Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-12 / 266. szám
IgHM-fiw 1977. november 12., szombat Garanciát vállal a Gagarin brigád Az idén előbb a Magyar Nemzeti Bank Békés megyei Igazgatósága épületének a felújításán dolgozott a Békéscsabai Ingatlankező Vállalat Gagarin szocialista kőművesbrigádja. Amikor elkészültek, a bankosok nagyon elégedettek voltak. Azt mondták: — Többször tatarozták már az épületet, de ilyen szépen és jól még soha. Szabados Béla, a bank helyettes igazgatója beírta az elismerését a brigádnaplóba. Aztán a vállalatnak még levelet is küldött, amelyben az egyebek közt az olvasható: „.. .jóleső érzéssel állapítottuk meg, hogy dolgozói eredményes, szép munkát végeztek, amelyért^ ezúttal is őszinte köszönetemet fejezem ki.” Ennek igazolására Zsom- bok Imre, a brigád vezetője előveszi a brigádnaplót. Lapozza és sorbaii mutatja a különböző helyeken bejegyzett elismeréseket. Az egyik oldalon a leánykollégium igazgatójának, Pocsai János- nénak a sorai olvashatók. — Itt — emlékszik vissza a brigádvezető — sürgős volt a munka. Rákapcsoltunk. Aztán a bútorok, berendezések elhelyezéséhez nem volt elég ember. Segítettünk mi is — társadalmi munkában. — Más helyeken? — Tulajdonképpen mindig igyekszünk kihasználni a munkaidőt. Amit pedig" elkészítünk, azért — jótállási megállapodással — egyéves garanciát vállalunk. Az sem mellékes persze, hogy ha a brigád határidő előtt és kifogástalan minőségben teljesíti a feladatát, jutalomban részesül. így aztán ebben az évben az órabér szép kis összeggel egészül ki. A III. negyedévi eredmény alapján pedig a munkaversenyben — a vállalat 36 brigádja közül — a Gagarin brigád lett az első. őrzi és meg is akarja tartani a vándorzászlót és az ezüst után ki akarja érdemelni az aranykoszorús jelvényt. Munkájuk, magatartásuk és gondolkodásuk alapján bizonyára nem is állnak mesz- sze tőle. Pásztor Béla Elkészült a körösladányi vízduzzasztómű. A 250 millió forintos beruházással létesített vízlépcső lehetővé teszi a Körös vízszintjének 3 méteres megemelését, s mintegy 4 ezer hektár mezőgazdasági terület öntözését (MTI-fotó — Ilovszky Béla felvétele — KS) A brigád elvonult, majd a Bartók Béla úti egyik épület tatarozását kezdte el. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére vállalta, hogy a munkát négy nappal a határidő előtt befejezi. Állta a szavát. A jutalom nem is maradt el. Most a Vandháti út egyik lakóházát tatarozzák a Gagarin brigád tagjai. Tizenegyen vannak, hat kőműves és öt segédmunkás. Gratulálok nekik a bank igazgatóságánál hallott elismerésért. — Nem az első és nem is az utolsó dicséret — jegyzi meg mindjárt Kerekes Lajos. — Miből ered ez a nagy önbizalom? — kérdezem, de helyette Kocziha Mihály válaszol : — Évek óta együtt vagyunk és szinte rászoktattuk egymást, hogy csak tisztességesen lehet dolgozni. A hanyagságnak még a kísérletét sem engedjük meg. Weisz János praktikusan gondolkozik: — Ügy csinálunk mindent, hogy ne legyen szükség még egyszer visszamenni oda, ahonnan eljöttünk. Nemcsak nekünk, hanem annak is kellemetlen lenne, akinek dolgozunk — mondja. Megszólal Mezei Ferenc is: — Minket kétszer látnak szívesen: amikor odamegyünk és elkezdjük a munkát, de még inkább akkor, amikor elvonulunk. Kocziha Mihály folytatja: — Van becsületérzés is a világon. Az az álláspontunk: csináljunk úgy mindent, mint ahogy mi is elvárnánk, ha a megbízók lennénk. — Szerintem — fűzi még hozzá Behán Lajos —, annak van joga kritizálni, például, ha leválik az új cipő talpa vagy idő előtt