Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-06 / 262. szám
1977. november 6., vasárnap SZÜLŐFÖLDÜNK LENIN Ezekben a napokban a szovjet nép, és vele együtt az egész haladó emberiség megemlékezik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról. Ma, visszatekintve e távoli, mégis oly közeli múltba, csodálattal töltenek el bennünket Lenin és harcostársainak tettei, azoké, akik létrehozták a világ első új típusú pártját és az 1905-ös barikádokon át az 1917-es februári forradalomra, a Nagy Október győzelmére vezették az orosz munkásosztályt. Idéznünk kell ezen a napon magának Leninnek a szavait: „Tömör csoportban haladunk szaka- dékos és nehéz úton, szorosan kéz a kézben. Minden oldalról ellenség vesz bennünket körül és szinte mindig ellenséges tűzben kell haladnunk.” S hogy a megpróbáltatásokat, nehézségeket leküzdve megteremtődtek a szocializmus, a kommunizmus távlatai, nem kismértékben a forradalmi elmélet és gyakorlat kidolgozójának, a forradalom vezérének, Leninnek köszönhető. Akinek kőbe vésett, bronzba öntött alakja megyénkben is hirdeti : az általa elkezdett ügy az egész világon győzni fog. Békéscsabán, a Szabadság téren 1971 óta áll a Lenin- szobor Sarkadon Búza Barna szobrászművész alkotása látható Fotó: Martin Gábor A gyulai szobrot Marton László alkotta Kondoroson 1975. augusztus 20-án, a község újratelepítésének 100. évfordulóján leplezték le Lenin portréját. 79 éves az „öreg Megyénket a Körösök hazájának is nevezik. A folyók szétdarabolják a határt, a rajtuk való átkelés nem volt mindig gondtalan. Kedden ünnepélyesen felavatták Köröstarcsánál a Kettős- Körösön átfeszülő vasbeton hidat, mely önmagában is impozáns. Azt viszont már kevesen tudják, hogy a falu határában volt az egyik igen fontos átkelő az úgynevezett Pap-révnél. A krónikák szerint a tarcsaiak voltak a Körösök legjobb halászai, révészei, vízi járműveikkel bámulatos ügyességgel manővereztek a folyón. Az elmúlt századok háborúiban gyakran siettek az itt átkelni szándékozó magyarok segítségére, s számtalan esetben törtek borsot a császáriak, a betolakodók orra alá a falu révészei. Az első hidat 1880-ban fából építették, a leírások szerint a mostani új hídtól kőhajításnyira. Jóformán még be sem fejezték, amikor a következő év tavaszán elsodorta az áradás a szerkezetet. Ekkor a vármegye elöljárósága úgy döntött, újjáépítik a hidat, de most már acéltartóból, rácsos szerkezettel. Ez akkoriban a legkorszerűbbnek számított. Az acélhidat 1898- ban nyitották meg a forgalom előtt, mely azóta kisebb-nagyobb erősítésekkel, felújításokkal, az elmúlt napokig „szolgált”. Hogy mi lesz a sorsa a több száz tonnás acélmonstrumnak? Amíg végleges döntés nem születik „nyugdíjasként” besegít. Ahová el kell menni... Planetárium a Népligetben Az ember sétál Pesten az őszben, a Népliget fái alatt, vastag levélszőnyeg, jönnek- mennek a trolibuszok, az autóbuszok, és egyszercsak egy különös, vörösrézkupolás épület áll elébe. A Planetárium. Csillagok, bolygók, csillagködök, üstökösök világának földre varázsoló csodája. Valami egészen kivételes élmény, amit magyarázni lehet ugyan, de leírni már sokkal nehezebb. Ahol, ha belépünk a márvány előcsarnokba, mely körben öleli át a szintén kör alakú, kupolás előadótermet, évszázadok emlékeivel találkozhatunk. Régi távcsövek, csillagászati műszerek, a Nap, a Hold, és a csillagok átvilágított, nagy fényképei. Közben — észre sem vesszük először — halk zene szól, és ez a zene meghitten illeszkedik a bevezető