Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-29 / 25. szám
O 1978. január 29., vasárnap Ok ketten: Marina Vlady és Monori Lili Megkésett kissé ez a hazai bemutató. Mészáros Márta új filmje ugyanis már megjárta a New York-i fesztivált, ahol érdeklődés és jó kritikai visszhang fogadta. Érthető, hiszen Mészáros Márta filmművészetét öt kontinensen ismerik, az Örökbefogadást például Ausztráliában is vetítették. Űj filmje, az ök ketten vállalja a korábbi alkotások stílusát, szemléletét, s a nők szemszögéből láttatva a cselekményt, a szocialista élet- körülmények között kialakult konfliktust a művészi általánosítás szintjére kívánja emelni. Nem Mészáros Márta az egyetlen rendező, aki filmről filmre egyazon témát igyekszik körbejárni, ám míg máshol új vonásokkal gazdagodik a mondanivaló, addig Mészáros filmjeiben olykor ismerősként köszönnek vissza a szituációk. Úgy tűnik, hogy a sajátos stílus, a feminista látásmód eredetisége, sikere, rabul ejti a rendezőt is. És rabul ejtik az azonos szereplők is, elsősorban Monori Lili, aki eredetien, és tehetséggel bár, de mindig a szókimondó kis vadóc alakjában lép elénk. Az ök ketten persze gondolatokat ébresztő, tehetséges alkotás, amely leköti, fogva tartja a nézőt — és ez bizony nagy dolog! —, ám az összefüggések, az okok feltárásában ez a film sem ás mélyebbre, mint elődei. Már a címen is érdemes elgondolkodni, hiszen az ök ketten tulajdonképpen négyen vannak. Mari, a munkásszálló jóságos vezetője, Juli, aki alkoholista férje és a munkásszállás között ingázik kislányával, és furcsa barátságba keveredik Marival, valamint a két férfi. Egyikük a megbízhatatlan alkoholista, akivel Juli nem tud élni, de nélküle sem, a másik pedig a túl józanéletű mérnök, aki még két évtizedes házasság után sem képes megérteni és elfogadni felesége önállóságát, ilyen irányú törekvéseit. Mészáros Márta most is a valóságból indul ki. Baj van az emberi kapcsolatokkal — ezzel a gondolattal riaszt a film, amelynek befejezéseként Juli kislánya szinte eszelősen hajtogatja: nem igaz, nem igaz, mind a ketten hazudtok!:.. És, mert ezt a kislányt Czinkóczi Zsuzsi, a tegnapi Árvácska játsz- sza, méginkább felerősödnek a szavak, utolérnek a ruhatárban és még később is a bemutató után. A kislánynak tulajdonképpen igaza van. A hazugság ellen, az őszinte, emberi kapcsolatokért emel szót — ha úgy tetszik, hallat jajkiáltást —, ez az új magyar film, amelynek megka- póan őszinte részletei közé azonban mesterkélt, kimódolt jelenetek, szituációk is kerültek. Mintha az erőskezű rendező nem hagyta volna önálló életet élni alakjait, s ily módon a jelenetek, a dialógusok és még a gesztusok is az utolsó kiáltást voltak hivatva előkészíteni. Igaz, szociológiai, pszichológiai szempontból megalapozott a film. Am hozzá kell tenni azt is, hogy a Julihoz hasonló szélsőséges mentalitású, a csak szerelemben járatos va- dócok még szocialista keretek között is tévelygők az emberi kapcsolatokban. Különösen akkor, ha mint e filmben az egyik oldalról egy akaratgyenge alkoholista férfi, a másikról pedig egy szeretni nem tudó rideg nő támogatja. Juli szerepében Monori Lili újította fel korábbi alakításait, a férjét megformáló Jan Nowicki, mint a Kilenc hónapban, most is jó jellemszínésznek mutatkozik. A másik vendég Marina Vlady, a magyar munkásasszony sokszínű ábrázolásával adósunk maradt ugyan, de tehetséges játékával az „általános” asszony rangjára emelte Mari alakját. A filmet Kóródy Ildikó és Balázs József írta és Kende János fényképezte. Tőle pontosan azt kaptuk, amit eddigi filmjei alapján vártunk: kifejező képsorokat, szép színeket, valamint néhány emlékezetes kompozíciót. Márkusz László Téka T áncoltató Úgy látszik, a Szegeden élő Polner Zoltán termékeny költői szakaszban él. Néhány éve megjelent Egyetlen hangszer című verseskötete után máris itt a következő, a Magvető gondozásában kiadott Táncoltató. Ha megelőző kötetének közreadásakor, verseit olvasva elmondhattuk: izgalmas és figyelemre méltó költői világ a Polner Zoltáné, melyen átível a hazaszeretet, a tanyák népének dicsérete, a szerelem; amelyben ott tündököl és végzi termékenyítő, megállíthatatlan munkáját a népi folklór — akkor most, a Táncoltató lapjain mindez aláhúzottan érvényesül. A kötet élére Sámánok nyara című költeményét állította. Nyilván oka volt rá, és a verset olvasva csalhatatlanul érezzük: miért. A Sámánok nyara Polner költészetének jelen szintézise, az alföldi puszták mélyén, a falvak kis házikóiban tanult és megélt hiedelmek, gyötrő babonaságok feloldása. „Gyökerükkel fordulnak arcomnak a fák” — írja, hogy egy következő sorral és még egy újabbal kiáltássá erősítse az elutasítást: „Jönnek a megkeresztelkedett lovak, / jönnek az oltárhoz kényszerűéit