Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-20 / 17. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek ! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÚRTBIZOTTSÚG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1978. JANUÁR 20., PENTEK Ára: 80 fillér XXXIII. ÉVFOLYAM 17. SZÁM Hazánkba érkezett a Jemeni Képi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke MMPa N tmm TIEE, nO&EáNBlUHH BblTHâM! Nemzetközi politikai plakátkiállítás nyílt a Munkásmozgalmi Múzeumban. A kiállításon hét ország neves művészeinek mintegy száz alkotása látható. Képünkön: R. Szur- janyinov: Békét és boldogságot kívánunk, diadalmas Vietnam! című plakátja (KS-fotó — Hauer Lajos felvétele) MMIMMMMMMMMlMMMllMMMMMMMIMMMtMMMMMHMMMIM n megyei munkásmozgalom kutatási programja Több — mégse jobb A több nem mindig jobb! 1977-ben a tervezettnél lényegesen több, körülbelül 180 milliárd forintot fordítottunk beruházásokra a szocialista szektorban. Hogyan értékeljük ezt, örüljünk neki, vagy károsnak tartsuk? A népgazdasági terv tavaly nem véletlenül, mintegy 164 milliárd forint értékű beruházást irányzott elő. A tervszámításokból az derült ki, hogy lényegében ekkora a lehetőség, a népgazdaság egyensúlya, a külkereskedelmi mérleg javításának feladata szabott ugyanis határt. A magyar népgazdaság már évek óta több nemzeti jövedelmet használt fel, mint amennyit ténylegesen megtermelt. A felhasználás egyik fő területe a fogyasztás, a másik a beruházás (felhalmozás). Ebből is látszik, hogy a beruházásoknál nem lehet örülni a többnek. A beruházási terv túlteljesítése azt jelentette, hogy a nemzeti jövedelem belföldi felhasználása és a külkereskedelmi mérleg hiánya nagyobb lett a tervezettnél, a fogyasztás—felhalmozás aránya némileg az utóbbi javára tolódott el. Ezek pedig negatív jelenségek. A beruházási tevékenység minőségét alapvetően az mutatja, hogy az egyes létesítményeket mekkora ráfordítással és mennyi idő alatt tudjuk megvalósítani. Mércéül pedig — mint általában — azokat az országokat kell. venni, amelyek a legjobb eredményeket érték el ezen a téren. Azonos fejlesztések a fejlett tőkés országokhoz képest nálunk két- háromszor annyi ideig folynak. Ennyi idő alatt a felhasználandó technika és technológia korszerűsége is megkopik, gyakran megváltozik a termék iránti kereslet — s mindezek jelentős veszteséget okozhatnak. Úgyszintén közismert, hogy fejlesztéseink többségénél a lassú kivitelezés miatt költségtúllépés következik be. A beruházási tevékenység rossz minőségéért, vagyis az elhúzódásokért és a többlet- költségekért általában az építőipart szokták okolni. Ez gyakran jogos is, de azért nem minden múlik az építőkön. Például — és valószínűleg elsősorban — abból származik a hibák nagy része, hogy egy időben annyi fejlesztésen, építkezésen kell dolgozni, ami meghaladja az építőipar kapacitását, ezért majdnem mindenhol a szükségesnél kevesebb a munkáskéz, Márpedig az nem az építők hibája, hogy egyszerre túl sok beruházás van folyamatban. A múlt esztendőben a beruházási túlteljesítés nem hozott változást a kivitelezési időkben. A fejlesztések egy része a tervezettnél lényegesen többe került, gyakoriak voltak a határidő-elcsúszások. Ebben az évben meg kell állítani a beruházások számának növekedését, lassítani a fejlesztési kiadások emelkedését, a már megkezdett beruházások minél gyorsabb befejezésére koncentrálni pénzügyi és kivitelezői forrásainkat. Idén nem több kell, a beruházási tevékenységet kell jobban végezni. Vértes András Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására csütörtökön hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezett Ali Nasszer Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke. A kormányfő kíséretében van: Muhammed Szaleh Mu- tija, külügyminiszter, Mahmud Abdullah Asis közlekedésügyi miniszter, Haider Abu-Bakr Attasz építésügyi miniszter, Mohamed Szolimán Nasszer földművelés- és földreformügyi miniszter, Szaleh Abu-Bakr Bin Husz- szein őrnagy, a fegyveres erők főparancsnoka és Faruk Nasszer Ali, a JNDK berlini nagykövetségének Budapestre is akkreditált ideiglenes ügyvivője. