Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-16 / 269. szám
1977. november 16., szerda Élni és meghalni „Billió torkon bőg az indulat! Halálig-osztályharc Forradalom! Kommunizmus! Három legjobb szavunk.” (Romját Aladár: Űj Internacionálé) Az udvar végéből kerül elő. Fát fűrészelt a rozzant kecskelábon. Botjára támaszkodik, fonott széket húz a konyhaasztalhoz, amelyen megpihen csontos, öreg keze. Áradni kezd a múlt: szinte látni a lelkét, amint egymásra zúdulnak benne az emlékek. Felelevenednek a régi pillanatok, mint 1914. október 26-ának hajnala, amikor 23 évesen bevonul Békéscsabára a 101-es gyalogezredhez. Innen Debrecenbe kerül, ahol kemény kiképzésen esik át, majd vissza Csabára, az egyik ja- minai iskolába. Domokos István 85 éves. Hátra fésült haja fehér, szemének kéksége sem világít már, néha elhomályosodik. — Tizenöt március 1-én a Kárpátokban raktak ki bennünket — mondja kissé réve- tegeri. — Körülöttünk a hatalmas fák már zöldültek. Itt került sor az első ütközetre. Klupkónál a vasúti töltés egyik oldalán az oroszok, a másikon mi helyezkedtünk el. Nagyon sokan meghaltak közülünk, vissza kellett vonulni. Meggyfalu alatt újra felvettük a harcot, hiszen a csehek és a németek tartották a frontot. Nem sokáig. Április 12-én éjjel a cseh katonák átálltak, bezárult a gyűrű körülöttünk, s 13-án megadtuk magunkat. A kozákok nem kíméltek: gyalogszerrel tettük meg az utat Kijevig. Később kiderült: 40 ezer magyar esett fogságba ezen a vidéken. Elhallgat, derűt parancsol gyűrött arcára, s megint a hegyek mögött kéklő mesz- szeségbe néz. —- Tizenhat tavaszán már Taskentban voltam — ke- ményedik meg a tekintete. — Istállóban, fapriccseken aludtunk. Egyszer csak hangzik a parancs: aki egészségesnek érzi magát, lépjen elő. Átvillant az agyamon: jelentkeznem kell, ha élni akarok. Dehogy tudtam én akkor, hogy mit jelent az Uraiban követ bányászni, csonttá aszalodva, kevés vízen és kenyéren. Elátkoztam azt a napot, amikor besoroztak katonának. A hír futótűzként terjedt 1917 őszén: győzött a forradalom. Száraz, érzelgősség nélküli csönd telepszik közénk. Felesége kezében surrog a seprű. Az öreg felemeli a kezét és a múlt különös fényében úgy tűnik; idős kora voltaképpen csak látszat. — A láger vezetői elszöktek, csak Baukó János maradt, aki jól tudott oroszul — magyarázza derűsen. — Akkor már nem dolgoztunk, felborult a rend. Délelőtt 10 órakor egy vonatot pillantottunk meg, amelynek kéményén vörös zászló lobogott. Megkérdezték, hogy hol vannak a parancsnokaink, s már pakoltunk is, irány: Orenburg. Fekete köpenyt, bokszcipőt kaptunk. Pénzünk volt elegendő, Fóris Imre barátommal kijártunk a faluba ennivalót vásárolni. Közben jöttek az agitátorok, de hiába rimánkodtak, a végén lezárták a tábort. Akkor összebeszéltünk vagy tízen és. beáll tunk a Vörös Hadseregbe. Alig ocsúdtunk fel, már puska volt a kezünkben. Lovat, kocsit kaptunk, szállítottuk az élelmet, anyagot a hátországból. A fehérek bizony jó párszor szétzavartak bennünket. Túlélni azt, kész veszedelem volt. Mégis két-há- rom hét múlva jelentkeztünk az első vonalba. A tiszt az iránt érdeklődött: ki akar géppuskás lenni. Felnyújtottam a kezem. Megérinti az arcát, nyugtalan mozdulata elárulja: valami fontosat kell közölnie. — Tudja, az én apám szegény cselédember volt, s én is a békési uradalomban kezdtem az élettel küszködni. Persze a fogolytáborban eleinte nem sokat tudtunk a politikáról. Talán ösztönösen éreztük, hogy aki harcolni akar a népért, az igazságért, annak a vörösök között a helye. Hiszen azzal