Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-20 / 17. szám
O 1978. január 20., péntek TELEX BEÉLIN (Képtávírónkon érkezett) Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára csütörtökön Berlinben fogadta Győri Imrét, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárát, aki az NSZEP tömeg- politikai munkájának tapasztalatait és a tömegtájékoztatást tanulmányozta a Német Demokratikus Köztársaságban, s megbeszéléseket folytatott a két testvérpárt munkakapcsolatairól, együttműködéséről az agitáció és propaganda területén. Győri Imre és kísérete — dr. Mona Gyula, a KB agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetője és Kurucz István, a Budapesti Oktatási Igazgatóság vezetője — csütörtök este hazautazott. □ BUDAPEST Angelo Miculescu, a Román Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettese, mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, aki Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi' miniszter meghívására küldöttség élén négy- ' napos látogatást tett hazánkban, csütörtökön elutazott Budapestről. Itt-tartózkodása alatt Angelo Miculescut fogadta Lázár György, a kormány elnöke és megbeszélést folytatott Havasi Ferenccel, a kormány elnökhelyettesével. □ JERUZSÁLEM A Jeruzsálemben tartózkodó Cyrus Vance amerikai külügyminiszter telefonon többször is kapcsolatba lépett Carter elnökkel azóta, hogy Szadat elnök szerdán hazarendelte az egyiptomi— izraeli politikai bizottság je- ruzsálemi ülésén részt vett egyiptomi küldöttséget és szombatra rendkívüli ülésre hívta össze a parlamentet. Az amerikai külügyminiszter csütörtökön délután a jeruzsálemi Hilton Szállodában fogadta Menahem Begin izraeli miniszterelnököt. A másfél órás eszmecserén Mose Dajan izraeli külügyminiszter is részt vett. Vance pénteken reggel néhány órás látogatásra Egyiptomba utazik. Az előzetes program szerint az egyiptomi elnök téli rezidenciáján, Kairótól mintegy 20 kilométerrel északra találkozik Szadattal, majd — a villásreggelit követően — együttes sajtóértekezletet tartanak. Egyiptomi tisztségviselők „döntő jelentőségűnek” . tekintik Vance és Szadat pénteki találkozóját. Mint mondották, sok függ attól, hogy Vance az egyiptomi—izraeli tárgyalások félbeszakadása után folytatott konzultációiról „mit hoz magával Jeruzsálemből”. □ PEKING A kínai államtanács csütörtökön este díszvacsorát adott a nap folyamán Pekingije érkezett Raymond Barre francia miniszterelnök és az általa vezetett küldöttség tiszteletére. Az első hivatalos megbeszélésre pénteken délelőtt kerül sor Pe- kingben, s ezen a kínai kormányt Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes képviseli. A TASZSZ-nyilatkozat visszhangja A nemzetközi sajtó élénk érdeklődéssel fogadta a TASZSZ hírügynökség szerdai nyilatkozatát, amely határozottan visszautasította a Szomáliái vezetők állítását. Ezek szerint Etiópia és a Varsói Szerződéshez tartozó országok támadást terveznek Szomália ellen. A párizsi lapok merő kitalálásnak minősítik a Szomáliái állításokat. A londoni Times megállapítja, hogy a Szovjetunió visszautasítja a Szomáliái vezetőknek a készülő támadásról tett kijelentéseit. A nyugati sajtó ugyanakkor felkapott egy másik szovjetellenes hazugságot. Egyes sajtóorgánumok azt állították, hogy „szovjet hadihajók és repülőgépek bombázták az Etiópia északkeleti részén fekvő Massawa város kikötőjét, ahol a sza- kadár erők fokozták tevékenységüket.” Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője saját korábbi kijelentésének ellentmondó nyilatkozatot tett, közölve, hogy az USA nem szándékszik fegyvereket vagy katonákat küldeni Szomáliába. S ezen a politikáján nem is kíván változtatni. A „The Daily Telegraph” című londoni lap jelentése szerint Sziad Barre Szomáliái államfő tovább sürgeti a nyugati fegyverszállításokat. A londoni lap szerint — miközben a brit kormány a Szomáliái kérés teljesíthetőségét vizsgálja — a nyugati fővárosokban egyre növekvő félelmet vált ki az a lehetőség, hogy az Afrika szarvában folyó háború komoly válságot idézhet elő a kelet-nyugati kapcsolatokban. A „The Daily Telegraph’’ szerint a brit kormány vissza fogja utasítani a Szomáliái kérést, mivel a Szomáliái fegyveres erők részt vesznek az etiópiai Ogaden térségben folyó harcokban. Aláírták a magyar—bolgár kulturális vegyes bizottság ülésének jegyzőkönyvét Soares bizakodó Csütörtökön a Kulturális Minisztériumban aláírták a magyar—bolgár kulturális és tudományos együttműködési vegyes bizottság V. ülésszakának jegyzőkönyvét. A dokumentumot — amely részletesen elemzi a magyar és bolgár rádió együttműködésének továbbfejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket, az oktatási, zenei és táncművészeti kapcsolatok helyzetét, és értékeli a Magyarországon megrendezett, illetve Bulgáriában megtartott zenei napok tapasztalatait — Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes, illetve Alekszandr Fol, a Bolgár Nép- köztársaság kulturális bizottRamalho Eanes portugál köztársasági elnök elfogadta a szocialista párt főtitkára, Mario Soares által javasolt új kormány összetételét — jelentette be szerdán az elnöki hivatal. Soaresnek a hivatalos kinevezését követően 10 nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy megalakítsa a kabinetet, és felvázolja kormánya programját. Ez utóbbit a törvényhozás elé kell terjesztenie, jóváhagyás céljából. A kommunista párt ellenzi ezt a koalíciót. A párt szóvivője hangsúlyozta, hogy az új kormányalakulat vezetése alatt a nemzetgazdaság problémái még jobban elmélyülnek majd, és veszélybe kerülnek a demokratikus vívmányok. Ha ez a koalíció létrejön, azt a portugál dolgozók jogosan utasítják el — tolmácsolta pártja álláspontját a szóvivő. Hz olasz kormányválság fejleményei Giovanni Leone olasz köz- társasági elnök rövidesen befejezi konzultációit a kormányválság megoldásáról, majd kijelöli azt a kereszténydemokrata politikust, akire egy új kabinet megalakítását bízza. Szerdán az államfő mind a hat pártnak a vezetőivel tárgyalt, amelyek részesei a tavaly júliusi programmegállapodásnak. Lényegében valamennyi párt fenntartotta korábbi álláspontját. Az OKP és az OSZP „szükségmegoldást” sürgetett, a köz- társasági pártiak „szociális paktumhoz” kötötték a kommunistákkal való kormány- szintű együttműködést, a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták a programmegállapodás kiegészítését és elmélyítését javasolták, elutasítva a „szükség- kormányt” (tehát nem hajlandók az OKP-t bevonni a kormányba), a liberálisok pedig a júliusi hatpárti megállapodás fenntartása mellett törtek lándzsát. Bolognában csütörtökre virradóan szélsőségesek gyújtópalackokat hajítottak az OKP egyik körzeti helyiségére és az újfasiszta párt titkárának irodájába. Előzőleg egy kereszténydemokrata ügyvéd lakását rongálták meg. Genovában szerdán este pisztollyal többször lábon lőtték Luigi Peschiera kereszténydemokrata profesz- szort. A merényletet — saját bevallásuk szerint — a baloldali „Vörös Brigádok” tagjai követték el. A Centropress csütörtök esti kommentárja Egy francia Pekingben ’■ ■ . Nem meglepő, hogy Mao Ce-tung elnök halála óta az első nyugat-európai kormányfő, akit a kínai fővárosban hivatalosan vendégül látnak, a francia Raymond Barre. A pekingi vezetés ezzel alighanem azt is méltányolta, hogy annak idején — 1964-ben — De Gaulle Franciaországa a nyugat-európai országok közül elsőnek ismerte el dip- lomáciailag a Kínai Népköz- társaságot. A két ország kapcsolatai azóta — leszámítva a kínai kulturális forradalom mindent megbénító korszakát — egyenletesen fejlődtek. A kereskedelem terén a forgalom értéke az 1973. évi csaknem 400 millió frankról 1976-ra több mint másfél milliárd frankra emelkedett. A „négyek bandája”, gazdaságzüllesztő tevékenysége nyomán e téren tavaly 