Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
o 1978. február 5., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Miért változik nehezen a közízlés? Felépült X-ék rangosán nagy háza a nagyközség főutcáján. Az építtető megkívánta a tervezőtől, hogy jó magas falakat írjon elő, sőt a ház felső traktusára még amolyan toronyszoba-félét is, az utcai oldalra meg gipszdíszítéseket, hadd lássa mindenki, aki arra jár, hogy nem akármilyen emberé az az új ház. Minden úgy valósult meg, ahogyan a tulajdonos akarta, hiszen ilyenkor — mint oly sok más esetben is — a pénz beszél, az pedig jócskán lapult az új ház gazdájának tárcájában és betétkönyvében. Mi tagadás: csúnya lett. Ám annak tetszett, aki építtette. S idáig ez magánügy. Az már viszont kevésbé tekinthető annak, hogy a feltűnően hivalkodó új házat alaposan szemügyre vették ,a falubeliek, s mindjárt akadt köztük, akinek az volt az első gondolata: ilyenre nekem is telik. Nosza, megkereste a tervezőt, az építőmestert, s rendelt magának házat, méghozzá valamivel magasabbat a „példakép”- nél, egy torony helyett kettőt, gipszminták helyére ci- rádás oszlopokat. S mert rá- való pénz másnál is akadt a községben, csakhamar egész sor, nagyobbnál nagyobb és — csúnyábbnál csúnyább ház lepte el az egykor oly takaros főutcát. Vagyis győzött az ízléstelenség. Másik példa, amelynek látszólag semmi köze az elsőhöz: egy fiatal zenész, tele jó akarattal és újító szándékkal, vendéglői zenekara élén úgy állította össze műsorát, hogy abban csupa valódi népdal és művészi alkotás szerepelt. Ment ez egy estén, kettőn vagy ki tudja, hány alkalommal, amíg valaki meg nem sokallta. ö pedig az „Akácos út”-at akarta hallani, meg a kecskebékát, amely köztudomásúlag felmászott a fűzfára. Hiába volt a jó szándék, még fölöttesei pártfogó védelme is — át kellett térni az ' ízléstelen műdalokra, mert azokra volt igény. Lehetne folytatni a sort az agyongúnyolt, de máig is sokféle — talán inkább egyre több helyen — látható kertitörpékkel, az ezerféle természetes, szép növény helyét bitorló egyforma művirágokkal. Vagy a gombolyaggal játszó macskát ábrázoló „festményekkel”, s a könyvekkel, amelyek tartalmát nem is nézik vásárlóik, csupán a kötésüket, mert az illik a szobafal színéhez. Hangsúlyozni kell, hogy némely helyen. Mint ahogyan a giccsek vásárlása, a szín szerinti könyvvásárlás, sőt a házépítésben egymás túllicitálása sem általános. De nem is egyedi eset. S mert egyik gyakrabban, másik ritkábban, de előfordulnak ezek a jelenségek, számolni kell velük. Tomka Mihály Táborozok Balogh József tanár úrnak Leszállt a füst a fűz-öleit Körösre Köhögve kong fojtása mindörökre. Ladik-lapát örvénye visszapördül, Ártéri őzek zöld magánya hördül. Hahó!... hahó!... bolyong a mély kiáltás, Nincs hold, kidőlt a tegnap-éji váltás. Hiába voltunk lánggal fegyverezve, Gally tűz: hamu, pernyéjét permetezve. Köhögve kong fojtása mindörökre, Leszállt a füst a fűz-öleit Körösre. Percy Bysshe Shelley Anglia fiaihoz (Részletek) Angol férfi mért szántassz Az uraknak: aláznak! Mért szőttök, mért vesződtök? Urak hordják a köntöst! Tobzódnak, isznak, esznek, Bölcsőtől sírig védve; Ök, a hálátlan herék: — Belőled isszák a vért! ők aratják le a vetést; Talált kincsed is az övék; Szőtt ruhádat ők viselik; Szét a kopjád rajtad törik. Vess magot — ne ők arassák; Talált kincsed — ne halmozzák; Szőtt ruhádat — ne ők hordják; A hátukon törjön kopjád! Fordította: Barta Kálmán Korántsem úgy, hogy ki kell elégíteni az igénytelenség igényeit. Sokkal inkább: az okokat érdemes kutatni. Hiszen összességében arról van szó: több mint három évtized alatt sok minden megváltozott hazánkban, aligha van család, amely éppúgy él ma, mint szülei-nagyszülei harminc évvel ezelőtt. S az ízlés mégsem változott ennek megfelelően. Kezdjük ismét a házakkal. Régi, sok évszázados gyakorlat volt nálunk — s igen sok más országban is —, hogy szinte mindenki azt igyekezett utánozni, aki nála egy-két lépcsőfokkal feljebb áll. A felszabadulás előtti társadalomban a gazdag polgár arisztokratának akart látszani, a kispolgár gazdag polgárnak. A falusi állomásfőnök úgy igyekezett berendezni a lakását, ahogyan egyszer a városi főtisztviselőéknél látta, a bak- ter meg úgy, ahogyan az állomásfőnöknél. S mert valódira nem futotta — meg kellett elégednie az utánzattal, így került a nagy értékű festmények „pótlásaként” a házakba a sok ezer