Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-26 / 49. szám
1978. február 26., vasárnap lIOAPL+MCLjl AothK Lelkesedés Szeretem a gyerekeket. Szeretem őket akkor is, ha szertelenek, nagyhangúak, néha még egy kicsit pima- ■ szók is. Egyedül a flegma, lelkesedni semmiért se tudó gyerkőcöket nem bírom elviselni. Azt hiszem, szív és lelkesedés nélkül sose haladt előre a világ, s ha gyerekeink arcára rákeményedik a mindent lekicsinylő ajakbiggyesztés, ugyan hogy viszik majd tovább a munkánkat? Fiataljaink jelentős része „belecsöppen egy készen kapott jólétbe, természetesnek veszik tehát valamennyi eredményünket, s mivel személyesen még nem sokat kell fáradozniuk a mindennapi kenyérért, foghegyről beszélnek a felnőttek munkájáról. Évtizedekkel ezelőtt, ha egy család apraja-nagyja közösen gyűjtögette a télire való rőzsegallyakat, akkor a tűz melegénél a gyerekek is érezhették, hogy az ő munkájuk eredménye is ott ropog a kemencében. Manapság viszont házhoz hozzák a kalóriákat, és sokan elképzelni is restek, hogy mennyi munkáskéz fáradságának köszönhető, ha van lakásunk, ruhánk, téli melegünk, ennivalónk. S a tejbe aprított kalács se tartozik a mesevilág álomvágyai közé. Am aki állandóan üdítő limonádéban pancsikol, nehezen fog örülni egy ital víznek. S aki soha nem éhezett még, kevésre becsüli a finom falatokat is. „Éhe kenyérnek, éhe a szónak, éhe a szépnek hajt titeket” — írta Ady Endre a magyar proletárokról. Sok vérbe és verejtékbe került, hogy örökre elmúltak a „kenyérre éhes” idők, de nem szabad megengedni, hogy az új nemzedék elfelejtse a szép és a jó éhségét is. Csöppet sem rosszabbak a mostani gyerekek, mint mi voltunk hajdanán, csupán a megváltozott körülmények hatására kicsit nehezebb őket lelkesedésre bírni. Titkon tán irigylik elődeik forradalmi lendületét, szeretnének világot formáló nagy tetteket véghez vinni, •és közben türelmetlenül rohannak el a hétköznapok látszólag csekélyebb feladatai mellett. Aki meredek sziklafalra vágyakozik, bizony nehezen éri be a domboknak tűnő magaslatokkal. Rajtunk, felnőtteken múlik, hogy felhívjuk a figyelmet az élet ezernyi szépségére, a mindennapok harcának nagyszerűségére, eredményeink tiszteletére. És természetesen tiszteletben kell tartanunk fiaink vágyait, lelkesítve őket a tervek elérésére. Olcsó álromantika helyett meg kell találnunk a munkához erőt adó, életet szebbé tevő példaképeket. A hétköznapok hőseitől történelmi múltunk sok kiemelkedő alakjáig számtalan elődünk és kortársunk gyúrta, alakította a világot; nyomdokaikban haladni mindnyájunk számára tisztesség, fiainkat, lányainkat erre az útra irányítani kötelesség. Fogékonyak a gyerekek a szépre, a jóra, lelkesedni is tudnak, ha életkorukhoz illő hangon beszélünk velük. önmaguktól is keresik a fantáziájukat megmozgató nagy élményeket, és nagyon hálásak, ha a felnőttek segítségükre vannak ebben. A közelmúltban például sportoló fiúkkal utaztunk hazafelé. Több napos verseny után holtfáradtan érkeztünk Budapestre, és mivel a vonatcsatlakozásig volt két óránk, valaki „bedobta” az ötletet: nézzük meg a Nemzeti Múzeumban a koronát! Olyan frissnek, vidámnak még a győzelmi dobogón sem láttam a fiúkat, mint akkor. A múzeum előtt zokszó nélkül bandukoltak a hosszan kígyózó sorban, * s közben egymás szavába vágva beszéltek a történelem jeles eseményeiről, amelynek a korona tanúja