Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-07 / 32. szám
1978. február 7„ kedd o A polgári védelem megyei értekezlete A napokban a megyei polgári védelmi parancsnokság értekezletet tartott, amelyen részt vettek a megyei honvédelmi bizottság, a szakszolgálatok képviselői, a városi, járási törzsek politikai helyettesei, valamint a hivatásos és a polgári állomány. Az 1977-ben végzett polgári védelmi felkészítő munka értékelése során eredményekről, sikerekről számolhatott be a megyei törzsparancsnok. A polgári védelem feladatait terv szerint végzi, melyet nem lehet elválasztani a bel- és külpolitikai helyzettől, valamint a népgazdasági tervektől. Országunk e területeken elért eredményei alapvetően hozzájárultak ahhoz, hogy a polgári védelem nyugodt körülmények között, megalapozott anyagi feltételek mellett végezhesse feladatát. A beszámolóból kitűnt, hogy az eredményesebb polgári védelmi felkészítő munka érdekében sok területen még nem használják ki az e célra biztosított anyagi lehetőségeket, ezen a jövőben változtatni kell. Indokolt, hogy a rendelkezésükre bocsátott pénzügyi eszközöket hatékonyan használják fel, s a gazdálkodás minden szintjén a tartalékok feltárásával és aktivizálásával következetes munkával biztosítsák a feladatok magas színvonalú végrehajtását. A polgári védelem előtt álló feladatok 1978-ban is nagyok, stabilizálni kell az elért eredményeket, végrehajtani a tervidőszakra előírtakat. Saját területén mindenkinek mindent meg kell tenni, hogy az élet és anyagi javak védelmére hatékonyan fel tudjanak készülni — fejezte be beszámolóját a megyei polgári védelem törzsparancsnoka. A hozzászólók részleteiben foglalkoztak a polgári védelem speciális területeivel, valamint a kiképzésekkel. Hangsúlyozták a kiképzési bázisok jelentőségét, a korszerű polgári védelmi oktatásban. E téren is jelentős az eredmény, működőképes a mezőkovácsházi és kiépülőben van a szeghalmi kiképzési bázis. Tornán János Szarvason Ötödik alkalommal nyitották meg tegnap délután Szarvason a Toman János képzőművészeti heteket. Szarvas városa képzőművész szülöttére emlékezik az immár hagyományossá váló Békéscsabán a Kulich Gyula Üttörő- és Ifjúsági Ház nagytermében rendezték meg tegnap délben az Ifjú Zenebarát hangverseny- sorozat soron következő bérleti előadását a harmadik évfolyam számára. A zsúfolásig telt nézőtér előtt Friss Gábor, a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola tanára ismertette az előadás témáját, a verbunkos és népies műdal eredetét, formai jellemzőit, majd a KISZ Központi Művészegyüttes 14 tagú Rajkó-zenekara Sándor János és Sárközi József prímások vezetésével ízelítőt adtak e két műfaj legjelesebb alkotásaiból. Megyénkben 5 nap alatt még 9 alkalommal találkoznak a bérletesek a Rajkó-zenekarral, amelynek egyik legsikeresebb előadójának a 11 éves Toldi József hegedűs bizonyult, aki magyar népdalokat adott elő a műsorban. Fotó: Gál Edit CsütörtöKön: Mezőgazdasági filmszemle Békéscsabán A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya a MÉM tájékoztatási főosztályával karöltve február 9-én délelőtt rendezi meg Békéscsabán az immár hagyományosnak számító megyei mezőgazdasági filmszemlét. Ezen az 1977-ben készített szakfilmek kerülnek bemutatásra. A szakemberek és az érdeklődők február 9-én, reggel 9-től kezdődően 12 filmet tekinthetnek meg a békéscsabai