Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-09 / 34. szám
1?7?, t€frrtór ?n eltörtök O lENm-fite fl végrehajtó bizottsági ülésekről jelentjük Napirenden a családvédelem, a közbiztonság és a költségvetési üzem munkája Tavaly is százmilliós károkat okozott a belvíz, a fagy, a jég Sajtótájékoztató az állami Biztosító Békés megyei Igazgatóságán Szabó András tájékoztatóját tartja BÉKÉS A békési Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága február 8-án első napirendként a tanácsba tározatok végrehajtásának megszervezéséről, majd a családpolitikai határozatok végrehajtásáról, a családvédelem további feladatairól tárgyalt. Békésen az utóbbi néhány évben, de különösen 1977-ben sokat javult a család- és gyermekvédelem. Ez elsősorban az egészségügyi dolgozók, szakorvosok és védőnők áldozatos munkájának tulajdonítható. Aktívan tevékenykedik többek között a tanácsadási hálózat. A megjelentek száma is növekszik. E témakörbe tartozik a bölcsődei ellátás, az általános iskolások családi életre való nevelése, az állami gondozásba vétel, a gyámhatóság munkája és az öregekről való gondolkodás is. Az Bicskei Károly az Ady-esten A Kétegyiházi Mezőgazda- sági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézetbe is eljutott Bicskei Károly és Maday Emőke színművészek sikeres „rendhagyó irodalomóráinak” híre. Az intézet igazgatója, Pálfy György ezért kérte fel — a megyei szakmunkásképzés irodalomoktatásában rendszeres segítséget nyújtó — színész házaspárt egy önálló Ady-est összeállítására és. előadására. Az intézmény 160 szakmunkástanulója és mintegy 140 felnőtt hallgatója ritkán jut egy-egy irodalmi nagyság ilyen mélységű, átfogó, élményekben gazdag pálya- és életmű ismertetéséhez. A házigazdák ügyesen összekötötték az irodalmi estet egy bemutatkozó kiállítással is. Az Alkotó Ifjúság pályázatra benevezett szakkörök első féléves munkájának gazdag terméseit kiállításon mutatták be az Ady-műsorra érkezett vendégeknek. Az est folyamán a diákok kiemelkedően szép fotó-, fafaragó-, kristálymetsző-, művészi kovács-, intarziaalkotásai erősítették és bizonyították a társművészetek —• a képzőművészet, irodalom és előadóművészet — egymást kiegészítő, erősítő hatását. Bicskei Károly Jászai-díjas színművész az Ady-műsor összeállításában jó pedagógusnak is bizonyult. A felnőtteket is komoly koncentutóbbinál három forma bizonyult megfelelőnek : az öregek napközi otthona, a házi szociális gondozás és a szociális étkeztetés. Az öregek napközi otthonába szívesen járnak az idős emberek, jól érzik magukat. Az otthon megnyitása óta a diákok, a Vöröskereszt és a KISZ rendszeresen adnak műsort, gondoskodnak az idősek szórakoztatásáról. A végrehajtó bizottság megtárgyalta még a közrend és közbiztonság helyzetét is. A tanácsi beruházásokkal kapcsolatos idei feladatokat és az ifjúsági üdülőtábor üzemeltetési feltételeit. SZARVAS A tanács végrehajtó bizottsága Szarvason is e napon tartotta ülését, melyen Szkle- nár Pál üzemvézető írásos beszámolója alapján megtárFotó: Szántó Péter rációra késztető Ady-versek csak sokrétű előkészítés után hangzottak fel. A műsor indításakor a mondanivalóra sikeresen hangolta rá a résztvevőket a lemezről fölcsendülő Kodály-kórusmű, a Fölszállott a páva. A pályamű ismertetését Adyról és családjáról, valamint a költő nagy szerelméről Párizsról, diafelvételekkel illusztrálta. Az ismertetéssel igyekezett a hallgatóságot a nagy költő egyéniségéhez, az Ady-titok megfejtéséhez közelebb vinni. így, már a korábban kevesebb ismerettel rendelkezők is hozzáértőbben hallgathatták a műsor második részében elhangzó ismertebb és ritkábban előadott Ady-verseket is. Az Ady-est nagy sikere mutatja, és az előadóművészek, Maday Emőke és Bicskei Károly eddigi tevékenysége is bizonyítja, hogy valami nagyon fontosat ismertek fel. A diákokban, a jövő szakmunkásaiban a kulturális igények, az irodalom és művészetek megszerettetését már ilyenkor és így' kell — sokáig tartó élményt és új ismereteket nyújtó -művészi előadásokkal — felkelteni és erősíteni. Mert ezekkel az időben kialakított igényekkel már nem lesz nehéz feladat a munkásművelődés magasabb szintű megvalósítása.