Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-06 / 235. szám
1977. október 6„ csütörtök £\CÍ Kiemelten foglalkoznak a hátrányos helyzetű gyerekekkel Október 5-én, tegnap délután tartotta soron következő ülését Szarvason a városi tanács végrehajtó bizottsága. Első napirendként a tankötelezettségi törvény végrehajtásának tapasztalatairól szóló beszámolót vitatták meg Koszti Pál művelődés- ügyi osztályvezető írásos beterjesztése alapján. Eszerint a városban differenciált beiskolázás történik. Az óvodáskorú gyermekek iskolai előkészítő foglalkozáson vesznek részt, ezenkívül korrekciós osztályba és kisegítő iskolába is besorolnak gyermekeket. Ezzel a módszerrel lehetővé válik, hogy minimális a bukott tanulók száma. A fő törekvés az, hogy a gyermekek meg tudjanak birkózni az iskola által támasztott követelményekkel. Fokozott gonddal törődnek a hátrányos helyzetű tanulókkal. Az elmúlt tanévben a városban 203 hátrányos helyzetű és 72 veszélyeztetett gyermekkel foglalkoztak kiemelten a pedagógusok. Ezek között van több cigánytanuló is. A foglalkozás eredméBorravalót kaptam... Nem tévedés, még csak nem is tréfa. Mennyit? Húsz fillért. Igen, pontosan any- nyit. Hogy ez nevetségesen bagatell összeg? És nem lehet borravalónak nevezni? De igen. A hölgy, aki adta, a legkomolyabban annak szánta. A történet pedig a következő: A helyi buszra vártam, ő mellettem állt és megszólított: — Kérem, nem tudna egy húszast felváltani? Nem tudtam. De két forintosom volt, felajánlottam... — Sajnos, nekem csak egészen apróm van, ha beváltaná. .. Beváltottam. Számolva adta a kezembe az aprót. Húsz fillérrel többet. Mondom: ez több! — Nem baj — az a magáé. így o —, — Hát, tudom én, hogy van az. Senki sem szereti az aprópénzt. Legyen ez kárpótlás, amiért ilyesmivel zaklattam... — Ugyan kérem! Csak nem gondolja komolyan? Tréfál. Tessék itt a húsz fillére — nyújtottam oda. Hevesen tiltakozott. Egy kicsit vitáztunk is, persze a lehető legudvariasabban. Tovább nem volt idő, jött a busz. Mit tehettem, zsebre vágtam a két forint aprót, a húsz fillér borravalóval együtt. Azóta sem hagy nyugton a dolog. Számolok. Kiszámítom, hogy a 10 százalék borravaló nem is olyan kis ösz- szeg. Most már sejtem, miből telik másoknak... Bombaötletem támadt. Nyitok egy pénzbeváltót. De gondban vagyok. Hol találok olyan embereket, akik esetleg 10—20 ezer forintot is beváltanának nálam? Mondjuk apróból nagyobb címletekre vagy fordítva. Igaz, honnan vegyem az alaptőkét? Talán az OTP-től. Megérné — vagy mégsem? Ezen még gondolkozom... Kasnyik Judit nye, hogy ezek a gyerekek általában eljutnak a felső tagozatig, sőt nem egy közülük elvégzi a nyolc osztályt. Második napirendként az ügyfélforgalom alakulásáról volt szó, melyről dr. Pataki István vb-titkár adott írásos tájékoztatót. A tanácsot általában igen sokan keresik fel különböző problémákkal. Havonta átlagosan több mint ötezren jelennek meg különböző ügyekben az osztályokon. Ezek között vannak egyéni és közösségi témák, problémák. A napi ügyfélforgalom például az igazgatási apparátusnál 33, s az esetek 90 százalékában adófizetési témában keresik, fel az ügyintézőt. Érdemes megemlíteni, hogy az egyhónapi átlag 46 százaléka után nem keletkezett ügyirat, vagyis ez azt jelenti, hogy ezekben az esetekben sikerült elintézni a kérelmet, tisztázni az ügyet. A beszámoló szerint a tapasztalat az, hogy az ügyfelekkel való bánásmód kulturáltsága megfelelő s a