Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-10 / 8. szám
1978. Január 10., kedd NÉPÚJSÁG TELEX MOSZKVA Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke szívélyes és testvéri jókívánságait tolmácsolta a 65. életévét betöltő Gustáv Husáknak, a CSKP Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége ez alkalomból az Októberi Forradalom érdemrenddel tüntette ki Gustáv Husákot. • • • A Progressz szovjet könyvkiadó gondozásában új könyvet adtak ki „Helsinkitől Belgrádig — a Szovjetunió és az összeurópai értekezlet záróokmányának végrehajtása — dokumentumok és tényanyagok” címmel. □ ÜJ-DELHI Indira Gandhi, volt indiai miniszterelnököt egy vizsgálóbizottság elé idézték a kormányzata alatt elkövetett visszaélések ügyében. Képünkön: a volt miniszterelnök távozik a kihallgatásról (Telefotó — AP — MTI — KS) (Képtávírónkon érkezett) □ BELGRAD Milos Minies, a jugoszláv kormány alelnöke, külügyminiszter, hétfőn hivatalos látogatásra Stockholmba utazott. Svéd kollégájával, Karin Sóderrel a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről és időszerű nemzetközi kérdésekről folytat tárgyalásokat. □ KAIRO Hétfőn Egyiptomba érkezett Mohamed Reza Pahlavi iráni sah, aki nem sokkal érkezése után megkezdte tárgyalásait Anvar Szadat elnökkel. Az egyiptomi—iráni tárgyalásokkal — a dél-egyiptomi Asszuánban — folytatódott az az intenzív eszmecsere, amelyet Egyiptom különböző országokkal folytat kezdeményezésének támogatása érdekében. □ VIENTIANE Vietnam, Laosz és Thaiföld részvételével megalakult az új, ideiglenes Me- kong-bizottság. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat a három ország képviselői Vi- entianeban írták alá. Az új bizottság felállítására azért volt szükség, mert Kambodzsa vonakodott részt venni a korábbi bizottság munkájában. □ WASHINGTON Cyrus Vance amerikai külügyminiszter tíz napig tartó, kilenc országot érintő körútjáról, amelynek során Budapestre is ellátogatott, hogy visszaadja Szent István koronáját és a koronázási ékszereket, visszaérkezett Washingtonba. Útban hazafelé rövid időre megállt Dublinban, ahol Michael O’Kennedy ír külügyminiszter tájékoztatta őt országa jelenlegi helyzetéről. Megkezdődött a LEMP konferenciája Barabás János, az MTI tudósítója jelenti: A Lengyel Egyesült Munkáspárt második országos értekezlete hétfőn reggel megkezdte munkáját. A varsói Kultúra és Tudomány Palotájának kongresz- szusi termében a 2,7 milliós párttagság küldöttei és a meghívott vendégek — a szövetséges pártok vezetői, a szakszervezetek, ifjúsági és társadalmi szervezetek, a nemzeti egységfront kiemelkedő aktivistái és a kulturális, tudományos élet vezető pártonkívüli személyiségeinek jelenlétében kezdte meg munkáját a tanácskozás. Az Internacionálé elhangzása után Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, a konferencia elnöke mondott rövid megnyitó beszédet. „Közös feladatunk — mondotta —, hogy tárgyilagosan, eredményesen és kritikusan értékeljük az ország szocialista fejlődésének a VII. pártkongresszuson elfogadott programja eddigi teljesítését és meghatározzuk a következő három év feladatait. A napirend elfogadása után Edward Gierek megkezdte a politikai bizottság referátumának ismertetését. A politikai bizottság beszámolóját „A munka minőségének és az életkörülmények javításának következetes megvalósításáról, a párt vezető szerepének további erősítéséről és a nemzet erkölcsi-politikai egységének elmélyítéséről” Edward Gierek, a LEMP KB első titkára terjesztette a pártértekezlet elé. Gierek hangsúlyozta, hogy az eltelt két évben ígéretesen megvalósultak a párt hetedik kongresszusának határozatai. A nehéz külső