Békés Megyei Népújság, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-15 / 63. szám
1978. március 15., szerda mjilUl-fíTd Füstbe ment cső? Népszerű, szatirikus hetilapunk, a Ludas Matyi rendszeresen közöl olyan leveleket, amelyekben az olvasók valamilyen apró cikk, alkatrész után nyomoznak. Valahogy így: Eta 416 típusú porszívóhoz forgórész hol kapható? Salgótarjáni teatűzhelyhez főzőlap kellene... Hitelesített kiöntő kannát szeretnék... Hová tűnt a PCL 85-ös tv-elektroncső? Egyáltalán nem viccről, hanem komoly gondról van szó. Kezemben tartom a VIDIA Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat által összeállított hiánycikkjegyzéket. Felesleges szólni mind a 273 hiába keresett áruról, hiszen a lista korántsem teljes. Az ipari és a kereskedelmi szakemberek szenvedélyes vitáját hallgatva egyértelmű az ellentmondás. Két nagy gazdaságpolitikai feladat találkozik, csatázik egymással. Az egyik a szelektív iparfejlesztés, az ehhez kapcsolódó import politika, a másik a lakosság áruellátása. Elméletben senki sem vitatja, hogy a gazdaságtalan termékek gyártását meg kell szüntetni. Ezt az utat jelölte ki a párt, a kormány éppen a hatékonyság egyik alapvető elemeként. Csakhogy, ha valamilyen közhasználatú iparcikket nem gyártunk tovább, azt valamivel előbb-utóbb pótolni szükséges. És ekkor jönnek a nehézségek. A kereskedelmi vállalatok áruforgalmistái, igazgatói nyakukba veszik az országot, a szomszédos államokat és gyártókat keresnek. Ha találnak. Az előbb említett nagykereskedelmi vállalat igazgatóhelyettese legutóbb Jugoszláviában próbált szerencsét, nemsokára megyei küldöttség indul Romániába és sokan a tőkés országokba is eljutnak. Például füstcsőért. Akármennyire hihetetlenül hangzik, Magyarország behozatalra szorul kályhacsőből. Miért? Egyszerűen azért, mert a Tiszántúlt ellátó Szegedi Tömegcikkértékesítő és a Hódmezővásárhelyi Vas- és Fémipari Szövetkezet gépsora elavult, erejét gazdaságosabb termékek előállítására fordítja, miközben egyre többen keresnek füstcsövet. A felmérések szerint ebben az évben Békés megyének fekete és zománcos füstcsőből 560, könyökcsőből pedig 490 ezerre lenne szüksége, amely termelői áron számolva 4,5 millió forint értékű árunak felel meg. Ezzel szemben az első negyedévben mindössze 85 ezer forintot alig meghaladó ilyen terméket szállítottak a fenti szövetkezetek a vállalatnak. De hát mit vacakolunk ezzel a kályhacsővel? Majdnem fillérekért megvásárolhatjuk, ha ráakadunk. Éppen itt van a bökkenő. Ugyanis a termelő nem találja meg számítását, csökkenti a gyártást, vagy teljesen abbahagyja. Ez természetes törekvés, csupán azt nehéz megérteni, ha ilyen nélkülözhetetlen cikkről van szó, miért nem lehet a termelést gazdaságossá tenni. Mindezek azonban csak eszmefuttatások. A valóság az, hogy a hazai kályhacsőgyártás egyre inkább „füstbe megy”. A Belkereskedelmi Minisztérium 1978-ban mintegy 2 millió dollárt kap a költségvetésből, hogy ellássa az ország lakosságát ezzel a fontos áruval. A szakmai tanácskozáson, amikor közöPék ezt a hírt, az egyik kereskedő felkiáltott: „Hát levegőt importálunk nyugatról?!” Kétségtelen: nem vagyunk ennyire gazdagok, hogy ‘artósan megengedhessünk magunknak ilyen luxust. Es ki tudja, nem lesz-e négyszer-öt- ször drágább a tőkés országokból behozott füstcső, mint a hazai. Tudom, a szelektív iparpolitikának ára van. De ezt az árat ne a fogyasztó fizesse meg, átmenetileg sem, a megszokott, bevált áruk nélkülözésével, méregdrága importált cikkek megvásárlásával. (Seres) Ötven százalékkal több ivóvíz Kedden tartotta ülését Gyula város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. A testület két napirendi pontot vitatott meg. Juhász András osztályvezető beszámolt a pénzügyi, terv- és munkaügyi osztály elmúlt évi ellenőrzési tevékenységéről. 