Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-03 / 2. szám
1978. január 3., kedd Valami elkezdődő« Sorsvázlatok 1977-ből Élmények. A legelsők. A munkahelyhez, a családalapításhoz, a siker izgalmához, a felnőtté válás komoly tetteihez, a jövő reményteljes éveihez kötődők. Hárman vallanak most az életüket meghatározó lépésről, amelyet 1977-ben tettek meg először. Bizakodva A karácsonyi üdvöziő lapot Tünde is aláírta. Így tudtam meg, hogy iskolás, első osztályos. A borítékon cím : Gyula, Budapest körút 47. III. emelet 10. Két évvel ezelőtt ismertem meg Stir Erzsébetet, és gyerekeit, az előbb említett kislányt és a ma már hatodikos Palit. Akkor az egy szoba-konyhás lakásban zsúfolódtak hatan. A múlt megpróbáltatásai, az elkeséredés halvány jelei még érződnek az édesanya szavain : — Laktunk mi nyári konyhában, albérletben. A válás után pedig a húgomnál, a szüleimnél. Az egyikben mozdulni sem lehetett, a másik meg olyan hideg volt, mint a pince. Egyszerűen nem tudom megmondani, mit ér, hogy fürdőszoba, meleg, kényelem vár bennünket. Lehet-e elfogódottság nélkül beszélni az első igazi otthonról, a sajátunkról. Az asztalon szépen feldíszített karácsonyfa. A gyerekek a kisszobában az ünnepre kapott társasjátékkal ismerkednek. — Az öröm, akkor egészen friss. — Igen. Júniusban költöztünk be. Furcsa ebben a környezetben, az első lépések ihindig bizonytalanok. Nagyon sokat kilincseltem én emiatt. Volt, aki elküldött, volt, aki megpróbált segíteni. Az igazság az, hogy nagyon nehezen tudok kijönni a 2130 forintos asszisztens- női fizetésemből. A volt férjem hol küldi a tartásdíjat, hol nem. Sűrűn váltogatja a munkahelyeit. — Mennyi a havi lakbér? — A 2000 forint „beugróval” kezdtem. Ézt az összeget p. munkahelyemtől, a megyei kórház rendelőintézetétől kaptam meg jutalom címén. Persze, még így is van fizetni való bőven. A használatba vételi díj 220, a lakbér 360, a fűtés 460 forint havonta. Ezenkívül áruvásárlási kölcsönt is felvettem. Üj heve- rSt, függönyt vásároltam. Pali bekapcsolja a televíziót. A Szünidei matinét vetítik. Hatalmas farkaskutyák küzdenek az akadályokkal. Beszélgetőpartnerem finoman elmosolyodik: — Tudja, az az én szerencsém, hogy nagyon jók a munkatársaim. Biztatnak, lelket öntenek belém, ajándékot adnak. Immár 16 esztendeje dolgozom a rendelő- intézetben. Egy év alatt kétszer kaptam fizetésemelést, többször jutalmat, most karácsonyra 600 forint segélyt adtak. Mindennél többet ér azonban a betegek hálája, szeretete. Semmi sem ér fel azzal, hogy az ember örülni tud a munkájának és a családjának, még így csonkán, apa nélkül is. Egyenesen Nem számított a találkozásra. A gép mellől szólították el Jakab Dezsőt, a békéscsabai Krier Nyomda 25 éves gépmesterét. Azzal kezdi, ha könyv, újság akadt a kezébe, kíváncsian forgatta ; vajon hogyan készítik? „Azóta sok mindent megtanultam, de nem eleget. Ezért járok újabb tanfolyamra, ahol az ofszetgépekkel és a technológiával ismerkedem.” Magas, kék overálos fiatalember. Fekete szemei csillognak, amikor megszólal : „Mit hozott nekem az 1977- es esztendő? Néhány hete kaptuk meg az új, kétszobás lakást a József Attila-lakóte- lepen. A másik nagy megtiszteltetés, hogy egy hónapja felvettek a pártba. Mi késztetett