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság kormányfőjét ünnepélyesen, katonai tiszteletadással fogadták a jemefii, magyar és vörös zászlókkal, arab és magyar nyelvű üdvözlő felirattal díszített Ferihegyi repülőtéren. A vendégek fogadására megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Ab- rahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter, Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi TaBÉKÉSCSABA Tegnap délután a . békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága ülést tartott. A testület megtárgyalta a soron következő tanácsülés napirendi pontjait. A tanácsülést január 25-én tartják meg. Majd Araczki János tanácselnök a lejárt határidejű végrehajtó bizottsági határozatok végrehajtásáról számolt be. Ezután a körzeti egészségügyi szolgálat működését vitatták meg. « Békéscsabán jelenleg 18 körzeti állás van, hárommal több, mint 1971-ben. .Ezek közül három állás betöltetlen. Egy körzeti orvosra 3800 lakos jut. A személyi ellátottságot hátrányosan befolyásolja a fluktuáció, a továbbképzési kötelezettségek és a város környéki feladatok ellátása. Az elmúlt időszakban a nehézségek ellenére javult a gyógyító- munka színvonala. Különösen a gyermekkörzeti orvosi szolgálat tárgyi feltételeinek fejlesztésére fordítottak fokozott gondot. A végrehajtó bizottság javaslatokkal és hozzászólásokkal kiegészítve fogadta el a beszámolót, majd a titkárság gazdasági osztályának munkáját tárgyalta meg. MEZOKOVÁCSHÁZA A mezőkovácsházi Nagyközségi Tanács ülésén az 1978. évi költségvetési és fejnács elnöke, Rácz Pál külügyi államtitkár, Hetényi István országos tervhivatali államtitkár, Oláh István altábornagy, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke, honvédelmi miniszterhelyettes, Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője, Benczekovits Lajos, a Magyar Népköztársaságnak a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságba kijelölt nagykövete. A repülőgépből kilépő vendégeket Lázár György szívélyes, baráti kézfogással üdvözölte. Díszjel harsant, a katonai egység parancsnoka jelentést tett a JNDK kormányfőjének, majd felcsendült a JNDK-i és a magyar himnusz. Ali Nasszer Mohamed Lázár György társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt és köszöntötte a katonákat. A vendégek ezt követően üdvözölték a fogadtatásukra megjelent magyar közéleti vezetőket. Az ünnepélyes fogadtatás a díszzászlóalj díszmenetével fejeződött be, majd a vendégek gépkocsikon, a magyar vezetők társaságában szállásukra hajtattak. Ali Nasszer Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke csütörtökön a Hősök terén lesztési előirányzatot fogadták el. Ami a kijjtségvetési álapot illeti, megállapította a testület, hogy a tervezett pénzeszközök csak a legmegkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Rácz Pál külügyi államtitkár, Oláh István altábornagy, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke, honvédelmi miniszterhelyettes, Benczekovits Lajos, a Magyar Népköztársaságnak a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságba kijelölt nagykövete. Csütörtökön az Országházban megkezdődtek a magyar —jemeni tárgyalások. A magyar tárgyaló csoportot Lázár György, a Minisztertanács elnöke, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság tárgyaló csoportját