Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-23 / 70. szám

1978. március 23-, csütörtök NÉPÚJSÁG A figyelmesség télesett Március hó 12-én többed- magammal Békéscsabán a Rózsa Ferenc téri buszmeg­állóban vártunk az 1-es he­lyi járatú busz indulására. A busz jegyvizsgálója né­hány perccel hamarabb ér­kezett a busz indulása előtt, mint a vezető. A jegyvizsgá­ló felkészült a szolgálatra. Mindez egy-két percet vett igénybe, majd kinyitotta az ajtót és kiszólt a várakozók­nak, hogy be lehet szállni. Az ajtót csak a busz vezető­je tudja kinyitni, ezért amíg a beszállás megtörtént, a jegyvizsgáló tartotta az aj­tót. Ez a figyelmesség mind­nyájunknak nagyon jólesett, annál is inkább, mert hideg volt, melyet a nagy szél még fokozott. Udvarias, figyel­mes magatartásával a GC 02—02 rendszámú busz jegyvizsgálója példaképül állítható kollégái elé. Frankó László Békéscsaba Békéscsabán is jelentős károkat okozott az utakon a téli időjárás. A Szerdahelyi utcán naponta sok autóvezető bosz- szankodik, amikor a gépkocsi belezökken a kátyúba. Az utak javítását folyamatosan végzik. Hamarosan sor kerül a Szerdahelyi út burkolatának a javítására is Fotó: Martin Gábor MMHMHMMHMMMMMMMMHHHHHMHMHIMMM Rendbe hozzák a Wlassich utcát Lapunk február 16-i szá­mában ezeken a hasábokon közöltük a békéscsabai Wlassich utcai lakosok pana­szát, amelyet a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat megvizsgált és ezzel kapcso­latban a következő tájékoz­tatást adta: „Vállalatunk építi a Ta­nácsköztársaság úti 90 la­kásos lakóházakat, amelynek építtetője az OTP Békés megyei Igazgatósága. Az or­ganizációs terv — közleke­désszervezési okokból — járműveink közlekedésére a Wlassich utcát jelölte ki, de nem irányozta elő az út egész éves járműközlekedés­re alkalmassá tételét. A panasz nyomán felvet­tük a kapcsolatot az építte­tővel, mely kérésünkre az utca javításának költségeit magára vállalta, és a szük­séges munkát megrendelte. A javítási munkák elvégzé­séről, valamint a folyamatos karbantartásról tehát gon­doskodunk” Szerkesztői üzenetek Tisztelet — Biztonság E címszó alatt mondta el Tóth Mihály tanár vélemé­nyét a Volán ellenőréről, ami­kor a napokban a magyar- bánhegyesi vasútállomásról 17.30 perckor induló 566-os járatszámú 8842-es vonalszá­mú autóbuszon utazott, s ott nem a legépületesebb jele­netnek volt tanúja. Az történt ugyanis, hogy az indulás előtt az ellenőr vizsgálta a jegyeket, s a buszvezetőhöz közel álló asszony esetében minden­áron azt akarta bebizonyíta­ni, hogy az fizetés nélkül utazik. Vádolta, hogy a busz vezetője csak „úgy” odaadta neki a jegyet. Az utasok ta­núsága szerint pedig annak rendje, módja szerint meg­fizette a jegy árát. Ám az ellenőr ezzel nem elégedett meg, hanem egyre erőszakosabban a vezetőt ar­ra akarta rávenni, hogy is­merje el a szóban forgó hölgy ingyenes szállítását. Hiába volt az érvelés, az el­lenőr csak erőszakoskodott, mire a buszvezető hirtelen fékezve- (az utasok csaknem orra esték) kijelentette: Ilyen körülmények között nem hajlandó tovább vezet­ni. Az ellenőr elhallgatott, de csak addig, amíg a vas­útállomásra nem értek, ott viszont újra mondta, mond­ta változatlan szövegét. Tóth Mihály tanár elgon­dolkodott az eseten, és né­hány kérdésre választ keres: Ki vállalta volna a