hangulathoz, a fénylő márványcsarnokhoz, a csillagászattörténeti' kiállításhoz. Nyáron, augusztusban készült el a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Planetáriuma, és a hírét-csodáját szertevitték már azok, akik már ott voltak egy-egy előadásán, és átélhették a világ- egyetembe való bepillantás semmi mással nem hasonlítható élményét. Mert utazni hívja a belépőt a Planetárium, az idő egyszerű mértékével fel sem fogható utazásokra. Olyan száguldásra térben és időben, ahol a rendes év-mérté- ket a fényév váltja fel, ahol már az sem meglepő, ha egyszeriben a Marson állunk, és körültekintünk a vörös bolygó haragosan kavargó viharaiban, és „földi” köveken botladozunk tovább a marsi horizont felé... Az előcsarnok kiállítása tehát az első hangulatkeltő, a bevezetés abba, ami azután következik. A világegyetem elképzelt sárgaréz modelljeit látjuk itt a középkorból, a nagyszombati egyetem fizikakönyvét, 1576-ból, melyben még együtt szerepel a Föld-középpontú, a Kopernikus-féle Nap-középpontú, akkor forradalmian új világképpel. Aztán egy másik vitrinben az ókor és a középkor nevezetes szögmérő-műszerei, az asztrolábiu- mok, Lossai Péter 1498-ból származó- kéziratos könyve a műszerek használatáról, egy Augsburgban készült asztrolábium 1566-ból, abból az esztendőből, amikor erre, mifelénk Pertev pasa Gyula téglavárát ostromolta. Már ott, a márvány előcsarnokban elindult velünk a különös időgép a távoli múltba és a jelenből a jövőbe is, hiszen óriási fotográfiákon fénylik előttünk a Nagy Orion-köd a Nagy Ma- gellárt felhő, egy felvétel valamelyik űrhajóról az észak-amerikai szárazföld felett, és közben újabb és újabb vitrinekben a csillagászattörténet híres eszközei, könyvei, kronométerek, szeksztánsok, csillagórák, napzsebórák, színképelemzők. Az egyik oldalon pedig három hatalmas távcső, a két méternél is hosszabb csövű az egri csillagdából, 1774-ben Dolond angol optikus készítette, mellette egy 1846-os bécsi, 1850-ből pedig egy amatőr-távcső, bizonyítva, hogy évszázaddal ezelőtt is kedvelt hobby volt a csillagvilág megfigyelése. Az előadóterem fehér kupolája 15 méter magasan borul fölénk. Lassan sötétedik a Planetárium égboltja, megjelenik a Nap és a Hold. Zene szól, halk, körben, feltűnik Budapest panorámája, és felragyog felettünk a nyári égbolt. Lenyűgöző látvány ez a felhő nélküli, tiszta égi csodavilág, ahol hamarosan közeli ismerősünk lesz a Gön- cölszekér, a Sarkcsillag, a Cassiopeia, az északi korona, az Orion, aztán a mi naprendszerünket látjuk több százezer fényév mesz- szeségből, látjuk a harmadik bolygót, a Földet, a körülötte keringő aprócska Holddal. Látjuk a többit, a belső bolygókat, a külsőket, így is érzékelhető, roppant távolságban a Naptól a Jupitert, a Saturnust, az Uranust... Amikor egy óra múlva kivilágosodik a kupola-égbolt, ahogy Keleten felkél a Nap, diadalmas, zengő muzsika tölti be az előadótermet. Csendben, szinte szótlanul távozunk a Planetáriumból, emberi nagyságunk és kicsinységünk tudatában, és magunkban visszük a csillagok ragyogását, az ismeretlenül ismerős világegyetem szép titkait. Aki arra jár az őszben, akár télbén, akár tavaszban, nyáron: ne kerülje el a Planetáriumot, mert szegényebb marad valamivel, amiről olvasni lehet, de átélni csak ott, a fölénk boruló kupola alatt lehet igazán. Sass Ervin Csabai képeslap A főtér képe az új postaépület tetejéről Megszépült Tanácsköztársaság útja % Toronyház a Bartók Béla úton Jellegzetes szlovák lakóház a Békési úton Fotó: Martin Gábor