80 százalékos visszaesés következett be, de ez nemcsak francia viszonylatban történt, s hozzáértők szerint most ismét fellendülés várható a két ország kereskedelmi forgalmában. Peking érdeldődését Franciaország iránt annak idején De Gaulle elnök „függetlenségi politikája” váltotta ki, vagyis az a törekvése, hogy valamelyest lazítson országának az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatain. Kína támogatja a nyugat-európai integrációs törekvéseket — politikaiakat, gazdaságiakat és katonaiakat egyaránt — azzal a meggondolással, hogy egy „harmadik erőcentrum” kialakulása ellensúlyozhatja az általa „szuperhatalmaknak” minősített USA és a Szovjetunió befolyását a világ ügyeire. Peking nyilván erre szeretné bátorítani ma is Párizst, s nem hajlandó tudomásul venni, hogy Giscard d’Estaing elnök jócskán feladta De Gaulle függetlenségi politikáját. Kína afrikai befolyásának növelése szempontjából a pekingi vezetés sokat remél Párizstól, amely az utóbbi időben aktivizálta a „fekete kontinensen” meglevő pozícióit. Mindkét törekvésében szovjetellenessége vezérli a kínai vezetést, az a szándék, hogy ahol csak lehet, csökkentse a Szovjetunió befolyását. Egyes nemzetközi kérdésekben ugyan közös nevezőre juthat Peking és Párizs, de az enyhülési politika megítélésében teljesen ellentétes az álláspontjuk. A francia kormányfőt egy nyomós belpolitikai ok ösztönzi külpolitikai jó pontok megszerzésére: az idén márciusban sorra kerülő parlamenti választások ugyanis nem sok babért ígérnek a kormánypártnak, mert az előrejelzések a baloldal győzelmét tartják valószínűbbnek. Ilyen helyzetben pedig az uralmon levő pártnak jól jön, ha diplomáciai téren akár csak látszatsikert is felmutathat. Pálfi Viktor HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Fábián, Sebestyén napja A Nap kél 7.24 — nyugszik 16.27 órakor A Hold kél 13.34 — nyugszik 4.02 órakor ÉVFORDULÓ Százhetven évvel ezelőtt, 1808. január 20-án született a Veszprém megyei Vanyo- lán és 1846-ban halt meg a Békés megyei Szarvason Vajda Péter költő, író, a plebejus demokrácia egyik fontos előfutára. — BIZOTTSÁGI ÜLÉS GERLÁN. A helyi népfront Gerlán, a községi tanács épületében január 20-án 18 órától bizottsági ülést rendez. Ezen Tárnái János, HNF-titkár ismerteti az 1978. évi munkatervet. — VÁMBÉRY ÁRMIN NYOMÁBAN, PERZSIÁBAN címmel színes diafilmes előadást tart dr. Miczek György egyetemi adjunktus január 20-án, pénteken este 7 órai kezdettel Békéscsabán, a TIT Értelmiségi Klubjában, a földrajza szabadegyetem előadássorozatának részeként. — KÖZMŰVELŐDÉSI VETÉLKEDŐ. Január 20-án, délután 5 órakor Békéscsabán, a Megyei Művelődési Központban Beethoven IX. szimfóniájával ismerkednek a szocialista brigádok. Mla- donyiczky Béla szobrászművész pedig a képzőművészeti témakörben felsorolt szobrokról, alkotásokról beszél a résztvevőknek. — TÖBB FORGALMAZÁSI CÉG és televíziós társaság vásárolt ismét magyar filmeket. A kubai Icaic Filmforgalmazási Vállalat négy játékfilmet — Gaál István: Legato, Fábri’ Zoltán: Magyarok, Esztergályos Károly: Kísértés és Mészáros Márta: Ok ketten című alkotását — vette meg, a Vietnami Filmforgalmazási Vállalat pedig Radnódy László: Árvácska című filmjét vásárolta meg. — MUNKÁSGYÜLÉS. Pénteken délután 3 órakor, a Gyulai Húskombinátban munkásgyűlést rendeznek, amelyen Csiki József vezér- igazgató értékeli az elmúlt év eredményeit és vázolja a kollektíva előtt álló idei feladatokat. — A MISKOLCI HERMAN OTTÓ MÚZEUM az idén megkezdi a bükki szlovák nemzetiségű községek — Bükkszentkereszt, Répáshuta, Bükkszentlászló — néprajzi értékeinek összegyűjtését. A néprajzi kutatásba a tervek szerint bevonják a szomszédos Kelet-Szlovákia múzeumainak szakembereit is. — SARKADON, a művelődési ház TIT Értelmiségi Klubjában január 20-án, pénteken este 7 órakor dr. Kozák Istvánné, a Miniszter- tanács tanácsi hivatalának munkatársa tart