fele­lősséget, ha a hirtelen féke­zés súlyos balesetet okoz? Mi volt a szándéka a sofőr­nél legalább húsz évvel fia­talabb ellenőrnek, miért mo­lesztálta? Az utasok bizton­ságáért az ellenőr nem fe­lelős? Kötözködésével ugyan­is sok ember életét veszé­lyeztette. Az eset 3 forint 40 fillér értékű jegy vásárlása miatt történt. H. F. Nem tartják be a KRESZ-t Kiss Lászlóné békéscsabai olvasónk a Vozárik utca la­kóinak nevében fogott tol­lat. Ez az utca a Bartók Bé­la útba torkollik. Nagy a forgalma, de nincs kikövez­ve. A múlt évben az utca lakói cseréptörmelékkel tet­ték rendbe az utat. Ám en­nek a munkának ma már nincs nyoma. Az utcát telje­sen tönkretették az ATI te­hergépkocsijai, valamint a megye különböző részéből vizsgázni érkező darusautók, pótkocsis vontatók és egyéb nehéz járművek. A Bartók Béla út felől ki volt téve az átmenő forgalmat tiltó táb­la. Ebben az utcában azon­ban nem tartják be a KRESZ-t. Illő volna, hogy akik tönkre tették ezt az utat, azok rendbe is hozzák. Kátyú az úton SZERKESSZEN VELÜNK! Ismtt működik A Szerkesszen velünk ro­vat februári számában je­lent meg Molnár Mátyás gyulai olvasónk panasza. Még 1968-ban kapott tele­fonvonalat. Az ezzel kap­csolatos különböző földmun­kákat maga végezte. A múlt év januárjában anélkül, hogy értesítették volna, telefon- vonalát megszüntették. Az eljárást Okkal sérelmezte az olvasó. Panaszának megjelenése után a posta szegedi igazga­tósága hamarosan intézke­dett, mégpedig eredménye­sen. Molnár Mátyás telefon­ja ismét működik. Kovács Istvánná, Dévavá- nya: A mezőgazdasági szak- szövetkezet nődolgozója is jogosult a gyermekgondozá­si segélyre, ha a szülést megelőző 12 hónapban szak­szövetkezeti tagként leg­alább 120 napon át részt vett a közös munkában. Király Ilona, Okány: Pa­naszát továbbítottuk a Bé­kés megyei Tanács V. B. egészségügyi osztályához. Boldizsár Gyula, Békés: Levelére a MÁV Szegedi Igazgatóságától kaptunk vá­laszt. Békéscsabán, a MÁV- állomás épületének felújítá­sakor az utazók igényét fi­gyelembe véve két váróter­met alakítottak ki. A nem­dohányzó váróteremben a kisgyermekekkel utazók is megfelelő körülmények kö­zött tölthetik el az időt a vonat indulásáig. ami az ünnepet Szántó Lajosné vésztői ol­vasónk a nőnap alkalmából írt. Ám nemcsak az ünnep­ről tudósít: arról a nagy változásról, mely az utóbbi években történt a község­ben. A gazdasági szervek és a tanács vezetői sokat tettek a nőpolitikái határozat meg­M. György, Békéscsaba: Többek által aláírt levelét elküldtük a Békés megyei Tanács V. B. építési, közle­kedési és vízügyi osztályá­hoz. Reméljük, valamennyi kérdésére érdemleges vá­laszt kap. Ledzényi István, Újkígyós: A részközgyűléseken javas­latok alapján egyhangúan hozták meg az újkígyós! Aranykalász Termelőszövet­kezet 6/1977. számú közgyű­lési határozatát. Elfogadták a fiatalok felhívását és ki­mondták, hogy a község mű­velődési központjának létre­hozását a szövetkezet tagjai egy napi keresetük felaján­lásával segítik elő. Rithnovszky Antal, Békés­csaba: Panaszát kivizsgálás­ra elküldtük a Pest megyei Tanács elnökének. fémjelzi valósításáért. Javultak a munkakörülmények. Sok nő­dolgozó vett részt külföldi utazásban. A vezetésben is egyre többen dolgoznak. A tanács jelentős anyagi segít­séget nyújt a hátrányos hely­zetű