volt. A teremben áhítattal nézték az ezredév üzenetét őrző fényes ékszereket, a megfakult palástot és a királyi kardot. Másnap az iskolában minden élménybeszámoló csúcspontja ez a találkozás volt. Persze, nem feltétlen Budapestre kell utaznunk, ha szívet dobogtató élményt akarunk adni gyermekeinknek. Egy jól sikerült kirándulás, múzeumi séta, üzem- látogatás, vagy akár egy-egy olvasmány megbeszélése is elindíthat olyan gondolatsort, amely pezsdíti a fiatalok tettvágyát, többre, jobbra ösztönzi őket. Az iskolai tanórák élményei mellett sokat tehet — és tesz is egyre többet — az ifjúsági mozgalom, ám a családi környezet példát adó hatásáról sem lehet eleget beszélni. Hiszen a fiatalokban mindig nagyobb lánggal lobog a tűz, kötelességünk tehát, hogy a perzselő energiákkal a haladás fáklyáit gyújtsuk lángra. Andódy Tibor ibor ! Fényképezés lézerfénnyel A mindennapi életben ismeretes fényképezési technika hagyományos fényforrások alkalmazásával a tárgyak kétdimenziós képét rögzíti fényérzékeny anyagokon, képalkotó lencse segítségével. A holográfia elnevezés egy új, két lépésből álló fényképezési eljárást takar, amellyel, lézer fényforrás segítségével, lencse nélkül a tárgyak háromdimenziós, a valóságot tökéletesen utánzó képet lehet előállítani. A holográfiái eljárás első lépésében képletesen mondva, magukat a tárgyról visszaverődő lézerfényhullámokat fagyasztják be a fényképezőlemezen, s ezzel elkészítik a fényképezendő tárgy hologramját. A hologram hasonló módon megfelel a közönséges fényképezés film- negatívjának, azonban ,a„ normál negatívtól erősen kü-" lönbözik: a hologram látszólag teljesen szabálytalanul váltakozó sötét és világos foltokból áll. A holográfiái eljárás második lépésében ,a kétdimenziós hologramban rögzített „zajszerű” információból a tárgy háromdimenziós képét lehet rekonstruálni. Ha az eredeti lézer fényforrással megvilágítják a hologramot, „kiszabadulnak” a fényképezőlemezbe befagyasztott fényhullámok, s ekkor a hologramba, mint egy ablakba belenézve látható az eredeti tárgy a maga háromdimenziós valóságában. A holográfiái eljárás azon alapszik, hogy a hologram segítségével olyan fényhullámokat állítunk elő, amelyek .azonosak azokkal a fényhullámokkal, amelyek a tárgy megvilágításakor a tárgyról visszaverődtek. A lencse nélküli fényképezés, azaz a holográfia elvét Gábor Dénes magyar származású fizikus fedezte fel, kísérletezésének célja tulajdonképpen az elektro- mikroszkóp tökéletesítése volt. Azóta a módszert finomították, és ma már sokféle gyakorlati vizsgálatra alkalmas. Ezek közül érdekesek azok a felvételek, amelyeket a bűnüldözés során a krimi- nisztikai szakemberek készítenek. HÉTVÉGE — AUTÓBUSZON Hollandiában új divat kapott lábra: hétvégi házként, kiselejtezett autóbuszokat alkalmaznak. Az autóbuszokat szépen berendezik, ágyakkal, kályhákkal szerelik fel. A kormány rendelkezése szerint a „busz víkend- házakat” nem lehet a határmenti övezetben, az országutak és a fő vasútvonalak közelében felállítani. Filatéliai hírek A Magyar Posta február 15-én adta ki a Huszárok sorozatot. A sorozat hat értékből áll, 40 fillér, 60 fillér, 1,— .forint, 2,— forint, 4,— forint és a záróérték 6,— forint. A hat bélyegen különböző korok huszáregyenruháit mutatja be a tervező, Cziglényi Ádám grafikusművész. Az első értéken 17. századi végvári vitézt, ,a másodikon