Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
1977. november 20-, vasárnap IgHsWI&Tcf \1qaÖl+MCU\J. A(thK Ady Kevermesen századik születésnapját ünnepli egy idős bácsi. Nyugodtabb életű, hegyi emberek között nem ritkaság, hogy többen megérik a 120—130 esztendőt-, és mifelénk sem számít csodának, ha valaki a századik évét tapossa. Poétáknak már ritkábban adatik meg, hogy akár tisztes öregkorukban is alkothassanak. Arany Jánoshoz és Illyés Gyulához hasonló, hosszan termő faóriások inkább csak mutatóban találhatók a magyar költészet erdejében. Értetlenség fűrészfoga rágja, villámcsapások tizedelik az égre törő jegenyéket, s gyorsan kell nálunk cselekedni annak, aki maradandó életműre vágyakozik. Sokat gondolkodom azon, vajon költészetünk korán elsorvasztott, letört, halálba tiport virágai milyen csodálatos termést hozhattak volna? A poéta-sorstól hamar ellobbanó Csokonai, a sihederként világirodalmi csúcsokra törő Petőfi, a vonatkerekek őrjítő szorításától megpihent József Attila? Vajon mennyi gyönyörű verset vittek magukkal halhatatlanjaink? Ady Endre az egyetlen, akit nem tudok elképzelni, mint lezárt életműve továbbfolytatóját. Pedig a biológia lehetőségei szerint ma is köztünk élhetne. Munkahelyi titkos viszonyokat megunt Lédák és farmer- nadrágos tinédzser-Csinszkák szerelmétől fűtve vég nélkül jelenhetnének kötetei? Abszurd gondolat. A forradalom költője hogyan élte volna túl az ellenforradalom, a fehérterror, a fasizmus éveit? A geszti bolond gróf Tisza Istvánokat arcul csapó viharmadár szárnyalhatott volna a géppisztolyok ütemére zakatoló világban? Századik születésnapját halandó ember bárki megérheti, Ady Endrétől az is nagy csoda volt, hogy négy évtizeden át tartott sistergő izzása. Halhatatlan lett így is, pedig királyi gőggel hamar magára vonta az ifjú szívekben élők fekete szemfedőjét. Él ma is, élőbb, mint bármikor volt, s túléli a napidíjas dicsérők kampány-hozsannáját. Ady születésének századik évfordulóját ünnepeljük. Magyar költő volt, legjobbjaink egyike, érthető tehát, ha nagy magyar nekibuzdulással tesszük emlékezetessé a centenáriumot. Lehet, hogy keserűnek látszik a véleményem, pedig szeretném hinni, hogy hasznos volt ez a hosszú ünnepségsorozat. Hónapok óta tart az Adyt méltató irodalmi ismeretterjesztés. Könyvkiadásunk az évfordulóhoz méltón, a tömegek millióihoz juttatta el Ady Endre verseit és prózai munkáit. Tanyai iskolákban tartott verses-délutánoktól a munkásbrigádok számára biztosított előadásokig, a sajtó, a rádió, a televízió, mind-mind Adyt ünnepelte. Bizonyára sokan vitnnak, akik igazában most ismerkedtek először a költő munkásságával, s a sok új ismerős között remélhetően lesznek, akik megszeretik Ady költői világát. Az ünnepléssorozat idején éles fényekkel igyekeztünk megvilágítani egy ragyogó csillagot. Ha az évforduló múltán törvényszerűen elhalványodnak a földi reflektorok, figyeljünk akkor is Ady csillagára, amely pazarló sugarakkal fénylik. Andódy Tibor !' paza VVWM AUTÓMOTOR Nők a volánnál Ha autóversenyt, vagy ügyességi vetélkedőt rendeznének mindkét nembeli résztvevőkkel, bizonnyal jóval több férfi szerepelne a nyertesek között, mint nő. A „gyengébb nem” — alkatánál fogva — fizikai erőkifejtésben nem versenyezhet a férfiakkal. Kétségtelen, hogy a nők — még azonos gyakorlási időt figyelembe véve is — lassabban sajátítják el a vezetéstechnikai és műszaki ügyességet, mint a férfiak. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban azt, hogy a nők egyenletesen jó autóvezetői teljesítményét a terhességgel és a havi vérzéssel összefüggő biológiai tényezők is ronthatják. A felsorolt „elmarasztalásokkal” egész sor pozitívum állítható szembe. A volán mellett ülő nők kevesebbet kockáztatnak, jellemző rájuk az óvatos vezetés. A vizsgálatok bizonysága szerint a nők csak ritkán használják ki a gépkocsi legnagyobb segessé- gét, s jóformán sohasem merítik ki a motor erejét. A kutatók úgy vélik, hogy a nők nagyobb élvezetet, több örömet találnak az autóvezetésben, mint a férfiak (ez azonban abból is adódhat, hogy ritkábban jutnak a volán közelébe). Megállapították a nőkről, hogy a férfiakénál nagyobb kézügyességük van bizonyos mozgássorozatok lebonyolítására. Ez a képességük az autóvezetés mechanikus mozdulatainak végrehajtásában is jól érvényesülhet. A nők meglehetősen jó áttekintőképességgel rendelkeznek, s