Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-28 / 50. szám
1978. febniàr 28., kedd NÉPÚJSÁG Farsangi bálok Javában áll a farsang, egy- re-másra rendezik a különböző táncmulatságokat, bálokat. Bár jómagam bizonyos mozgásszervi bántalmaJc miatt (mindig kiújul a reumám!) — nagy költőnk szavaival élve — vitézlő harcosként nem lehetek ott mindenütt, néhány gondolatot azért mégis szeretnék elmondani erről a báli forgatagról. Észrevettem, hogy ezeken a farsangi bálokon szakmai sovinizmus uralkodik. Márpedig a szakmai gőg, beképzeltség, más szakmák lenézése társadalmilag is káros jelenség. Ezt azért mondom, mert napjainkban csak a kiváltságos szakmák rendeznek bálokat. Újságíróbál, közgazdászbál, autósok bálja, meg ilyenek. És hol a többi szakma? Én még sohasem hallottam, hogy mondjuk a diétás nővérek bálját megrendezték volna valahol! Hol van például a minisztériumi főosztályvezetők, a síknyomó gépmesterek, a kontírozó könyvelők, vagy a belvízi fedélzeti tisztek bálja, nem beszélve a boncmesterekről és a te- metőcsőszökről. Mert kérem ezek is fontos és megbecsült szakmák! Milyen szép lenne, ha egyszer megrendeznék a ráfizetéses vállalatok igazgatóinak bálját! A rendezők a minisztériumoktól megkapnák a protokoll-listát, hogy kiket kell meghívni, és egy ilyen bálon — mondjuk a Népstadion zöld gyepén — ropná a táncot a különböző szakmák minden kiválósága. Persze újságírók is jelen lennének. És akkor az ember felkérne egy igazgaióasszonyt, és tánc közben elkezdené faggatni: — Mondja csak, aranyoskám, hova tette magn~azr a huszonötmillió forintot, amit az államtól kapott? Hallom, hogy az elektronikus műszerek helyett élelmiszertartósító berendezéseket állított be . a fafeldolgozó üzemrészbe ezen a pénzen. Csak az lenne a pech, ha a válaszadás előtt valaki lekérné az igazgató kartársnőt. Vagy mondjuk, a bürokraták farsangi álarcosbálján találkoznánk a hivatali ügyintézők az ügyfeleikkel. Természetesen kizárólag az elintézetlen ügyek panaszosait, ügyfeleit hívnák meg. És képzeljék el, éjfélkor mindenkinek le kellene vetnie az álarcát. Micsoda kavalkád lenne ott percek alatt! Ha az idén már nem is, de jövőre meg lehetne rendezni, teszem azt, a társadalmi tulajdont dézsmálok és a népi ellenőrök bálját. Jelmezes bál lenne ez is. És akkor a népi ellenőr andalító tangóra felkérne, mondjuk egy szénlehordó munkás jelmezébe öltözött hölgyet. Miközben Korda György azt énekelné a mikrofonba, hogy Mások vittek rossz utakra engem, az ellenőr bácsi beszélgetne a kis dézsmálóval: — Mondja csak, picinyem, mióta dézsmálgatja maga a nép vagyonát? — Tetszik tudni, tulajdonképpen én a férjem helyett jöttem ide, ő a széntelep vezetője, én csak adminisztrálok. Most is ott a rendőrség, de nem lesz leltárhiány, arra mi nagyon vigyázunk. — És mit vettek már az összeharácsolt pénzen? — Azon semmit. Igaz, van a Balatonon kétemeletes hétvégi házunk, egy Merce- des-kocsink, és most fizettünk be egy japán társasutazásra, de tudjuk igazolni a pénz eredetét. Örököltünk és a férjem nyert a totón. A múlt héten is volt egy tíz- találatosa. Nyolcvanhárom forintot kap érte. És ezen a bálon, mondjuk egy másodfokú bíróság elnöke vidám zeneszó mellett, ott a helyszínen letárgyalná az ügyet, ítéletet hozna — fellebbezésnek helye nincs, azért másodfok! — és mosolyogva jó pihenést kívánna a távozó pici babának. A többiek pedig vidáman táncolnának tovább a farsangi báli forgatagban. Minden szakmai sovinizmus nélkül! Kiss György Mihály Gondolatok a Ságvári ligetről A presszóban, szürkén go- smolygó füstfelhőben, üdítő itallal és sörrel megrakott asztalok mellett fiatalok sokasága. Akiknek