Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-26 / 49. szám
1978. február 26-, vasárnap o dHEEE} Csoór István: Csak a mese ige íz... Ruzicskay György: Elindulás Jéka Egy regény, amelyről sokat beszélnek A motoros az állami gazdaság italboltjánál vette fel a magános embert. Ott ült kint a kertben. Hátra támaszkodott ,a széken és nagy falásokkal falta magába a repcetáblák felől szállingózó illatok millióit. A motoros málnát ivott. Fizetett és indult. Ugyanúgy tett a magános is. Egymás mellett megállották és néztek bele a felhőtlen égbe. A magános törte meg a pillanatnyi csendet: — Merre? A motoros a fejével mutatta az irányt. — Egyházára ... — Elvinne? Jobban megnézte a magánost. Semmi hiba rajta. Frissen borotvált, a ruhája tiszta, a tekintete nyugodt, világos. — Jöjjön... ! Együtt indultak az árnyékban pihenő Pannónia felé. Simán szelte a motor a kilométereket. A motoros a bal tenyerét a szája elé helyezte, úgy verette vissza a magánosnak szánt szavakat : — Honnan jön? — A városból... — Csak így, gyalogosan? — Így. — Minden órában jön- megy a busz... — Tudom, de... Elvezni akartam a szabadságot. Csendesített a motoros, lassított és kürtőit. Tötyögő libák sétáltak át az úton, nyugodt kényelemmel, zöld fűvel megtömött beggyel. — Hol dolgozott? Csend. Csak a motor búgott egyenletes ütemben, a fák pedig suttyanó hanggal szelték a felkavart levegőt. — Azt kérdeztem, hogy hol dolgozott? Közelebb hajolt a motoroshoz, szinte a nyaka tövének mondta a szót: — A börtönben ... Látta, hogy a vezetőnek megrendült ,a válla. Várta, hogy leveszi a gázt, az út mellé kanyarodik és majd szól. Leszállni, cimbora! De nem, még jobban ráhúzta a bajuszt, s félrefordított nyakkal szólt hátra: — Mennyit ült? — öt évet... — Hühü... ! Arra gondolt a motoros, hogy még legalább nyolc kilométer a község. De arra is gondolt, hogy ha már bevágta a fejszét, menjen utána a nyele is. — Magántulajdon elleni vétség ? — Nem. — Garázdaság? — Nem. Jámbor ember vagyok én ... — Sikkasztás? — Sohasem ültem kassza mellett... — Csalás? — Nem vagyok én olyan fifikás... — Nemi erőszak? — Máma kap az ember annyit, amennyit csak akar, erőszak nélkül is ... A motoros • izzadni kéz-, dett. Még egy lehetőség van hátra, de azt talán meg se kellene kérdezni. Mindegy. — ölt? — Igen. — Kit? Szinte kiáltotta. Meghallották az út szélén kukucskáló ürgék és a búzatáblák között bújkáló fácánok is. — Egy beszari motorost... — Kit? — Egy motorkerékpárost, egy Pannóniával járó motorost, egy nyím-nyám alakot ... Az úton végignézett a Pannóniás. Egy teremtő lelket sem látott. Még az ürgék is eltűntek, elbújtak a fácánok is, a libák is az itatóhoz vonultak. A határban nem kapált senki, nem kaszált egy árva lélek sem. Ügy nézett ki, mintha mindenki elment volna nyaralni. Nem kérdezett semmit a motoros, ám a magános most már kérdés nélkül is mondta. Bele a fülébe, ,a bukósisak szellőző nyílásába. — Stoppoltam. Egyből felvett a jótétlélek ... Nem is volt semmi hiba. Így beszélgettünk, mint most magával. Időről, a benzinről, mert felment az ára, az akácvirágról, még a dongókról is, milyen szorgalmas népség, gyűjtik a mézet, a tulaj meg szépen elveszi a tálat előlük ... A motoros ráhajolt a benzintankra, ráhúzta a bajuszt, nyögött, búgott, mint a tap- lós fülű táltos ugrott neki az útnak és száguldott a fasor mögött előbukkanó torony irányába. — Megfojtotta? — Á, dehogy. Sokkal finomabb lélek vagyok annál ... Szorítani valakinek a nyakát és nézni, hogy lök- dösi a nyelvét! Nézni, hogy kékül, zöldül és a végén felakad a szeme! Mennyi idő kell ahhoz? Több perc ... Iszonyatos hosszú idő ... ! — Hát, hogy? — Bicskával... A motorosban meghűlt a vér és egyből kihúzta magát, mert a