1977-ben 16 egységnél tartottak ellenőrzést, 9-nél pedig célvizsgálatot. Ezek során egyebek mellett megállapították, hogy a vizsgált egységeknél tovább javult a gazdálkodási fegyelem, hatékonyabban használták ki a meglevő eszközöket és ha kismértékben is, de csökkent az úgynevezett gyengén működő intézmények száma. Második napirendi pontként a két gyulai tanácsi vállalat, a Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalat, valamint a vízművek tavalyi gazdálkodását értékelték. A vízművek 402 dolgozója az elmúlt évben csaknem 57 millió forint termelési értéket ért el. a nyereség pedig meghaladta a 2 millió forintot. A kertészeti vállalat 310 dolgozója 34 milliós termelési értéket állított elő, 600 ezer forintos nyereséggel. Az építési és közlekedési osztály vezető főnjérnöke, Hild György beszámolójának összefoglalójában megállapította, hogy a tanácsi vállalatok elmúlt évi gazdálkodását jónak lehet értékelni és mindkét vállalatnál tapasztalható a törekvés tevékenységük minél magasabb szintű ellátására. Ugyanakkor gondoskodni kell a vállalatoknak arról, hogy gazdasági helyzetüket megszilárdítsák, hogy rendezett pénzügyi körülmények között tudjanak gazdálkodni. Ehhez — különösen a Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalatnál — további tanácsi támogatásra van szükség. A végrehajtó bizottság mindkét beszámolót egyetértőén elfogadta, kiegészítve a vitában elhangzottakkal, majd bejelentésekkel véget ért az ülés. A vízműveknél tavaly elkészült beruházással az ivóvíztermelést 50 százalékkal tudják növelni Fotó: Béla Ottó Gergely-nap táján Mezügyánban Vigasztalan, didergős szombat délelőtt. Nagygyan- ténál elágazik az út Mező- gyán felé. Kétoldalt, amerre a szem ellát, a végtelennek tűnő legelőn víz csillog. A kutak karcsú gémjei magukra hagyva kémlelik a szürke égboltot. A széles főutca közepén a templom kedvetlenül és árván nézi a falut. Az emberek megállnak, fürkészik az idegenek arcát. Vajon mit akarnak? A kérdésre úgy tudnék felelni: hogyan él a mezőgyáni ember, szereti-e szűkebb hazáját? Pogány magyarok A tanácsháza előtt vékony fiatalember metszi a fát, Czégély Mihály tanácselnök. Keskeny bajusza alatt elmosolyodik: — Egy-egy jelentés elkészítése közben jólesik a mozgás a szabadban. Nem félek a fizikai munkától, hiszen a Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ben dolgoztam sokáig, mint gépésztechnikus. Éppen egy éve töltöm be ezt a tisztséget. — Mi a tapasztalata? — Rövid ez az idő ahhoz, hogy értékelni tudjam. Az elődöm, Szabó Mihályné évtizedek múltán is azt mondta: tanulni sohasem elég. — Akkor meséljen a falujáról. — A múlt és a jelen olyan megdöbbentő módon találkozik, hogy néha magam sem tudom mire véljem. Kemény, küzdelmes élet jutott a mezőgyáni embereknek. A krónika 1215-től már lakott helyként említi a I falut, amelyet a törökök sem ' tudtak » elpusztítani. Igaz I adóztak a magyar király- ! nak, a török basáknak, de ! életben maradtak. Nagy ré- I szűk áttért a muzulmán I vallásra, a török uralom után I ezeket kiközösítették és poI gány magyaroknak nevezték. Apám mesélte, hogy volt katolikus templomunk is, de ! lerombolták. A kálvinista « Debrecen hatására aztán