Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-09 / 238. szám

1977. október 9., vasárnap KNlUMTd Barátaink életéből Csepeli felhívás H kirovisták válasza A leningrádi Kirov Gyár a Szovjetunió egyik legna­gyobb üzeme. Termékei, a „K—701” jelzésű óriási ke­rekes traktorok nemcsak az ország határain belül, ha­nem külföldön is nagy hír­nevet szereztek maguknak. A gyár volt az országban az első üzem, ahol megindulta tömeges traktorgyártás — 1924-ben. Kirov Gyár — traktorsze­relő üzemegység. A függő futószalag éjjel-nappal zaj­talanul szállítja az alkatré­szek millióit; mindez a fő futószalag négy kilométeres „célegyeneséhez” csatlako- zik. Valahonnan fentről le­ereszkedik egy alváz. Még mozdul egyet-kettőt az eme­lőhorog és kész a járószer­kezet. Egy gombnyomás — és mintha parancsra történ­ne, a traktor gépteste puhán alászáll a levegőben és hátá­val a motor alá csúszik. Háromszáz lóerő „szorult be­le”. Az alvázat összekötő rendkívül erős és eredeti szerkezetű csuklóknak kö­szönhető, hogy a „K—701” — vagy ahogyan a munká­sok nevezik, a „Kirovec” — a felhasználók körében ki­vívta magának az „erős, mint a bika és hajlékony, mint a kígyó” elismerő cí­met. E két tulajdonság társu­lása külön előny. Francia- országban például a „Kiro- vecek”-et fémipari üzemek­ben is használják. Semmi­lyen más géppel nem tudnák elszállítani a több tonnás öntőüstöket és öntecseket az üzemudvar keskeny utcács­káin. Magyarországon az ál­lami gazdaságok traktorosai a leningrádi traktorok segít­ségével szántási rekordot ál­lítottak fel. A Szibériában és a messze északon folyó építkezések úttalan útjain a „K—701” nélkülözhetetlen szállítóeszköz. Az ember­nagyságú kerekeken járó traktoróriás sebessége or­szágúton az óránkénti 35 km-t . is eléri. A szakemberek elmond­ták, hogy az üzem egy trak­torcsalád gyártására készül: az egyes típusokat erdőben, hegyen, építkezéseken és út­építésen folyó munkálatok­ra specializálják. A „Kirovec” fő feladata azonban természetesen a földművelés marad. ... Az utunk elején kivá­lasztott traktor a futószala­gon lassan végcélja felé kö­zeledik. Már rajta vannak a széles gumiabroncsok, tele az üzemanyagtartály. Egy perc múlva eléri a futósza­lag végénél levő lefutót és felzúg a motor. A megele­venedett óriás megkezdi ön­álló útját a földön. A fő futószalagon dolgo­zó munkások átlagéletkora alig több húsznál. Nagy ré­szük a Komszomol felhívá­sára jött az üzembe. A trak­torgyártó ipari egyesülés, a „Kirov Gyár” — össz-szö- vetségi Komszomol-építkezés volt. Építkezés? Igen. Annak ellenére, hogy a Kirov Gyár idestova már 176 éves. Az építkezés a több tucat üzem­egység és a több száz rész­leg rekonstrukcióját jelenti. Ez az általános rekonstruk­ció teljesen megváltoztatta az üzem arculatát. A kirovisták jelszava: „Ki­váló egyéni munkával — a kollektív munka nagyobb hatásfokáért!” Ez a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom tiszteletére meghir­detett leningrádi munkaver­seny alapgondolata. Az üzem kötelezte magát arra, hogy a jubileumi évben ter­ven felül 60 darab új típusú, 300 lóerős traktort fog gyár­tani, és a dolgozók bíznak abban, hogy ez a gép az Ál­lami Minőségjel odaítélésére is érdemes lesz. — Számunkra ma a mi­nőség a legfontosabb — mondja a hengerlő üzemegy­ség brigádvezetője, Ivan Túr. — Levelünkben ezt meg is írtuk a „Vörös