- B. S. E. gyalta a költségvetési üzem 1977. évi eredményeit és az 1978-as feladatokat. Eszerint többek között különösen az építési munkában ért el jó eredményeket a költségvetési üzem. összesen 3079 folyóméter járdát, háromezerméteres-szakaszon vízvezetéket épített meg, ezenkívül elkészítette az autóbusz-pályaudvart a szerződésben vállalt határidő előtt öt hónappal. Épületfelújítási munkát közéi hárommillió forint értékben végzett el. A köztisztaság területén is vannak eredmények. Közel 1200 lakás szemétszállítását oldotta meg az 1977-ben beállított kukás szemétszállító kocsival. Az idén a főútvonal seprését, takarítását gépesíti. A parkosításra is nagy gondot fordított. A város területén az elmúlt évben több mint 1500 MHSZ tanácsadó testületi ülés A közelmúltban tartotta meg a Magyar Honvédelmi Szövetség Békés megyei vezetősége mellett működő tanácsadó testület ülését Békéscsabán, a Honvédelem Házában. Részt vettek ezen a párt-, állami, társadalmi és tömegszervezetek képviselői. A megjelenteket Ivicz Imre alezredes, az MHSZ megyei titkára köszöntötte, majd tájékoztatást adott az országos központ februárban kezdődő bizottsági ellenőrzéséről, és ismertette a bizottság elé kerülő jelentést. Ezután a tanácsadó testületi tagoknak korábban kiadott ez évi megyei végrehajtási utasítással kapcsolatos hozzászólások következetek. Felszólalt egyebek mellett Rich- weis Ferenc, az MSZMP Bé - kés megyei bizottságának munkatársa, aki elmondotta, hogy az MSZMP megyei bizottsága a közelmúltban tárgyalta az MHSZ tevékenységét, s azt pozitívan értékelte. A további felszólalók sok kérdést tettek fel és javaslatot adták az MHSZ-ben folyó munka javításához. * * * Az értekezleten elhangzottakat a megyei titkár foglalta össze, s adott választ a kérdésekre. A pénzintézet múlt évi tevékenységéről, és a biztosítások terén ez évben bekövetkezett változásokról tájékoztatta tegnap Szabó András, az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatóságának vezetője Békéscsabán a megyei sajtó munkatársait. Mint elöljáróban az igazgató elmondta, az Állami Biztosító feladatai mindenkor a társadalmi és gazdasági fejlődéshez kapcsolódnak. A biztosító törekvése tehát: állandóan, rugalmasan alkalmazkodni a változó igényekhez. Jelzi ezt többek között az is, hogy szinte minden évben történnek változtatások, melyek a biztosítás, kárrendezés egyszerűsítését, gyors lebonyolítását hivatottak elősegíteni, az ügyfélek érdekeinek messzemenő figyelembe vételével. 1977. a számok tükrében A továbbiakban az igazgató arról beszélt, hogy tavalyi tervét minden vonatkozásban teljesítette a megyei igazgatóság. Az állomány, a díjbevételek és a kárkifizetések összege növekedett. Az állami vállalatok 86,6 százaléka rendelkezik álló- és forgóeszköz-biztosítással. Vagyonbiztosítása van csaknem valamennyi mezőgazdasági és az összes ipari fogyasztási szövetkezetnek. A biztosítási kötvények száma hétezer 233 darabbal növekedett, így jelenleg ma már több mint 263 ezer kötvényt kezelnek a megyében. Ez állománydíjban csaknem 120 millió forintot tesz ki. Az igazgatóság díjbevételi tervét globálisan 7,4 százalékkal teljesítette túl. Tavaly 341 millió forintot fizetett kártérítésre a megyei igazgatóság; az előző évhez képest 35,1 százalékkal növekedett a kártérítés összege. A legtöbb térítést ismét a termelőszövetkezetek kapták. Az új nagyüzemi mezőgazdasági biztosítás alapján 1977-ben a kifizetett kár meghaladta a 245 millió forintot, míg 1976- ban ez 194,5 millió forint volt. E módozat lényege, hogy a mezőgazdasági üzemeket az előző három év átlaghozama alapján kártalanítja a biztosító. Tavaly főleg a víz, a tavaszi fagy és a jég okozott nagy károkat. A megyében a mezőgazdasági nagyüzemek növénytermesztésében