és belső körülmények — a tőkés piacokon jelentkezett recesszió, a cserearányromlás és az egymást követő rossz mezőgazdasági évek — ellenére jelentős eredmények születtek és dinamikusan fejlődött az ország. A referátum több javaslatot tett az életszínvonal további javítására. A lakosság ellátásáról szólva a beszámoló hangsúlyozta, hogy a fő cél » hiányok megszüntetése a legfontosabb közszükségleti cikkekben. A referátum állást foglalt a 9. plénumnak a beruházásokra vonatkozó határozata mellett, amely előirányozta a beruházások önköltségének csökkentését, a beruházások növekedési ütemének visszafogását és az eszközök összpontosítását a kiemelt területekre — az élelmiszer-gazdaságra, a fogyasztási és exportcikkek termelésére és a lakásépítésre. Igen jelentős összegeket szán az állam a mezőgazdaság fejlesztésére. Tájékoztató a Chilei KISZ KB üléséről Ernesto Ottona és Raul Oliva, a Chilei KISZ KB titkárai sajtótájékoztatót tartottak a Hotel Ifjúságban (MTI-fotó, Friedmann Endre felvétele — Telefotó — KS) Nemrégiben hazánkban tartotta ülését a Chilei Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. Az ülésről hétfőn a Hotel Ifjúság székházában Rodrigo Rojas, a Chilei Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, Ernesto Ottone és Raul Oliva, a KISZ KB titkárai, Solidad Benavente, a KISZ KB tájékoztatási felelőse tartott sajtótájékoztatót. A tájékoztatón részt vett Tomas Solis, a Chilei Kommunista Párt magyarországi képviselője. Mint elmondták, az ülés mélyrehatóan elemezte a chilei ifjúság életét, harcát a demokrácia és a szabadság újjászületéséért, a fasiszta junta uralmának megdöntéséért. A diktatúra válsága mind jobban elmélyül, a dolgozók egyre erőteljesebben követelik jogaik tiszteletben tartását.. A junta politikája ezer és ezer embertől tagadja meg a munkához, a tanuláshoz, a sporthoz, a szórakozáshoz való jogot — szögezte le a beszámoló. A munkanélküliek nagy százalékát a fiatalok teszik ki. Nem jobb a tanulóifjúság helyzete sem; az egyetemekről, középiskolákról a diákok tömegeit távolították el. Romlott az oktatás minősége. A Pinochet-rezsim meg akarja semmisíteni az ország kulturális értékeit, s mindennél jobban beszél maga a tény: 1970-ben még 1370 könyvet adtak ki, 1975-ben pedig már csak 618-at, s a példányszám is jelentősen csökkent. A fasizmus uralma azonban nem tudja megtörni a chilei ifjúságot, amely a puccs első percétől kezdve hűen, egységesen kiállt a hazafias és demokratikus hagyományok mellett. A legnagyobb hazafias kötelesség:, hozzájárulni a diktatúra megdöntéséhez — állapítja meg a beszámoló. Pinochet hatalomra jutása óta 32 'ezer embert gyilkoltak meg, 24 ezer az özvegyek száma, s 76 ezer gyermek maradt árván. Zsúfoltak a koncentrációs táborok, 2500 eltűntet tartanak számon, s egymillió chilei él száműzetésben. A Centropress hétfő esti kommentárja Új genfi nyitány A „konferenciák városában”, Genfben megkezdődik a SALT-tárgyalások újabb fordulója. Genfben — és esetenként más városokban is — egy időben számos tanácskozás folyik. Mégis megállapítható, hogy a világsajtó egyiknek sem tulajdonít olyan jelentőséget, mint a szovjet—amerikai SÁLT-tár- gyalásoknak. E tanácskozásokat nem véletlenül folytatja éppen a két kiemelkedően legnagyobb nukleáris arzenállal rendelkező hatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok. A téma ugyanis a tömegpusztító fegyverek korlátozása (a SALT maga „a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló tárgyalások” kifejezés angol nyelvű rövidítése). A tárgyalások történetének kiemelkedő dátuma 1972 tavasza. A két nagyhatalom ekkor állapodott meg Moszkvában a tömegpusztító