Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-24 / 47. szám

1978. február 24., péntek Morzsák áruvizsgálat Üvegedény a konyhában és az asztalon Az ifjú hölgy, talpig di­vatban, elegánsan vonul vé­gig a város főutcáján. Rövid szárú, tűsarkú csizmácskájá- ban ingerülten kerülgeti a sarat, a víztócsákat. A kira­katokra ügyet sem vet — vá­sárolni ő a fővárosban szo­kott, ott is a belvárosi üzle­teket keresi fel. Hirtelen — hála a tűsarkoknak — megbi­csaklik a lába, de sikerül visszaszereznie egyensúlyát. Táskájából viszont valahogy kirepül egy kétforintos. Ő utánanéz, cseppet sem ele­gánsan vállat von, és to­vábblép. Csak nem hajol le a sáros utcán két forintért?! * * * Anna néni nyugdíjas, de pontosabban jár be a mun­kahelyre — ahol pár száz forinttal kiegészíti nyugdí­ját —, mint a fiatalok. Tesz- vesz szorgalmasan, igyekszik hasznot hajtani. Közben zsörtölődik, panaszkodik, mintha teher lenne már szá­mára az emberek közt for­golódni. Igaz, a lábai nehe­zen bírják a strapát, a szí­ve sem a legjobb. De alig várja, hogy apró szívessége­ket tehessen; és boldogan nyugtázza a sietve odavetett köszönömöket. Ebéd után le­telik a műszakja, de ő még marad. „Hová siessek, otthon egyedül vagyok ” — vála­szolná, ha valaki egyszer le­ülne mellé- De nincs idő. Tényleg idő nincs?... . T. I. A háziasszonyok többsége ma is kissé tartózkodó az üvegedényekkel szemben, tapasztalataik ugyanis arra mutatnak, hogy az üveg könnyen törik, és nem bír­ja a meleget. Valóban, ha a közönséges üveget körülbe­lül 70 Celsius-fok hőmérsék­let-különbség éri, elreped. A háztartási hőálló üveg­edényeket azonban más anyagokból és más techno­lógiával gyártják, ezért el­lenállóbak a hirtelen hő­mérséklet-változásokkal szemben, s jobban tűrik a koccanásokat is. Hátrányuk a hagyományos edényekkel szemben, hogy a hőenergiát rosszabbul hasznosítják; 'fü­leik átforrósodnak (nem hő­szigeteltek) ; „megfoghatat­lanul” kis méretűek; végül használatuk nagyobb gon­dosságot igényel. Ám előnyeik sem elha- ' nyagolhatók : az edény, amellett, hogy főzésre, sü­tésre szolgál, különösen gusztusos tálalásra ad mó­dot; a fedeles edényekben remekül lehet a kész ételt hűtőszekrényben tároln i ; végül főzés közben is figye­lemmel lehet kísérni az ételt, anélkül, hogy a fedőt emelgetni kellene. A Nagyító februári szá­mában jelent meg a hőálló háztartási üvegedények ösz- szehasonlító minőségvizsgá­lata, azaz tesztje. Volt mit összehasonlítani, hiszen a választékban a hazai termé­kek mellett több importált gyártmány is fellelhető. A minősítéshez megvizs­gálták az üveg minőségét (például azt, hogy vannak- e benne idegen anyagú zár­ványok), a felületek minősé­gét (vannak-e rajta gyűrő­dések stb.), az üveg színét (a színezetlen típusoknak teljesen átlátszónak kell lenniük), s a két legfonto­sabbat: az ütésállóságot és a hőlökésállóságot. Ez utób­bit úgy végezték, hogy a fel­hevített edényt 20 Celsius- fokos vízbe mártották. Az átlátszó üvegből ké­szült hazai, szovjet és Job- ling márkájú angol edé­nyek „jó” minősítést kap­tak (úgyszintén a Jobling opál edények is), a cseh­szlovák Simax márkájúak pedig „közepest”. A szovjet edények hőlökésállósága ki­magasló, 320 Celsius-fokot bírnak ki, s ezek ütésálló­sága a legjobb. A szovjet és csehszlovák edények egyébként olcsóbbak, mint akár a hazai, akár az angol termékek. (Rimai) II Göncölszekér rúdja majdnem érte a Földet Abban az évben született, 1878-ban, amikor Molnár Ferenc író, újságíró, Berze- viczy Gizella kommunista pedagógus, író, Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok, Czabán Samu kom­munista pedagógus, László Jenő kommunista mártír, Stromfeld Aurél, a Tanács- köztársaság kimagasló kato­nai vezetője, Upton Sinclair amerikai realista író, Krúdy Gyula író, Reinitz Béla ze­neszerző, akiknek nevét ta­lán