érdekes előadást Az értelmiség szerepe a cigányság tudati szintjének emelésében, asszimilációjában címmel. — A RIZSTERMELÉS megyei átlaga hektáronként 15,4 mázsa volt az elmúlt évben. Legjobb eredményt a csárdaszállásiak érték el, akik hektáronként 31 mázsát takarítóiak be. — PANTOMIMEST. Ma, 20- án este 7 órakor a békéscsabai úttörő- és ifjúsági házban Köllő Miklós és a Dominó pantomimegyüttes bemutatja Hemingway „Az öreg halász és a tenger” című kisregényének pantomimváltozatát. Hajnali köd Várható időjárás ma estig: Főként nyugaton elszórtan gyenge havazás, hajnalban főként keleten több helyen köd, időnként kissé megélénkülő délkeleti szél, a várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2—mínusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken mínusz 2, plusz 3 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: Túlnyomórészt felhős, ködös idő, szórványos hószállingózással, havas esővel. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 2, mínusz 7 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 0 —plusz 5 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. (MTI) — BÉKÉSI ÉLET ANKÉT. Január 16-án, este, az újkí- gyósi könyvtárban Békési Élet ankétot rendeztek. Az ankéton dr. Krupa András és dr. Szabó Ferenc beszélt a közel másfél évtizedes folyóirat működéséről és céljairól. — PALÁNTÁK SZÁZEZERSZÁMRA. Gyulán, a Munkácsy Termelőszövetkezet kertészetében mintegy 100 ezer hatfajta zöldpaprika-palántát állítanak elő. Ennek túlnyomó része a magántermelőkhöz kerül. A palántákat a jövő hónap közepén kezdik árusítani. — ÚJÍTÁSOK DIÓSGYŐRBEN. Jelentős eredményt hozott az újítómozgalom az elmúlt évben a Diósgyőri Gépgyárban. 1977-ben a gyár dolgozói több mint 2100 ésszerűsítési javaslatot nyújtottak be, ezek közül csaknem 1300-at már be is vezettek. Az újítási javaslatok 90 százalékát a szocialista brigádok tették. — OROSHÁZI AUTÓJAVÍTÓ. Az orosházi Univerzál Szolgáltató Ipari Szövetkezet autójavító műhelyében 26-an végzik az autók karbantartását. Az elmúlt év alatt árbevételük megközelítette az 5,5 millió forintot, 1978-ban 6,2 millió értékű forgalmat szeretnének lebonyolítani. — ÚJ AUTÓBUSZOK GYULÁN. A Volán 8. számú Vállalat tel jesf tette a gyulaiak és az ott megfordulók kérését, ugyanis a vasútállomás és a Várfürdő között egy új Ikarus 260-as panorámás buszt állítottak be. Ezzel egyidőben a törökzugi lakótelepiek egy farmotoros autóbuszt kaptak. — DOLGOZÓK AZ ISKOLAPADBAN. A Volán 8. sz. Vállalat öt évvel ezelőtt együttműködési szerződést írt alá az 1. sz. általános iskolával. A vállalat 8 osztállyal nem rendelkező dolgozói közül 1973 óta 148-an végezték el az általános iskolát. Tegnap, január 19-én tizenegyen vizsgáztak és tettek eredményes vizsgát. — TÜZESET SÚLYOS SÉRÜLÉSSEL. 1978. január 18- án este dr. Nyuli Lajosné, Békéscsaba, Serényi u. 69. sz. alatti lakos ágyneműjét gyors felmelegítés céljából szabálytalanul a bekapcsolt elektromos hősugárzóra helyezte. Az ágynemű a hőtől meggyulladt, az így keletkezett tűztől a nevezett égési sérüléseket és füstmérgezést szenvedett. Jelenleg is kórházi kezelés alatt áll. A megyei tűzoltó-parancsnokság felhívja a lakosság figyelmét, a tüzelő- és fűtőberendezések szabály szerinti üzemeltetésére. — SOK LÁTOGATÓ GYULÁN. Az elmúlt esztendőben Ti ezer 400-an fordultak meg a gyulai várban. Az Erkel Emlékmúzeumot 12 ezren látogatták meg, a Dürer Terem kiállításait 10 ezren tekintették meg. ösz- szesen csaknem 150 ezer forint értékű belépőjegy kelt el. ságának első elnökhelyettese írta alá. Az eseményen megjelent Molnár Ferenc kulturális államtitkár, Demeter Sándor, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettese és Vladimir Videnov, budapesti bolgár nagykövet. Boros Sándor és Alekszandr Föl aláírta a Kulturális Minisztérium és a bolgár kulturális bizottság 1978/79. évi együttműködéséről szóló tervet is.