szokások, / hiedelmek.” Egészen a küszöbig jönnek, „bezörgetnek a nyitott ajtón” és „ahol a köszöbnek kéne lenni, szavai a hallgatásnak, révülete a jajongásnak / immár egész életem.” A Sámán-verset követi még ötvenkettő, közöttük nyolc verssé átköltött folklór mondóka, rontásűző, hiedelemőriző költemény, s, hogy ezeket rétzöld színű, népi díszítőelemekből összeállított zárószalagok jelzik: ízléses, szép megoldás. Polner Zoltán erőteljesen, mi több: téphetetlenül alföldi költő, bár ez korántsem' azt jelenti, hogy csak ezen a vidéken értik meg őt. Pol- nert mindenki megérti. Amikor a Marosnál című versében csendes álmodással szövi a szálakat szívtől szívig, költőtől olvasóig, ott vagyunk vele, és együtt mondjuk: „Öklöm eldobtam, álmodom, / s vers tündöklik a számon.” Ez az akaratlan „együtt- mondás” Polner költészetének talán legnagyobb erőssége, titka. Új kötetét, a Táncoltatót olvasva lapról lapra azt érezzük, arra gondolunk: sorai valósággal belőlünk fakadtak. A miénk, valamennyi. Sass Ervin Költő, énekelj! Emléksorok Szemlér Ferenc halálára „Ö, költő, énekelj! légy hangszóró, légy megafon, / zeng ki az élők panaszát megszázszorozva magadon, / hogy félve figyeljenek, hogy megremegjen fül s a fej.. így fogalmazta meg ars poeticái hitvallását Szemlér Ferenc romániai magyar költő 1932-ben írott versében. E költői hitvallás, feladatvállalás költői munkásságának legnagyobb részére valóban így jellemző. Szemlér Ferenc, akinek neve a honi olvasó előtt sem ismeretlen, hiszen már a Nyugat című irodalmi folyóirat is közölte verseit, de a Kortárs, Új Írás, Tiszatáj lapjaiban is gyakran találkoztunk vele, a Nagyvilágban pedig műfordításaival (főleg román nyelvből) bizonyította sokoldalúságát, másként pedig azt, hogy a Duna menti népek barátsága mellett tesz hitet. Szemlér Ferenc apja is jó hírű író, műfordító és újságíró volt, később gimnáziumi tanár. Így az 1906. április 3-án Székelyudvarhelyen született költő, már a szülői házban közelebbi kapcsolatba került az irodalommal. Miután Brassóban elvégezte középiskolai tanulmányait, Bukarestben szerzett jogi diplomát. Hosszú - ideig magán- tisztviselő volt, majd újságíró lett. Az Erdélyi Helikon, a Korunk, a Nyugat, a Válasz, a Brassói Lapok és a Kelet Népe munkatársa volt. 1942-ben Baumgarten-díjat is adományoztak neki költői munkássága elismeréseként. A felszabadulás után a romániai magyar irodalmi élet egyik vezető egyénisége lett. Első verseskötete 1930-ban jelent meg, Éjszakai kiáltás címmel. Élete egészében az irodalmat szolgálta. Egyik méltatója, Lőrinczi László írja róla : „A szó szoros értelmében az irodalom a „kenyere”, mindennapi tápláléka vagy egy még pregnán- sabb, de éppen ennyire igaz képpel élve: miként a gladiátor, aki naponta tett fel mindent a kardjára, úgy készül fel Szemlér is mindennap a nagy küzdelemre, a benső maga kifejezéséért vívott évtizedes harc mindennapos ütközeteihez.” Költészetére a témagazdagság, sokoldalúság, a fegyelmezett verskultúra, a poéta doctus-i ízlés, az érzelmi gazdagság, az emberi melegség jellemző. Énekese a testvéri együttélésnek, az egymást megbecsülésnek. A Magyartető című versében a tömösi szorosban elesett 48- as honvédeknek állít emléket, akikre büszkén emlékeznek az ott élők. A Zászlók Doftána fölött című költeményében pedig azokat a kommunista hősöket énekelte meg, akik a hírhedt doftánai börtönben senyvedtek. De megénekelte a felszabadulás utáni építőmunkát és mindig csodálattal idézte a munkáskezet, amely új világot teremt. Költői tevékenysége mellett igen jelentős műfordítói munkássága is. Nincs olyan román költő, akit meg ne szólaltatott volna magyarul. Legjelentősebb a sok kötet közül az 1959-ben megjelent vaskos Tudor Arghezi-kötet, hiszen ez az első magyar nyelvű Arghezi-válogatás. A román költőtársak müvei mellett orosz, szovjet, angol, német és kínai költőket is fordított az ötsarkú égi csillag című kötetében. Munkásságára a sokoldolú- ság volt a jellemző. Jelentős regényíró is, sőt. színdarabokat is írt. Regényei közül kiemelkednek A földalatti erdő, Arkangyalok bukása, Napforduló. Gazdag, színes, tartalmas írói pálya zárult le halálával. Idézzük végül néhány verssorát: „Az a jövő, amely majd egyszer... hátha. ..fa mi versünkben ismer önmagára / kiben titokban hisz, remél a költő / hogy tudni fogja mégis majd: ki volt 61.. " Fülöp Béla Horváth János: Orosházi tanyák KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Ők ketten Szemlér Ferenc Almáskert mindenik almafában évek titka lakik tegnap este is láttam itt valakit amint az özön fűben cigánykereket s a lusta mezőn hengerbuckát vetett majd vissza a kert tiszta közepébe szökellt s a kötél mentén a lepedők között a szél elröpítette őt Horváth János: Arborétum Szarvason