ennek jó hasznát veszik az autóvezetésben, amikor bonyolult forgalmi helyzeteket kell néhány pillanat alatt felmérniük. Érdekes, hogy a női vezetők a koncentráló-képesség- ből is jobban vizsgáznak, mint a férfiak. A hosszú úton való nagy figyelmet igénylő vezetésben — például nagy ellenforgalmú sötétben való utazáskor — a nők kevésbé fáradékonyak és kitartóbbak a férfiaknál. Az elmondottakból kitűnik, hogy semmi okuk nem lehet a férfiaknak a női autóvezetők lekicsinylésére. B. I. Villamos hallású motorkerékpárok A Villamosipari Kutatóintézet munkatársai — a csepeli Jármű- és Konfekcióipari Gépgyár szakembereinek közreműködésével — a közel, múltban új típusú villamoskerékpárt készítettek. A megnövekedett gépkocsiforgalom egyre jobban szennyezi a levegőt és fokozza a nagyvárosi zajt, így ismét előtérbe került a kipufogó gázt nem fejlesztő, úgyszólván hangtalanul működő motorkerékpárok gyártásának ügye. A most előállított típus két Zsiguli- akkumulátorral működik, az általuk táplált elektromotor „repíti” — óránként kb. 30— 35 km-es sebességgel — a fürge, kecses járművet. Míg az egyik motor folyamatos szabályozással gyorsul fel, addig a másik változatot úgy készítették el, hogy két fokozaton át éri el csúcsteljesítményét. Noha a járművek „tankolás” nélkül egyelőre körülbelül 30 kilométer utat tehetnek meg, a szakemberek bíznak abban, hogy sikerül olyan típust kifejleszteni, amely nagyobb hatótávolságon belül közlekedik. Garancsy Mihály A két Zsiguli-akkumulátor által hajtott elektromotor kis helyigényű, s hangtalanul működik (Németh Ernő felvétele — KS) III ARANYKOR? o Római-kori aranypénzek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből (MTI-fotó — KS) A tőkés világ aranytermelése az elmúlt fél évszázadban — jelentős ingadozás mellett — lényegében évente 1000 tonnás szint körül stagnált. (Ennek értéke a jelenlegi aranyárat figyelembe véve kb. 4,5 milliárd dollár.) A legutóbbi rekordév 1940 volt, amikor 1165 tonna arany került felszínre. 1974-ben 1015 tonna és 1976-ban 955 tonna. A stagnálás szembetűnő, hiszen a többi fém, sőt nemesfém termelése az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt. Mi az oka, hogy a pénzforgalom és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok gyors bővülésének korszakában az aranytermelés ilyen nagy mértékben lemaradt? Az okok között több tényezőt szükséges megemlíteni, mert hiba lenne, ha azt egyedül a geológiai feltételek romlásával magyaráznánk, mint ahogy azt általában a polgári közgazdászok teszik. Tagadhatatlan, hogy a XIX. század nagy aranyláza óta a tőkés világban kiemelkedő jelentőségű, gazdag érclelőhelyekre nem bukkantak; a bányákból származó ércek fémtartalma egyre csökken (az ötven év előtti átlagot 100-nak tekintve 1976-ban 40 százalék a fémtartalom aránya) ; a bányászoknak mind mélyebbre . kell hatolniok, ami az aranykitermelést évről évre nehezebbé és költségesebbé teszi. Olcsóbb emberi erővel Az aranybányászatban a modern technika térhódítása lassabb volt, mint a többi bányászati ágazatban, mert a kitermelés gépesítésének lehetősége és az afrikai munkaerő olcsósága egymással versenyző tényező, s a délafrikai társadalmi viszonyok mellett e munkaerő embertelen kizsákmányolása a tőkéseknek gazdaságosabb volt, mint a tőkebefektetést igénylő gépesítés, automatizálás. 1929—1933-as világgazdasági válságot követően az aranyár monopol jellegű lett, s hosszú évtizedekig a nyomott, mesterségesen alacsonyan tartott aranyár érvényesült. Ez oda vezetett, hogy csak az alacsony önköltséggel termelő bányák maradtak versenyképesek-, bár egyes országokban (pl. Kanadában) az aranytermelést állami támogatásban részesítették. Ezért szorult vissza jelentős mértékben az USA arany termelése, s ezért tört előre a dél-afrikai aranytermelés, ahol a nyomott aranyár is biztosította a profitot. A világ legnagyobb aranytermelő állama a Dél-Afrikai Köztársaság, amely a tőkés világ aranytermelésének 70— 80 százalékát adja. Az arany- termelésben becslések szerint a második helyen a Szovjetunió áll, ahol évről évre új lelőhelyeket vesznek művelés alá, a legkorszerűbb — gyakran automatizált — kitermelési technológiával. Iz arany mint melléktermék A két vezető ország mellett majdnem minden országban található arany, valamilyen kis mennyiségben. Többnyire mint társércet bányásszák, például Peruban, ahol a rézérc-feldolgozás