családoknak. Sokat köl­tenék a gyermekintézmé­nyekre. A dübörgő Diesel Kiss Gábor arról ír, hogy Békéscsabán a MÁV-állomáson éjfél után a raktár közelében megáll egy zöld Diesel­mozdony. Három-négy órán keresztül járatják. A csendes éjszakában a dübörgő hang messze száll, s fölveri álmuk­ból a környék lakóit. Legutóbb is ez történt három éjszakán keresztül. Hasonló eset fordult elő nyáron is. Vajon milyen célból járatják éjszakánként ezt a mozdonyt? Talán azért, hogy megzavarják a környék lakóinak nyugalmát? — kérdi olvasónk. jogászunk vAlaszoi Merényi István, Mezőhe­gyes: Ha a felszabadulás előtt vonult be munkavi­szonyból sor-, vagy tartalé­kos katonai szolgálatra, de leszerelésére már a felszaba­dulást követően került sor, szolgálati idejét akkor kell figyelembe venni, ha 1945. október 31-ig, illetve lesze­relése után 6 hónapon be­lül munkaviszonyt létesí­tett. Amennyiben a bevonu­lás előtti munkaviszonyáról korabeli okirata nincs, ha­tósági bizonyítvánnyal is igazolhatja azt. Az illetékes tanács által kiállított ható­sági bizonyítvány alapján azt az időt, amely alatt gazdasági cseléd, vagy sze- gődményes iparos volt és munkaviszonya legalább 365 napon át fennállott, ugyan­úgy teljes egészében figye­lembe kell venni, mintha korabeli okirattal igazolná munkaviszonyát. A közszol­gálatban töltött idő általá­ban, a munkaviszonyra vo­natkozó szabályok szerint vehető figyelembe. Tovább­ra is szolgálati idő a köz- szolgálati alkalmazottnak az az ideje, amelyet nyugdíjjo­gosultság, vagy korpótlék és szabadság idő szempont­jából — okiratilag bizonyí­tottan — 1952. előtt beszá­mítottak. Az 1952 előtt köz- szolgálatban tartott és ebbe beszámított időt pedig fel­tételesen a társadalombizto­sítási bizottság engedélyével lehet részben, vagy egészé­ben beszámítani. Ugyanez a helyzet akkor is, ha mint közszolgálati alkalmazott az igazolási eljárás lefolytatá­sa előtt 1946. május 19-ét megelőzően állásáról lemon­dott. A közszolgálat meg­szűnésének okát és időpont­ját okirattal kell igazolni, amennyiben a közszolgálat 1952. előtt szűnt volna meg. D. E. Gyula: Ha a meg­vásárolt gépkocsi állapota felől tévedésben volt, mi­vel az eladó nem közölte, hogy karambolozott, az adás-vételi szerződést meg­támadhatja. Ezt egy éven belül kell az eladóval írás­ban közölnie. Megegyezés hiányában igényét a bíróság előtt érvényesítheti. A bí­róság a szolgáltatás és el­lenszolgáltatás feltűnő aránytalansága miatt a többletszolgáltatás vissza­térítéséről rendelkezhet. Il­letve érvénytelenítheti az adás-vételi szerződést. Meg van arra is a lehetősége, hogy kérje a gépkocsi árá­nak csökkentését, avagy a hiba kijavítását, de el is állhat a szerződéstől. Többeknek: Napokban je­lent meg a belkereskedelmi miniszter 4/1978. (III. 1.) Bk. M. számú rendelete a vásárlók minőségi kifogásai­nak intézéséről. A hibás áruk kijavítását legkésőbb a hiba bejelentésétől szá­mított 8 napon belül el kell végezni. Ha a javítás 8 na­pon belül nem készül el, a vásárló kívánsága szerint az áru árát le kell szállítani, az árut ki kell cserélni, vagy a vételárat vissza kell téríteni. De ha a vásárló a hibát kijavítja, vagy más­sal javíttatja- ki, a javítás költségeit meg kell téríteni részére. Amennyiben a vá­sárló a hibás áru árának leszállítását, cseréjét, vagy a vételár