Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
1978. január 8., vasárnap IJHüUKTíTcl Napirenden: A felnőttoktatás Szarvason Gyakran beszélgetnek a felnőttoktatásról a pártbizottsági üléseken. Amikor az üzemek életét, termelését, politikai munkáját értékelik, mindig szóba kerül a dolgozók képzésének fontossága, az általános és szakmai műveltség fejlesztése. Szarvason a napokban kiemelt napirendi pontként szerepelt a párt végrehajtó bizottságának ülésén a felnőtt- oktatás helyzetének, feladatainak értékelése. Jelentésben ismertették a résztvevőkkel a felnőttoktatás múltját és jelenét. Hosszú volt az út, amíg az 1972-es oktatáspolitikai határozat segítségével a mai eredményekig eljutottak. Kezdetben nem volt szerve^ zett felnőttoktatás az általános iskolákban, csupán egyéni tanulókat vizsgáztattak a tanárok. A gimnáziumokban és a ruhaipari szak- középiskolában ugyan már ekkor is tanultak felnőttek, de a dolgozók általános iskoláját és az üzemi kihelyezett osztályokat csak a nagyobb üzemek segítségével sikerült megindítani, pedig a szakmunkásképzésnek és továbbképzésnek is nélkülözhetetlen alapja az általános iskolai végzettség. Ezt a szarvasi üzemek, szövetkezetek vezetői is felismerték, tudták, s arra törekedtek, hogy munkatársaik közül minél többen végezzék el az általános iskola nyolc osztályát. ■ Népszerűvé vált, egyre több felnőtt diákot fogadott a 160 órás dolgozók iskolája. A Szirén Ruházati és Háziipari Szövetkezet például a végzett dolgozók továbbtanulásáról is gondoskodott, szakmunkástanfolyamokat szervezett az üzemben. Az eredmények biztatóak ugyan, de mégsem lehetnek elégedettek az utóbbi időben Szarvason a felnőttoktatással. Az üzemi és városi felmérések szerint csökkent az általános iskolában tanulók száma, pedig sok még a képzetlen munkás. Az okát kutatva derült ki, hogy vannak üzemek a városban, ahol semmi nem ösztönzi a dolgozókat a tanulásra, sőt még munkaidő-kedvezményt sem kapnak. Az állami tangazdaságban, a Szirén szövetkezetben viszont biztosítják a tanuláshoz szükséges feltételeket, mégis kevesen jelentkeznek a dolgozók iskolájába. Az egyes üzemekben jelentkező felnőttoktatási gondok feltérképezése és megoldása a jelen és a jövő feladata lesz. A jelentést elfogadta a városi pártszervezet végrehajtó bizottsága, de a felnőttoktatás témája minden résztvevőben sok gondolatot, kérdést, ötletet ébresztett. Többek között elmondották, hogy ellentmondás van a tanuló felnőttek munkaidőkedvezménye és a termelési feladatok teljesítése között. Az ellentmondást csak nagyon tudatos előrelátó tervezéssel lehet megoldani (mikor, hány munkást iskolázhatnak be úgy az üzemek, hogy ne legyen termeléskiesés?). Jelentős munka vár a tervezésben a vállalati közművelődési bizottságokra és a pártszervezetekre is. Igen lényeges, hogy az iskolából kimaradó, lemorzsolódó, túlkoros fiatalodat minél hamarabb megnyerjék az állami oktatás valamelyik formájára. A szarvasi felnőttoktatás részleteinek elemzése, a tapasztalatok értékelése után a bizottság elfogadta a javaslatot: találkozzanak a közeljövőben a termelőüzemek és a pártalapszervezetek titkárai, hogy megbeszéljék konkrét teendőiket, a dolgozók eredményes tanulásáért. B. Zs. Nyilvános rádiós műsor Békéscsabán A gyorsuló időben A napokban jelent meg A gyorsuló időben című Békés megyei kiadványsorozat 1977. évi utolsó száma. Pedagógiai tárgyú kiadványunkban ezúttal dr. Kincses László ír a pályakezdő általános iskolai pedagógusok beilleszkedésének tapasztalatairól, Ferencz Sándor a napközi otthonokról, Simon Mihály pedig a munkássá