azért tisztában voltunk, hogy az urak vágóhídra küldtek bennünket. Állandóan az agitátorok szavai doboltak a fülemben: a forradalomért élni és meghalni is lehet. Feláll. Kerek zsebórát vesz elő, amelynek ezüstfehér láncán hegyes, megkopott lövedék lóg. Ereklyeként tartja a tenyerén, míg az óra halk ketyegéssel mutatja az idő múlását.. — Ufánál, a Dnyeper partján vetettek be a fehérek ellen 1918-ban — folytatja. — Félelmetes, nehéz éjszaka volt. Belezavartak a folyóba, a társam nem tudott úszni, cipeltem magammal egy darabig. Végül sikerült kivágni magunkat. A golyó — morzsolgatja uj- jai között a sárga fémet — a vállamon hatolt be, 33 évig hurcoltam a tüdőmben. A szimbirszki kórházban feküdtem egy hónapig, majd vissza a hadseregbe. Ka- zanyban, Tatárországban voltunk már őrségben, amikor 1919-ben meghallottuk: Magyarországon kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Ekkor már hadifoglyokból elvtársak lettünk, a vöröskatonák megígérték, hogy felszabadítják a mi országunkat is. De akkoriban még nagyon sok harc, nélkülözés várt ránk. Az intervenció- sok nem adták meg oly könnyen magukat. Szigorú tekintetén látom; fegyelemhez, akarathoz és szenvedésekhez szokott ember titkaiba pillantottam be. — Egyszerű, szürke harcos voltam — rázza a fejét hevesen. — Amikor 1921 májusában leszereltem és 2500 elvtársammal együtt hazajöttünk, a megfigyelő lágerben állandóan zaklattak, kérdezgettek. Ekkor azt mondtuk nekik: az oroszok megígérték, hogy eljönnek Horthyt megkoronázni, de akkor ők szaladnak, amerre látnak. Igaz, a csendőrök megfenyegettek és minden vasárnap jelentkezni kellett a rendőrségen. Aztán 18 évig kubikostalicskával jártam az országot, míg 1949- ben beléptem az akkori kondorosi Micsurin Tsz-be. Fényképet tesz elém: fiatal katona néz rám határozottan, mintha választ várna valamely kérdésre. Mindent egyszerre szeretne megmutatni : a párttagsági könyvét, meghívót a november 7-i ünnepségre, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége által adományozott Harci Érdemekért Érdemérmet, a Felszabadulási Jubileumi Érdemérmet, a zenélő órát, amelynek hangja régi emlékeket idéz fel számára: az élő és az elesett harcostársakat, a közelről látott és hallott Lenint, amint gépkocsijával sietve elszáguld. Életének kitörölhetetlen, immár történelemmé vált szimbólumait... Seres Sándor Fotó: Martin Gábor flz üzemi étkeztetés javítása az épitüiparban Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium az év elején együttes rendeletben írta elő az üzemi étkeztetés és az étkezési nyersanyagnorma egységesítését. A végrehajtás több fontos feladatáról most közleményt adott ki az ÉVM. Ebben az üzemi étkeztetés fejlesztésének alapkövetelményeként hangsúlyozza, hogy az építőipar minden szervezeténél egységes legyen a főétkezés nyersanyagértékéhez nyújtott vállalati hozzájárulás és a dolgozók által adott térítési arány. 1980 végéig kell elérni, hogy ez az arány 50 százalékos legyen. Ugyancsak legkésőbb 1980 végéig^ fokozatos fejlesztéssel el kell érni a rendeletben meghatározott üzemi étkeztetési nyersanyagnormák értékeit. A jóléti és kulturális alap lehetőségeit kihasználva kell növelni az üzemi étkeztetés mennyiségét és javítani minőségét, hogy áz ételek ösz- szetétele kielégítse a korszerű és egészséges táplálkozás követelményeit. Egyebek között naponta és személyenként húsból és húskészítményekből 220 grammot, továbbá másfél tojást, fél liter tejnek megfelelő tejterméket kell felhasználni. Ezenkívül a növényi fehérjeszükséglet fedezésére naponta 350 gramm