fegyverek számbeli korlátozásáról. Az élet azonban megy tovább, a tudomány szüntelenül fejlődik. így nem meglepő, ha hamarosan világossá vált, hogy a moszkvai megállapodás már nem felel meg a gyorsan változó körülmények minden követelményének. A legérzékletesebb példa erre az, hogy 1972 után megszülettek az úgynevezett „fürtös rakéták”. Ezek lényege, hogy egy hordozó segítségével — különböző célpontokra beirányított — több nuldeáris robbanófej lőhető ki. Ez a haditechnikai fejlemény önmagában is új megállapodást tett szükségessé. A nemzetközi enyhülés — és ezen belül a szovjet— amerikai viszony alakulása — lehetővé is tette az új tanácskozást, amelyre 1974 novemberében Vlagyivosztokban került sor. Az új egyezmény már nemcsak mennyiségi, hanem minőségi szempontokat is figyelembe vett és az új fejlemények fényében szabott korlátokat. A Fehér Házban történt őrségváltás után Washington új magatartása éppen a kulcsfontosságú vlagyivoszto- ki elveket vonta kétségbe. Ez volt az oka annak, hogy egy ideig aggasztóan megtorpantak, sőt szüneteltek a SALT-tárgyalások. A tét nagysága és a nemzetközi realitások ereje azonban megfontolásra késztette az amerikai vezetést és — mint Paul Warnke, a Genfben tárgyaló amerikai delegáció vezetője most hangoztatta — „Az elmúlt negyedévben lényeges haladás mutatkozott és a jelenlegi ütem tartása esetén véglegesen kialakulhat az új megállapodás.” A „jelenlegi ütem tartásához” konstruktív megközelítésre van szükség. Az idő eddig is bebizonyította, hogy szovjet részről ez a feltétel eleve adott. Harmat Endre Ma: Melánia napja A Nap kél 7.30 — nyugszik 16.13 órakor A Hold kél 8.01 — nyugszik 18.16 órakor ÉVFORDULÓ Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1883. január 10-én született és 1945-ben halt meg Alek- szej Tolsztoj szovjet-orosz író, a szovjet irodalom egyik kiemelkedő egyénisége. Még az emigrációban kezdett dolgozni az Októberi Forradalom Oroszországát bemutató nagyszabású regénytrilógián, a Golgotán. A mű három kötetben, (A nővérek, 1918; Ezerkilencszáz- tizennyolc, 1928; Borús reggel, 1941) az orosz nép sorsát mutatja meg a forradalom és a polgárháború éveiben, az értelmiség útkeresését ábrázolva a forradalom igazságának felismeréséig. — ÜZEMBÖVÍTÉS A TEJÜZEMBEN. Befejezéshez közeledik a Sárréti Tejüzem bővítése. Az új üzemcsarnok és a hozzá tartozó szociális létesítmények már készen állnak. 1978. május 1-ig a régi üzemrész felújítását is befejezik az építők. — MEGHÍVÁS a nemzetközi gyermekrajz-kiállításra. A szarvasi úttörőház képzőművészeti szakkörének két tagja: Farkas Mária és Kurucz Klára, a szarvasi Vak Boty- tyán úttörőcsapat úttörője, névre szóló meghívást kapott Indiába, az idei nemzetközi gyermekrajz-kiállításra. Az úttörők előző évi munkájuk és a nemzetközi kiállításra küldött képeik alapján nyertek meghívást. — CSAKNEM KÉTMILLIÓ FORINT a köztisztaságra. Orosházán, a városi tanács az idén egymillió 950 ezer forintot fordít köztisztasági célokra, 100 ezer forinttal többet, mint tavaly. Az ösz- szeget azért növelték, mert nagyobbodott a pormentes úthálózat. — TÍZ MUNKABRIGÁD ALAKULT 1977-ben, a Békés megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Ezzel a brigádok száma 136-ra, a tagok létszáma 1750-re nőtt. — KÍNA SZEREPE a világ- politikában címmel politikai témájú beszélgetést irányít dr. Pankotai István, az MSZMP békéscsabai városi bizottságának osztályvezetője január 10-én, kedden, a mezőhegyesi művelődési házban. — NÖVEKSZIK A JUHÁLLOMÁNY. A korszerű legelőgazdálkodással egyidőben növekszik megyénkben a juhok száma. A tervek szerint 1980-ra tízezer 500-zal lesz több, mint jelenleg. így