válás útjait elemzi. Érdekes írást közölnek Chrabrecsek And- rásnétól, melyben a díszítő- művészetre nevelés tapasztalatairól ad képet, Tóth Lajos pedig a matematikaoktatás egyik részkérdését tárja az olvasó elé.: Az 1977. évi utolsó szám többi írása is színvonalasan szolgálja, a célt: a pedagógusok tapasztalatcseréjét, módszereik, oktatási-nevelési eredményeik széles körű terjesztését. Az Új Auróra, a Megyei Művelődési Központ és a békéscsabai ifjúsági és úttörőház szervezésében a Magyar Rádió és a csehszlovák Radio Bratislava immár harmadik alkalommal rendez kétnyelvű nyilvános műsort Békéscsabán. A január 16-án este 7 órakor az ifjúsági házban kezdődő több mint kétórás irodalmi ösz- szeállításban a 19. és 20. századi magyar és szlovák szerelmi líra gyöngyszemeit szólaltatják meg neves magyar és szlovák előadóművészek. A Láska — Szerelem című sorozathoz az ismert szlovák költő-műfordító, Voi- tech Kondrót mond bevezetőt, akinek Ady-versfordítá- sai éppen a közelmúltban jelentek meg a pozsonyi világirodalmi folyóirat, a Revue legújabb számában. Az Űj Auróra felelős szerkesztője, Filadelfi Mihály a műsorral kapcsolatban megemlítette, hogy éppen a közelmúltban rendeztek Pozsonyban — a békéscsabai rádióműsor néhány részvevőjének közreműködésével — kétnyelvű, szlovák —magyar Ady-műsort. Az Űj Auróra szervező tevékenységéről szólva kiemelte, hogy megyénk irodalmi, művészeti és közművelődési folyóirata művészetpolitikai törekvéseinek megfelelően a jövőben is támogatója lesz minden, a szomszéd népekkel kötött barátság erősítését szolgáló hasonló rendezvénynek. 29. Az egyes számú fogalmazást, meg az összehozni igét is szó szerint gondolta, s önkéntelenül fogalmazta ilyen pontosan. Nem volt kétsége az iránt, hogy neki magának kell ezt a feladatot elvégeznie, de úgy, hogy összehozza, vagyis kigyom- roz, amennyit csak lehet, elsősorban is Gusztiból, de lehetőség szerint Lajos bácsiból, esetleg még nagymamából, vagyis a saját anyjából is. S majd ez együtt lesz az, amit ő hoz össze. Tibor családja úgy szedi össze a másik felét, ahogy akarja. — Egy házasság, kedvesem, máma nem gyerekjáték... Nem is beszélek arról, hogy a lakás önmagában még semmi! Azt be is kell rendezni... lehetőleg úgy, hogy élni lehessen benne. A mi gyerekeinknek — mert gondolom, a tiednek is — eddig mindenük megvolt. Bár képzelem, hogy nektek sem volt könnyű Tibort kitaníttatni... Mi is eleve azt gondoltuk, hogy csak maradjon Kati egyedül, de neki legalább legyen meg mindene... Azt hiszem, nagyon fájdalmas volna nekik, ha egyszer csak lezuhanna az életszínvonaluk. Azon kapta magát, hogy ezt az éééletszínvonalat éppen úgy mondta, mintha Klaááárit hallaná. Sebaj, fő, hogy ez a korlátolt proliasz- szony felfogja: korántsem szabadult meg minden gondtól azzal, hogy a fiacskája megnősült. Maradtak még kötelességei. — Tudod, mi Tibort, megmondom őszintén, nem olyan nagy erőfeszítéssel taníttattuk. Még ő hozott haza ösztöndíjat, azt lehet mondani, maga ruházkodott. Különben nem is ment volna. Mind a ketten gyárban dolgoztunk, a férjem, mióta művezető lett, kevesebbet keres, mint azelőtt. Szidtam is érte eleget ... tisztességes szakmunkás ne menjen el... na majd megmondom minek... de hát ő azt mondja, valakinek azt is csak el kell vállalni. Ez nemigen találkozott Gitta elképzeléseivel ; ő úgy fogta fel ezt a művezetőséget, mint a munkássorból való kiemelkedést, mint karriert'; nehezen engedte be a fejébe, hogy ez anyagilag talán nem is felfelé vezet, hanem éppen keresetcsökkenéssel jár. Felsóhajtott, mintha együttérezne. De