kenyeret, 30 gramm rizst és 50 gramm lisztet vagy száraz tésztát, a megfelelő vitamin és ásványi anyag ellátásra pedig gyümölcsből 150, zöldségféléből 250, burgonyából 150 grammot ésszerű felhasználni. A rendelet szerint az építőipari ágazatba sorolt szövetkezeteknél is gondoskodni kell az étkezési nyersanyag- norma emeléséről, valamint a főétkezés térítési díjának és a munkáltatói hozzájárulásnak egységesítéséről. A rendelet viszont nem terjed ki a mezőgazdasági termelőszövetkezetek építőipari társulásaira, amelyeknél más jogszabályok szerint kell gondoskodni a dolgozók üzemi étkeztetéséről. Egymillió fiirdővendég Gyulán Tegnap, kedden délután ülést tartott Gyula város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Elsőként jelentés hangzott el a végrehajtó bizottság határozatainak végrehajtásáról, majd megvitatták Nádházi Andrásnak, a vízművek igazgatójának előterjesztését a Gyulai Várfürdő működéséről. Megállapították, hogy 1967-től — amióta a vímű üzemelteti a Várfürdőt — a vendégforgalom megháromszorozódott. Ez évben várhatóan köszönthetik az egymilliomo- dik vendéget. A vendégforgalom alapján az elmúlt évben csak két jelentős fürdőmúlttal rendelkező helység, Hajdúszoboszló és Harkány - fürdő előzte meg a Gyulai Várfürdőt. Az üdülésen, szórakozáson túl jelentős gyógyító tevékenységet fejt ki a gyógyfürdő részleg hidroterápiád gyógyszolgáltatásaival és jelentős az a támogatás is, amellyel a fürdő vezetősége igyekszik az úszósportot fellendíteni. Szó volt á beszámolóban a fürdő fejlesztésének időszerű és kiemelt feladatairól. Ezek között említették egy főfoglalkozású orvos alkalmazását, valamint azt, hogy a rendelkezésre álló vállalati fejlesztésből jövőre az egyik gyógymedencét fedetté kell átalakítani, s folyosóval ösz- szekötni a fedett fürdővel. Ugyancsak vállalati erőből a következő években tetővel látják el a gyógyrészleg udvarát, gyógyászati célokra átépítik a III-as számú gyógyfolyosót, és indokoltnak látszik az V. számú váll- fás öltöző átalakítása konNemrégiben vezetőségi ülésen vitatták meg az év eddig eltelt 9 hónapjának eredményeit a Békéscsabai Generál Ipari Szolgáltató Szövetkezetben. Az eltelt időszakban kedvezően alakultak a főbb termelési és eredményességi mutatók. A szövetkezet árbevétele meghaladta a 31, a nyereség a 2 és fél millió forintot'. Kiemelkedő eredményeket ért el a mérleges, a motoros, az építők és az autójavító részleg, aíTol 8—20 százalékkal szárnyalták túl az előző év hasonló időszakának teljesítményeit. Nagy gondot fordítottak a lakossági szolgáltatásokra. A tavalyi 26 százalékkal szemben az idén már több mint 38 százalék volt a ladicionáló és játékteremmé. Az Országos Vízügyi Hivatal a napokban fogadta el a fürdőfejlesztés koncepcióját, amelynek során az V. és VI. ötéves tervben egy új termálkutat fúrnak, fedett üdülőfürdőt építenek, tanmedencét létesítenek és a fürdő területén levő kastélyt átépítik gyógyászati célokra. kossági szolgáltatások aránya. De nemcsak arányában, ösz- szegszerűen is lényeges volt az előrelépés. Az elmúlt évben még alig haladta meg a 9 millió forintot, az idén már szeptember végén csaknem elérte a 12 millió forintot. A jó munka eredményeként a közelmúltban négy dolgozójuk — Sztankó Zoltán, Mónus Pál, Kukucska Mihály és Tamás Lászlóné kapta meg a „Kiváló Dolgozó” kitüntetést, a dolgozók között pedig negyedmillió forint jutalmat osztottak ki. Nem feledkeztek meg a nyugdíjasokról sem, akik a szövetkezet fennállása óta első ízben kaptak pénzjutalmat. Nyereséges a Generál Az űj ízeket könnyű