Cse­pel” dolgozóinak, és arra tö­rekszünk, hogy a Magyar Népköztársaság számára ké­szülő 150 traktor is igazolja szavainkat. A gépeket ha­táridő előtt elküldjük Ma­gyarországra. Ez lesz a mi válaszunk a csepelieknek, akik felhívásukban a két ország közötti rendelések so­ron kívüli teljesítésére és a jó minőségű munkára hív­ták fel a figyelmet. Alekszandr Turundajevszkij (APN — KS) Vietnam jövője és a KGST A szocialista közösség or­szágai a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságnak je­lentős gazdasági segítséget nyújtottak az idegen inter­venció 'ellen folytatott harc éveiben. A ma már egyesí­tett Vietnami Szocialista Köztársaságot is támogatják. Az utóbbi húsz év alatt csak a Szovjetunió segítségé­vel — amelynek szerepe kü­lönösen jelentős a testvéri vietnami nép megsegítésében — Észak-Vietnam területén körülbelül 200 ipari létesít­ményt és középületet építet­tek és szereltek fel, köztük a hanoi gépgyárat, a Thak- ba és Jongbi nagy hőerő­műveket, szén-, apátit- és ólombányákat, műtrágyaüze­met Lampthaoban, halfel­dolgozó kombinátot Hai- phongban. Ezek az egész köztársaság legnagyobb ipa­ri objektumai közé tartoz­nak. A jelenlegi ötéves terv­időszakban 1980-ig terjedően szovjet segítséggel további 40 létesítmény épül a Vietnami Szocialista Köztársaságban — ipari üzemek és a gazdasági, illetve szociális infrastruktú­ra objektumai. A vietnami beruházásokhoz más szocia­lista országok is segítséget nyújtanak, műszaki doku­mentációt szállítanak, szak­embereket képeznek: Ami a szakembereket ille­ti, az utóbbi húsz év alatt körülbelül ötezer szovjet szakember tartózkodott Viet­namban, a szovjet gyárakban viszont 15 ezer vietnami szakember szerzett szakkép­zettséget, nem számítva azt a 8 ezer diákot, aki a szov­jet főiskolákon szerzett dip­lomát. Jelenleg új szakasz kezdő­dik az 50 millió lakosú Viet­nami Szocialista Köztársaság és a KGST-országok közötti gazdasági kapcsolatok fejlő­désében. A megkötött szer­ződések alapján a következő években jelentősen megnő­nek a beruházási javak ex­portszállításai a KGST-orszá- gokból Vietnamba, amelyek révén a Vietnami Szocialista Köztársaság iparának, mező- gazdaságának, szállításának és más gazdasági területei­nek technikai rekonstrukció­ja és korszerűsítése jelentő­sen meggyorsul. Az NDK például a jelen­legi ötéves tervidőszakban szerszámgépeket, komplett gyári gépsorokat, orvosi mű­szereket, vegyi cikkeket, Csehszlovákia és Magyaror­szág többek között felsze­reléseket szállít az épülő két új erőmű számára, Lengyel- ország a vietnami szénbá­nyászat kibővítésében, Bul­gária a rézbányászat és -fel­dolgozás fejlesztésében, va­lamint a hűtőbázis kiépítésé­ben és a szállító- és emelő­eszközöket gyártó üzem fel­szerelésében vesz részt. Ro­mánia és Mongólia többek között Vietnam kulturális életének anyagi bázisát segí­ti fejleszteni, elsősorban a rádió és televízió adóháló­zatát. Kuba is lényegesen bővíti együttműködését a Vietnami Szocialista Köztár­sasággal. Autóutak és egész­ségügyi létesítmények építé­sében működik közre. Amellett, hogy a szocialis­ta közösség egyes országai és Vietnam között kétoldalú ke­reskedelmi és gazdasági kap­csolatok állnak fenn, a KGST és a Vietnami Szocia­lista Köztársaság között szo­rosabb intézményi kontaktu­sok is kialakultak. A KGST-n belül létrehoztak egy speciális munkacsopor­tot, amely a