Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-11 / 36. szám
1978. február 11., szombat rcrarnEfira H YSZK nagykövete az ENSZ- bizottság elé vitte a jogtalan kiutasítás ügyét HÍREK HÍREK HÍREK TELEX PRÁGA A Chilei Szakszervezeti Szövetség, a Dolgozók Egységes Központja (CUT) megalapításának február 12-i, 25. évfordulójáról nyilatkozatot adott ki Prágában a Szakszervezeti Világszövetség. A nyilatkozat megállapítja, hogy ez az évfoduló olyan időszakra esik, amikor a chilei szakszervezeti mozgalom történelmi jelentőségű harcot vív a fasiszta katonai diktatúra ellen. □ BERLIN Az NDK minisztertanácsának ünnepségével pénteken a Berliner Ensemble- ban megkezdődött a Bertolt Brecht születésének 80. évfordulójáról megemlékező eseménysorozat. A „Nemzetközi Brecht-dialógus a művészetről és politikáról” címet viselő, hatnapos tanácskozáson több mint 30 ország 200 tudósa és színházi alkotóművésze vesz részt. □ WASHINGTON A Skylab amerikai űrállomás a jövő évben valószínűleg lezuhan — jelentette be a pályaadatok pontos bemérését követően az Amerikai Országos Űrkutatás Hivatal (NASA) szóvivője. Mint már jelentettük, a múlt év végén elvégzett mérések azt mutatták, hogy az 1973-ban felbocsátott, 85 tonna tömegű űrállomás az előre kiszámítottnál jóval gyorsabban veszít pályamagasságából. A NASA szakemberei korábban azt tervezték, hogy 1980 végén űrhajó segítségével új hajtóművet szállítanak a Skylab- re, s így magasabb keringési pályára irányítják, vagy lefékezik, hogy az atmoszférába kerülve elégjen és maradványai a tengerbe zuhanjanak. • » • Az Egyesült Államok kongresszusa jóváhagyta William Webster kinevezését a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) igazgatójává, valamint szentesítette Frank Carluccinak a Központi Hírszerző Iroda (CIA) igazgató- helyettesévé történt kinevezését. Mindketten az amerikai politikai élet ismert személyiségei közé tartoznak. Webster szemrebbenés nélkül széles körben hangoztatja fajgyűlölő nézeteit. Car- lucciról pedig köztudott, hogy lisszaboni nagykövetként mindent elkövetett azért, hogy megakadályozza a portugál baloldali erők részvételét az ország irányításában. □ HANOI Thaiföld fenntartja semleges álláspontját a vetnami —kambodzsai konfliktus ügyében — nyilatkozta Up- padit thaiföldi külügyminiszter a Bangkok Post című lapnak. Phnom Penh-ben tett látogatás — mondotta „új korszakot nyitott Thaiföld és Kambodzsa kapcsolataiban”. A thai diplomácia vezetője rámutatott, országa tengeri termékeket kíván vásárolni Kambodzsától. Kambodzsa viszont szójababot, gyapotot, földimogyorót, s más termékeket akar importálni Thaiföldről. □ LONDON Észak-lrországban pénteken délelőtt újabb bomba- merényletekkel folytatódott az ideiglenes IRA hadjárata, amely egy hét alatt négy áldozatot követelt és ismét súlyos feszültséget teremtett a tartományban. Londonderryben reggel negyedórán belül két gyújtóbomba robbant, de a névtelen telefonfigyelmeztetés után minden közelben tartózkodó időben biztonságba húzódhatott. Antrim grófságban csak a szerencse hárította el a katasztrófát, amikor egy iskolabusz alvázára szerelt robbanószerkezet nem robbant fel. Ciprus ENSZ-nagyköveté- nek elnökletével csütörtökön New Yorkban összeült az ENSZ-diplomaták biztonságával és a vendéglátó országgal való kapcsolataikkal foglalkozó ENSZ-toizottság. A VSZK ENSZ-küldöttségének kezdeményezésére a testület az amerikai kormánynak arról a döntéséről tanácskozik, amelynek értelmében kiutasította az országból Dinh Ba Thit, a Vietnami Szocialista Köztársaság állandó ENSZ- képviselőjét. A vietnami misszió a bizottsághoz intézett levelében Valery Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök úgy tervezi, személyesen ismerteti májusban az ENSZ- közgyűlés rendkívüli, leszerelési ülésszakán Franciaország leszerelési javaslatait. Így azt, hogy a genfi leszerelési bizottság helyett hozzanak létre új, az ENSZ égisze alatt működő nemzetközi fórumot, valamint azt, hogy hozzanak létre nemzetközi műholdmegfigyelő hálózatot a leszerelés