tönkremegy a tv, akinek a munkája kifogástalan. Mi a kritika jogát igyekszünk újra és újra kiérdemelni. Az OKI szerepe a vetőmagtermesztésben Az első kérdés, amely felvetődik az, hogy kell-e, ér- demes-e az Öntözési Kutató Intézetnek növénynemesítéssel is foglalkozni. Miért pont ez az első kérdés? Hazánkba több növény vetőmagját hozzuk be külföldről. Ezek a fajták az „otthoni” termőhelyi viszonyok között öntözetlen termesztésben ragyogó eredményeket, termést adnak. Az ÖKI, mint neve is mutatja, az öntözés technológiájának, technikájának és gépesítésének fejlesztésével is foglalkozik. Természetes tehát, hogy az öntözést növényekre is kell adaptálniuk. Ezeket a növényeket pedig az ÖKI kutatóinak kell kinemesíteniük, hiszen — és most ka-' nyarodjunk vissza a külföldi fajtákhoz — a hazai termőhelyi viszonyok között ha még ráadásul öntözik is, a külföldi fajták betegségekre fogékonyak lesznek, megdőlAz ifjúság a termelés segítéséért Nemrégiben fontos tanácskozást rendezett Gyulán a KISZ gyulai, békéscsabai és békési városi bizottsága, a három városban tevékenykedő ifjúsági szocialista brigádok vezetőinek közreműködésével. Elsőként „Az ifjúsági szövetség feladatai a gazdasági építőmunkában” címmel hangzott el egy referátum Kozma Antalnak, az MSZMP gyulai városi bizottsága munkatársának előadásában. Ezt követően a szocialista munkaverseny és brigádmozgalom eredményeiről volt szó. Ebből a résztvevők megtudták, hogy Gyulán régi és követendő hagyománya van ennek a mozgalomnak. A városban jó eredménnyel folyik az „Ifjúsági brigádok az V. ötéves tervért” megyei mozgalom, amelyben 68 brigád több mint 700 tagja vesz részt. A fiatalok tervüket 10 százalékkal szárnyalták túl, több mint 13 és fél ezer munkaórát teljesítettek társadalmi munkában, amelyeknek során 56 ezer forinthoz jutottak, amiből iskolaépítésre, óvoda- és bölcsődefejlesztésre 48 és fél ezer forintot, megyei kolléA Fegyver és Gázkészülékgyártó Vállalat az idén 50 ezer gázkonvektort készít, ötféle típusban. A kisebb-nagyobb lakások különböző igényeinek megfelelően 2500—7500 kalóriás konvektorok készülnek futószalagon (MTI-fotó — Balaton József felvétele — KS) giumi alapra négyezer forintot, VIT-alapra 3500 forintot fizettek be. A város fiataljai elsőként csatlakoztak a csepeliek felhívásához és felajánlásaik értéke megközelítette a 70 millió forintot. Jól működik az üzemekben a KISZ-radar és a Dolgozz Hibátlanul! mozgalom. Jól segíti a fiatalokat mindennapi munkájukban a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsa. Nem túlzás azt állítani, hogy a KISZ-védnökségek híre túlnőtt a városhatáron. A fiatalok 124 társadalmi munkaakcióban vettek részt, 86 kommunista műszakot szerveztek, amelyekből félmillió forint bevételhez jutottak. Szép, mintegy négyéves múltra tekint vissza a Szép Gyuláért szépítési, gazdasági és környezetvédelmi védnökség, ahol az idén 30 ezer órát dolgoztak a KISZ- és úttörőfiatalok, összesen eddig a megyei kollégium építési alapra 24 ezer 500 forintot, VIT-alapra csaknem 20 ezer forintot fizettek be. Jó együttműködés alakult ki az MHSZ-szel és az Ifjú Gárdával. Az úttörő szervezeti élet segítésére 57 KISZ- alapszervezet és úttörő raj között van állandó testvér- kapcsolat. Az ifjúsági brigádok vezetői meghallgatták Krasz- nahorkai Gézának, a városi tanács vb művelődésügyi osztály munkatársának előadását „Szocialista módon élni, tanulni” címmel, majd kitüntetésekre és jutalomátadásra került sor. Krizsán Szilárd és Gesztesi Erzsébet aranykoszorús KISZ-jel- vényt kapott, a