az 1700-as években felépítették a református templomot. Tifckadt sztfcskenyiiak Kellemes hallgatni a tanácselnököt. Szavain érzem : nagyon szereti ezt a kisközséget, ahol született. — Minden gondolatomat az köti le, hogyan tudnék segíteni az itt élő embereken — mondja elgondolkozva. — Mezőgyán és Nagy- gyanté lakossága együtt 2200 lelket számlál. Mintegy 15 évvel ezelőtt még 2900-an voltunk. Nagy a városok csábítása. Gyula, Békéscsaba, Budapest üzemei felszippantják a munkaerőt, sokan elköltöznek. — És a termelőszövetkezet? — A föld rossz, megművelni nemigen lehet. A közös gazdaság 4000 hektáros területéből 2700 a szántó, amelynek 60 százalékát belvíz borítja, tehát használhatatlan. Gabonafélét, napra- : forgót, cukorrépát termesz- ; tenek ugyan, de a jövő útja a juhtenyésztés lehet. A gyapjúért, a hízott bárányért még valutát is kapni. — Ezek szerint a tsz gazdálkodása meghatározza a falu fejlődését. — Természetesen. Ebben az évben elkerülték a mérleghiányt. Ennek ellenére, érthetően, nem nagyon tudnak hozzájárulni a község fejlesztéséhez. Van vízmüvünk, tavaly kialakítottunk egy szép tornatermet. De hát mondja meg: mire jut az évi 190 ezer forintos beruházási keretből? Fel kellene újítani a könyvtárat, a napközis konyhát, kutat fúrni a kismezőgyániaknak. Mindez legalább 3 millió forintba kerülne. Persze, azért nem adjuk fel, a VI. ötéves tervben megvalósítjuk elképzeléseinket. Sándor bácsi egészsége A kerékpár váza alatt két papírzsák táp lapul. A nehéz csizma sarka élesen koppan az aszfalton. Mónus Sándor bácsi megáll, kucsmáját igazítja. — Mit szól az időjáráshoz? — kérdezem. Mónus Sándor: Most jobb az élet, mindenki ezt mondja > I — Holnap Gergely napja, s a néphit azt tartja: „Gergely napja ritka, ha jó; hideg, szeles; gyakran van hó...” Látja, most is esik — válaszolja és rákönyököl az ülésre. — Hány disznója van? — Négy süldő és egy anyakoca. — Futja a nyugdíjból takarmányra ? — Járadékot kapok, 1100 forintot havonta. Ketten vagyunk a feleségemmel, beosztjuk a pénzt. Vágtunk egy 150 kilós hízót, azt eszegetjük. — Inni is kell rá, nem? — Pálinkát főztem az idén, szilvából. Egy kupicával felhajtok reggelente. Hetvennyolcadik évemben gázolok és hogy jó órában mondjam, nincs baj. Orvosnál még sohasem voltam — veti fel a fejét nevetve. — Szeret itt élni? — Szeretek. Geszten születtem, de 1920 óta itt lakom. Jöttem az asszony után. Tizennégy évesen már cseléd voltam a Tisza-birto- kon. Most jobb az élet, mindenki ezt mondja. Lány Zsigulival Friss, porhanyós földet lapátol a gömbakác tövéhez. — Nézze már, mindjárt kész vagyok! Csak szebb Karancsi Mária: Megpályázom a tanárképzőn a rajz— földrajz szakot Fotó: Martin Gábor lesz ez az utca egyforma fákkal. — Hogy élnek ebben a faluban ? Varga Mihály 58 évestsz- brigádvezető felnéz. Kutató- an keresi a pillantásomat. — Más most minden, mint régen. Három lányom van, mindnyájan tanultak. Kereskedő, adminisztrátor, szakács lett belőlük. Nézze meg azt a sárga Zsigulit, Karancsi Marika jár vele, tavaly érettségizett a sarkadi gimnáziumban. Itt van a szomszédban, kihívom, beszélgessenek. Már jön is a lány. Farmer, garbó van rajta. A 19 évesek nyíltságával felel a kérdésekre. — Magáé az autó? — Az apukámé, aki a tsz-ben magtáros, csak neki még nincs jogosítványa. Nekem viszont jól jön, hiszen Gyulán, az ÁFÉSZ-nél vagyok kirakatrendező. — Ez kitölti az életét? — Nem. Koszta Rózához járok rajzórákra. Jövőre megpályázom a tanárképzőn a rajz—földrajz szakot, ha nem