Ali Nasszer Mohamed miniszter- elnök vezeti. A szívélyes, baráti légkörű tárgyaláson kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik belső helyzetéről, áttekintették a két ország kapcsolatainak alakulását — megállapítva, hogy azok jól fejlődnek — és együttműködésük további fejlesztésének lehetőségeit. Eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről is, különös tekintettel a közel- keleti helyzetre és az Afrikában kialakult válsággócokra. szükségesebb feladatok megoldására elegendőek. Egyes ágazatokban néhány százalékkal emelkedett a felhasz- (Folytatás a 3. oldalon) A Békés megyei munkásmozgalom-történeti bizottság január 19-én, tegnap megvitatta és elfogadta a tudományos kutatómunka öt évre szóló programját és a visszaemlékezések gyűjtésének tervezetét. A munkásmozgalom-történeti kutatás 1982-ig szóló programja jelentős lépés lehet Békés megye mozgalmi múltjának teljes feltárására, megírására. Az ehhez szükséges szellemi kapacitás és ügyszeretet biztosított a megyében. A közreműködők körét ennek ellenére jelentősen szükséges bővíteni a feladat nagysága miatt. Ami eddig hiányzott, azt éppen ez a program pótolja: az összehangolt tevékenységet, az egy irányba ható törekvést e szerteágazó munkában. A tervezet elsősorban a folyamatos anyaggyűjtő, forrásfeltáró munkát (visz- szaemlékezések gyűjtése, ezek számbavétele, levéltári források felderítése, bibliográfiák elkészítése, tárgyi emlékek nyilvántartása), a forrásanyagok közzétételét, tanulmányok megjelentetését irányozza elő az elkövetkező öt év keretében. A munkaprogramban szerepel a munkásmozgalmi személyiségek életrajzi lexikonénak, a megyei szakszervezeti és ifjúsági mozgalom történetének megírása, valamint Békés megye 1919— 1944 közötti munkásmozgalma történeti feldolgozásának beindítása. Tervezi a bizottság a felszabadulás utáni idők történeti kérdéseivel való intenzívebb foglalkozást is. Az elfogadott témajavaslat alapján tanulmányszintű feldolgozásokat vár a megye helytörténeti kutatóitól. Végül rendezte a bizottság a munkásmozgalmi visszaemlékezések gyűjtésének szabályait, követelményeit, azzal a céllal, hogy kiküszöbölje a párhuzamosságokat, jobban biztosítsa a szakszerűséget. A kitűzött feladatok végrehajtásának szervezésére operatív csoportokat hozott létre a megyei munkásmozgalom-történeti bizottság, amelyek legközelebb március elején számolnak be a végzett munkájukról. Magyar mííszergyár a Szovjetuniónak Műszergyárat szállítunk a Szovjetunióba — erről írt alá csütörtökön 26 millió rubel értékű szerződést Kiss István, a Komplex és Csenki - György, a Gépexport vezérigazgatója, illetve Anatolij Butko, a szovjet Avtopromimport Külkereskedelmi Egyesülés elnöke Budapesten. Az üzletkötésnél jelen volt Dmitrij Levcsenko, a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviselője is. Egy korábbi magyar- szovjet kormányközi megállapodás értelmében hazánk — más KGST-országokhoz hasonlóan — részt vállal a szovjet szénhidrogén-feldolgozó ipar fejlesztésében, bővítésében, a Szovjetunió pedig nagyobb mértékben járul hozzá népgazdaságunk kőolajszükségletének fedezéséhez. Kétszáz éves a Hollóházi Porcelángyár. Első nagy sikerét 1855-ben a budapesti országos kiállításon, később a párizsi világkiállításon, a millenniumi nagy kiállításon és a milánói biennálén érte el. Míg 1960-ban a gyár termelése alig haladta meg a 12 millió forintot, addig idén 124 millió forint termelési érték várható. A gyár termékei ma már a világ minden részében ismertek. A legfontosabb munkákat ma is kézzel végzik : a serlegek előkészítése a második égetéshez (MTI-fotó, Horváth Péter felvétele - KS) Tanács- és vb-iiltsekriiljelentjük: Javult a gyógyító munka színvonala a körzetekben