ellenőrzésére. __ Giscard d’Estairig mindezt csütörtökön este mondotta el a francia televízióban, ahol a közelgő választások kapcsán nemzetközi kérdésekről nyilatkozott vezető újságíróknak. „A márciusi válaszPontosan két hónapja tartózkodik a világűrben a Szaljut—6 szovjet űrállomás kéttagú személyzete. Jurij Romanyenko és Georgij Grecsko december 10-én indult útjára a Szojuz—26 űrhajóval. Űrhajójuk azóta ugyan visszatért a földre — a Szaljut—6 vendégei, Dzsa- nibekov és Makarove ezzel tértek vissza, cserébe pedig saját űrhajójukat hagyták az űrállomás személyzetének — Romanyenko és Grecsko azonban változatlanul folytatja a nagyszabású kísérletsorozatot, amelynek végrehajtásával megbízták őket. Érdekes megfigyeléseket Nem furcsa? Amikor a szomáli hadsereg egységei légierő, tüzérség és rakétafegyverek támogatásával megkezdték offenzívájukat Etiópia ellen, bizonyos országok legföljebb a harcokról adtak hírt, az esemény elemzésével adósak maradtak. Ugyanezekben az országokban a lapok, a rádió- és tv-műsorok most Addisz Abeba állítólagos hódítási szándékát keményen ostorozó hírmagyarázatoktól hangosak. Pedig mindössze az történt, hogy az etióp ideiglenes katonai kormányzó tanács elérkezettnek látta az időt az ország területére betolakodott ellenséggel szemben a koncentrált ellentáma- •dásra. A katonai kormányzó tanács többször is késznek mutatkozott a konfliktus békés rendezésére, ha a szomáli erőket kivonják az etióp tartományokból. Sikertelenül. Holott a mogadishui visszautasította az amerikai hatóságoknak azt a vádját, hogy Dinh Ba Thi „kémügybe” keveredett volna és a kiutasítást olyan döntésnek minősítette, amely teljes egészében ellentmond az ENSZ alapokmányának és az Egyesült Államok, illetve a világszervezet kapcsolatait szabályozó egyezménynek. Din'h Ba Thi nagykövet a testület előtt határozottan cáfolta az amerikai kormánynak ellene felhozott vádjait. A kiutasításra vonatkozó döntést törvénytelennek minősítette, rámutattások nyilvánvalóan fontos következményekkel járnak majd, ami Franciaország külpolitikáját illeti” — jelentette ki. Hozzáfűzte: reméli, hogy a szavazáskor „a józan ész nem hagyja cserben a franciákat”. Miután a köz- társasági elnök előzőleg már többször kifejtette, hogy a választásokon a jelenlegi kormánytöbbség támogatását tekinti „jó döntésnek”, a megjegyzés azt jelenti, Giscard d’Estaing a külpolitikát illetően is az eddigi helyzet megőrzésére szólítja fel a franciákat. Ám arra a kérdésre, változnék-e Franciaország külpolitikája akkor, ha a márciusi választásokon a baloldali pártok jutnak többséghez, Giscard d’Estaing azt válaszolta : közöl a tartós űrutazásról a Negyelja című szovjet hetilap legújabb számában, amelyet egyébként Dzsanibekov- nak és Makarovnak a Szal- juton készült felvételei illusztrálnak. Részben Romanyenko és Grecsko, részben más, hosszabb űrutazást tett szovjet űrhajósok tapasztalatai alapján például kiderült, hogy a tartós súlytalanság körülményei között egyes érzékszervek reakció- képessége növekszik. Az űrhajósok például egyaránt azt mondják, hogy látásuk élesebb lett, hallásreákcióik „finomabbak” : gyorsabban reagálnak különböző hanhadsereg — és nem a nyu- gat-szemáliai felszabadítási front gerillái, miként azt szerették volna a világgal elhitetni — mélyen benyomult Etiópiába. Ogaden térségének 90 százalékát ellenőrzésük alá vonták, keletről 700, délről 300 kilométerrel hagyták maguk mögött Szomália államhatárait. Etiópia területének egyharmada vált csatatérré, s legalább tízmillió ember, vagyis az ország lakosságának egyharmada került a háború frontvonalába. Szomáliát Szaúd Arábia és mások nyilvánvalóan beugratták a szomszédos Etiópia elleni agresszióba. Moga- dishut feltételezhetően köny- nyen rábírták „Nagy-Szomá- lia” nacionalista illúzióinak táplálásával az évszázados csatabárd kiásására. Csakhogy a számításba hiba csúszott: lebecsülték Etiópia haladó erőit és természetes szövetségeseit, akik nem először a közelmúlt históriájává arra, hogy az ügyben az amerikai hatóságok még