vietnami kap­csolatokkal foglalkozik és Vietnamba kiküldtek egy KGST-szakértőkből álló missziót is, amelynek tagjai vizsgálják a további együtt­működésnek és a vietnami fejlesztési programok meg­valósításának feltételeit és perspektíváit. Ahogy a vietnami gazda­ság iparosodik, úgy válik szélesebbé és mélyebbé a KGST-országok és a szocia­lista gazdasági integráció fo­lyamatában részt vevő álla­mok együttműködése ezzel a kivételesen nagy fejlődési távlatokkal rendelkező távo­li és mégis olyan közeli or­szággal, az egész szocialista közösség javára. Jakov Malikin (APN) A szovjet repülőgépipar egyik büszkesége az IL—76-os szál­lítógép. A Szovjetunióban a nagy távolságok miatt igen fontos szerepet játszik a légi teherszállítás. Ezekre a célokra tökéletesen megfelel a „repülő tehervonat”. Az IL—76 40 tonna terhet képes elszállítani leszállás nélkül ötezer kilo­méterre. A gép 13 ezer méter magasan 850—900 kilométeres óránkénti sebességgel szállíthatja a romlandó és különösen „érzékeny” árukat (Fotó: APN — KS) A lengyel főváros egyik új nevezetessége a Lazienkowska felüljáró és a Visztula körút (Fotó: CAF — MTI — KS) „Szeretek egy barna legényt, nem engedem haza...” Balassistákkal a határon túl Szeptember 23: az aradi Vörös Lobogó második olda­lán Kocsik József köszönti a békéscsabai Balassi Tánc- együttest. „Az Arad és Békés megye közti gyümölcsöző kulturális kapcsolat ered­ményeiről sok szó esett mos­tanában. így például, e hét elején érkezett vissza Békés megyéből az Aradi Állami Színház. Most pedig ennek a hétnek a végére mi várunk vendégeket: a békéscsabai Balassi Táncegyüttes látogat el hozzánk. Sokan még em­lékeznek erre az együttesre, néhány évvel ezelőtt már láthattuk őket a megye né­hány színpadán. Most ismét Békés megyei népi táncoso­kat, népdalokat hoztak ro­mániai vendégjátékukra, azon a művészi színvonalon, amelyet a közismert koreog­ráfus és művészeti vezető, Born Miklós, Tóth István zenekarvezető és Mlinár Pál tánckarvezetö neve fémje­lez:r Az újságot már a határon megkapjuk. Nagy a sikere, és az együttes megtapsolja Kocsik Józsefet, a cikk író­ját, az Arad megyei Nemze­tiségi Dolgozók Tanácsának elénk érkezett képviselőjét. Nagyon sokan ismerik egy­mást, és úgy beszélgetnek, mintha tegnapelőtt találkoz­tak volna utoljára, szinte* a világ legtermészetesebb dol­ga volna rákérdezni valaki­re, aki jött, hogy „tetszik-e a gyereknek az iskola?” vagy „mi újság Kovácséknál ?” A formaságok végeztével nekilódul az Ikarusz, hogy első vendégnapunk színhe­lyére, a kies Menyházára vi­gye a Balassit. Akik pár éve már jártak itt, mesélnek; akik nem, az utazók leplez- hetetlen izgalmával figyelik a kanyargó utat, a falvakat, kisvárosokat. Gurba, Ineu, Sicula marad el mögöttünk, ez utóbbi temetőjében más­fél ember magasságú fake­resztek erdeje különös és ba­bonás látvány, hogy aztán percek múlva már Bocsig három tornyú, pléhkupolás temploma villanjon elénk, gyönyörűségre. Sebes temp­lomtornyai, házai sem sze­gényesebbek, némelyik olyan áhítattal tárja felénk mész- színű falait, ablakszemeit, hogy szinte elszomorít a gyors rohanás. Haladni kell azonban, Menyháza még tá­vol, bár már kéklenek a he­gyek, és a felhők egészen alászállnak, téli hideget fúj­va a szeptemberi szőlőtőkék közé. Délelőtt 11 óra tájban vadregényes kanyon tárul a szemünk elé: ez még csak a Dézna patak