Brigád moziban. A szemes cirok termesztéséről, a cukortermelésről, a gyepek hasznosításáról, az étkezési paprika termesztéséről, a tápanyagvizsgálatokról, a szerves és műtrágyák gazdaságos felhasználásáról, a folyékony műtrágyákról és a lombtrágyázásról, a házi- nyúltartásról, az SZK-kom- bájncsaládról, valamint a lipicai lovakról szólnak ez alkalommal a filmszemlén le- vetítésre kerülő filmek. Tegnap este lapunk klubjában találkoztak a „Köröstáj” írói, költői, képzőművészei és a művészetek barátai. Csoór István író életéről és műveiről beszélt, majd Meskó Anna és Póka György festők mutatták be képeiket Fotó: Gál Edit képzőművészeti hetek kulturális rendezvénysorozattal. Toman János vasmunkás Ruzicskay György tanítványa is volt, tehetséggel alkotott, mígnem 1944 őszén 13 társával együtt kivégezték Ausztriában. Linómetszetei és grafikái közül néhány a szarvasi művelődési házban és a múzeumban állandóan látható. A képzőművészeti hetek első napján a Krecsmarik Endre Üttörőházban gyermekrajzokból, bábokból és batikmunkákból, a szakmunkásképző intézetben pedig Toman János képeiből nyílt kiállítás. Február 6— 27-ig a város különböző intézményeiben, gazdasági egységeiben képzőművészeti témájú dia- és kisfilmvetíté- seket rendeznek, többek között Ruzicskay György életéről is. TIT-előadások keretében 13-án, hétfőn az Orosházi úti iskolaépületben „A képzőművészet szerepe életünkben” címmel rendeznek kis- filmvetítést, 20-án Siratóban világhírű festőkről és alkotásokról, 24-én Ezüstszöllőn az ember és a művészet kapcsolatáról beszélnek az érdeklődőknek. A Szirén Ruházati Szövetkezetben képző- művészeti témájú könyvek kiállítását rendezik, a középiskolai diákotthonban pedig képzőművészeti diasorozatot vetítenek a tanulóknak. Koncertsiker Békéscsabán Nem mindennapos hangverseny zajlott le a megye különböző részeiből érkezett szép számú érdeklődő közönség előtt február 5-én, vajsárnap délután a békéscsabai úttörő és ifjúsági házban. A Vakok és Gyengén- látók Országos Szövetsége Békés megyei szervezete az országos szövetség 60 éves fennállásának jubileuma alkalmából hangversenysorozatot hirdetett, amelynek első előadására vasárnap került sor. A műsorban Barna Mária, az 50 éves jubileumát ünneplő „Homérosz-kórus” szólóénekese lépett fel. A művésznővel több országban készült rádiófelvétel, legutóbb Bécsben rögzítették hangszalagra műsorát. Vasárnapi koncertjének első részében többnyire a 17— 18. századi dalirodaiam gyöngyszemeit szólaltatta meg magas szintű énektudással, mély átéléssel. A jó érzékkel szerkesztett műsor második részében a legismertebb Kálmán- és Lehár- nagyoperettekből adott elő dalbetéteket. A művésznő páratlan tisztaságú szöveg- mondása, valamint Vidner Lili dinamikus zongorakísérete egyaránt növelte az előadás sikerét. A művésznővel a Békés megyei közönség a február 26-án délelőtt 11 órakor kezdődő hangversenyen újból találkozhat, ahol a „Homé- rosz-kórus”-sal együtt lép fel. Az úttörő és ifjúsági ház dolgozói, akik társadalmi munkában vettek részt az est megszervezésében, jó házigazdának bizonyultak. Vasárnap ismét megelevenedett a „busóvilág” Mohácson. A több nemzetiségű, népszokásait híven őrző, ápoló Duna- parti város farsangi mulatsága évek óta idegenforgalmi látványosság, most is ezrével jöttek az ország minden tájáról, s a szomszédos Jugoszláviából. Képűnkön: a busók