örökre megőrzi a tör­ténelem. Ilyen híres embe­rek között aligha jegyzik meg Kovács Gergely nevét, aki azért mégis csak híres, szűkebb hazájában Sárréten. Jó erőben megünnepelhette 100. születésnapját. Ez ke­vés embernek adatik meg. Talán a sors igazságtevése, hírnév helyett ezzel kárpó­tolta Kovács Gergelyt. * * * Világrajöttét is csak az anyakönyvvezető jegyezte fel, szépen cirkalmazott be­tűkkel. Negyedik gyerekként érkezett a Kovács családba. Most egyedül maradt, egyik unokájánál húzódik meg Füzesgyarmaton, a község legszélén. Pirospozsgás az arca, hófehér a haja, a bajsza. Ül a széken a tűz­hely mellett. Az arcán nem igen hagyott mély nyomo­kat az elröppent évszázad. A tanácselnökkel kopogta­tunk be a kis házikóba. Traktor szántotta földút ve­zet, amelyen csak a bivaly­erős Gaz-kocsi képes eljut­ni. Az unoka csak egy kis­sé emeli a hangját, aránylag jól hall még a matuzsálem korú Gergely bácsi. — Tata, a tanácselnök ke­resi. Az öregember lassan fel­emelkedik a székről, és a valamikori cseléd, alázatos­ságával meghajolva kezet akar csókolni. A tanácsel­nök alig tudja kiszabadíta­ni a kezét és megcsókolja Gergely bácsi arcát, ame­lyen könny csorog végig. Hogyne lenne meghatott, amikor hosszú élete során sokáig csak a bot, meg a megaláztatás volt osztályré­sze. Most meg a község ve­zetője jön el hozzá. Mellé­telepedünk, beszélgetünk. — Hány osztályt végzett, Gergely bácsi? / — Kimaradtam a harma­dikból, meghalt az apám. Abban az osztályban Papp Lajos volt a kántortanító, ő elébe jártam. Aztán megen­gedték, hogy elszegődjem cselédnek. Legyen kenyér­kereső a családban. Hajtot­tam a lovat, vizet hordtam az aratóknak, csecses kor­sóban, csak később jött di­vatba a csobán. — • Mikor nősült ? — 1901-ben. Nagy Gy. Esztert vettem el. Ott lak­tunk nem messze egymás­tól. Legelő volt körös-körül, ott hajkurászta mindennap a libákat. Szemrevaló lány volt — érzékenyediik el is­mét. — Novemberben volt az esküvő. Akkor én már első béres voltam a Hagy- mássy gróféknál, 75 forint volt az esztendőbeli bérem. Nem sokkal később Csárda- kertben vettem egy kis nádfedeles házat, nem volt a telken semmi más, min­den évben toldozgattam hozzá hol ezt, hol azt. — Mikor volt a legboldo­gabb? — Akkor voltam én a leg­boldogabb, amikor a ma­gunkéban ülhettem otthon a feleségemmel. Aztán elmen­tem a világháborúba. El­múlt a boldogság. Otthon maradt a feleségem három gyerekkel. Két év múlva jöttem haza. Nagy nap a mai, pezsgőt tölt az unoka. — Fogja tata, a maga egészségére iszunk. Tétova mozdulat, a gyön­gyöző ital felé. Gyengén lát már. — Életemben egyszer sem rúgtam be, most már nem is akarok — nevet. Világéletében daloló em­ber volt, 13 évig tagja a községi dalárdának. Szép a hangja még mindig. — Mi volt a kedvenc nó­tája? Sokat gondolkozik rajta. — Daru madár útra ké­szül, búcsúzik a fészkétől — kezdi halkan. Nincs senki körülötte. Megszűnt számára a világ, magának énekel, vagy talán a régen meghalt feleségnek. Ki tudja? — Majd ha én is útra ke­lek, .. Nem jár arra a ma­dár sem, nem hallik a nóta­szó sem odáig ... Oda me­gyek én is a feleségem mel­lé. —- Milyen asszony volt a felesége? — A feleségem? Egyem a lelkét. — Könny buggyant ki a szeme szögletéből. — Nagyon derék asszony volt. — Mit énekelt a fiatalasz- szonynak az esküvőn? — Mit daloltam ... mit daloltam — motyogja maga elé... Hogy ha téged is el­vesztenélek, keserű lenne nekem az élet. Magam is elmennék utána, dudolgatja, csak időnként mondja a szöveget. — Sok minden szépet, jót, rosszat megélt. Többet mint más halandó ember. Mit szeretne még az élettől? — Mit is? — Gondolkodik a kérdésen — Hátha az álom teljesülne. 