elhatározta, hogy most már aztán felhagy a gügyögéssel és kerek perec nekiszegezi, amit akar; világosan, hogy ne lehessen tovább mellébeszélni. — Mégis, akkor hogy képzeltétek, kedvesem? — Tudod, mikor összekerültünk, majdnem öt esztendeig laktunk apámék házában, valami sufniban Erzsébeten, mert az csak sufni volt, szobának nem lehetett nevezni... Már Tibort itt hordtam a hasamban, amikor elkezdtünk építkezni;az uram brigádbeli barátai jártak ki téglát hordani, maltert keverni, mert akkor még dolgozott, most már biztosan azok se jönnének, egy hajcsárnak, egy kutyaütőnek ki megy el segíteni... Ügy kellett a szavába vágni, mert Gitta már nagyon unta a szerinte csak figyelemelterelő hosszú szövegeket: — Szerencsére már nem is a ti házatokról van szó, hanem a fiadék lakásáról... — Igen. Hát az a sufni most is megvan; tulajdonképpen egy-két évig el lehetne benne lakni, amíg ... Tibornak már van egy kis Koncert előtt Az Országos Filharmónia békéscsabai hangversenysorozatát január 24-én a békéscsabai szimfonikus zenekar kezdi. Hangversenyén Cser Miklós a karnagy, Csajbók Terézia, Németh Aliz és Kiss Gyula működik közre; Haydn-, Esterházy- és Mozart-műveket játszanak. Szerda este 7 óra. A csatakos, lucskos téli estén egymás mellett sorakoznak az autók Békéscsabán, a Megyei Művelődési Központ előtt. A környező utcák sötétjéből hangszerüket cipelő, télikabátba burkolódzó emberek közelednek a kivilágított művelődési centrumhoz. Mások buszon, vonaton vagy gépkocsin érkeznek a szimfonikus zenekar próbájára, a megye minden részéről, Békéscsaba különböző pontjairól. A meleg nagyteremben örömmel üdvözlik egymást. Tóth István koncertmestert faggatják: jön-e a karmester, Cser Miklós? Sajnos, csak táviratozott : próbája van a Szegedi Nemzeti Színházban, ezúttal nélküle készüljenek. Pechan Zoltán vezényel a próbán összegyűjtött pénze a takarékban ... Most, most fogok felrobbanni, gondolta Gitta. Mikor kiderül, hogy egy koldushoz akarom hozzáadni a lányom. — Mennyije van a takarékban ... ? — kérdezte, de maga is úgy érezte, hogy szinte vészjóslóan. — Van már talán vagy harmincezer, egészen pontosan nem tudom... Mondjuk, mi is melléteszünk egy másik harmincezret, az hatvan ... Gitta most már nem tudott szóhoz jutni. Hiszen ennél többet a legnagyobb optimizmussal sem nézett ki belőlük. Akkor meg miért kezdte ez a nő a sufnival? — Végszükség esetén éppen felvehetünk egy kis személyi kölcsönt is ... van egy barátunk az OTP-ben ... talán huszonötezret... Ez a nő gúnyolódik velem, fürkészte Gitta eljegesedett tekintettel. Csendesen, szinte komoran mondta : — Akkor, ha én is össze tudok szedni egy másik nyolcvanezret, tulajdonképpen el is lehet kezdeni... azt hiszem. — Talán ... csak nagyon talán ... kedvesem. Most először használt ilyen megszólítást. Vagy megszólítást egyáltalán. Ez is úgy lógott ki a szájából... ezt is tőle tanulta, az ő saját hangsúlyával is mondta. Kedvesem. (Folytatjuk) Pechan Zoltán orosházi zenetanár helyettesíti a karmestert, az ő irányításával gyakorol a zenekar. Próba után vele beszélgetünk. — Hosszú évek óta dolgozunk együtt — mondja. — Kezdetben a város muzsikusait Sárhelyi Jenő, a békéscsabai zeneiskola akkori igazgatója fogta össze. öt esztendeje a megye a patró- nus és minden zeneiskolából csatlakoztak hozzánk zenetanárok és néhányan amatőrök is. Sok energiát felemészt az utazás, míg eljutunk a művelődési központig és a próbák is fárasztóak. Mégis megkérdezhetünk bárkit, biztosan azt válaszolja : szeretem a szimfonikus zenekart. Eleinte főként barokk zeneműveket