erre a lépésre? Kezdhetném a KISZ-szel, a marxista ismeretekkel, a munkások mindennapi helytállásával. Mert az az igazi, ha az ember lát, hall, olvas és lassan rájön, mi a jó, és mi a rossk, hol a helye.” Egyre jobban belelendül. Fiatalos hévvel magyarázza, hogy náluk segítik a fiatal kommunistákat. Sokat köszönhet az egyik ajánlójának, aki közvetlen munkatársa és pártcsoportvezető. „Nem mondom, először szorongtam, hogyan fogadnak a párt soraiban. Jólesett, hogy bizalmat szavaztak és feladatokkal láttak el. Részt veszek az úgynevezett mini négyszög munkájában, a nagyrészt betanított munkásokból álló üzemrész kollektíváját patronálom és tagja vagyok az információs csoportnak. Egyébként csak annyit vállalok, amihez képességet, adottságot érzek. Hiszen az első lépések után még nagyon sok következik.” Derűsen — Közhellyel kezdjem, azzal, hogy szeretem a gyerekeket? — Miért, nem így van? — Dehogynem. Csak másképpen fogalmazok. Szeretek beszélgetni, mesélni, báboz- ni, énekelni. Természetesen a_ gyerekeknek. Baracsi Éva belepirul a mondandójába. Ki csodálkozik ezen, hiszen oly fiatal, az idén végezte el Szarvason az óvónőképzőt és egy hónapja dolgozik Békéscsabán az új Pásztor utcai óvodában. — Életem első csoportja — mutatja a hároméves csöppségeket, akik jókedvűen játszanak a szőnyegen, a piciny asztaloknál. Ez akkor is nagy dolog, ha nem lennének ilyen aranyosak, ök is most ismerkednek az óvodával, akárcsak én. Eleinte sokat nevettem : volt olyan gyerek, aki óvodás néninek szólított, a másik a nyakamban levő fagyöngyre mutatva megkérdezte: az rágógumi? — Mire nem számított az első időkben, mi az, ami váratlanul érte? Széttárja a karját. — Azt tudtam, hogy az új gyerekek sírnak majd. Ügy is lett. Viszont meglepően hamar megszokják ezt a környezetet, csak le kell kötni a figyelmüket. — Mikor határozta el, hogy ezt a hivatást választja? — Sarkadon, a gimnázium negyedik osztályában. Akkorra jöttem rá, hogy ez a pálya nekem való. A felvételin simán túljutottam. — Mit érzett, amikor kezébe adták a diplomát? Csodálkozva néz. — Mit lehet olyankor érezni ? Boldogságot. Kétszeresen is. Akkor volt a születésnapom, a huszonnegyedik. — Hogyan képzeli a jövőjét? — A kezdés jól sikerült, remélem a folytatás is ilyen lesz. Szép, modern munkahely, elfogadható kezdő fizetés. Csak a lakással van gond. Eddig albérletben lak- , tam 500 forintért havonta. Most a pedagógus szálló ad otthont. Jó lenne, a nemsokára átadásra kerülő garzonházban lakást kapni. De ez már a következő lépés. Seres Sándor A Csepel Művek óvodásai hetente rövid orosz nyelvű foglalkozásokon vesznek részt. Képűnkön: mesét hallgatnak a kiscsoportosok, a Csepel Művek új, Festő utcai óvodájának oroszóráján (MTI fotó, Fehér József felvitele — KS) I Szovjetunió című lap 1978. januári számából A Szovjetunió című folyóirat januári száma a többi között beszámol Pest megye és Omszk kapcsolatáról, elkalauzol a világ egyik legnagyobb azbesztlelőhelyére, az Ural-hegységben levő Szverdlovszk-környéki bányákba. 