Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
o 1977. november 20., vasárnap A gyulai Köröstáj Mg. Termelőszövetkezet FELVÉTELRE KERES felsőfokú végzettségű, legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező ÁLLATTENYÉSZTŐT szarvasmarha-ágazatvezetői munkakörre. Bérezés a hatályos jogszabályok szerint. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet személyzeti vezetőjénél, Gyula, Kerecsényi u. 27. Hz Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár (Orosháza, Bajcsy-Zsilinszky út 41.) az 1978/79-es tanévben öntő, esztergályos és géplakatos szakmában iskoláz be tanulókat. Az esztergályos és géplakatos tanulók képzése a vállalat tanműhelyében, míg az öntőtanuló-képzés a szegedi 600. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben történik. Az öntőtanulók részére Szegeden kollégiumi elhelyezést biztosítunk. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti és oktatási előadójánál. A Tiszántúli Talajjavító Vállalat megyei irodája, Szarvas, Budai N. A. u. 5. sz. alatt felvesz — 18—45 éves korig 8 ált. iskolai végzettséggel nehézgépkezelői tanfolyamra jelentkezőket, — segédmunkásokat, kőműves szakmunkásokat, — gépjármű-villamossági műszerész, vízműépítési technikusi, közép vagy főiskolai végzettséggel munkavezetői munkakörbe dolgozókat Szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban. PáLYAVáLASZTÓ FIATALOK! A Férfifehérnemű-gyár békéscsabai gyára valamint orosházi külső üzeme 8 osztályt végzett lányokat női szabó szakmára szakmunkástanulónak iskoláz be az 1978/79-es tanévre. Tanulmányi idő: 8 év. Juttatások: tanulmányi eredménytől függő ösztöndíj plusz társadalmi tanulmányi ösztöndíj 250,— Ft összegben, valamint 1,— Ft-os térítés ellenében ebéd. Jelentkezési lapokat a 611-es sz. szakmunkásképző intézetbe, Békéscsaba, Puskin tér 1. valamint a 612-es sz. szakmunkásképző intézetbe, Orosháza, Vásárhelyi út 7. sz. alá kell beküldeni. Bővebb felvilágosítást a Férfifehérnemű-gyár személyzeti és oktatási osztálya ad, Békéscsaba, Trefort u. 2, sz. alatt. Orosházán, Előd u. 1. sz. alatt. Jogász a háznál a Házi Jogtanácsadó, ha megrendeli a havonta megjelenő folyóiratot. Előfizetési ára 1978. évre 42.— Ft. 12 számban 960 oldalon, ezernyi kérdésre kap választ. Előfizetéséhez csekket kap a postán és a Házi Jogtanácsadó kiadványait bemutató kiállításon: Békéscsaba, Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa székházában (Tanácsköztársaság u. 12.) november 18-tól 23-ig Ugyanott a korábban megjelent kiadványokból is válogathat. A KPM Közúti Igazgatóság orosházi üzemmérnöksége felvételre keres azonnali belépéssel: tehergépkocsivezetőket, • útépítő betanított munkásokat, garázsmestert, éjjeliőrt Jelentkezés: Orosháza, Csorvási út 66/a. A TRAUBISODA A TERMÉSZET AJÁNDÉKA! — Díszgalamb-kiállítás lesz 1977. november 19. és 20-án, Orosházán, a Thököly utcai MEDOSZ-székházban. Bemutatásra kerülnek: díszgalambok, haszongalambok, díszfácánok, díszbaromfik. Rendezi: az Orosházi Galambtenyésztők Egyesülete. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Felsőfokú végzettséggel reklámszervezőt keres a Magyar Hirdető Békés megyei központja. Jelentkezés írásban, 5601 Békéscsaba, Pf.: 55. ..... . .1.1 . Felvételre keresünk VAGONRAKÓ MUNKÁSOKAT, VILLANYSZERELŐT, RAKTÁRI DOLGOZÓKAT. Jelentkezés: VÍDIA Kér. V. kirendeltsége, Békéscsaba, Szerdahelyi út A Mezőkovácsházi Tanács Költségvetési Üzeme villanyszerelő szakmunkást KERES FELVÉTELRE. Jelentkezés az üzem központjában. Mezőkovácsháza, Árpád u. 222. Tornáczki István részlegvezetőnél. A Békéscsabai Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat 1. sz. gyáregysége, MEZÖBERÉNY, azonnali belépéssel felvesz — ív- és lánghegesztőt, — géplakatost, — esztergályost, — köszörűst, — festőt, — betanított munkást, % — segédmunkást Jelentkezés: a gyáregység személyzeti előadójánál. Mezőberény V. kér., 204. A Lenin Mg. Termelőszövetkezet Sarkad, Kürt u. L sz. pályázatot hirdet jogtanácsosi munkakör betöltésére. Pályázati feltételek : jogtudományi egyetemi végzettség és 3 év szakmai gyakorlat. A pályázati kérelmet a termelőszövetkezet személyzeti vezetőjéhez kell eljuttatni. _______ K ocsikísérőket, raktári segédmunkásokat, déligyümölcs-válogatókat felveszünk. FŰSZERT, Békéscsaba, Csorvási üt. _________ F érfi segédmunkásokat veszünk fel. Betonáru-szakipari és Szolgáltató V. Gyula, Henyei M. u. 13. szám. Gépírni tudó érettségizett admi- nisztrátort vesz fel, azonnali belépéssel a Magyar Hirdető békéscsabai kirendeltsége.