KISZ KB dicsérő oklevelét vette át a gyulai szakmunkástanuló intézet KISZ-szervezete, Nagy István, Bécsi Katalin, Török Attila, Sárközi Julianna. Pénzjutalmat kapott Máté István és Oláh István. nek, betakarításuk nehézzé válik. Az Öntözési Kutató Intézet az öntözés biológiai alapjait saját nemesítésű rizs-, kukorica-, lucerna- és fűfajták előállításával rakja le. Itt már a növénytermesztésnek nem a holnapjára, hanem a holnaputánjára kell hogy gondoljanak. Lássuk akkor ezeket a fajtákat egyenként. Rizs. Az ÖKI ennek a növénynek szuper elit vetőmagját adja át az intézettel kapcsolatban álló gazdaságoknak. A Szarvasi Állami Tangazdaságból — ez az egyik legnagyobb rizsvetőmag-termesz- tő partner — és a többi rizsvetőmag-termesztő gazdaságból jó minőségű, elit vetőmagot szállítanak a gabonatrösztnek. Ahonnan a rizstermesztő gazdaságok nagyon szívesen vásárolják. A másik növény, amelynek nemesítésével az ÖKI kutatói foglalkoznak, a kukorica. Ebben az évben a kukoricatermesztő gazdaságok igénye 600 vagon. A szarvasi hibridekből 450—480 vagonnal áll majd rendelkezésükre. Az elmúlt évben lett elismert fajta a Szarvasi 473-as. Ebből a hibridből a kutatók „felügyelete” mellett a Me- zőhegyesi Állami Gazdaságban 30 mázsát takarítottak' be. Elismerés alatt áll még csak, de máris nagy az érdeklődés az Sz—383-as iránt. A kutatóintézetben azt vallják, hogy mielőtt elismernének egy-egy fajtát, a gazdaságok próbahibridként kis területen már jó, ha termesztik. A harmadik növény a lucerna. A Szarvasi 1-es és a Szarvasi 2-es jelű fajták intenzív körülmények között 3-4 évig beállt állományt adnak. Nem csoda tehát, ha a gazdaságok e fajták iránt egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak- A forró levegős szárítók folyamatos üzemeltetése miatt nem elég ha — mint az eddigi köztermesztésben levő fajták — egy, illetve két évig bírják csak ki egy területen a lucernák. A Szarvason nemesített fajtáknak nagy előnyük még, hogy a betegséggel telített talajokon is hosszú ideig, biztonsággal nagy termést adnak. A negyedik fajta, azaz nem is fajta, hanem inkább fajták a fűfélék. A hazai fű- vetőmag-igények 85 százalékát, azaz 340—400 mázsát képes a kutatóintézet biztosítani. Eddig 12 államilag elismert fajta került ki az itteni kutatóktól. Nagyon jó kapcsolata van az ÖKI-nek a Karcagi Állami Gazdaság vezette fűmagtermesztő rendszerrel. A technológiákat az intézet munkatársai adják és figyelemmel kísérik azok betartását is. Egy-egy új fajta végeredményben a kutató „szellemi terméke”, ö tudja, mire kell az általa nemesített fajtáiénál ügyelni, ezért végig figyelemmel kíséri a gazdaságokban a termesztést és bizony nemegyszer az üzemi szakemberekkel is éles vitája támad. G. E. Követőkre talált az orosházi kezdeményezés Az orosházi Petőfi Művelődési Központ szervezésében 1961-ben az országban elsőként alakult meg a Kertbarátok Klubja. Később e kezdeményezés nyomán a megyében és határain kívül hasonló jellegű klubok sora kezdte meg működését. Másfél évtized elteltével azután, 1975-ben a mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításon és vásáron az aranyérmet nyert debreceni, pomázi, szentesi és orosházi klubok között kétéves verseny kezdődött. Ennek utolsó mozzanatára, az elméleti vetélkedőre és értékelésére az orosházi klub szervezésében ma, november 12-én a helyi művelődési központban kerül sor. E kertbarátok szervezetei az elmúlt két évben új klubok létrehozásában vettek részt, s adták át ezeknek tapasztalataikat. Ez idő alatt az orosházi klub tagjainak