1978-ban lesz három évtizede, hogy megkötötték a Szovjetunió és Magyarország között a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. A Magyar Népköztársaságban nincs olyan népgazdasági ágazat, amely kisebb-na- gyobb mértékben ne kapcsolódna a szovjet népgazdasághoz. Ezek a tartók kapcsolatok — amelyek az internacionalizmus szellemében alakultak — széles távlatot nyitottak a szocialista gazdasági integráció megvalósításában. A szovjet—magyar együttműködés már régóta nemcsak államközi kapcsolatokra szorítkozik* népeink mindennapos ügyévé vált. Ezt bizonyítják a megyék, városok, valamint a két ország koron- vállalatai, intézményei közötti kapcsolatok is. A Bajkál—Amúr vasútvonal 3200 kilométer hosszú lesz, s a pályatest mindkét oldalához 3—400 kilométer széles övezet csatlakozik'. A Bajkáltól keletre található természeti erőforrásokhoz út nyílik, s ez lehetőséget teremt arra, hogy ipart és mezőgazdaságot teremtsenek ezekben a körzetekben. A BAM-program voltaképpen a XXI. századba átnyúló, hosz- szútávú népgazdasági terv fontos alkotóeleme. A Szovjetunió című folyóirat melléklete beszámol az 1977. év legjelesebb sportembereiről. A magasugró Jas- csenkóról, a műkorcsolyázó Marina Cserkaszováról és Szergej Sahrajról egyarát olvashatunk. A szovjet labdarúgásról Lev Filatov, a szovjet Labdarúgás—Jégkorong című folyóirat főszerkesztője ad részletesen helyzetképet. A magyar és a szovjet hegymászók közös vállalkozásáról, az Elbrusz 5621 méteres csúcsának megmászásáról Kiséri László, az expedíció tagja számol be izgalmas riportban. Kísérletképpen új rendszerű parkolóórákat állított fel a Fővárosi Garázsipari Vállalat a belvárosban. Képünkön: az új automata az Erzsébet-hídnál (MTI-fotó, E. Várkonyi Péter felvétele — KS) WMMMMMNfNWMMMNMM Huszonkét gyermek született az új év első érájában Az új év első órájában az országban a tavalyinál egy- gyel több, összesen 22 gyermek született. Az Állami Biztosító ügyeletén — az egészségügyi intézmények hivatalos jelentése alapján — készült összesítés szerint a fővárosban mindössze két, a vidék viszont 20 állampolgárral, 13 lánnyal és 9 fiúval gyarapodott az új évben egy óra alatt. Ezek az adatok szolgáltatták az alapot az Állami Biztosító „bébi-ügyeletének”, lahol hajnali 2 óra után a 22 gyermek közül közjegyző jelenlétében, az év első hivatalos sorsolásával kijelölték azt a két szerencsés újszülöttet, aki megkapja az ÁB hagyományos újévi ajándékát, a 18 éves korban pénzre váltható 20 000 forintos életbiztosítási kötvényt. A sorsolás eredményeként a fővárosi ÁB-bébi kislány, Stoff er Nóra, 0 óra 02 perckor jött a vüágra 3550 grammos súllyal a Péterfy Sándor utcai kórházban. A szerencsés kislánynak és a boldog mamának vasárnap délelőtt dr. Komoróczy Iván, az Állami Biztosító képviselője virágcsokor és ajándékkosár kíséretében adta át a díszes aj ándékkötvény t. A vidéki újszülöttek közül a debreceni kórházban 0 óra 30 perckor született, 4100 grammos Kovács Attilát — szülei Balmazújvárosban laknak — jelölte ki a szerencse elsőnek, ö hétfőn kapta meg a 20 000 forintos életbiztosítási kötvényt. Hatszázezren vannak Napirenden a teljes rehabilitáció Világviszonylatban öt-tíz százalékra tehető azok száma, akik születésüknél fogva siketnémák, vakok, csökkent mozgásképesség üek » vagy üzemi, közlekedési baleset következtében rokkantak meg. A helyzet nálunk sem jobb^ s ez a félelmetesen nagy arányszám éppen a városiasodás és az iparosodás