______________ S zámlázót és raktári segédmunkást felveszünk. PIÉRT 20. sz. lerakat, Békéscsaba, Lenin út 34. Takarítónőt felveszünk. Megyei tanács gazdasági osztálya, Békés- csaba, Felsőkörös sor II. em. 27. Géokocsivezetőket vesz fel az AFOR-kirendeltség, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2—í. E kategória szükséges. A KEVIÉP békési főépítésvezetősége, építőiparban jártas anyaggazdálkodási csoportvezetőt KERES FELVÉTELRE Jelentkezés írásban, korábbi munkahelyek és munkakörök felsorolásával. Cím: Békés, Verseny u. 4. Nagyszénás nagyközségi Tanács V. B. szakigazgatási szerve megvételre felajánl 1 db Nysa 521 típusú MIKROBUSZT Érdeklődni: nagyközségi Tanács V. B. titkáránál, illetve: gazdálkodási csoportnál. A Pamuttextilművek békéscsabai gyára FELVÉTELRE KERES „D” kategóriás jogosítvánnyal gépkocsivezetőt, esztergályost, betanított munkakörbe női munkaerőt azonnali belépéssel. A Férfifehérnemű-gyár békéscsabai gyára felvételre keres varrónőket és takarítónőket, ______ A Gyopárhalmi Tejüzem felvesz kereskedelmi áruraktárost, raktári segédmunkásokat és szállitmánykisérőt.______________________ A békéscsabai Városi Kórház felvételre keres szakácsnőt, beteghordót. Jelentkezés a kórház személyzeti főelőadójánál.________ F érfi segédmunkásokat, árukísérőket azonnali belépéssel felvesz a Békés megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat, Békéscsaba, Luther u. 5/b.____________________ B ékéscsaba, II. sz. téglagyár felvételre keres lakatos, esztergályos, villanyszerelő, elektroműszerész és hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezni: Orosházi út gg. szám alatt. TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓK BÉKÉSCSABÁN . A 87. sz. választókerületben Erdélyi Mihály tanácstag, HNF bizottsága, Fényes, Tanya 1998. szám alatt november 21-én 19 órakor; a 88. sz. választókerületben Perei András tanácstag, a HNF bizottság, Fényes, Tanya 1998. sz. alatt november 21-én 19 órakor; a 82. sz. választókerületben Hankó András tanácstag, a Lenin Tsz központjában november 23-án 17 órakor; a 89. sz. választókerületben Kukuk Mihály tanácstag, Tanya 1881. szám alatt, november 23-án 17 órakor: a 67. sz. választókerületben Berki Lajosné tanácstag az V. kér. 11. sz. Általános Iskolában november 21- én 18 órakor, a 68. sz. választókerületben Cselovszki András tanácstag, V. kér. 11. sz. Általános Iskolában, november 21-én 18 órakor, a 70. sz. választókerületben Kazár János tanácstag az V. kerületi rendelőintézetben, november 21-én 18 órakor; a 62. sz. választókerületben Takács Jánosáé tanácstag az V. kerületi pártházban, november 21- én 18 órakor tanácstagi beszámolót tart. A budapesti Gyorsszolgálat Szövetkezet FELVÉTELRE KERES női munkaerőt csomagolási, férfi munkaerőt szállítási munkára. Jelentkezés: Fa- és Fém- bútoripari Szövetkezet külső telepén, Gyula, Henyei út 7. sz. HIRDESSEN U1PUNKBRN! • i — A MEZŐGÉP Békéscsaba, 3. sz. gyára Orosháza, FELVÉTELRE KERES azonnali belépéssel szakképzett gyors- és gépírót Bérezés: a 16/1976. (XII. 11.) MüM. számú rendelet szerint. A Békés megyei ZÖLDÉRT állást hirdet békéscsabai munkahelyekre: BÉRELSZÁMOLÁS-VEZETŐ, HÚSIPARI SZAKMUNKÁS ÉS AUTÓSZERELŐ munkakörökbe. Jelentkezni lehet: bérelszámolás vezetője és autószerelő munkakörökbe Tanácsköztársaság útja 11—17. sz. alatti központi irodában, húsipari szakmába a Kétegyházi úton levő új húsüzemben. Az Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár esztergályos szakmunkásokat és segédmunkásokat keres felvételre Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 41—43.