száma 72-ről 140-re növekedett. Helyi kertlátogatáson 44-szer, hazai és külföldi tanulmányúton 18-szor voltak, öt kertbarát közösség megalakításában segédkeztek, 17 mintakertet alakítottak ki. Orosházán évekkel ezelőtt a Virágos utca mozgalom elindítói, s azóta 11 utcát ültettek be fákkal, díszcserjékkel, virágokkal. Összejöveteleiken szakmai, politikai előadásokat hallgatnak. Szakkönyvet forgatnak, kapcsolatuk erősödött a művelődési házzal. Jelentős a szerepük ma is a háztáji gyümölcs- és zöldségtermesztés újabb módszereinek meghonosításában, gazdaságosabban termeszthető fajták elterjesztésében. Program szerinti tevékenységükbe egyre többen kapcsolódnak be. Jelenleg Békés megyében már 24 ilyen klub működik mintegy. 4 ezer taggal. A városok, községek arculatának alakításán kívül jelentős mennyiségű gyümölcsöt, zöldséget termelnek, ezzel is javítva a helyi lakosság ellátását. A klubok szervezésében, a mozgalom összefogásában a Hazafias Népfront aktivistái vállalnak kezdeményező szerepet. Á HNF pedig a kertbarátok szervezeteinek működéséhez rendszeresen nyújt anyagi támogatást. JEGYZET Hitelek, feketén X vállalatnál keményen megszidtak egy dolgozót. Jogos volt a fejmosás. A hónap végi sokadika előtt az illető kiszállásához a várható költségeket meghaladó szép kis summát vett fel, útielőleg gyanánt. Elszámolni viszont csak akkor számolt el vele, amikor már megkapta havi fizetését. Miért tette mindezt? Átmeneti pénzzavarát sikerrel hárította el a vállalattól ily módon felvett hitellel. Ugyanez a vállalat partnerétől egy nagyobb tételt vásárolt több milliós összegért. A partner — tegyük hozzá, X vállalatnál jóval szerényebb cég — határidőre szállította a megrendelt árut, s várta, hogy megkapja érte az ellenértéket. Várt egy hónapig, két hónapig, háromig. Az átutalás nem történt meg. Mitévők legyenek, nekik is szükségük lett volna a pénzre. Több ízben kérték írásban X vállalatot, ugyan utalják már át azt a néhány milliócskát. Ilyenkor mindig kaptak egy udvarias levelet, amelyben X vállalat megnyugtatta őket, hogy hamarosan egyszámlájukon lesz a kérdéses összeg. Mindez azonban csak írott malaszt volt, nem fizettek. Csak fél évvel határidő előtt utalták át nagy kegyesen a várva várt összeget. A kis vállalat olykor már-már alig tudott bért fizetni dolgozóinak, mert nem volt az egyszámláján elegendő pénz. Mit tett X vállalat? Gazdálkodott a kis cég pénzével, azaz hitelt vett fel meg nem engedett módon. Átmeneti pénzzavarát hárította így el. Nagyban azt csinálta, amit dolgozója is elkövetett. Mit tesz ilyen és ehhez hasonló esetekben a hitelezésre kényszerült vállalat? (Többnyire kis cég, mert a nagyobbikkai nem szívesen húznak ujjat.) Megpróbálja kényszerű böjtöléssel kigazdálkodni a pénzt, s kitartani addig, amíg nem kapja meg jogos tulajdonát. Bírósághoz nem szívesen fordul, mert az is hosszú idő, amíg igazát ki tudja verekedni, elveszti a vállalat jóindulatát, s aztán megnézheti magát, mikor fog tőle vásárolni X cég. Pénzre viszont szüksége lehet, akár alapjai feltöltésére, akár fizetési kötelezettségeinek kiegyenlítésére is. Hasonló módon jut pénzhez, mint X. Nem utalja át a Pénzt egy harmadik vállalatnak, azaz ugyanolyan fekete hitelt vesz föl a harmadiktól, mint amilyent ő kényszerül nyújtani X-nek. S a folyamat vállalatok egész soránál megy végig, s mindenütt gazdálkodási zavarokat, problémákat okozva. Felügyeleti szerveink ezért üldözik az ilyen „hitelviszonyt”. Kirívó esetekben akár gazdasági bírság is lehet a fekete hitel kamata. Gőz József