magánosnak a mutatóujja a harmadik oldalbordája közét döfködte. — Ide böktem a bökőt... Ilyen helyen könnyen járja a cingárnál, de a hájasnál is... A motorosnak reszketni kezdett a bélé, tarkóját erősen nyomta a vér, a szíve is elkezdte a kalimpálást, hol vert, hol kihagyott. A' levegő is ki-kimaradt, szinte csak tátogni tudott tőle. Ilyen tátogás közben kérdezte a magánost: — S miért szúrta le? — Itt, a következő kanyarban le akart tenni... Repült a motor. Még a kanyarban sem csökkentette a gázt. — Itt? — Pontosan ezen a szent helyen... Túljutottak a vészes területen, s következett a másik kanyar. — A motorossal mit csinált? — Begurítottam az árokba. A motorral meg behajtottam, darabokra szedtem és úgy értékesítettem ... Sajnos, nem mindent. A hátsó kerék még megvan ... Avval buktam le, amikor a piacon árulni kezdtem. Még jobban ráhúzta a bajuszt. Nekihasalt a motornak, a szembejövő szélnek. Kínjában ordítani szeretett Volna. Érezte a kés szúrását, hallotta, amint recseg a vászon, látta magát, amint gurul le az árok rézsűjén és azt is látta, amint a kínnal megszerzett Pannóniát ott kaskázza a magános a tejfölösasszonyok sorában. Csak akkor engedett fel egy kicsit, amikor a község jelzőtábláját meglátta és akkor, amikor a templom előtt az idegent letette. Nyújtogatta, egyengette magát a magános ember. Mosolygott és nyújtotta a kezét, azt a kezét, amelyikkel a bicskát is fogta és amelyikkel szúrt... — Köszönöm a fuvart... Maga keményebb ember ... Tudja, én mindig stoppal járok haza ... Nem szeretek némán ülni a saroglyábán, így szoktam elszórakoztatni magamat és az illető motorost ... Tudja, az egészből csak a mese igaz ... Jó értelemben vett bestseller született. Paraszti Rozsdatemető. Nem is épp ma, hanem 1976-ban. Mégiscsak most szólunk róla, most amikor már Kovács András vezetésével filmezése is folyamatban van. Gáli István a Ménesgazda című regényéről van szó, amely megtévesztően idillikus képpel kezdődik. Busó Jani, a főhős virágokat ültet, de nem a kertészkedés öröméért, hanem afféle pót- cselekvés módján. Idillikus kép és mégis már itt megcsapja az olvasót a regény sűrű, borzongató atmoszférája. Átültetik a növényt; vajon megköt-e majd? Ez a kertész kérdése. A „kiemelt káder”, Busó beilleszkedik-e majd új környezetébe — ez az író kérdése. Ki is hát Busó János? Zsellér, vöröskatonaivadék. A helyszín: Mohács környéke, Mohor, Délvidék. Az idő: az ötvenes évek, a személyi kultusz időszaka. A társadalom alaptörvénye: az egyre éleződő osztályharc. Busó egy rövid pártiskola , alig megemésztett tudásanyagával a fejében vezetőként kerül egy sajátságos környezetbe. Lóhoz kitűnően értő horthysta tisztek méntelepén kell dolgoznia. Róluk tanult a pártiskolán. Róluk tanulta azt, hogy az ellenséget ütni kell. Most szemtől szemben áll az ellenséggel, sőt vele kell élnie. Az ellenség azonban, mint minden más fogalom, nem vegytisztán jelentkezik. Egyénenként különböző az arc, a magatartás. Van lakájlelkű tiszt, van ravasz- kodó, van szakmailag fölényeskedő és van nyílt sisakkal támadó. E legutóbbit tisztelettel nézi Busó. Kialakulnak a frontok. Ezek ellenségek — nyilván vannak barátok is. Persze, de Busó hátországa sem egységes. Ott áll az ultrabalos Schobert, aki robbantani kívánja az egész méntelepet, mint horthysta tisztek rezervátumát. Másfajta az okos, alkalmazkodni tudó fivér, Busó Mátyás tsz-el- nök. Belső ellenérzésekkel küzdve hajtja végre az utasításokat, de rendre megteszi, amit kívánnak tőle. Megint más típus Máthé bácsi, a félreállított tizenkilen- ces, aki még így is erkölcsi tartást kölcsönöz a lovakhoz nem értő, sok gonddal küzdő fiatal Busónak. S van még a hátországban valami kafkaian félelmetes vonulat. — Erről így