völgye, a piszt- rángos tó és a nyári kem­ping, a nyári étterem. Ne­gyedórát szívjuk a friss erdei Menyháza, első napunk szép régi pavilon levegőt, lessük a fürge ha­lakat a vízben és eltesszük emlékbe a balassisták jóked­vét, . tréfás ugratásait, az ér­zést, hogy ez a kis csapat na­gyon egy lélek. Kanyargó út, szűkül a ka­nyon, egyszerre elébünk kö­szön az első üdülő, aztán gyorsan a többi, cirádás, múlt századi pavilonok és a Hotel Park könnyed vonal- vezetésű, modern épülete. Szobáinkban otthonos kénye­lem, lent a kávézóban forró, hazai ízű kávé, és fenyőóriá­sok közti séta után a für­dőhely üdülőjében négyfogá- sos ebéd. A délután pedig szabad, kisebb csoportok ala­kulnak, van, aki a híres márványbánya elérésére vál­lalkozik, mások a szanatóri­umfürdőt nézik meg, megint mások a kuglizó irányába indulnak földerítő útra. Né- hányan később a napsütötte presszó kinti asztalait vá­lasztjuk, mellettünk kar­nyújtásnyira patak csörge­dez, susorog, mesél. Szép ez a hely! Forgalmas már régen, az egyik pavi­lonban emléktáblák, mint a Lukács fürdőben Pesten:, a gyógyulás márványba vésett hála-sorai. Gyorsan esteledik, felet­tünk 1112 méter magas a hegycsúcs, és este, amikor felkel a Hold egy erdős ge­rinc felett, olyan, mintha odatűzte volna valami lát­hatatlan kéz a tüskés fe­nyőkre. Szeptember 24: kora reg­gel már Arad felé tartunk. Átvágtat az Ikarusz Boros- jenőn, Szöllős török kori kő- hídján, Pankotán látjuk egy pillanatra Csiky Gergely emléktábláját, aztán párhu­zamosan fut az útszalag a világosi mezővel, negyven- nyolc csillagának temetőjé­vel. Aradon a Maros Szálló patinás falai a vendéglátók, este pedig Kisiratos (Doro- bánc) kultúrháza előtt fo­vidéke. A Park Hotel és egy (A szerző felvétele) gadja a táncegyüttest Teo­dor Tal, a kürtösi első em­ber, a szövetkezeti elnökhe­lyettes Csonka Lajos, Bene­dek Sándor, a kultúrház igazgatója. És rózsacsokrok­kal a kisiratosi iskolások a kivilágított udvar öreg fái alatt. Az előadás kezdetére zsú­folt a nézőtér. Valósággal ki­tapintható a várakozás, és a balassisták első tánca után kirobban a tapsvihar. A te­kintetek a színpadra szege- ződnek, ahol az együttes szólistái, Kolarovszky Mária és Mlinár Pál a dobozi em­léket járják. Szépek és őszin­ték. Mozdulataik, táncos hajladozásuk, szilajságuk ki­mért, büszke, visszafogott. Valaha-volt esték hangulata tölti be a színpadot. Nem le­het elfelejteni... Dalolnak a lányok: „Szere­tek egy barna legényt, nem engedem haza...” Aztán dob­ban a méhkeréki tapsos, a sárközi ugrós, jön a Balázs­járás vaskos humora, és a Csabai fonó, Born Miklós hí­res táncjátéka, melyet 25 éve járnak a balassisták. Az előadás után baráti ta­lálkozó és finom vacsora. A nóták a késő éjszakába vi­szik a kisiratosiak és a ba­lassisták kedvét. Másnap délután az aradi kultúrpalotában zúg a taps, este pedig Kisjenő színpadán. Itt Nicolaeau Popescu, a párttitkár helyettese a ven­déglátó, és persze az egész kisváros: vége-hossza nincs az újrázást követelő tapsnak. Kolarovszky Mária, Alt Zsu­zsa, Sztankó Jutka, Mlinár, Bikfalvy, Sztankó öcsi és a többiek már nem is érzik, hogy másfél nap alatt három előadásra szólította az együt­test a barátság érzése, mely a legigazabbak közül való. Szeptember 26, hajnali há­rom : hazaérkeztünk. Fel­emelkedik előttünk a gyula­vári sorompó. Sass Ervin

Next

/
Thumbnails
Contents