visszatérítését igényli, kérésének azonnal eleget kell tenni. A vásárlói kifogás elintézésének idejé­be nem számít bele a minő­ségvizsgálat időtartama. (Dr. Serédi) MIT MOND A JOGSZABÁLY? II vásárlók könyvéről A vásárlók könyvébe az üzlet, a műhely munkájával kapcsolatos közérdekű beje­lentést, javaslatot és bármi­lyen panaszt vagy egyéb észrevételt be lehet jegyezni. Mód van arra, hogy minden olyan körülményre, hibára vagy hiányosságra felhívjuk a vállalati központpak, vagy akár a felügyeleti szervnek a figyelmét, amelynek or­voslása vagy megszüntetése egy-egy közösségnek vagy az egész társadalomnak az ér­deke. Ilyen közérdekű beje­lentés például az, ha valaki azt kifogásolja, hogy az önkiszolgáló üzlet műanyag kosarai nem tiszták. A köz­érdekű bejelentés felhívja a figyelmet valamely jogsza­bályba ütköző, a szocialista erkölccsel ellentétes vagy a szocialista gazdálkodás el­veit sértő magatartásra is. Például arra, hogy az üzlet­ben a zárórát közvetlenül megelőző időszakban nem lehet már kenyeret vagy tej­terméket kapni, vagy hogy a javítóműhelyben a jótállá­sokat indokolatlanul hosszú határidőre vállalják. Ugyan­csak a vásárlók könyvébe kerülnek a panaszok, vagyis az olyan kérelmek, amelyek egyéni jogsérelem vagy ér­deksérelem megszüntetésére, elintézésére irányulnak. A közérdekű bejelentések­ről, javaslatokról és pana­szokról szóló törvény értel­mében a panasz olyan kére­lem, amelynek elintézése nem tartozik más, jogilag szabályozott — így különö­sen bírósági, államigazgatá­si, munkaügyi (szövetkezeti) döntőbizottsági — eljárásra. Ennek a szabálynak az is­merete különösen a minősé­gi kifogások bejelentésekor fontos. A minőségi kifogá­sok — a szavatossági vagy jótállási igények — elbírálá­sa a bíróságok hatáskörébe tartozik. Éppen ezért — bár a vásárló minőségi kifogását az üzletvezető az erre vo­natkozó szabályok szerint köteles elintézni —, ha a vá­sárló (a megrendelő) a mi­nőségi kifogás érdemi elinté­zését sérelmezi, föl kell hív­ni a figyelmet arra, hogy igényét bírói úton érvénye­sítheti. A minőségi kifogá­sokat ugyanis érdemleg nem a panaszeljárás, hanem a bírósági eljárás keretében intézik el. A minőségi kifo­gás tehát nem panasz, ha­nem szavatossági vagy jótál­lási igény. Arra is figyel­meztetni kell a vásárlót, hogy igényének bejegyzése nem helyettesíti a bírói úton való jogérvényesítést. Ha a bejelentő a minőségi kifogás érvényesítésével kapcsolat­ban az üzlet dolgozóinak, el­sősorban az üzletvezetőnek a magatartását sérelmezi, ez már panasz. Bejegyzését mindenki akár névvel, akár név nélkül megteheti. A vásárlót sze­mélyazonosságának igazolá­sára felszólítani nem szabad. Több a hitele azonban an­nak a bejegyzésnek, amely a bejelentő nevét és lakáscí­mét is tartalmazza. A panaszt 30 napon belül kell elintézni. Az eredmény­ről a vásárlót írásban kell tájékoztatni. Az üzletvezető az elintézés módját a vásár­lók könyvébe is bejegyzi. A vásárló azonban kérheti az intézkedés fölülvizsgálatát. Ha a panasz elintézése az üzletvezető hatáskörébe tar­tozott, kérésével a vállalat igazgatójához fordulhat. Ha viszont az elintézéssel a vál­lalat igazgatója foglalkozott, a panasz felülvizsgálatára a vállalat felettes szerve jogo­sult. További jogorvoslatra már nincs lehetőség.

Next

/
Thumbnails
Contents