az elemi károk mintegy 220 millió forint veszteséget okoztak, amely a biztosítás alapján megtérült. Az állatkár viszont csökkent, s ez azt is jelzi, hogy tovább javultak a közös gazdaságokban az állattartás körülményei. Megyénk minden lakosa biztosított A megyei igazgató szólt a lakossági biztosításokról is. Elmondta, hogy megyénk minden lakosa biztosított; jelenleg 263 ezer lakossági biztosítást kezelnek. Ebben a számban nem szerepelnek az egy évre, vagy rövidebb időre szóló, illetve bizonyos körülményekhez kapcsolódó biztosítások. A Személybiztosítások között újdonság a CSÉB 80. Igaz ugyan, hogy korlátozott körben vezették be, de így is több mint 1500-at kötöttek meg. A személybiztosítások alapján 1977-ben összesen 28 millió forint kártérítés kifizetésére került sor. A vagyonbiztosításoknál alapvető változást jelentett a 24-féle káreseményre 'kiterjedő, és alapjaiban is kedvezően megváltozott kártérítési rendszert magába foglaló lakossági biztosítás. A múlt évben megközelítően 25 ezren választották ezeket az új lakossági biztosítási módozatokat. A már korábban alkalmazott biztosításokat is figyelembe véve megyénkben a lakások 62,8 százaléka, vagyis több mint 100 ezer lakás áll biztosítási védelem alatt. Népszerű a CASCO is. Különösen sokan kötöttek CAS- CO-t az elmúlt évben, amelyFoto: Veress Erzsi ben az is szerepet játszott, hogy néhány, az autótulajdonosokat érintő kedvező változás történt, és mind rugalmasabb, egyszerűbb a kárrendezés is. Tavaly 2175-en kötöttek CASCO-t, s ezzel együtt 10 ezer 300-an rendelkeznek CASCO-kötvénnyel. A megyében a gépkocsiknak több mint a fele biztosított ily módon. Az igazgatóságon 1977-ben a lakosság kártalanítására összességében 53 millió forintot meghaladó összeget fizettek ki, amely 30,3 százalékkal több, mint 1976-ban volt. ügyfélszolgálat A biztosító sajátos feladatából következik — emelte ki az igazgató —, hogy nagy figyelmet fordítanak a kulturált, előzékeny ügyintézésre, arra, hogy az ügyfél minél gyorsabban, egyszerűbben jusson hozzá a kártérítéshez. Ezt hivatott szolgálni többek között a szerdánkénti nyújtott munkaidő, amikor minden fióknál 18 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére. A gépjármű-kárrendezési fióknál hétfőn és szerdán szintén 18 óráig lehet a kárrendezést lebonyolítani. Jól szolgálja mindkét fél érdekeit az AFIT és a biztosító között korábban létrejött együttműködési szerződés is, melynek alapján Békéscsabán és Gyulán kárfelvételi állomás működik. Változások Szabó András ezután ismertette az 1978. január 1- gyel életbe lépett változásokat. Mindenekelőtt a CSÉB 80 kiterjesztéséről beszélt. A többi változás a gépjármű- biztosítással kapcsolatos. Egyik legfontosabb, hogy elemi károknál, lopásnál, rablásnál és baleset-biztosításnál tervezik a 100 forintos önrészesedés megszüntetését. Az 50 százalékos kezdő vezetői pótdíjat törölték. Felemelte a biztosító az idén a készpénzfizetéses, számla nélküli kárrendezés összegének felső határát. A korábbi ötezer forintos értékhatárt a személygépkocsiknál az új jármű értékének 20 százalékában maximálták. Ez évtől a biztosító automatikusan emeli a járadékok összegét. Végül, mint ismeretes — a vadászszövetség által kötött önkéntes felelősségbiztosítás alapján — rendeződött a közutakon vadakkal történt összeütközés utáni kárrendezés is. Befejezésül a megyei igazgató elmondta: az Állami Biztosító egyetlen munkatársának sincs haszna abból, ha a ténylegesnél kevesebb kárt állapít meg, mivel anyagi érdekeltségük ettől függe tlen. T. I. Százötven évvel ezelőtt született Verne Gyula, akinek tudományos-fantasztikus regényein nemzedékek nőttek fel. Az író életműve volt annak a vetélkedőnek a témája, melyet a békési gyermekkönyvtárban rendeztek nemrég. Képünkön: Gyöngyösi Györgyné gyermek- könyvtáros, a vetélkedő' vezetője a Minerva Klub tagjaival Fotó: Gál Edit fát ültetett ki. K. J. Ady-est Kétegyházán Sikert arattak a diákok alkotásai is