Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-08 / 33. szám
1978. február 8., szerda Körösladányban nem kísért többé a múlt Kép a mából: Vetések felett mezőgazdasági repülőgép ... A földeken több száz lóerős traktorok... Az utakon tehergépkocsik hordják a terményt. Itt is, ott is kombájnok, betakarító gépsorok. Munka az emberi kéz érintése nélkül, a szántástól a betakarításig. Modern állattartó telepek... S mindez néhány évtized alatt, szinte a semmiből. A jelent így tükrözi a kö- rösladányi Magyar—Vietnam Barátság Termelőszövetkezet. Gazdálkodás sikerekkel, kudarcokkal, harcban a természettel. Akár így is ábrázolhatnánk a gazdagodás folyamatát. Kiemelve az utóbbi néhány évet, azt a hármat, amióta egyesült a négy helyi termelőszövetkezet. Az eszközöknek, a szellemi erőnek ez az összevonása azután megteremtette a feltételét a biztonságos gazdálkodásnak. Pedig ez á Körös menti földeken nem könnyű feladat. Sokszor győztek a természet vad erői, igaz egyszer sem véglegesen. A belvíz pusztítása nyomán tavaly majd 300 vagon búzával takarítottak be kevesebbet. A termésátlag mégis minden eddigit felülmúlt. Csak az tudja igazán becsülni a megyei átlaghoz képest szerény 32 mázsás hektáronkénti termést, aki tudja, így is mennyit kellett érte küzdeni. Nem kevesebb gondot okozott a 700 hektáros rizstelep kalászai között pusztító szeptemberi fagy. Így a korábbi 24 helyett most a 8 mázsás hektáronkénti terméssel kellett megelégedniük. A jövőre nézve biztató, hogy 1977-ben elkezdték’ az új rizstelep építését. Azzal a 8 millió forintos amerikai gépsorral, amely mikrofelület kialakítására alkalmas. Ami annyit jelent, hogy a rizstáblákon mindössze 2—3 centiméteres szintkülönbség lehet, ezzel elérve az egyenletes vízborítást. A jövő év végéig 300 hektáron készülnek el e munkával, felszámolva a 8—10 éves „fáradt” telepeket. Már az egyesülést követően is az volt a cél, hogy megteremtsék azt az anyagiműszaki bázist, mellyel versenyképesebbek lesznek. A kisgépek helyett új, nagy teljesítményű traktorok kellettek, melyek fel tudják lazítani a kötött talajt. Csak az elmúlt évben 19 millió forintért vásároltak gépi berendezést. Köztük három nagy teljesítményű traktort, öt kombájnt, két lucerna-be- takarító gépsort, négy tehergépkocsit és altalaj-lazítót. Két környező gazdasággal, a köröstarcsai és a csárdaszállási termelőszövetkezettel mezőgazdasági repülőgépet vettek. A szarvasmarha-telep 17, a bábolnai rendszerű szárító kétmillió forintba került. A jövőben azonban a beruházásokra fordított összeget csökkenteni kell. Ezt követeli a gazdálkodás biztonsága. Természetesen az erre fordítható pénz az eredményesség függvénye lesz ezután is. A maguk teremtette kedvezőbb feltételek között tovább növelhetők a termésátlagok, s az állattenyésztés eredményei. Ehhez ma egyaránt hozzájárulhatnak az összehasonlíthatatlanul nagyobb szakértelemmel rendelkező vezetők és tsz-tagok. így valóban csak rossz emlék marad az 1974-es év, amikor a négy helyi termelőszövetkezet vesztességgel zárta az évet. Mindig csodáltam a nagybátyámat, ám különcnek, bogarasnak is tartottam ugyanakkor. Ilyentájt, év elején alig várta, hogy a Magyar Statisztikai Zsebkönyv megjelenjék, aztán kedvtelve nézte, forgatta hetekig. Hiába láttam a jé példát, sokáig nem szerettem a számokat. Igaz: senki se tanított rá, hogyan kell őket nézni, mi mindent lehet kiolvasni belőlük. Demográfia tudvalevőleg a népesedés számszerűen megragadható adatait: összetételét, változását, elemző tudomány. Tízmilliós lakosságunkhoz képest még egy nagy gyárban is viszonylag kevesen vannak — ám ahhoz épp elegen —, hogy érdemes, tanulságos legyen a számok mögé pillantanunk. Milyen az ember? Az ember: a problémái. Ahány ember, annyi féltucat probléma. S két ember már egy csoport. Vajon hogy tudnak megbirkózni 1472 dolgozó problémáival a Budapesti Harisnyagyár gyulai gyárában? — ennyi ugyanis náluk az úgynevezett munkajogi állományi létszám. Természetesen nem úgy, hogy veszik mindegyiket kü- lön-külön. Ha erre vállalkoznának, újabb 1472 „problémamegoldó” dolgozót kellene alkalmazniuk, s ez képtelenség. Arra viszont vállalkoznak — és helyesen teszik —, hogy az összesből kiemelten törődnek, foglalkoznak azzal a néhány csoporttal, amelynek helyzete ezt megkívánja, az üzem és a dolgozó érdeke egyként szükségessé teszi. és később visszatérjenek a kötőgépekhez. Nyugdíj elfttt Talán még nagyobb körültekintést kíván a .gondoskodás a néhány évvel megérdemelt pihenésük előtt álló, mintegy 200—250 asszonyról. Évek óta tart a gyárban a gépi rekonstrukció, magyarán.: modern, nagy teljesítményű, de bonyolultabb gépekre cserélik az elavultakat. — A régi gépek: ócskaságok — mondja Székely Árpád igazgatóhelyettes —, de megszokták őket, jól kerestek velük. Az új gépeknél csak figyelni kell, de az új technológia elsajátítására nem mindenkiben van tehetség, készség, s félnek, hogy nem találják meg a számításukat. A „félősöket” segítjük, bátorítjuk; akinél ez nem megy, új munkahelyre helyezzük át. Sajnos, mintegy egyötödük gondját így sem tudjuk megoldani: nem tudnak jól, gyorsan adjusz- tálni, hiszen korosabbak, lassúbbak, őket kárpótolni kellene a keresetcsökkenésért. — Tehát nem találták meg a kárpótlás módját? — Sajnos, nem. — Éppen 447 olyan korú, tehát 16—30 éves nődolgozónk van, akik az élet természetes rendje szerint egy vagy több évre itthagyják a gyárat, mert gyermeket szülnek — mondja Fekete József né szb-titkár. — Legtöbbjük kötőnő. Amikor visszajönnek, szeretnének ugyan továbbra is a kötőgépeken, három műszakban dolgozni, de a gyermek miatt nem tehetik. Olyan kézi vagy gépi-kézi munkahelyre kell tehát áthelyeznünk őket, ahol legfeljebb két műszak van. Persze, itt kisebb az órabér, és a műszakpótlék is kevesebb, ezért az első két hónapban nekik keresetkiegészítést adunk. Azon igyekszünk, hogy megtartsuk őket, Férfiak, műszakiak Itt vannak azután a műszakiak. Gépmesterek, segédmesterek, szerelők, művezetők. Nem azért drágák, fontosak ők a gyárban, mert mindössze 309 férfi van így a négyszer annyi nő között. Egyszerűen nélkülözhetetlenek : ők szabályozzák be, szerelik, javítják az egyre bonyolultabb kötőgépeket. — Három műszakosok, így kapnak pótlékot is — mondja Mihucza József, a gyári pártvezetőség titkára. — Mégis gondot okoz, hogy a hasonló képességű géplakatosok, szerelők más gyulai vállalatoknál többet keresnek. Bár tavaly az átlagos bérszínvonaluk mintegy 200 forinttal nőtt, a különbség továbbra is fennáll. Nem véletlen, hogy — jobb munkakörülményeik ellenére — itt a legmagasabb dolgozóink csoportjai, rétegei közt a fluktuáció. Miért vándorolnak? 371 új dolgozó lépett be tavaly a Gyulai Harisnya- gyárba, és 233 távozott tőlük más céghez. Jó, hogy többen jöttek, mint mentek, de ki örül ennek, ha a két számot összevetve látja: 604-en változtattak munkahelyet 1977- ben, s ez több mint százzal múlja felül a dolgozói létszám egyharmadát. Alighanem azt mutatja ez, hogy a különböző korcsoportokkal, rétegekkel való törődés, foglalkozás — az igyekezet ellenére — még cseppet sem kielégítő ebben — és korántsem csak ebben — az üzemben. Hogy miért? Mindenekelőtt: az egész gyár átmeneti állapotban van, szinte nem múlik_eL hónap, hogy ne kerülne sor kisebb-nagyobb átszervezésre. Gondok forrása az is, hogy eddig a szakszervezeti bizalmiak megnövekedett jogköre és felelőssége sem érvényesül megfelelően. Csak a tények számítanak Székely Árpád: — Az ez-*" zel kapcsolatos irányelvekés a végrehajtási utasítás lehet, hogy sokat mond egy átlagos gépipari üzemben, de nálunk, ahol 1 művezető 8 brigáddal, 3 bizalmival és 100 munkással dolgozik, nem megfelelő. Az elv tiszta, de hosszú idő kell a megnyugtató megoldáshoz! Fekete József né: — Sajnos, rekonstrukcióval kapcsolatos átszervezések és különböző kiemelések miatt jönnek-mennek a bizalmijaink. Az 1975-ben lezajlott választás óta a 70 bizalmiból 34 helyett kellett újat választani. .. Az elvek igen fontosak. De mégiscsak az a döntő, hogy eljutnak-e a helyes szociálpolitikai és a dolgozók javát szolgáló egyéb intézkedések minden réteghez, csoporthoz, brigádhoz : minden egyes egyénhez. Varga János és vízminőség Vízigény Nem vagyunk vízben szegény ország, ám a szükséges mennyiségű és minőségű, kellően tiszta vízben mégis szűkölködünk — ez lesz a kiinduló pontja annak az előadásnak, amelyet a Magyar Hidrológiai Társaság szakemberei a jövő héten rendeznek Budapesten. Miért tűzik napirendre a kérdést újra meg újra nemcsak a környezetvédelemmel foglalkozók, hanem a tudományos szakemberek is? Azért, mert a megfelelő vízkészleteik előteremtését célzó munkához az eddiginél több segítséget várunk nemcsak a gyakorlati szakemberektől, hanem a vízzel foglalkozó tudomá- ; nyoktól is. Például: ahhoz, hogy a víz minőségében és ; más jellemzőiben bekövetkeI ző változásokat a valóságnak megfelelően követni, és a megfigyeléseket a társadalmi-gazdasági tervezésben hasznosítani lehessen, a víz- használat- és a vízigényszabályozás új fogalmainak és I eszközeinek mielőbbi kidől- [ gozására és intézményesíté- ! sére van szükség. Ennek megtervezését és megvalósítását technológiai helyzetfeltáró és elemző tanulmányok készíthetnék elő. A helyzetfeltáró áttekintések az ország különböző vidékein és helyein a vízminőség-védelem és vízkészletgazdálkodás szempontjából legfontosabb ipari, mezőgazdasági, közlekedési, lakóhelyi és más technológiákról, illetve alkalmazásuk körülményeiről és következményeiről nyújtanak átfogó értékelést. Minthogy az ország vidékein mások a víznyerés és vízvédelem helyi sajátosságai, azokat gondosan mérlegelni kell. Néhány általános, vagy kiemelkedő jelentőségű technológiai kérdést pedig célszerű volna országosan is megvizsgálni. Fontos például a műtrágyák és a növényvédő vegyszerek hatása a talajvíz, a folyók és a tavak vízminőségére, és annak kidolgozása, milyen mezőgazdasági technológiákkal óvhatjuk vizeink tisztaságát? Meg kell vizsgálni a hőerőművek műszaki hatásfokát és üzemi technológiáit, hogy olyan technológiák születhessenek, amelyekben a hűtővíz-szükséglet nem túlzott, és a vizek hőfokszennyezése a legkisebb. Hasonló gond a vizek olajszennyezése, a hígtrágyás állattenyésztés is: az üzemi technológiák vizsgálata, a környezetet védő üzemi és tervezési előírások kidolgozása itt is lényeges feladat. Befejeződött a nagykarbantartás A Békéscsabai. Baromfifeldolgozó Vállalatnál minden évben leállnak a feldolgozósorok egy időre a vállalat mindkét gyárában. Az idén először Békéscsabán csendesedett el a feldolgozócsamok, igaz csak rövid időre. Lapunkban beszámoltunk arról a nagyszabású rekonstrukcióról, melynek eredményeként 1977. április 18-án megkezdődött a munka a gyár új feldolgozó üzemében. Azóta nyolc hónap telt el, és közben a feldolgozóvonalak folyamatosan működtek. Sökkal korszerűbb, gyorsabb lett a termelés és a dolgozók is jobb körülmények között végezhetik munkájukat. A nyolchónapos üzemelés után megkezdődtek az előkészületek az univerzális feldolgozóvonal karbantartására. Mivel a mindennapi termeléskiesés milliós veszteséget jelent, a műszaki és a termelési osztály igyekezett úgy összehangolni a munkát, hogy a legrövidebb ideig tartson a leállás. Végül úgy döntöttek, hogy január 20-án áll le a feldolgozás, mindössze két hétre. A vállalat életében ilyen nagy feldolgozóvonalat ilyen rövid idő alatt még nem újítottak fel, ezért több berendezést, gépegységet már január elejétől fogva éjszakai műszakban cseréltek, javítottak a karbantartók. A leállás alatt pedig a technológiai berendezéseket javították, cserélték. A karbantartással egy időben történt a gépkocsik, hűtőházi gépek és berendezések, konténerek, javítása is. A szereplők napi 12—14 órás műszakokat vállaltak és így munkájuk eredményeként hétfőn megkezdődhetett a termelés a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat békéscsabai gyárában. A feldolgozó üzem előhűtő kádjaiban sós vfz állítja be a feldolgozott baromfit a kívánt hőmérsékletre. Hogy a sóié ne tegyen kárt a hűtőcsövekben, a karbantartás ideje alatt korrózióvédő műanyagfestékkel vonták be a kádak felüleitét Fotó: Lónyai László Üzemi demográfia