mellékterméke az arany. Az arany korábban elsősorban a pénzforgalom szükségleteit szolgálta; a XIX század első felében a kitermelt arany 65—70 százalékát az aranyérmeverésre használták fel. Ez természetes volt, hiszen a pénzforgalom körülbelül 30 százaléka aranyérmében bonyolódott le és az áruforgalom bővülése, valamint az érmék kopása ennek állandó kiegészítését követelte meg. Ahogy csökkent az aranyérme forgalma, úgy szorult vissza az aranyfelhasználásban ez az igény. Az első világháború előestéjén 1913-ban, a pénzforgalomban már csak 13 százalékot képviselt az aranyérme. Az aranyérme iránti kereslet napjainkban sem szűnt meg, de a teljes aranyfelhasználásnak csupán 8—10 százalékát fordítják erre a célra. Ez az aranymennyiség korunkban nem kerül a pénzforgalomba, mert amint érme formájában kibocsátják, azonnal a magánosok kincsképzésének eszközévé válik. A világpiaci aranykínálatot nemcsak a folyó termelés táplálja, hanem a Szovjetunió és a Nemzetközi Valuta Alap aranyeladásai is kiegészítik. 1976-ban több mint 500 tonna aranyat képviselt ez a kínálat és fedezte az aranyérme és rúd iránti felhasználási igényeket. Napjainkban a legnagyobb aranyfelhasználóvá az ipar vált. Figyelemreméltó jelenség, hogy míg korábban az ipari igény az ékszeriparral és egy igen szerény mértékű fogászati felhasználással volt egyenlő, napjainkban a különböző iparágak is — elsősorban az elektronika és mikrotechnika elterjedésével — egyre növekvő aranyigénnyel lépnek fel. Ünmagát nem mérheti Külön fejezet a szocialista politikai gazdaságtanban az aranyár. Az arany különleges pénzáru, és ilyen értelemben annak csak értéke lehet, saját ára nem, mert mint az árak mércéje, önmagát nem képes megmérni. A marxi értéktörvény szerint az arany ára közvetve a többi áruárakhoz viszonyítva alakul ki. Ez azt jelenti, hogy ha az arany kitermelése drágul, az áruárak csökkenőek, fordított esetben pedig növekvőek. Ez a kapcsolat igazán az aranyéremrendszer fénykorában érvényesült, amikor az aranyhelyettesítők és az érmék között szabad és kötetlen volt az átváltás, amilyen mértékben ez fellazult, úgy válhatott az aranyár monopolárrá. Wiesel Iván Hány madár él a földön? A kérdést feltenni könnyű, felelni rá annál nehezebb. Helyesebben pontos választ adni nehéz, sőt nyugodtan mondhatjuk, lehetetlen. Akadtak azonban vállalkozói kedvű, vagy inkább nagyon kitartó és türelmes emberek, akik megkísérelték — természetesen nagyon sok a terepen végzett felmérés, számlálás alapján —, hogy egy-egy nagyobb terület, vagy akár az egész földkerek, ség madármennyiségét felbecsüljék. Így például a finn Einari -Merikallio egyike volt azoknak a keveseknek, akik megpróbálták Finnország madárállományát a lehetőségekhez képest pontosan felmérni. A nevezett ornitológus 1941—1956 között 15 évet szánt erre a célra és rengeteg állományfelvétel segítségével Finnország madarainak számát 64 millióban állapította meg. Ez az ország területéhez viszonyítva any- nyit jelent, hogy minden 1000 négyzetméterre 0,3 madár jutott. Egy másik, hasonló módon végrehajtott számlálás alapján, amelyet angol ornitológusok Angliában, Skóciában és Wales-ben végeztek, az ott élő szárazföldi madarak összmennyiségét 120 millióra becsülték. Ilyen és ehhez hasonló „előmunkálatok” után az angol James Fisher nem kisebb dologra vállalkozott, mint, hogy a világ egészén élő madarak számát felbecsülje. Rengeteg adat összegyűjtése és még több számítgatás után arra az eredményre jutott, hogy napjainkban körülbelül 100 milliárd madár él a földön. Ez a szám talán nagynak tűnhet, de ha reálisnak fogadjuk el, akkor egyúttal bizonyosak lehetünk abban is, hogy ez a mennyiség még csak néhány évtizeddel ezelőtt is jelentősen nagyobb lehetett. A tudomány ma kereken 8600 madárfajt tart számon á világon, de tudjuk azt is, hogy az utolsó 300 évben 80 madárfaj tűnt el örökre és visszavonhatatlanul környezetünkből. Emléküket ma már legfeljebb néhány porosodó múzeumi preparátum, esetleg fényképek vagy festmények őrzik. Ami a jövőt illeti; elsősorban rajtunk, embereken múlik, hogy ez a szomorú folyamat tovább tart-e vagy sikerül megállítani. A ma élő madárfajok közül legalább száznak a sorsa megpecsételnek látszik: elmúlásuk — minden erőfeszítés ellenére — már csak a véletlen és az idő kérdése. És ez a szomorú valóság intő, figyelmeztető jel valamennyiünk számára. Schmidt Egon