kuruc lovast, a harmadikon 1762- ből. Baranyay huszárt, a következőn 1809-ből Nándor hu. szártisztet, az ötödiken 1848- as Sándor huszárt, a záróértéken pedig honvéd huszártrombitást láthatunk a századfordulóról. A teljes sorozat névértéke 14,— forint. A sort itt mutatjuk be. Vas Tibor Benedek László hegedűkészítő mester 1922 óta készít hegedűket. Munkássága során negyven kiváló hegedűt készített. Kiváló hangszereit határainkon túl is jól ismerik. A szakma családi hagyománnyá vált, mivel lánya, Benedek Noémi folytatja a hetvenöt éves mester munkáját. Képünkön: a mester és a tanítvány (MTI-fotó — Balaton József felvétele — KS) Farsangolás — minden mennyiségben A farsangnak nagyon régi hagyományai vannak sok országban, így hazánkban is. Történeti adataink jóval többet árulnak el róla, mint a többi népszokásról. Ennek fő oka, hogy a farsang dolgában a katolikus és a protestáns egyházak kezdettől fogva egy véleményen voltak: a farsang az ördög ünnepe, amikor a féktelen emberi indulatok felszabadulnak, „amikor világi énekekkel, tánccal telik meg a falu és a város”. Így tehát érthető, hogy a farsangi mulatozás „veszélyed” ellen valamennyi hazad egyház megkondította á vészharangot; ez a téma bőven adott teret — írásban és prédikációkban egyaránt — papoknak, egyházi íróknak évszázadokon át. „ükkor isznak az emberek...” Régóta találunk írásos utalásokat az egyházak által oly sűrűn elítélt maskarákra, „álarcos alakoskodásokra”. Szokásban vdlt tréfás párviadalokat rendezni a városokban. Egy ilyenre utal az ismert Magyar Simplicissimus is a XVII. századból : „Húshagyó kedd éjszakáján a mészároslegények egyebek közt különös tréfákat szoktak csinálni. Kötelet húznak a vendéglőstől a másik oldalon fekvő őrházig, amelynek közepére egy fonallal jól összekötözött libát .akasztanak a lábánál fogva. A legények nyeregtelen lovon futtatnak el a kötél alatt, s igyekszenek elkapni a liba nyakát. A kapkodás és nyargálás mindaddig tart, amíg valamelyiküknek nem sikerül a lúd fejét leszakítania. Ez aztán hirtelen el vágtat vele és jól elrejti. A többiek meg űzőbe veszik és igyekeznek tőle elragadni. Az, aki a fejet elvitte, egy évig főlegény és a mesterségbeliek között különös kiváltságokat élvez.” Ugyancsak ebből a történelmi forrásból tudjuk, hogy „egyéb tréfák között a párviadalt is megengedik a nőtlen legényeknek és akármelyik kérkedő kihívhatja a másikat egy szál kopjára vagy lándzsatörésre, a következő módon. A dolgot egy forint lefizetésével a városbírónál kell bejelenteni. Ha ez megtörtént, a bíró kötelezi őket, hogy egymással ne kötekedjenek, se meg ne hátráljanak húshagyóig, amikorára a lándzsatörés határnapja ki van tűzve. A kijelölt ideig mindegyik elláthatja magát vérttel, páncéllal, jó lóval. A kopj át vagy lándzsát — persze, vashegy nélkül — a felsőbbség adja, egyforma hosszúságban és csalafintaság kizárásával. Amikor odanyújtották nekik a kop- ját, két oldalról, megfelelő irányban egymásnak rohannak. Nyereg nincs a lovon. Aki a másikat a lóról lelöki, az győz. Gyakori eset, hogy jókora husáng is van náluk, s az, aki ellenfelét földre derítette, leugrik lováról és a másikat alaposan végigveri. Bizony megtörténik, hogy némelykor a kihívó kapja a legtöbb ütést és hozzá a csúfságot...” „Ezt a ronda játékot láttam” Farsangkor szokásban volt a halottas tánc vagy játék is. A már említett Magyar