nem jutott ülőhely, a pultnál állva, pohárral a kezükben beszélgetnek. Nékünk szerencsénk van, s így fiatal barátaimmal egy boxban kényelmesen elhelyezkedve nézzük a körülöttünk zajló életet. Tél van, s ez az évszak mindig jobban behatárolja és zárt térbe kényszeríti az ifjúság szórakozási lehetőségeit. Vitára ösztönzött viszont bennünket a gondolat, hogy Orosházán sajnos a nyár sem jelent különösebb változást. Sanyi barátom szokásához híven csak később szólalt meg, de mondatai célba találtak. Nézzétek — mondta — itt van Orosházán a Ságvári liget, illetve ahogyan többen ismerik, a „Mikulai”. Régen, amikor édesapám még fiatal volt, szívesen járt ide barátaival, hiszen minden rendezvényt, amely az ifjúságot érdekelte, a liget fái alatt tartottak. Most viszont, ha valaki kitéved, csak az elhanyagoltságot és a pusztulást láthatja. Vajon Ságvári emléke is így feledésbe merül, mint a liget gondozása? A hallottak után egymást követték bennem a kérdések. Miért nem liget jelenleg a Ságvári liget? Miért nem veszi kezébe a rendszeres gondozás szervezését senki ? Jelenleg évente csupán egy alkalommal öltöztetik némi díszbe a parkot, május elsején. Ekkor az emberek mámorosán ünnepelnek, s másnapra ismét csak a papírdarabokkal, hulladékokkal teli „Mikulai” marad a következő évig. Pedig most, amikor a világon mindenütt komoly lépéseket tesznek környezetünk megóvására, orvosok javasolják . természetes gyógymódnak a zöldövezetet, nekünk is meg kellene becsülnünk a városunkban levő kincset. Nem nyugodhatunk bele, hogy a „Ságvári” liget ilyen elhanyagolt, kihasználatlan maradjon. Tegyük azzá, aminek lennie kellene, egy pihenésre, ki- kapcsolódásra alkalmas területté. A megoldást a megvalósításra Ságvári Endre emléke adja, aki az Országos Ifjúsági Bizottság titkáraként, „Nincs szabad nemzet szabad ifjúság nélkül” jelszóval harcolt és adta életét azért, hogy mi fiatalok ma boldogan éljünk. Legyen tehát a mi segítségünkkel az egykori „Mikulai’^ból Ságvári ifjúsági park. Az új elnevezés sok munkát és sok jelentős célt is takar. A városban működő KISZ-szervezetek társadalmi munka felajánlásaira alapulna a megvalósítás. Gondolom, a fiatalok pénzfelajánlás helyett szívesebben végeznék munkájukat a helyszínen, hiszen mindenkit őszKorszerű nevelési módszerek A 636. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet Alkotó Ifjúság szakkörének tagjai go-kartot készítettek „Most jó lenni nevelőnek — vallja Tarkovács Imre, a békési 636. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója —, mert javultak az anyagi és tárgyi feltételek. Most már világosan látjuk az utat és látjuk a célt...” Véleménye szerint 1974-ben a közművelődésről szóló központi bizottsági határozat úgy jött, mint aszály után az eső. Ugyanis eddig senki sem tudta megfogalmazni, mit kezdjenek a tanárok például az esztétikai neveléssel a szakmunkásképző intézetekben. Noha ilyen tárgyú szakkönyvekről korábban is volt tudomásuk, de a tudat állandó „bombázásával” nem lehet személyiséget formálni. Az igazgatói szobában beszélgetünk, a szekrényt zsúfolásig megtöltik a különféle pedagógiai, pszichológiai témájú kiadványok. — Miért kap egyre nagyobb hangsúlyt napjainktönöz, ha látja, hogy keze- nyomán hogyan változik, szépül a parik. Emellett a társadalmi és gazdasági szervek segítsenek abban, hogy a ligetben egy • szabadtéri színpad is helyet kapjon, amely rengeteg kihasználási lehetőséget rejtene magában. A város fiataljainak meg lehetne itt rendezni az orosházi ifjúsági napokat, melynek keretében a Petőfi Művelődési Központban, illetve az ifjúsági házban működő szakkörök bemutathatnák egész