1973. janu­ár 14-én 95 éves voltam, ál­modtam, hogy állok kint az udvaron, ragyog a Göncöl- szekér hét csillaga és a rúdja olyan alacsonyan, hogy majdnem a Földet ér­te. Amikor felébredtem, eszembe jutott az álom. Tudja mit jelent ez? Hogy még hét napig, hét hónapig vagy hét évig élek. A hét nap elment, a hét hónap is, a hét évből még kettő van hátra. Ügy gondolom, az álmok nem hazudnak és én 102 éves koromban fogok a feleségem után menni. És újból énekli a régi dalt: — Majd ha én is útra ke­lek. Béla Ottó---------------------------------------------------------------------------1----------------­O tthon helyett otthonlakók A könyvtárban új könyvek között válogatnak a gyerekek Az ember talán legembe­ribb tulajdonsága a felelős­ségérzete. Felelősséget válla­lunk munkánkért, tettein­kért, megszületett gyerme­keinkért. Lakatos Vince nemrég bemutatott tv-film- jének, a Naplementének óriási hatása bizonyítja, hogy a társadalom egészsé­ges morálja elítéli a szülők­ről nem gondoskodó fiákat, lányokat. De fordítsuk meg a szituációt: ugyanezt ta­pasztaljuk a gyermekeiket eldobó apák, anyák eseté­ben. Persze, a probléma nem mindig ilyen éles, hiszen vannak, akik nem a szülők vagy legalábbis nem mind­tót szülő, hanem a körülmé­nyek áldozatai. Mert áldo­zatok ezek a gyermekek, s a normális életből való számkivetettségüket a tár­sadalmi gondoskodás csupán enyhíteni tudja, megszüntet­ni nem. Az országban 119 nevelő- otthon van. A 35 ezer állami gondozott több, mint egy- harmada: 13 ezer gyermek él nevelőotthonban. Békés megye mintegy 1300 állami gondozottjával e szomorú statisztikában közepes helyet foglal el. A Bélmegyertől né­hány kilométerre levő bél- megyer-fáspusztai állami ne­velőotthon, amely 15 éve működik, jelenleg 72 6—10 éves szülő nélküli gyermek lakhelye. Négy alsótagozatos osztály tanul az otthontól körülbelül kétszáz méterre levő átalakított tanyai isko­lában. — Nincsenek a gyerekek túlságosan elzárva az élet­től? — kérdeztük Dávid Má­tyást, az otthon igazgatóját. — Hiszen most már az is­kolában sem érintkezhetnek „kintlakókkal”. — A zártság előny is, hát­rány is — válaszolta. — A gyerekek csaknem kivétel nélkül valamilyen családi tragédia, alkoholizmus, válás után kerültek hozzánk, emi­att idegileg sérültek. A nyu­godt, csendes környezet, a park egészséges levegője megnyugtató hatású. Érzé­kenységük később is meg­marad, ezért jó, ha hasonló körülmények között élő ta­nulótársaik vannak. A zárt­ság hátránya inkább a tár­sadalomba való későbbi be­illeszkedés során jelentke­zik. Végigmegyünk az Ybl Mik­lós tervezte egykori kastély mostani rendeltetésének megfelelően átalakított he­lyiségein. Aki egyetemi, fő­iskolai éveit kollégiumban lakta, jól ismeri a társalgók, mosdók, hálók hangulatát. Csakhogy Stt az ágyak, szé­kek nem felnőttekre, hanem kisgyerekekre méretezették. Tiszta, ' jól felszerelt épület. Még színes tévé is van. Csu­pán a központi fűtés hiány­zik, de már elkészült a terv. A falakon a gyerekek „kép­zőművészeti alkotásai” dí­szelegnek. Van betegszoba, tanterem, könyvtár. Az utób­biban az újonnan érkezett mesekönyvekből gyerekcso­port válogat. Csöndesek, zár­kózottak. Bekukkantunk a tanuló­szobákba. Az elkerített já­téksarokban apró fonott székek sorakoznak. — Ezeket ajándékba kap­tuk a kosáripari vállalattól — mondja az igazgató. — Jó a kapcsolatunk az üze­mek, vállalatok szocialista brigádjaival. Nincs gyere­künk, akit ne patronálnának. Ezeket a kapcsolatokat igyekszünk egy-egy konkrét személyhez kötni, akihez vé­dence érzelmi szállal kap­csolódhat, ugyanis a szülők csak körülbelül tíz százalé­Fotó:- Martin Gábor kukat látogatják rendszere­sen. Boldogok, . ha valaki szünidőre vagy hét végére elviszi őketl Az iskolába indulunk. Út­közben a pedagógusi tapasz­talatokról beszélgetünk. A családnélküliség a szellemi -fejlődésben is nyomot hagy, hiszen a nevelők minden igyekezetük ellenére sem tud­nak a szülőkkel egyenérté­kűen foglalkozni a legfogé­konyabb