sikerül, megpróbálom a jogi egyetemet. — Mi köti ehhez a faluhoz? — Jóformán semmi. A szüleim, a rokonaim itt élnek. Hétvégeken hazaruccanok. — Ismeri a település múltját? — Hát... mit mondjak, valamikor nádas, mocsaras terület volt errefelé... — szól halkan, s tétován körbe mutat. A falu végén már nem folytatódik az út. Két—három kilométer ide az országhatár. A tavaszt hozó csípős szél rakoncátlanul száguld a tájon. Úgy, mint az élet. Seres Sándor Tanácskozott a MÉSZÖV nűbízottsága Tegnap, március 14-én délelőtt tartotta meg idei első ülését a Fogyasztási Szövetkezetek megyei Szövetségének nőbizottsága. E Tanácskozás jelentőségét növelte, hogy a február 10-én megtartott MÉSZÖV küldöttközgyűlése választás útján új tagokkal egészítette ki a megyei szövetség nőbizottságát. A MESZÖV-székházban megtartott tanácskozáson Seres Mihályné, a megyei szövetség nőbizottságának elnöke köszöntötte a teljes létszámú testületet, annak sok éve dolgozó tagjait, és azokat, akik most kapcsolódnak be a nőbizottság munkájába. Továbbá köszöntötte az elnökségben helyet foglalt Nagy Imrénét, a megyei pártbizottság nőreferensét, Varga Józsefnét, az OFT nő- és ifjúsági bizottságának titkárát, a Hazafias Népfront megyei bizottsága, az SZMT és a társszövetségek képviselőit. Ezt követően Varga József - né, az OFT nő- és ifjúsági bizottságának titkára tartott tájékoztató előadást. A múlt évi tapasztalatok ösz- szegezésén túl előadásában az országos tanács irányelveire épülő 1978. évi feladatok hangsúlyozása kapott jelentős helyet. Ezután Hajdú Antalné, a MÉSZÖV nő- és ifjúsági bizottságának titkára a megyei szövetség nőbizottságának 1978. évi munkatervét ismertette és terjesztette megvitatásra a bizottság elé. A tájékoztató előadást és a további beterjesztéseket vita követte. A tanácskozáson felszólalt Nagy Imréné, a megyei pártbizottság nőreferense, és több résztvevő. Az értekezlet Seres Mihályné feladatokat összegező válaszadásával fejezte be munkáját. — Balkus — Elvi álláspont az átminősített szolgálati lakásról Kell-e lakás-használatbavételi díjat fizetni annak a bérlőnek, akinek otthonát átminősítették szolgálati lakásból tanácsi bérlakássá? Az érvényes jogszabályok nem adnak szó szerinti választ erre a kérdésre, ezért most közös elvi állásfoglalást adott ki az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és a Pénzügyminisztérium. Az , alaprendelet felsorolja azokat az eseteket, amelyekben megszűnik a lakásbérleti jogviszony. A szolgálatiból tanácsi bérlakássá minősítés esetére nem terjed ki a felsorolás, ennélfogva a bérlő lakásbérleti jogviszonyában sem történik változás, feltételezve, hogy el sem költözött. Ilyen esetben tehát nincs szükség artra, hogy a tanács lakásügyi hatósága új kiutaló határozatot hozzon, mert elegendő, ha csak a lakásbérleti szerződésben módosítanak néhány pontot, hogy ez az okmány megfeleljen a tanácsi bérlakásra vonatkozó jogszabályoknak. A lakás-használatbavételi díjat pedig általában akkor kell fizetni, ha új, vagy megüresedett lakásra kap kiutalást, vagy a bérlő halála, lemondása alapján kívánja folytatni a lakásbérleti jogviszonyt a kérelmező. A lakásban maradó bérlőt tehát — megfelelő jogalap hiányában — a szolgálati jelleg megszüntetésekor sem kötelezhetik a lakás-használatbavételi díj fizetésére. Természetesen más a helyzet akkor, ha az átminősített lakás megüresedett, mert akkor *az új bérlő kiutalást kap, s ennek megfelelően meg kell fizetnie az előírt összegű lakás-használatbavételi díjat.