következtében állandóan növekszik. A Munkaügyi Minisztérium becsült adatai szerint Magyarországon ma kereken hatszázezer csökkent munkaképességű ember él, közülük kétszázezer rokkantnyugdíjas, s százötven- ezer nem eredeti munkákö- ! rében dolgozik. Félretéve az érzelmeket, a humánus meggondolásokat — ; amelyek szocialista társadalI I mi rendszerünk lényegéből fakadnak — a józan gazdasági megfontolások is köve- l telik: minél előbb és minél I hatékonyabban meg kell ol-. dánunk a csökkent munkaképességűek teljes rehabilitálásának feladatát. Az országgyűlés egészség- ügyi állandó bizottsága még tavaly létrehozta a rehabilitációs albizottságot, s veze- I tőjéül dr. Radnai Éva országgyűlési képviselőt választotta. Az albizottság vezető! jének mindenekelőtt tiszta képet kell alkotnia a helyzetről, ezért hét munkabizottságot hívott életre: Budapesten, Vasban, Veszprém- ben, Békésben, Nógrádban, Somogybán, Fejérben. Ezen túlmenően, számba véve a külföldi tapasztalatokat és a rehabilitációra vonatkozó i rendelkezéseket, kidolgozta a felmérés módszerét. Ez megkezdődött, és a munkabizottságok a jövő év elején tesznek róla jelentést. De miről is lesz szó ezekben a jelentésekben? Mindenekelőtt tudnunk ' kell, hogy a rokkant vagy más Okból csökkent munka- képességű ember egészségének helyreállítása, tehát az orvosi rehabilitáció csak kezdete a teljes rehabilitációnak. A már egészségesnek számító embert vissza kell vezetnünk a társadalomba, ha szükséges, új szakmát kell vele elsajátíttatnunk, vissza kell adni életkedvét, hogy minden szempontból teljes értékű embernek érezhesse magát. Azaz, nem megoldás, ha az üzem saját portáján belül úgy rehabilitál, hogy mondjuk, egy lá- bavesztett szakmunkást leültet portásnak. A rehabilitáció gazdasági szempontból legyen kielégítő mind a munkaképessé vált sérült, mind pedig a társadalom számára. Tehát a rokkant ne szoruljon rokkantsági nyugdíjra, hanem teljes értékű munkát végezve éljen tovább. És ha a félmilliót meghaladó, s az ezredfordulóra, sajnos, az egymillióhoz közelítő létszámra gondolunk, akkor kézenfekvő, hogy az ipari és mezőgazdasági üzemekben már csak önös érdekből is részt kell venniük az országos rehabilitációs munkában úgy, hogy jelentős számú munkaerőt juttatnak a népgazdaságnak, csökkentve a hiányt. Ezért mérik föl most azt, hogy pontosan hány rehabilitálandó él az országban, a megyében, a városban, a községben; hogy a vállalati rehabilitációs bizottságok csak papíron léteznek-e vagy csakugyan dolgoznak; hogy a tanácsi szervek összehangoló munkája milyen; hogy az üzemorvosok, a szakszervezeti szervek mit tettek eddig, s mit tehetnek a jövőben az ügy lendületes megoldásáért. A hatályos, de nem eléggé hatékony rendelkezések sajnos, csak lassan mozdítják elő a munkát; az a rendelkezés például, amely lehetővé teszi, hogy a vállalatok a béralap kéttized százalékát rehabilitációs célokra használják fel, csak lehetőséget ad, de nem kötelez. S mert mindenütt akadnak vezetők, akik nem látják világosan a teljes rehabilitáció országos megvalósításának szükségességét, a munkabizottságoknak őket is meg kell győniük. A felmérés folyik, ám alaposságától függ : valójában mikor veheti kezdetét a rehabilitáció tényleges munkája. (kemény)