korban levő kisis­kolásokkal. Belépünk a tanterembe. Tágra nyílt szemű kisfiúk, kislányok köszönnek elnyúj­tott „Jó napot”-tal. A betű­ket éppúgy, nyelvüket ki­dugva, elmélyülten gömbö­lyítik, mint bármely iskola másodikosai. De ott van köz­tük a kis Julcsa, aki télvíz idején anyjával hazagyalo- golt Sarkadra, s ha néha jön, áhítattal csügg a cigányasz- szonyon. És majdnem mind­egyik ilyen. A korán tűnődővé vált kisgyerektekintetek mélyén valahol szentképként él egy anya vagy egy apa képe... Olthatatlàn a vágyakozásuk a sosemvolt, vagy szétdúlt családi otthon után, amely semmivel sem pótolható. Gubucz Katalin Felvilágosítottak... Rég megfakult emlékek ri- annak, „hej be szép volt” le­génykorom utolsó mozzana­taiv Látom ahogy 24 évem­mel holmi kisdiákként, meg­szeppenve ülök a fehér kö­penyes doktornő előtt. Vá­rom, mi kerül házasságom batyujába útravalóul, és mi­re futja a hamuban sült po­gácsából. A házasság előtti tanácsadón arámban is ha­sonló érzések dúlhattak, s a kérdésre, hogy hány gyereket tervezünk házasságunk terv­időszakára, némi pirulással, de rögvest rávágta: hetet. A doktornő gyerekbögré- nyire nyílt szemmel korholt is, hogy ily komoly dolgokról fűzve a szót nincs helye tré­fálkozásnak. Az akkor még csak menyasszonynak titulált hölgy — azóta feleségemként tisztelhetem — egyre csak bizonygatta: hét pulya hiány­zik neki, alább nem is adja. ♦ Megmagyarázták, hogy nem a vágyakról, hanem meg­fontolt felnőttként, a tervek­ről kell nyilatkozni. Való igaz, pártoltam át a doktor­nőhöz, meglett emberként vegyük csak házasságunk le­hetőségeit: a gyereknek ágy, vagyis ágyak kellenek. Egye­nesági a következtetés, az ágyaknak hely, azaz lakás kell. Ez számított az első bökkenőnek, hiszen a lakást nem mi tervezzük. Nekünk tervezik. Csak akkor lesz, ha az építőipar megépíti, ha a társadalmi bizottság a csalá­dot elfogadja, s ha a számí­tógép kidobja a lapunkat. Ha, ha... Maradva a tervezés ko­moly körülményeinél, ha már az embernek ugyebár gyermekei születnek, írott és évezredes hagyományaink Íratlan törvényei szerint az apróságokat illik eltartani. Mondjuk fizetésből. Am a „borítékot” nem én, hanem a főnökeim, meg pontosab­ban a főhatóság, illetve a minisztérium, stb. tervezi. A tervek országosak, lehet te­hát, hogy én és a feleségem többet kapunk, mint az át­lag. Az is lehet, hogy keve­sebbet. Lehet, lehet... A komoly és megfontolt tervezéshez már csak kímé­letességből nem soroltam a gyermekruha-ellátást és a bölcsődei helyzet szintén el­engedhetetlen hiányát. Az érvek így is ültek. Csakhogy az asztalon feküdt a tanács­adói könyv, rejtette rubriká­ját: hány gyermeket tervez a házaspár? Vágyak nem szerepelhettek, a tervezésnél csődöt mondtunk, így hát a doktornő beírt három gyer­meket. Mondván: a család­ideál!. .. Azóta is furdal a lelkiis­meret, hiszen az én rubri­kámból kiemelik majd a há­rom gyermeket, pedig vá­gyainkban hetet szeretnénk. Bárhogy is nézem, végered­ményben becsaptuk a tanács­adó szolgálatot és végső so­ron az Egészségügyi Minisz­térium összesítő osztályát és a statisztikai hivatalt is. Ha véletlenül is eltorzítottuk a jövő valóságos, pontosabban kiszámíthatóan valóságos képét. (Es még vajon raj­tunk kívül hányán torzítják el?...) ♦ Nemrégiben egy orvos há­zaspár esküdött egymásnak örök hűséget. Mielőtt ki­mondták volna a boldogító igent, az orvosok útja az orvoshoz vezetett. Megjelen­tek a házasság előtti tanács­adó színe előtt. Nem akaram szaporítani a szót, minden­esetre a 11 nap híján 35 éves szakföorvos és menyasszo­nya, a 31 éves orvos — hát hogy is írjam? — végighall­gatta a házaséletre vonatko­zó tanácsokat. A történetnek csak vélet­len pikantériája, hogy aznap éppen egy fiatal védőnő okí­totta a házasulandókat... Martin Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents