Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-17 / 14. szám

1978. január 17., kedd NÉPÚJSÁG TELEX Lemondott az olasz kormány BUDAPEST Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének meg­hívására a közeli napokban ^hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezett Ali NaSz- szer Mohamed, a Jemeni Né­pi Demokratikus Köztársa­ság miniszterelnöke. * * * Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára hétfőn hazaérkezett az NSZK-ból, ahol a Német Kommunista Párt meghívá­sára pártküldöttség élén tett látogatást. Üdvözlésére meg­jelent Gyenes András, a Központi Bizottság titkára. □ MOSZKVA Hétfőtől mesterséges hol­dakkal tartják fenn a köz­vetlen kapcsolatot a Kreml és a Fehér Ház között: a Moszkva—Washington köz­vetlen kapcsolatot szovjet Molnyija és amerikai Intel-_ sat típusú mesterséges hol­dak biztosítják. Az 1973-ban erről született megállapodás megvalósítását, a kozmikus kapcsolat felvételét egyidejű sajtókonferencián jelentették be Moszkvában és Washing­tonban. □ BONN Helmut Schmidt nyugat­német kancellár a Der Spie­gel című hamburgi hetilap­nak adott interjújában pozi­tívan értékelte a szovjet— nyugatnémet viszony alaku­lását és bizakodóan szólt Leonyid Brezsnyev tervezett bonni látogatásáról. „A Brezsnyev-látogatás mindkét fél számára lehetőséget biz­tosít majd, hogy a partnert az enyhülési politika folyta­tásával kapcsolatos készségé­ről biztosítsa — nemcsak sze­mélyesen, hanem a nyilvá­nosság előtt is” — mondotta. □ TEL AVIV Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter hétfőn Izraelbe érkezett, hogy részt vegyen az egyiptomi—izraeli politi­kai bizottság tanácskozásán. A Ben Gurion repülőtéren Däjan külügyminiszter fo­gadta az amerikai diplomá­cia vezetőjét. □ BRÜSSZEL (Képtávírónkon érkezett) Hétfőn az európai közös­ségek bizottságának brüssze­li székházában Kanada és az Európai Gazdasági Közösség képviselői aláírták az urá- niumszállításról szóló egyez­ményt. Kanada 1976 decem­berében szüntette be az urá­niumszállításokat a Közös Piac országaiba. □ BUKAREST Január 16-án ünnepük a román—bolgár barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 30. évfordulóját. A román és bolgár párt- és állami vezetők a jubileum al­kalmából táviratot váltottak. □ * PEKING Kína huszonkilenc tarto­mánya és autonóm területe közül huszonhatban újjává­lasztották a pártbizottságot és a forradalmi bizottságot, s megválasztották az országos népi gyűlés (parlament) tar­tományi képviselőit. Megfi­gyelők szerint ezzel lényegé­ben befejeződtek az előké­születek a parlament ötdik és a népfront negyedik rendes ülésszakának megtartásához. Hétfőn délelőtt lemondott az olasz kormány. A döntést a minisztertanács rendkívüli ülésén hozták, amelyen Giu­lio Andreotti miniszterelnök utoljára ült össze miniszte­reivel. Mint ismeretes, Giulio Andreotti kormánya azért kényszerült lemondásra, mert megvonták tőle bizalmukat a kommunisták, a szocialisták és a republikánusok. A há­rom párt élesen bírálta a kabinetet amiatt, hogy nem hajtotta végre a tavaly jú­liusban hat párt között lét­rejött programmegállapodás­ban foglaltakat: nem orvo­solta a gazdasági bajokat és nem tudta megfékezni a köz­biztonság romlását sem. Giulio Andreotti, a lemon­dott olasz kormány minisz­terelnöke a minisztertanács