Simplicissimus szerzőjéé a s zó : „Más alkalommal egy magyar városban láttam egy temetés alkalmából különös táncot. Egy ember lefeküdt a szoba közepére, kezét, lábát elnyújtotta, arcát zsebkendővel betakarta, teljesen mozdulatlan. Erre megrendelték a muzsikusnál, fújja csak a dudán a halottas táncot. Mihelyt rákezdték, körüljárta néhány férfi és nő énekelve, félig pedig siránkozva a fekvő fickót, összetették a kezét a mellén, ösz- szekötötték a láfbát, hol a hasára, hol pedig a hátára fordították, s mindenféle játékot űztek vele. Nagyon utálatos látvány volt, mert a legény meg sem rezdült, hanem megmeredten állt, úgy, ahogy a többi ék a tagjait igazították.” E különös szokásról mások is megemlékeztek. A források szerint ilyesfajta halottas játékot többfelé még a legutóbbi időkben is rögtönöztek. Morvay Péter 1951- ben megjelent tanulmányában megjegyzi, hogy az ilyen farsangi lakodalmas játék szövegét nemigen publikálták még, azon egyszerű okból, hogy nem tűr nyomdafestéket. Ő maga a Békés megyei Körösnagyharsányban gyűjtött a 76 esztendős Bitó Gergelytől egy ilyen terne- téses játékot, amelyet farsangkor, lakodalom alkalmából szokták előadni. A törvénykezés után a főhőst „akkurátusán” felakasztották, azután kivitték a konyhába, lefektették a ravatalra. A násznép felöltözött papnak, a halott feleségének, családjának, kántornak. A pap kezében egy nagy tőzeg gané helyettesítette a bibliát. Következett a rendkívül hosszú sirató, amelynek változatait különösen Hajdú- Bihar megyében még mindenfelé fel lehet jegyezni. Egyes mitológiai utalások egyébként a diákok szerzőségére utalnak. ü farsang és a böjt küzdelme A leírásokban a magyar farsangolás dómonikus vonásai is általában kevésbé kerülnek előtérbe; bár például Temesvári Pelbárt (katolikus egyházi hitszónok) a XV. században meglehetősen sokat emlegette a farsangi ördögöket, démonokat... Nem véletlen, hogy ő és mások is gyakran nevezik a farsangot az ördög ünnepének. A Dunántúl mai hiedelmei között is szerepel a húshagyőkeddi boszorkányjárás, de a történeti adatok e területről sem árulnak el sókat. A magyar farsangolásra vonatkozó források inkább a humoros, szatirikus mozzanatokat hangsúlyozzák és az olyasfajta démonikus, valamint erotikus mozzanatokat, amelyek például a mohácsi délszlávok busójárásában közvetlenül és leplezetlenül jutnak kifejezésre; a magyar farsangi szokásokban némileg halványabban jelentkeznek. A farsang egyébként nagyjából a XVIII. század minden társadalmi osztályának víg ünnepe volt: a királyi udvar, a nemesség, város és falu farsangolásáról, a céhek furcsa farsangi szokásairól egyaránt ^maradtak ránk adatok, feljegyzések. Különösen a diákság vette ki részét a mulatozásból: a XVI. század elején a budai diákok például farsangi játékokat adtak elő, sőt szatírákat is készítettek a farsangra. Vannak olyan jellegzetes farsangolási mozzanatok is, amelyekről adataink nincsenek. így például nem történik említés az évszakok allegorikus farsangi küzdelméről. Pedig a tél és nyár küzdelmét színre vivő farsangi játékokat a környező népek és a velünk egy évezreden át egy állam keretei közt élt népcsoportok zöme ismeri. Ehelyett nálunk inkább a farsang és a böjt tréfás küzdelméről történik említés. Bő hagyományai vannak tehát népünk körében a mulatozás, a vigasság, a bálok több hétig tartó időszakának, a farsangnak. <uj)