évben végzett munkájukat, valamint a város légii jabbj ai számára nyári dél- előttökön bábelőadásokat, mesejátékokat lehetne tartani. Esténként pedig mint kertmozi szolgálhatná Orosháza kulturális életét. Emellett a vendéglátóipari vállalat is segíthetne egy kertvendéglő létrehozásával, hogy a kilátogató fiatalok természetes környezetben tölthessék el pihenésre szánt idejüket Természetesen az elgondolás és a szó kevés a megvalósításhoz. Nagyon sok munka és jó hozzáállás kell a fiatalok és segíteni szándékozó társadalmi és gazdasági szervek részéről. Mégis bízom: a sok kultúráltan szórakozni vágyó fiatal segít abban, hogy városi összefogással létrehozzuk az orosházi ifjúság új bázisát, a Ságvári ifjúsági parkot. Czvitkó Zoltán ban az érzelmi-erkölcsi nevelés? — Sajnos másutt is beigazolódott, amit magam is több mint 30 éves pályafutásom alatt tapasztaltam. A fiatalok nagy része fejletlen érzelemvilággal és alacsony értelemmel kerül ide. Gyakran agresszívek, makacsok, zárkózottak és erőt vesz rajtuk az antipátia is. — Hogyan lehet ezen változtatni? — Nem könnyű feladatra vállalkozik az a pedagógus, aki az úgynevezett inger- szegény környezetből jött fiatalok csekély érzelmi és értelmi képességének fejlesztésére vállalkozik. A gondot az okozza, hogy gyakran nehéz megállapítani, mi baja van egy-egy tanulónak. Éppen ezért keressük azokat a lehetőségeket, amelyek kiaknázásával a szakmunkásképzés eddigi hiányosságait pótolhatjuk. — Milyen tervek segítik ezt a munkát? — Az 1978-as közművelődési-nevelési munkatervünk tartalmazza a legfontosabb tennivalókat. Ez még a múlt év decemberében készült el. A középtávú pedagógiai fejlesztési tervek feladatait éves bontásban külön is kidolgoztuk. — Hogyan valósulnak meg ezek a célok a gyakorlatban? — Például az idei konkrét programunk felöleli a világnézet, a művészetek területeit; a szabadidő-tevékenységeket, ezen belül a klub- és szakköri munkát. A bipolaritáson azt értjük, hogy nemcsak tanulóink mennek el a színházba, a könyvtárba, a múzeumokba, hanem ezektől az intézményektől is érkeznek hozzánk előadók; kapunk kiállítások és egyéb rendezvények megtartásához filmeket, valamint egyéb segédanyagokat. Ezáltal is igyekszünk kiküszöbölni az egyoldalúságot. Nem kell külön magyarázni, mennyivel más élményt jelent a diákoknak az, ha a verseket nem a tanár, vagy az általa felkért tanulók, hanem egy színművész adja elő az osztálynak. — Honnan lehet erre anyagi keretet biztosítani? — Intézetünk ilyen vonatkozásban túl van a nehezén. Kabinetrendszerben oktatunk, és rendelkezünk már megfelelő tárgyi feltételekkel. A fejlesztésre szánt összegek egy részét irodalmi foglalkozások, kiállítások és az esztétikai-érzelmi nevelést elősegítő rendezvények költségeinek fedezésére fordíthatjuk. — Milyen eredményekről adhatnak számot? — Azzal, hogy nem információzáporral, hanem tervszerű nevelési módszerekkel igyekszünk fejleszteni a személyiséget, máris kedvező eredményekről számolhatunk be. Tanulóink például a megyei és az országos versenyeken sikeresen szerepelnek. Azt tartjuk: sokkal hatékonyabb a nevelés, ha nem paranccsal, hanem motiválással ösztönözzük a fiatalokat a jobb eredmények elérésére. A megfélemlítés helyett az azonnali értékelés és a kellő pillanatban alkalmazott dicséret tűnik a legcélravezetőbb eszköznek. — Mit kíván a korszerű nevelés a pedagógustól? — Elsősorban azt, hogy mind szakmailag, mind gyakorlatilag megfelelő tudásra tegyen szert. A jövő pedagógusa csak a pedagógiaipszichológiai ismeretek birtokában lesz képes korszerűen nevelni. „Régi fegyverekkel” napjainkban már kevésbé lehet sikeresen küzdeni ... — Milyen szintű ez a tevékenység itt az intézetben? — Véleményem szerint mi nevelők csak a jártasság fokán végezzük munkánkat, de valószínű, hogy 1980-ban már a magasabb értékű tevékenységet jelentő készség- szintet is elérjük. Az állandó tanulás, a korszerű ismeretek alkalmazása a feltétele annak, hogy az elavult pedagógiai módszereket feladva újakat vezessünk be mindennapi oktatónevelő munkánkba. Bukovinszky István Polgári Mihály, a múlt évi országos ács szakmai verseny harmadik helyezettje három hónappal hamarabb kapta meg szakmunkás-bizonyítványát Fotó: Martin Gábor JEGYZET I tanulás ára Jó bornak nem kell cégér. Ha viszont nincs jó, a rossz is elkel. Sokszor ez a helyzet az építés nélkülözhetetlen kellékeivel, az ajtó- és ablakkeretekkel. Az építtető örül, hogy hozzájutott. De ha a vevő nem is tesz kifogást a minőség miatt, megteszi a KERMI (Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet). Csak az a kérdés, ki figyel a KERMI-re? A gádorosi szövetkezet 1974-ben több mint félmillió forint értékű nyílászáró szerkezetet állított elő. A következő évben a KERMI megállapította, hogy az ajtókeretek nem felelnek meg a szabványnak. Kemény fa helyett az olcsó fenyőfa küszöböt alkalmazták, a méreten is spóroltak, megfeledkeztek a fallal érintkező felületek alapozásáról, s a fa gomba- mentesítéséről. Éppen ezért 1975 márciusában a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet úgy döntött, hogy csak 40 százalékos árcsökkenéssel lehet az ilyen terméket forgalomba hozni. Sőt, a további gyártást megtiltotta. Iliivel a világ nem dőlt össze, a szövetkezet még abban az évben másfél millió forint értékű hibás terméket állított elő és értékesített. Természetesen jókora haszonnal. 1976-ban a szövetkezet beolvadt az orosházi ÁFÉSZ-be. A jogutód sem sokat adott a KERMI- re. Amit meg lehetett tenni Gádoroson, miért ne lehetne megtenni Orosházán? Az okoskodás helyénvalónak bizonyult. Hiszen a fúzió évében több mint félmillió forint jogtalan haszonhoz jutott az ÁFÉSZ. Egy közbenső vizsgálattal még a lelki- ismeretet is sikerült megnyugtatni. A vizsgálat ugyanis annyit állapított meg, hogy ejnye, ejnye, vannak még hibák. Ezeket a hibákat az ÁFÉSZ készségesen figyelembe is vette. De csak annyira, hogy a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon. A szabványnak nem megfelelő áruknál 10 százalékos árcsökkentést engedélyezett. Ezután pedig minden ment a maga útján. A vásárló megkapta az ajtókeretet. Hogy milyet, az más kérdés. Az ÁFÉSZ is haszonhoz jutott. Hogy jogoshoz vagy jogtalanhoz, az is más kérdés. Végül a Belkereskedelmi Minisztérium megelégelte a dolgot, s a jogtalan haszon megvonására tett indítványt. Az ÁFÉSZ sem tétlenkedett, hozzálátott a sze- recsen mosdatásához. Hogy makulátlan maradjon, megszűntette a faipari részleget. Gondolván, hogy ezzel utólag legalizálni lehet a jogtalan hasznot. A megyei bíróság azonban nem sokra taksálta az ÁFÉSZ eljárását. Több napos tárgyalás után 800 ezer forint gazdasági bírságot szabott ki. Ez volt hát a tanulás ára. Ebből már okulni lehet. Olyasmit tanultak meg a szövetkezet vezetői, amit már a kezdet kezdetén is tudtak, hogy a minőséggel nem lehet visszaélni. Csak a tandíj volt egy kicsit drága. Talán nem is gondolták, hogy egyszer majd fizetni kell. Még szerencse, hogy el- oszlik, mint a felelősség. A szövetkezet valamennyi dolgozóját terheli. Még azokat is, akik csak most szereztek tudomást, hogy a szabványtól eltérő termék értékesítésével jelentős haszonra tett szert a szövetkezet. Okkal vetik fel a felelősség kérdését. Mert a bizonyítványt névre szólóan kell kiállítani. Serédi János