döntése után a Quirinale palotában felkereste Leone köztársasági elnököt és hiva­talosan is benyújtotta neki lemondását A köztársasági elnökség közleménye szerint Leone „fenntartotta magának a döntés jogát” és felkérte Andreotti kabinetjét, marad­jon hivatalában a folyó ügyek intézésére. A közlemény szerint Leone kedden este kezdi ed konzul­tációit a kormányválsággal kapcsolatban. Soaresnek holnapra döntenie kell... Mario Soares portugál kor­mányfő szombaton este kö­zölte, hogy a jövő héten folytatja kormányalakítási megbeszéléseit. Soares szombaton este megbeszélést tartott Antonio Ramalho Eanes köztársasági elnökkel, majd bejelentette, hogy legkésőbb szerdáig megpróbálja megalakítani az ország új kormányát. Mario Soares és Eanes tá­bornok tanácskozásával egy­időben, Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára egy lisszaboni nagy­gyűlésen ismertette pártjá­nak az ország politikai vál­ságával kapcsolatos állás­pontját. Több mint húszezer lisszaboni dolgozó előtt mon­dott beszédében Cunihal hangsúlyozta, hogy a kor­mányválságot demokratikus módon kell megoldani. Nyo­matékosan óvott attól, hogy a szocialista párt nyílt vagy leplezet koalícióm lépjen a jobboldali erőkkel. Alvaro Cunhal beszámolt arról, hogy a kommunista párt intenzív erőfeszítései el­lenére, a szociaüsta párttal folytatott tárgyalásokon mindeddig nem jött létre megegyezés. A szocialista párt vezetősége — mondotta Cunhal — pénteken megsza­kította ezeket a megbeszé­léseket. Etiópiái nyilatkozat Az etiópiai külügyminisz­térium szombaton nyilatko­zatot adott ki, amelyben Szo­mália mellett az Egyesült Ál­lamokat is felelőssé teszi az ogadeni háború kirobbantá­sáért. A nyilatkozat megállapít­ja, hogy az Egyesült Államok kormánya, s különösen Car­ter elnök ösztönözte a Szomá­liái agresszorokat az Etiópia elleni támadás kirobbantásá­ra és ezért Etiópia vélemé­nye szerint az Egyesült Ál­lamok kormányát felelősség terheli az etiópiai—Szomáliái konfliktusért. Az Addisz Abeba-i kormány úgy véli, hogy az Egyesült Államok folytatja a Szomáliái agresz­szorok támogatását és ha nem adja fel beavatkozási politikáját, ez a felelőtlen magatartás elkerülhetetlenül arra kényszerítheti Etiópiát, hogy felülvizsgálja az Egye­sült Államok kormányával fenntartott kapcsolatainak formáját. Carter elnök csütörtökön washingtoni sajtókonferen­ciáján tett javaslataira vála­szolva az etiópiai kormány értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy Carter elnök nem ismeri el Szomália fe­lelősségét a térség békéjének és biztonságának megrontá­sáért. A nyilatkozat elutasítja azt a javaslatot, hogy a kérdést az ENSZ égisze alatt próbál­ják meg rendezni és rámu­tat, hogy Carter elnöknek er­re irányuló javaslata sérti az afrikai egységszervezetet és kétségbe vonja az afrikai or­szágok diplomáciai érettsé­gét. Az etiópiai külügyminisz­térium nyilatkozata nagyra értékeli a szocialista orszá­gok önzetlen segítségét és szolidaritását. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy Etiópia agresszió áldozata és ezért joga van minden eszközzel megvédeni biztonságát és te­rületének határait. A doku­mentum megállapítja, hogy az ország nem provokált fék­telen agresszió áldozata és ezért az ogadeni konfliktus rendezésének alapvető felté­tele, hogy a Szomáliái csapa­tok kivonuljanak az etiópiai területekről. Földrengés Japánban „Kemény idők” a Közel-Keleten Két vezető kairói lap hét­főn igen kemény hangnem­ben ír az egyiptomi—izraeli tárgyalásokhoz való izraeli hozzáállásról. Musza Szabri, az A1 Akhbar főszerkesztője, Szadat bizalmasa, az egyip­tomi külügyminiszter Jeru­zsálembe érkezéséről szóló tudósításában leszögezi, hogy a két fél ellentétes álláspon­ton van: Izrael — írja — a kétoldali kérdéseket helyezi a középpontba. Egyiptom pe­dig á béke átfogó elveiről kí­vánja folytatni a vitát. „Ke­mény időknek nézünk elébe” — foglalja össze véleményét a lapszerkesztő. Ciánnal szennyezett hatal­mas tömegű iszap zúdult a hét végén egy aranybánya ülepítőjéből a Tokióhoz kö­zel eső Izu-félsziget folyótba, amikor a szombati földren­gés következtében átszakadt a mérgező üledékeket körbe­fogó gátrendszer. A nagyarányú környezet­szennyeződés miatt teljesen kipusztultak a halak a Ka- nogawa és a Mochikosi fo­lyóból és szakértők vélemé­nye szerint^ a körzet ter­mészeti egyensúlya kataszt­rofálisan megváltozik. A ha­tóságok leállították azokat a vízműveket, amelyék két környező város vízellátását ezekből a folyókból biztosí­tották. A hetes erősségű renegések óta, három napja, szakadat­lanul folynak a mentési munkálatok a Tokiótól 160 kilométerre fekvő térségben. A mentők munkáját nehezí­ti, hogy a földmozgás követ­keztében sok út- és vasútvo­nal használhatatlanná vált. Legfrissebb jelentések sze­rint a természeti csapás ed­dig 18 ember életét oltotta ki. Hatan eltűnték, 98-an pe­dig megsebesültek. A mentő- szolgálat legutóbb két ember holttestét ásta ki a romok alól, s újabb három áldozat egy busz roncsai közül ke­rült elő. » Centropress hétfő esti kommentárja II belgrádi finis A leírásokból és képről vi­lágszerte ismert belgrádi konferencia-palotában, a Száva-központban újra ösz- ezeülnek a delegátusok. Sportnyelven azt mondhat­nánk, elérkezett a finis, va­lahol már feltűnt a célegye­nes. Az eddig eltelt időszak­ban valamennyi megvitatott kérdésről számos javaslat hangzott el, most pedig meg­kezdődik az összegezés, a fogalmazás ideje. A résztvevők előtt az a távolról sem könnyű feladat áll, hogy valamennyi téma­csokorban, „kosárban” integ­rálják a konferencia során eddig elhangzott véleménye­ket. Ebből a bizony most még nemegyszer aggasztóan gomolygó masszából kell ki­kristályosodnia egy olyan, valamennyi fél által elfogad­ható szövegnek, amely való­ban jól szolgálja a tanácsko­zás célját: azt, hogy a világ közelebb kerüljön a helsinki záróokmányban elfogadott ajánlások teljes megvalósu­lásához. Ez lenne a most induló szakasz tartalmi feladata. Ami a dolog formai részét, mikéntjét illeti, a közös szö­veg csa'k az úgynevezett kon­szenzussal, teljes egyhangú­sággal érhető el. Itt tehát az álláspontok összeszikráztatá- sa és a szavazással született eredmény nem elegendő, ez a munka tehát még a diplo­máciai élet általában oly bo­nyolult tárgyalásainál is jó­val nehezebb. A feladat mégsem megold­hatatlan. A témák elvi pillé­rei ugyanis — hála a hel­sinki záróokmánynak — adottak. Talán egyszerűsítés­nek hangzik, de a megoldás útja mégiscsak az, hogy va­lamennyi megjelentnek hű­nek kell maradnia Helsinki betűjéhez és szelleméhez. Ez az igény számos nyugati or­szág számára eddig sajnos nem