kereplőkkel Fotó: Árvái János Szolga, szolgálat, szolgáltatás avarba jöttem egy berni cipőboltban. No, nem a választék bősége lepett meg, nem is a tisztaság. Az sem, hogy az elárusító hölgy udvariasan megkérdezte, mit akarok, majd pilleléptekkel hozta a kívánt cipőt. Idáig minden rendben ment, legalábbis amíg lehajoltam, hogy kifűzzem az éppen rajtam levő lábbelit. Ö megelőzött. Elém térdelt, levetette a régi cipőt és feladta az újat. A fejéből csak a kontyát láttam. Zavarba jöttem, feszengtem a széken. Valaki térdelt előttem. Valaki: nálam idősebb, családanya vagy magányos nő, köpenye zsebében a cipőkanállal. Térdén a bőr biztosan kemény, hiszen nem én vagyok az egyetlen vevő. Az első kipróbált Cipőt megvettem, kibotorkáltam az üzletből és örültem, hogy szégyellem magam, hogy ehhez nem vagyok hozzászokva. Persze, zavarba jövök én itthon is. Hazai boltjainkban sem igen merek egynél több cipőt kipróbálni. Volt rá eset, amikor az első választott lábbeli szűknek bizonyult, amit rögtön közöltem is az eladóval. Morgott, s miközben a másikért ment, kolléganőjének odaszólt : — Ez még azt sem tudja, hányas à lába... Kétségkívül magamra ismertem, szerencsére a következő próba jól sikerült, a cipő kényelmes volt, kapkodva fizettem, kibotorkáltam. Egyáltalában nem örültem, sőt, mérgesen azon törtem a fejem, hogy mit kellett volna válaszolnom neki. Igaz, ehhez a kellemetlen érzéshez már majdnem hozzászoktam. Mi az oka az általános udvariatlanságnak, türelmetlenségnek? Miért csak akkor lepődünk meg, ha kedvesen szólnak hozzánk? Állandó téma — az egyik ember benyúl a bukszájába, pénzt vesz elő, és a másik ember kinyújtott tenyerébe csúsztatja olyan szolgáltatásért, amely az illetőnek munkaköri kötelessége. Egyre-másra olvasom a cikkeket a jattról, a kenésről. Akad, aki a borravalót a feudális beideg- zettség továbbélésének tartja, az úr és a szolga viszony konzerválásának. „Ür vagyok, mikor borravalót adok, s nem is gondolok rá, hogy valakit megaláztam. Szolga vagyok, mikor borravalót elfogadok, s nem is gondolok rá, hogy valáki megalázott.” — írja Nemes György. Bár ilyen egyszerű lenne ez a kérdés. László Anna újabb szempontokat villant fel: „A szocializmus hajnalán számos viselkedési formával — például az össznépi tegeződéssel — igyekeztünk hangsúlyozni, hogy dolgozók között nincsenek, nem lehetségesek rangbeli elválasztó falak. Viszo- lyogtunk az afféle szavaktól is, mint a 'kiszolgáló, vagy akár a személyzet. Mindenkit meg akartunk győzni arról, hogy a régebben így jelölt tevékenységet emberi méltósággal lehet és kell folytatni. Senki ne alázkod- jék meg senki előtt! Egyenes derekakra és talpra segített kapcsolatokra vágytunk. Azóta egynémely kapcsolat ismét a feje tetejére állt.” A szolgáltatók megszokták, hogy a nem szolgáltató: kiszolgáltatott — elcsépelt szójáték. Szerencse, hogy nem térdel le a cipőbolt eladója a vevő előtt, de egyáltalán nem szerencse, hogy már a jatt sem egészen az, ami volt, amire megszületett. Helytelen a tisztességes hang hiányát arra fogni, hogy szocialista rendünk az egyenlőséget hirdeti. Akkor ugyanis némelyek rosszul értelmezik az egyenlőséget. És valóban : rosszul értelmezik. Barátom egy tanácselnökről mesél, aki mellett lakik. Nevetve mondja, hogy amíg a tisztségviselő oda nem költözött, az élelmiszerüzlet délután kettőkor már bezárt. Gyorsan módosították a