játszottunk, most már egészen komoly, klasszikus szimfóniákat is műsorra tűzünk, és tervezzük néhány romantikus zenemű bemutav tását. — Jó hírüket megyeszerte hallani, mégis előtolakszik a kérdés, mit érez meg a muzsikus a közönség hangulatából, mit gondolnak a zenekar fontosságáról? Mit jelent Békés megyének ez a zenekar? — Úgy gondoljuk, a megye zenei életében lényeges, hogy saját zenekara legyen, nem kell idegen zenekarokat hívni a különböző munkás- és ifjúsági hangversenyekre. Az utóbbi években pedig egyre többen vagyunk. Egy szimfonikus zenekar úgy él igazán, ha sokan vannak, akik zenélnek abban. — Hol szerepelt már a megyén kívül a zenekar, merre járták az országot? — Mindjárt az újjáalakuláskor jugoszláviai, zrenja- nini meghívást kaptunk és jártunk Aradon is. Csodálatos dolog a külföldi vendég- szereplés, de persze mindegyikünk igazi vágya a hazai elismerés, a szakmai fejlődés. Két rangos fesztiválon lépünk fel rendszeresen: a veszprémi kamarazenekari és a szolnoki szimf onikus zenekari fesztiválon. Tulajdonképpen az ott hallott szakvélemény a teljesítményünk hivatalos mércéje. Ezeken a fesztiválokon mindig kötelező mai magyar művek bemutatása. Legutóbb két évvel ezelőtt Veszprémben játszottuk sikerrel a számunkra írt Vántus Ist- ván-zeneművet, a „Vissza- tükröződések”-et. Jelentős szakmai fórum a szolnoki verseny is, s mindkét helyen kedvezően értékelték a fejlődésünket, ahogyan a zsűri mondta : „folyamatosan tartották zenei színvonalukat a békéscsabai szimfonikusok, s töretlenül fejlődik a zenekar.” 1977 nyarán nívódíjat, oklevelet kaptunk Szolnokon, az idén ismét Veszprém következik. Különösen biztató a jövőnk, amióta egymásra talált a zenekar és a karmester, Cser Miklós, aki fél éve jár át Szegedről Békéscsabára. — Nemrégiben meghívást kaptunk Budapestre, hogy júniusban egy várudvarbeli komoly zenei matinén muzsikáljunk. Örömmel utazunk a fővárosba, és bárhová a Viharsarkon innen és túl. A fellépéseink többségét az Országos Filharmónia évi 2—3 hangversenye, az ifjú zenebarát-hangversenyek és a munkáshangversenyek jelentik. Februárban legalább 15 koncertre várjuk a közművelődési vetélkedő résztvevőit. Az ifjú zenebarátok hangversenysorozata pedig kitűnően kiépített rendszer. Nem szokatlan a fiataloknak a komoly muzsika, mégis érezzük, melyik városban, községben milyen lelkiismeretesen készítették fel az ének-zenetanárok a gyerekeket: mit hallanak majd, hogyan hallgassák a műveket? Érdekes, hogy a kisebb helyeken sokkal fegyelmezettebbek, hálásabbak a szép muzsikáért, de például a nagyszénási, vagy a békési ifjú zenebarát hangversenyek közönsége is olyan, amilyet csak kívánhat a zenekar. — Mit tehetnek a megyében élők zenekultúrájának további fejlesztéséért, az igények alakításáért? — Mi „csak” annyit tehetünk, hogy lelkiismeretünk, tehetségünk szerint a legtökéletesebben adjuk elő a zeneköltők műveit. Tudjuk, hogy ha a diák vagy munkásember eljön a koncertterembe és ott rosszat, színvonal alatti muzsikálást hall, még egyszer nehezen szánja rá magát hangversenyre. Ezek sikere persze a műsorvezetőkön is múlik, azon, hogy milyen kapcsolatot alakítanak ki a közönséggel. Fa- sang Árpád karnagy és zenetudós egyénisége, közvetlensége példa lehetne mindenkinek. Sohasem felejtem, hogy egy csorvási munkáshangversenyen milyen családias, meghitt hangulatban muzsikáltunk az érzékennyé formált hallgatóságnak, és ez az ő érdeme volt... A zenekar próbája a műhelymunka, a vita színtere is. A cél: felzárkózni hasonló zenekarokhoz, és egyszer talán majd túl is szárnyalni azokat. Bede Zsóka