bizonyult magától érte­tődőnek. Pedig hisztérikus hangok és hamis ürüggyel folytatott hecckampányok he­lyett a Helsinkiben általá­nosnak bizonyult magatartás, a tapintat, kölcsönös jó szán­dék és minden kérdés konst­ruktív megközelítése hozhat csak eredményt. Az Viszont biztosan. Sokat segítene az általános légkör további javulásában, ha Belgrádiban sikerülne el­fogadtatni az úgynevezett bi­zalomépítő intézkedésekkel kapcsolatos szovjet javasla­tokat. Ezek jelentőségét jól érzékelteti, hogy az egyik közülük szó szerint így hang­zik: „A záróokmányt aláíró ál­lamok szerződésben mondja­nak le a nukleáris fegyverek egymás ellen elsőként való bevetéséről...” Harmat Endre hírek hírek hírek Ma: Antal napja A Nap kél 7.27 — nyugszik 16-22 órakor A Hold kél 11.42 — nyugszik 1.10 órakor ÉVFORDULÓ Százötven évvel ezelőtt, 1828. január 17-én született Miskolcon és 1898-ban halt meg az Egyesült Államokban, San Franciscóban Reményi (eredeti nevén Hoffman) Ede hegedűművész. — MEGHALT PÉNTEK GYULA. Hosszantartó, sú­lyos betegség után vasárnap hajnalban elhunyt Péntek Gyula, a Magyar Rádió szer­kesztője, a Filatéliai Szemle volt felelős szerkesztője. Te­metéséről később intézked­nek. Magyar Rádió Magyar Újságírók Országos Szövetsége Lapkiadó Vállalat — SZÁZADUNK MAGYAR ZENÉJE címmel összeállított hangversenyt hallgatnak if­jú zenebarátok január 17-én, ma Gyulán, Békésen és Bé­késcsabán, 18-án Medgyes- egyházán, Nagyszénáson és Orosházán, 19-én pedig Szarvason és Kondoroson. A műsorban mai magyar zene­szerzők művei szólalnak meg zongorán, cimbalmon, hege­dűn és fuvolán. — BARÁTSÁGI NAP. Ma, kedden délelőtt Békéscsabára érkezik Ny. Zabelkin, a Fák­lya főszerkesztője, akit Nyá­ri Sándor, a HNF megyei bi­zottságának titkára tájékoz­tat a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére végzett munká­ról. A szovjet vendég dél­után ellátogat a Kner Nyom­dába is. — A MAGYAR ZENE ÉS TÁNC ezer évét mutatta be műsorával a Budapesti Fú­vósötös január 16-án a sza- badkígyósi szakmunkásképző intézetben. Bikfalvy Júlia énekelte egy táncospár pedig XVI. és XVII századi és mai táncokat mutatott be a fia­taloknak. — ÚTTÖRŐKTŐL IDŐS TU­RISTÁKIG százak és százak neveztek be az ősszel kezdő­dött Tájak, korok, múzeu­mok mozgalomba. A vártnál többen vállalkoztak arra, hogy négy év alatt fölkeresik az ország legjelentősebb mű­emlékeit, történelmi neveze­tességeit, természetvédelmi területeit, a mozgalom térké­pén feltüntetett mintegy 800 objektumot. — HÜSÁRUHÁZ. Békéscsa­bán, a Tanácsköztársaság út­ján átalakítjálk az 53-as szá­mú árudát húsáruházzá. Társberuházó a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat és a Mezőhegy esi Állami Gaz­daság. Az áruház megnyitá­sával a megyeszékhely lakói többféle húsáruból válogat­hatnak. — VERSEN YFELAJÄNLÄS. 4,5 millió forint értékű fel­ajánlást tettek Szabolcs- Szatmár megyében a Balká- nyi Állami Gazdaság dolgo­zói. A tehenésztben a fejési átlagot az előirányzott négy­ezerrel szemben 4150 literre emelik, a borjúnevelésnél és szarvasmarha-hizlalásnál az egy kilogramm súlygyarapo­dási költséget 30 fillérrel csökkentik, a hízott sertések átlagsúlyát egy százalékkal növelik. — NAPIRENDEN A KÖLT­SÉGVETÉSI ÜZEM MUN­KÁJA. Január 19-én, csütör­tökön tartja következő ülé­sét a vésztői Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga. Megvitatják és jóváhagy­ják — többek között — a költségvetési üzem 1978. évi munkatervét. Hidegebbre fordul az idd Változóan, nyugaton erősen felhős idő, néhány helyen kisebb havazással. Többfelé megélénkülő déli, délkeleti szél. A nyugati, északnyugati országrészben éjszaka köd­képződés. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőméréklet: a borult részeken — mínusz 1, mínusz 6, keleten a derült, hóval borított helyeken mí­nusz 7, mínusz 12. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet kedden: mínusz 3, plusz 2 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: Túlnyomóan felhős idő, az időszak végén tőbbfe- lé havas eső, eső. Mérsékelt délnyugati szél. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 2, — mínusz 7, később 0 — mínusz 5 fok kö­zött. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 0, később plusz 5 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területé­nek 60 százalékán várható. (MTI) — NÉGY NYELVŰ KÉPES­KÖNYV jelent meg Bács- Kiskun megyéről. Az új me­gyei fotóalbum, több mint 230 — zömmel színes — ké­pen mutatja be a városon és falum, valamint az üzemek­ben az utóbbi években vég­bement nagyarányú változá­sokat. A kiadvány a Duna— Tisza-közi vidék településfej­lődésének a terület ipari, mezőgazdasági, közoktatási és közművelődési korszerűsödé­sének értékes dokumentuma. — VÍZMÜKEZELÖI TAN­FOLYAM. Január végén kezdődik a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat­nál a vízműkezelői tanfo­lyam. Az előadásokon 26 dol­gozó vesz részt. — A GAZDASÁGOS GYÄRTMÄNYSZERKEZET kialakítása során leszűkítet­ték a geofizikai mérőműsze­rek választékát a Gamma Művekben, s a szénhidrogén­kutatásoknál ' alkalmazott eszközök közül a mélyfúrási vizsgálatok úgynevezett kar- rotázs készülékeinek gyártá­sára specializálódtak. A kő­olaj- és földgázlelőhelyek fel­tárásához ugyanis egyre mé­lyebbre kell a föld mélysé­gébe hatolni, egyes helyeken nem ritka a 10 ezer méteres fúrás sem. — BRIGÁDVETÉLKEDÖ. A Békés megyei Állami Építő­ipari Vállalat békéscsabai központjában január 19-én, csütörtökön tíz brigád részvé­telével vállalati vetélkedőt rendeznek. — RENDŐRSÉGI HÍREK. A hét végén az országban hat halálos baleset történt. Ebből kettő megyénkben. Január I5-én délelőtt Szarvas bel­területén Daróczi Sándor 37 éves szentesi lakos személy- gépkocsijával elütötte a ve­le azonos irányban haladó Tóth György 80 éves szarva­si lakost, aki kerékpárjával irányjelzés nélkül szabályta­lanul balra kanyarodott. A baleset következtében Tóth György súlyos sérülést szen­vedett, kőrházbaszállítás közben meghalt. Ugyancsak január 15-én, a késő esti órákban a Kardos és Csabacsüd közötti útsza­kaszon Voith Brúnó osztrák állampolgár vezette pótkocsis tehergépkocsi elütötte az út­test felezővonalánál kerék­párja mellett álló, erősen it­tas Klimaj Pál 50 éves kar- dosi lakost. A baleset követ­keztében Klimaj Pál meg­halt. A rendőrségi vizsgálat mindkét esetben folyik. — TÖBB MINT HÁROMEZ­REN tettek gépjárművezetői vizsgát Békés megyében az autóközlekedési tanintézet szervezésében 1977-ben. Eb­ből B-kateaóriás személygép­kocsi-vezetői vizsgán 2400-an vettek részt. Autóbusz- és tehergépkocsi-vezetői enge­délyt 200-an kaptak:

Next

/
Thumbnails
Contents