beszél Jani bátyja: „A múltkor megkocsikáz- tattak ... azt sosem fogom elfelejteni. Másnak nem mondanám, igazából még magamnak sem merem mondani, de hallgass csak ide! — sokszor gondoltam már rá, hogy rövid pórázon tartanak minket. Mi vagyunk az előtérben az ilyen funkcik, elnökök, vezetők, de mögöttünk AZOK. A második vonal. És azoknak messze ér a kezük. És nem kötnek semmit az orrunkra. Van köztünk, aki tudja mit és miért csinál ez a második vonal, van velük kapcsolata... De én? Vagy te? Vagy Máthé? Mi mit tudunk? Semmit. Csak azt, hogy úgy kell táncolnunk ahogy fütyülnek.” Más helyütt — „Értsd meg Jani, semmit nem lehet csinálni, semmit neon kell csinálni. Kussolni kell.” Két világ néz farkasszemet Busó Jani konfliktusában. Egyfelől a ménekkel kitűnően értő tisztek, másfelől a lelkes buzgalommal, de naivan, szakértelem hí-. ján dolgozó Busó és más busók, akik nemcsak felismert ellenségeiktől, hanem olykor vezetőiktől, feletteseiktől s azoknak a második vonalban meghúzódó feletteseitől is okkal tartanak. A második vonal az államvédelem. Hosszú keze elér a méntelepig, melyet Busó a f ennt írt módon megpróbál vezetni s mivel emberek, sőt az ügyért lelkesedni nem tudó emberek nélkül ez lehetetlen, egyre messzebb megy el vélt és valódi elvbarátaival szemben az ^övéiért”, „embereiért” vívott harcban. A tisztek azonban ellenkező előjelű metamorfózison mennek át, amint éleződik az osztályharc, kilépnek védekező, vagy várakozó tartásukból s az államvédelemtől való félelmük miatt és ennek ellenére támadásba lendülnek át, megölik Busót. Gáli István e regényt úgy írta meg, hogy minden külsődleges, öncélú formai bravúrt került. A cselekményvezetés pontosan követhető, nincsenek tér- és korbontások, egymásra való kopí- rózások. Nyelvi jellemző ereje igen meggyőző. Ezt kritikusai — pedig voltak jócskán — (kivéve Hajdú Ráfis Gábort, Kritika 1977. 2. sz.) ki is emelték. A tömör szerkesztési mód, a két tábor szűkszavú Jellemzésének igénye alárendelt szerepet juttat Busó Jani magánjellegű kapcsolatai ábrázolásának. Halvány vázlat maradt a szerelmi vonal s csupán következtethetünk Jani anyja iránti érzéseire. Minden megjegyzések mellett kijelenthető, hogy a Ménesgazda a mai magyar irodalom nagy nyeresége. A kötet közel két éve meglepetésszámba ment. Nagy sajtóvisszhangja volt. Erdődy Edit a Jelenkor 1977. 2. számában azt a jóslatot is megkockáztatta, hogy filmre fogják vinni. Nem tévedett. A Ménesgazdát moziban is láthatjuk majd. Ügy érezzük, e film készítése még most is aktualitást ad a recenziónak. (Szépirodalmi) Szabad Olga Ruzicskay György: A hős D. Szabó Lajos: Esős ég Még hallgatok egy zenét, színek szaladnak szemeimhez ... Benned vegyi anyagok hűlnek-ülepednek és nem ér Hozzád egy lehelletnyije sem az élő-mindenségnek. Oly nyomorultan érzem magam, mert Te valahol kiterítve fekszel elzárva a csillagoktól, üvegfalak közé kényszerítve, napoktól-éjjektől távolodsz ... László, vágd az éghez botod, kiálts, káromkodj, légy egyszer, csak egyszer gonosz és rázd le magadról holt-bilincseidet, zúzd szét ezt az esős-gyászos eget! Istenem, miért is nem lehet? Miért, miért is nem teheted? Zöld Angyal vers ölébe, elvisz mint egy gyereket... Es szól: „ez már a záporoké, a csillagoké, a Zöld Angyalé’’! Miskolczi Ottó versei: Vendégvárás Tavaszi eső esik — csörgedez Üres és csendes most a ház-eresz A régi lakók csak visszanéztek * Máshol raktak költeni fészket Villásfarkú füsti-fecske Torkodat verébraj csípte veresre Szétdúlt munkád — otthonod — fészked — ők is elhagyták és kivertek téged Csak nekem hiányzol füsti-fecskepár Üres házam vendégségedre vár Civilizáció Nő a salakhegy lazul ölelésed Elet csattog az okos gép és oktalan állat a lélek
