megérteni egymást. n zlések és pofonok "gyakran különbözőek — hangzik a szólásmondás. Valóban sokban különböznek egymástól. S ha nagyon látványos ízlésgenerációs összecsapásra ritkán kerül is sor, a problémák ott rejtőzködnek a mélyben. Ténylegesek és valósak. Nagy megfontoltsággal kell hozzájuk közelítenünk, nehogy a magunk igazának védelmezé- se automatikusan együtt járjon olyanok megsebzésé- vel, akik erre semmiképpen nem szolgálnak rá. Még akkor sem, ha netán nem egyezik ízlésük a kívánttal, vágy a miénkkel. tenként három előadással segítik a szakközépiskolák vizsgafelkészülését, a már érettségizetteknek pedig szakmai továbbképzést nyújtanak. A tematika szerint kémiai, biológiai, fizikai tudományokból a legújabb ismeretekről kapnak tájékoztatást a fiatalok. A TIT tájékoztatása szerint több mint 100 hallgatója van a 12 foglalkozásból álló szabadegyetemnek. Az előadásokat a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban, valamint az ifjúsági és úttörőházban hallgatják a középiskolás „egyetemisták”. Lopásért másfél év szabadságvesztés Többet költenek parkosításra az idén Szarvason---- ' » ---------------------P rózamondók versenye Javult az egészségügyi intézmények felszereltsége Békésen Muzsay András megyénkben Papp Zoltán Természettudományi szabadegyetem —középiskolásoknak