giccsmá- zolmány, a kastélyok művésszel tervezett építményeinek utánzásaként megannyi értéktelen áldísz. Megszűntek az osztálykülönbségek — de nem szűnt meg az utánzási hajlam. „Csupán” az a kérdés: kit és mit utánzunk? A házépítésnél ehhez jön még a kivagyiság, ,a — sokszor értelmetlen — versengés. Sokan úgy érzik: meg kell mutatniuk, hogy ők is vannak olyan fontos (vagy éppen: tehetős) emberek, mint az, aki az első vagy a második „rangos” házat felépítette. Aki utánoz — megfosztja magát attól, hogy lépést tarthasson a fejlődéssel. Hiszen az ízlés is állandóan változik, fejlődik, ami tegnap még modernnek számított, az ma már lehet maradi — ha a mát és holnapot nem napokban vagy hónapokban, hanem hosszabb távlatokban mérjük. Mert az ízlésfejlődés nem azonos és nem tévesztendő össze a divat változásaival. Bármilyen furcsán hangzik, a közízlés fejlődése elé gyakran éppen a divat gyakori változása emel gátat. Olykor a magát haladónak érző és tartó, minden új és korszerű felé nyílt szívvel forduló ember veszti el biztonságérzetét, mikor a modernet keresi — és csupán a divatosat találja. Példa erre — noha nem a kulturális életből való " — akár az étkezés, akár a ruházkodás. Világszerte változik e téren is a közízlés: ma már határainkon túl — minden irányban! — a korábbi magas kalóriaértékű, túltápláló ételek helyét ízletes, de a fölösleges kilókat nem szaporító élelmiszerek foglalják el. Nálunk a közízlés e téren is igen lassan változik: maradnak a zsíros ebédek-v,acsorák (és az azokat követő egészségi panaszok). Más országokban áttértek a könnyen kezelhető és az egészségügyi szempontokat is figyelembe vevő ruházkodási cikkekre — nálunk még mindig a maradiság uralkodik ebben, ide számítva ,az ilyen cikkeket gyártó és forgalomba hozó vállalatokat is —, amelyeket ismét csak a korszerűségtől elmaradó közízlés hátráltat ia fejlődésben. Sokan mondják — némelyek szinte tüntetőén —, hogy „ami jó volt az apámnak, nagyapámnak, az jó nekem is”. Ilyen alapon maradt meg mindmáig, nem is egy faluban a soha nem használt „tiszta szoba”, a mosóteknő — no meg az, hogy ,a szabad időt csakis és kizárólag a kocsmában lehet eltölteni, az „Akácos út” műbánatos dallama mellett. Pedig a sokat emlegetett apa, nagyapa még látástól vakulásig tartó napszámra járt, szabad ideje alig maradt — a fiú, az unoka már a szövetkezet teher- vagy a maga személyautóján jár munkába, házában villany, rádió, televízió van, az egész élete átalakult. Csak ízlésében manadt meg maradinak. Vannak manapság szinte a legkisebb falvakban is fórumai az ízlésformálásnak. Számos művelődési házban tartanak előadásokat — túl az ízlést önmagukban is alakító művészeti rendezvényeken — kifejezetten a környezet, a műveltség, sőt az étkezés és ruházkodás korszerűségéről is. Azt még nem lehet elmondani, hogy ezeknek túl nagy lenne a látogatottsága, s többek között talán azért sem, mert sokan érzik úgy, hogy az ízlés — magánügy. Előfordul családon belül is, hogy kiütköznek az ízlésbeli különbségek. A fiatal családtag sok helyen többet, jobbat akar, sőt: szebbet is. Néhja kimerül ez a divat iránti rajongásban, de mind gyakoribb, hogy képzettségük, világlátásuk mondatja a fiatalokkal a szülők fülének első hallásria talán sértően hangzó szavakat. Pedig abban is változott a világ, hogy — nem is olyan ritkán — a fiatalok szavára is érdemes hallgatni egyik-másik kérdésben, így az ízlés dolgában is. Azt kérdeztük a címben: miért változik nehezen a közízlés. Ebben benne van, hogy még gond a korszerű ízlés kialakulása — de az is, hogy ha nehezen, a kívántnál lassabban is, de mégis változik, fejlődik. Várkonyi Endre Fekete János: Góré Szente Béla Dolgozószobák a dolgozószobák homályából épülök: eltávozni ezerszer, s visszatérni százezerszer, nézni a H(iábavalóság) mint öltözik H(arlequin) izgató jelmezébe, s hogy vetkőzöm én, ha már nincs más, mit fölkínáljak az észnek, csupán az ingem, a cipőm. nincs mit követelnem! a fegyelem még kevés elfeledni mindazt, amihez gyáva voltam eddig, s mindazt, amihez buta. (a magánnyal kellett volna szövetséget kötnöm, s akkor tán megértem mit akarok.) a dadogón mit sem segít, ha elhallgat, s én tiszta szívemből mondom, hogy gyö-gyö-gyönyörű a-a-azé-let Antalfy István Grafika Vonalak, fények, asszonyok, első reggel, utolsó este, kenyér, friss hagyma, erdei út, kalács az áldott ünnepekre és lángoló csipkebokor ... Fekete János: Hajók a Körösön