az állomány éléri a 150 ezret. — ELMARAD A TIT-ELÖ- ADÁS. Békéscsabán, a TIT- ben január 11-re hirdetett Népi építészetünk építészeti hagyományai cimű előadás az előadó, Mendele Ferenc betegsége miatt elmarad. — A KÖRÖSVIDÉKI TERMELŐSZÖVETKEZETEK 1972-ben mintegy 2900 vagon húst értékesítettek, öt év alatt a körzet mezőgazda- sági üzemei csaknem 500 vagonnal növelték hústermelésüket. — KÖZÖS IGAZGATÁS. A mezőkovácsházi járásban 3 községben: Dombegyházán, Nagykamaráson és Végegyházán szervezték meg az általános iskola és a művelődési otthon közös igazgatását. Az új szervezeti forma mindhárom községben bevált, és hasznosnak bizonyult. Párás idíf Várható időjárás ma estig: Túlnyomóan borult, erősen párás, főként hajnalban és reggel több helyen ködös idő, zúzmarával, hódarával. Mérsékelt déli, délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mínusz 5, mínusz 10, északkeleten mínusz 10, mínusz 15, legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 0, mínusz 5, egy-két tartósan ködös helyen mínusz 5, mínusz 8 fok között. (MTI) — MEGYÉNKBEN az elmúlt esztendőben 600 hektáron telepítettek gyepet. A középtávú terv szerint ez a mennyiség 1980-ra jelentősen növekszik, megközelíti majd az 1800 hektárt. — HÉTFŐN BUKARESTBEN, 71 éves korában, váratlanul elhunyt Szemlér Ferenc romániai magyar költő és író. Szemlér 1906. április 3-án, Székhelyudvarhelyen született. Jogot végzett, majd újságíró, később pedig több lapnál főszerkesztő volt. Hetvenedik születésnapja alkalmából az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjével tüntette ki. Utolsó közéleti szereplése Bukarestben, az Ady-ünnep- ségen volt, amelyen beszédet mondott. Temetéséről később intézkednek. (Oltványi) — IDŐS ASSZONYT SEGÍTETTEK az endrődi Szabó Ktsz KISZ-esei. A közelmúltban Dinya Etelka 75 éves asszony lakását alakították otthonossá és a megrongálódott épületrészeket javították meg a házában. — ÜZEMÉPÜLET A KOSARASOKNAK. A szeghalmi SZÖVÉPÍTÖ a békési Fűzés Kosáripari Vállalat körös- tarcsai telephelyén új üzemi épületet és főzőüstöt épít, amelyet még az év első felében átadnak. — JUBILEUMOT ÜNNEPELHET kedden a Szaljut —6 két űrhajósa, Jurij Ro- manyenko és Georgij Grecs- ko; egy hónappal ezelőtt indultak el űrutazásukra a Szojuz—26 űrhajón, ahonnan átszálltak űrállomásukra. Grecsko egy Í2Íben már eltöltött egy hónapot a világűrben, a Szaljut—4 űrállomáson és tapasztalatait így foglalta össze a moszkvai televíziónak adott úrin térj újában : a jelenlegi utazás sokkal érdekesebb. A tapasztalt űrhajós mindenenkelőtt a világűrben tett kirándulást, s az új típusú űrruha kipróbálását jelölte meg új elemnek korábbi tapasztalataihoz képest. — BÁBSZÍNHÁZ. Gyulán vendégszerepei január 11-én az Állami Bábszínház . Az Erkel Művelődési Központban Szperanszkij: Világszépe című mesejátékát adják elő. — RENDŐRSÉGI HÍREK. Battonya belterületén január 6-án Káli Istvánná 49 éves helyi lakos kézi kocsit tolva haladt át az úttesten. Nem vette figyelembe a Mezőhegyes irányába közlekedő, Kovács János által vezetett IFA tehergépkocsit, amely elütötte a már féktávolságon belül levő gyalogost. Káli Istvánná 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. — Január 7-én, Békéscsaba és Kondoros között, a 101-es kilométerkőnél Hanicz László 35 éves békési lakos autóbusszal elütötte a szabálytalanul közlekedő Plje- sovszki Éva 13 éves kondoro- si lakost. A kislány nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. — ÚJ KUTAK. Orosházán 1978 első felében bővítik a vízmüvet. A Ceglédi Vízkutató és Fúró Vállalat három kutat fúr, amelyeket a Dózsa György úti központi vízműhöz kapcsolnak majd.