nyitva tartási időt: a bolt ezután este hatkor húzta le a rolót. Ám amikor a tanácselnök elköltözött, rögvest visszaállt a régi rend. A környéken mindenki örült, amikor látta, hogy X. elvtárs újra lakója a háznak. Nem hiába: az üzlet ismét este hatig van nyitva. Mondanom sem kell a tanácselnök nem kérte a nyitva tartás módosítását, talán nem is tudott róla. Az ilyen esetek már súlyosabbak, mint az egész borravalóügy, mivel pontosan az egyenlőséget kérdőjelezik meg. Nem az egyenlő elbírálást, mint a jatt, hanem az egyenlőséget. És újabb szót hív elő a múltból: a „dukál”-! Ilyen megközelítésben pedig ismét van úr és szolga, egyszersmind vannak kiszolgálók és kiszolgáltatottak. A szerkesztőségbe panaszos levél érkezett, amelyben egy idős nyugdíjas tsz- tag méltatlankodik, hogy a kézbesítők különböző időpontban viszik ki a nyugdíjat — a volt állatorvosnak például hamarább, mint a „kis-nyugdíjasoknak”. Az elmúlt évtizedek öntudatra, önbizalomra neveltek bennünket. Ráébresztették a legegyszerűbb, legszegényebb embereket is önmaguk fontosságára. Nem kell értelmező szótár ahhoz, hogy a szolga szóból kiérezzük az emberi méltósággal össze nem férő megalázkodást; a szolgálat hallatán ne libériás inasok jussanak eszünkbe, hanem egy nagyobb közösséget, magasabb elvet szolgáló önzetlen tevékenység; a szolgálat ige pedig a hivatalos nyelv szerint a lakosság szükségleteit kielégítő, de új terméket létre nem hozó gazdasági munka. Megtanultuk hát a fenti fogalmakat szétválasztani, csak a gyakorlatban még néha ösz- szegubancolódnak. Túl egyszerű lenne a képlet: a szolgáltatók szívességet tesznek, mi szívességükért borravalóval fizetünk. Hiába morfondírozunk azon is, hogy egyes szakmákban miért kalkulálják be a fizetésbe a hálapénzt, ezáltal miért nem hiányszakma a benzin- ifutasé, s miért az a vájáré, hengerészé. Azon sem érdemes spekulálni, mi lenne akkor, ha nem lennének hiánycikkek vagy jobbak lennének a liftek, a fürdőszobacsapok. Valljuk be: a magunk megnyugtatására adjuk a borravalót, azért terjed úgy, mint a fény. Elvonatkoztatunk a munkától, attól is, mit kapunk a különpénzért cserébe, egyszerűen és megszokottan a zsebünkbe nyúlunk, össznépi szokássá vált a számlán felüli fizetés. Hol van már a feudális beideg- zettség továbbélése. Ür—szolga viszony! Ugyanolyan kiszolgáltatottak maradunk a borravaló leszurkolása után, mint annakelőtte. Zsebből zsebbe megy a pénz, borítékba bújik vagy mezítelen marad; már-már nem is a munka jobb minőségét kívánva érte, hanem az emberi — azaz: manapság megkülönböztetett — hangot, bánásmódot. Olyat, mint amilyet a külföldibe kapnak. Vagy olyat, amilyet egyes itthoniak bemutatkozás után.- léhát nem a szolgálatért fizetünk. Hanem I a szolgálatnak tetsző valamiért, amit udvarias kiszolgálásnak nevezünk. A citrompótlóhoz hasonlítva: egy bankónak nevezett pirula néhány pillanatig olyan ízt kölcsönöz, mintha a kiváltságosak közé tartoznánk. Holott elveink szerint senki sem lehet kiváltságos helyzetben, tehát pénzünkért — ha más optikával is, mint hajdanán — olyan rangot akarunk venni, amilyen pénz nélkül is megilletne minket. Ez a beidegződés a gyökere a példánkban szereplő visz- szásságoknak — csakhogy . ezekben a szolgáltató érzi néhány pillanatig szolgának magát, nem törődve a rábízott pénzzel, erővel. Pedig tudhatná: pénzt, erőt szolgára nem bíznak. Tamás Ervin I