csak nem is konzultáltak előzetesen a VSZK képviselőivel, holott ezt a világ- szervezet és az Egyesült Államok közötti megállapodás előírja. Dinh Ba Thi felkérte az ENSZ-bizottságot, hogy vizsgálja meg az ügyet és lépjen közbe az amerikai kormánynál az igazságtalan döntés visszavonásáért. Hangsúlyozta, hogy a washingtoni lépés súlyos precedens az ENSZ-ben képviselt országok diplomatáira nézve. „természetesen, igen”. Ezt azonban nem részletezte. A francia államfő egy kérdésre válaszolva visszautasította azt a nézetét, hogy az enyhülés politikája „kifulladt” volna. Hangsúlyozta, hogy Franciaország közvetlen és ígéretes kapcsolatokat tart fenn a Szovjetunióval, s a két ország között nincsenek objektív nehézségek. A belgrádi értekezlet „bizonyos akadályokba” ütközött, mondotta, nevezetesen az emberi jogok témakörében. Francia- ország figyelemmel követi az értekezlet munkáját és lehetséges, hogy megfelelő pillanatban kezdeményezést tesz e tanácskozás pozitív befejezésének előmozdítására — jelentette ki a köztársasági elnök. gokra és meghallanak olyan zajokat is, amelyeket korábban nem észleltek. Az űrhajósok érzékelik az űrállomás mozgását, helyzetváltozásait, annak ellenére, hogy súlytalanul lebegnek abban, észreveszik annak orientációjában bekövetkezett változásokat. Az egyik legérdekesebb megfigyelés: szabad szemmel érzékelnek kis világító pontokat — sőt ezeket akkor is látják, ha lehunyják szemüket. Ezek a pontok tulajdonképpen elektromos töltésű elemi részecskék. Jelenlétüket a Földön a légkör „szúróhatása” miatt nem lehet ilyen formában érzékelni. ban, az agresszió áldozatainak segítségére sietnek. Sziad Barré szomáli elnök most országa ellerti támadás tervével kilincsel újabb fegyverekért és támogatásért. Sajnálatos, hogy bizonyos NATO-körökben és egyes arab országokban meghallgatásra talál. Szadat elnök például a napokban nemcsak az egyiptomi fegyverszállításról szóló híreket erősítette meg, hanem azt sem tartotta kizártnak, hogy Kairó katonákat is küld Szomália megsegítésére. Vajon kik fenyegetik Szomáliát? Senki: az etióp ellentámadás csupán az agresszor kiszorítását tűzte ki célul. Mogadishu számára legfeljebb azok jelentenek veszélyt, akik Afrika szarvát háborús góccá szeretnék változtatni. Igaz. ők viszont Sziad Barré barátainak, elkötelezett szövetségeseinek mondják magukat. Gyapay Dénes Ma: Bertold napja A Nap kél 6.57 — nyugszik 17.00 órakor A Hold kél 8.43 — nyugszik 21.50 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvan évvel ezelőtt, 1898. február 11-én született és 66 éves korában, 1964-ben halt meg Szilárd Leó, a magyar származású világhírű amerikai atomtudós, a chicagói egyetem biofizikai osztályának vezetője. — FOGADÓNAP. Dr. Gally Mihály, a békéscsabai Városi Tanács titkára 1978. február 11-én — szombaton — délelőtt 9—12 óráig fogadónapot tart a II. kerületi lakosság részére, hivatali helyiségében. — A MEZÖBERÉNYI nagyközségi vezetőség irányítása alá tartozó Vöröskereszt alapszervezeti titkárai és reszortfelelősei számára tanfolyamot tartanak február 13-tól négy napon keresztül. — KITÜNTETTÉK AZ ÉLETMENTŐT. Vidovenyecz Mihály békéscsabai életmentőt, akiről lapunk január 27-i számában írtunk, a Minisztertanács elnökének megbízásából február 9-én Életmentő Emlékéremmel tüntették ki. A kitüntetést Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke adta át. — A NYÁRI ELŐSZEZONIG újabb 120 felújított szobát nyitnak meg, s ezzel 200-ra emelkedik az igénybe vehető szobák száma az 1974 őszén bezárt tihanyi motelben, és újabb luxus nyaralóházakkal gazdagítják a tihanyi kempingeket is. Rendezik, csinosítják a környéket és ezzel májusig befejeződik a tihanyi rév melletti idegenforgalmi centrum 30 millió forintos beruházást igénylő rekonstrukciója. — BATYUSBÄL. Február 11-én, ma este 8 órától a te- lekgerendási szlovák klub batyusbált rendez a helyi művelődési házban. Ezen fellép a csabaszabadi és a te- lekgerendási szlovák pávakor. — „CSAK A TIETEK AZ USZODA”. Február 14-én Szarvason „Csak a tietek az uszoda” elnevezéssel a kisdobosok, úttörők számára rendeznek játékos vízisportversenyeket. — CSANADAPACAN a Széchenyi Termelőszövetkezet több mint száz hektáron termeszt zöldtakarmányt, őszi és tavaszi takarmánykeveréket, fő- és másodvetésű csa- lamádét a háztáji gazdaságok számára. A közös gazdaság alomszalmát is juttat a jószágtartó kisgazdaságoknak. — LAKÁSÉPÍTŐ SZÖVETKEZETEK SZARVASON. Két lakásépítő szövetkezet működik Szarvason, a városi és a Körös utca elnevezésű. Az előbbi jelenleg 36 lakást épít, és még további 24 lakás építésére van lehetősége a jelenlegi területén. A Körös utcai szövetkezet lebonyolításában 29 lakás készül, és ugyanennyire van még mód. _ — KÜLÖNÖS LELETEK Csehszlovákiában. Mintegy félmillió korona értékű textilárut találtak befalazva egy áruház lépcsőfeljárójában. Vízvezeték-szerelőit legnagyobb meglepetésére a faltörmelék mögül raktár került elő. Megállapítottak, hogy 1948 táján rejtették el, nyilvánvalóan nemcsak anyagi, hanem politikai haszonra is spekulálva az akkori tőkések. Hajnali köd Várható időjárás ma estig: Túlnyomóan borult, párás idő, eleinte elszórtan hószál- Iingózással, majd délnyugat felől újabb havazással. Délnyugaton, nyugaton több helyen várható havas eső, ónos eső. Mérsékelt déli szél. A hajnali és a reggeli órákban helyenként köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3—mínusz 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3—plusz 2 fok között. (MTI) — PORTALANÍTÓ DÉVA- VÁNYÁN. A Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet déva- ványai telepén új faipari porelszívó berendezést építenek. A berendezést még ez évben üzembe állítják. — HAMAROSAN ÜJABB MŰTERMEKKEL és műteremlakásokkal gyarapodnak városaink. A közeljövőben beköltözhető lesz Békéscsabán öt új műteremlakás, s a nyár végére Egerben is befejezik három építését. 1980-ig a Művészeti Alap jelentős hozzájárulásával 29 újabb műterem-, illetve műteremlakás épül, közöltük három Gyulán. — LUCAS CRANACH világhírű, német származású festő egyik festményére bukkantak a grúz szépművészeti múzeum restaurátorai. „Kerítőnő” című képén a szakemberek felfedezték azt a jelet, amellyel a reformáció korszakának kiemelkedő művésze látta el alkotásait egy sárkányt ábrázoló kis címer formájában. — A JÁSZBERÉNYI HŰTŐGÉPGYÁR az idén 20 ország kiállításaira, vásáraira kapott meghívást. Az elmúlt évben 15 millió dollár értékű árut értékesített a tőkés piacon és a 'fejlődő országokban. Az idén a jelenlegi és a várható üzletkötések alapján 17—18 millió dollár kereskedelmi forgalomra számít. L0TTÚ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Dunakeszin megtartott 6. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 1, 8,15, 22, 37 — EMLÉKTÁRGYAK, DOKUMENTUMOK OROSHÁZÁRÓL. Az orosházi Petőfi Művelődési Központ és a Juhász Balázs Gyűjtőklub február 12-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel kiállítást nyit Orosházi vonatkozású emléktárgyak és dokumentumok címmel. A művelődési központ emeleti klubjában megrendezésre kerülő kiállítást Benkő Benedek főelőadó nyitja meg. — HÄZI vit-vetelke- DÖN mérik össze tudásukat február 12-én, vasárnap a békési Körös Ifjúsági Klub tagjai. Február 19-én, ugyancsak a VIT-pályázat jegyében Szegeden tanuló kubai diákokat látnak vendégül, akik hazájukról, s az ott élő fiatalok életéről beszélnek majd. — TÖBB HATÓANYAG az orosházi földeken. Az orosházi Petőfi Tsz dolgozói az elmúlt évben területük 10 százalékán — 232 hektáron — istállótrágyázást végeztek, s 58 700 mázsa hatóanyagot szórtak ki. Műtrágyából 394 kilogrammot használtak fel hektáronként. — START-EXPORT. A békési Start Szövetkezet ebben az évben már exportra is készít fém könyvespolcállványokat. Első nagyobb megrendelés Csehszlovákiából érkezett, s idén már kétmillió forint ériékben szállítanak termékeikből a külföldi megrendelőnek. Belpolitikusan — külpolitikáról Giscard d’Estaing nyilatkozata Két hónapja a világűrben Munkás hétköznapnk a Szaljut—6-on Sziad Barré barátai > Centropress péntek esti kommentárja