megkedvelteim... Sikeres volt a szovjet népi ételek hete Békéscsabán Békéscsabán, a Strand Étteremben rendezték meg a közelmúltban a szovjet népi ételek hetét. A ragyogóan tiszta étteremben sajátos illat terjengett, a falon pedig friss felirat volt olvasható: „Szibériai jó egészséget, kaukázusi hosszú életet kívánunk kedves vendégeinknek.” A tágas terem estéről estére megtelt, s sorra rendelték az orosz falusi levest, az ananá- szos ráksalátát, a gombával töltött tojást, a kaporral, fokhagymával ízesített paradicsomszószt, a Hetman bors- csot és a többi sajátos orosz ételt. — Ilyen nagy sikert magunk sem reméltünk — mondja erről Schwézner József üzletvezető. — A Strand Étterem 18 tagú Penza Szocialista Brigádja ugyanis korábban testvérszövetségi együttműködési szerződést kötött Budapesten a Szovjet Tudomány és Technika Háza Bajkál Éttermének Barátság Szocialista Brigádjával. Több alkalommal találkoztunk Budapesten és Békéscsabán, s szakácsaink kölcsönösen megtanulták egymástól a legjellegzetesebb magyar és szovjet népi ételek receptjeit. A mi szakácsnőnk — Kovács Andrásné — legalább száz előétel, hidegtál, saláta, frissensült és készétel receptet ismert meg. Leírta, milyen ételekhez milyen fűszerek, húsok, zöldségek kellenek. Általában 10 személyre gyakorolta be az elkészítés módját. Megtanulta a tálalást is a testvérbrigád készséges tagjaitól. És így elhatároztuk, hogy megrendezzük a szovjet népi ételek hetét. A gyakorlat azt mutatja, hogy érdemes volt. Bár rendkívül fura ízek keveredtek a mi szokásainkhoz viszonyítva, mégis szinte minden fogás ízlett a vendégeknek. Legalábbis erről tanúskodik a brigádnaplóba beírt sok elismerő mondat. Az új ízeket könnyű meg- kedveltetni — magyarázza Kovács Andrásné. — A megszokott ételek mellett — akár bevalljuk akár nem —, újdonságokra vágyunk. Így voltam ezzel jómagam is, aki csaknem egy évtizede sza- kácskodom. Amikor hallottam, hogy kaprot és fokhagymát tesznek a paradicsommártásba, elszörnyülködtem. Amikor megkóstoltam, ízlett. Így voltam a többi étellel is. Szeretném még azt is elmondani, hogy a szovjet emberek gasztronómiai szempontból okosabban táplálkoznak, mint mi, magyarok. Nem esznek közel sem annyi nehéz, zsíros sertéshúst, mint mi, de annál több zöldséget, gyümölcsöt. Az előételeik is dúsak fehérjében, vitaminban, és nem hizlalnak úgy, mint a zsíros pörkölt, vagy a galuska. Gombából is sokat fogyasztanak. Barátaink nagyon merészen fűszereznek. de kevesebb zsírt fogyasztanak, mint mi. Ez az, amit szeretnénk tőlük „ellesni”. Ezért is határoztam el, hogy 1978 nyarán két hét szabadságomat a Bajkál Étteremben töltöm, mint kisegítő konyhalány. így lehet igazán megismerni: mit, hogyan csinálnak. És azt tapasztaltuk pár nap alatt: a zsíros, nehéz ételekhez szokott békéscsabaiakkal is könnyű megszerettetni az új ízeket. Csak jól kell elkészíteni, gusztusosán tálalni... — Ary — egymásért Együtt rétéből és politikai totó kitöltésével bizonyították fel- készültségüket. Az értékelés során a versenyt végeredményben a szakmunkásképző intézet II. Ifjú Gárda szakasza, és patronált úttörőgárdájuk, a román általános iskola fiataljai végeztek az első helyen. A KISZ gyulai városi bizottsága, valamint az MHS£ gyulai vezetősége közös szervezésében az elmúlt vasárnap nagyszabású ifjúgárda— úttörőgárda lövészkupa járőrversenyt rendeztek az „Együtt — egymásért” akció keretében. A csaknem 200 résztvevő lövészetben, valamint a szervezeti élet isme* A közreműködő határőrök a fegyverrel ismertetik meg az $ úttörőket Fotó: Béla Ottó