lehetőségekhez mérten megtalálják az ügyekre a megoldást is. A tanács vb ezután az októberi tanácsülés előkészítését vitatta meg. K. J. Szocialista brigádvezetők klubja alakult A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál a 45 szocialista brigádban 533-an küzdenek a vállalások teljesítéséért. A kollektívák csatlakoztak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60., valamint a HVDSZ megalakulásának 25. évfordulója tiszteletére meghirdetett munkaversenyhez. A még eredményesebb munkát elősegíti a közelmúltban létrehozott szocialista brigádvezetők klubja. A XI. Kongresszus Szocialista Brigád kezdeményezésére megalakult klubban a különböző területeken tevékenykedő brigádvezetők kicserélik tapasztalataikat, közösen oldják meg gondjaikat. Az elkészített 1977. évi programterv fő feladatának tekinti a politikai, ideológiai nevelést, a gazdasági érdekek egyeztetését, a munká» művelődés formáinak megteremtését. Nem élnek jogaikkal Tegnap, október 5-én délelőtt a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának békéscsabai székházában tartották meg a megyebizottsági irányítás nélkül dolgozó szakszervezeti alapszervezetek szb-titkárainak értekezletét. Az értekezlet résztvevőit Irházi Lajosné, az SZMT titkára tájékoztatta a megye gazdasági eredményeiről és feladatairól. A tájékoztatóban külön hangsúlyt kapott, hogy a munkakollektívák átlagost meghaladó erőfeszítése a versenymozgalomban vállaltak teljesítése a legfőbb garanciája az ez évi célok elérésének. A titkári tájékoztatót követően azokról a tennivalókról esett szó, amelyek az üzemi demokrácia további szélesítésében, az ifjúsággal való törődésben háramlanak a szakszervezetekre. Ezeken kívül a titkárok kicserélték tapasztalataikat a megváltozott feltételeken alapuló bizalmimunkáról is, megálla- oítva, hogy nagyon sok helyen nem élnek még megfelelően a bizalmiak a megnövekedett jog- és hatáskörükkel. Csillagászati hetek Húszesztendös a szovjet űrkutatás A húszéves szovjet űrkutatás jubileumát ünnepli a TIT megyei szervezete a csillagászati hetek ez évi rendezvényeivel. A megye több mint 30 helyiségében hangzanak el előadások az űrkutatások módszereiről, eredményeiről, a Merkúr, a Vénusz, a Hold, a Mars bolygóik világáról. Békéscsabán október 6-án, csütörtökön délután fél 5 órától a 11-es számú általános iskolában Kő- háti Attila csillagász-geológus beszél az élet lehetőségeiről a Marson. Pénteken, a Lékai János kollégiumban 17 órától dr. Rakonczai János tudományos munkatársat látják vendégül, aki a TIT Földtudományi Szakosztályának vezetőségi tagja. Október 8-án szombaton 15 órától az ifjúsági és úttörőházban, 20 órától a Kner Nyomdában tart előadást dr. Kulin György csillagász, az URÁNIA Csillagvizsgáló Intézet nyugalmazott igazgatója. Csillagászati bemutatót rendeznek az érdeklődőknek az tot lehet nyerni. A legkisebb az öt forintnak megfelelő nyeremény, amely újrahúzásra jogosítja fel a játékost. A sorsjegyek terjesztésével az OTP bizományosi hálózata, a takarékszövetkezetek és a totó-lottó kirendeltségek foglalkoznak. A nyereményeket a bizományosok 500 forintig azonnal kifizetik. Üjdonság, hogy ezúttal, „Nyeretlen borítékos sorsjegyeivel Trabantot nyerhet a Centrumban” jelmondattal külön akció is kezdődik. Ennek lényege: a „Nem nyert” feliratú sorsjegyeket a játékos nevével és címével ellátott borítékba kell helyezni, feltüntetve a borítékon, hogy az mennyi sorsjegyet tartalmaz. Ezek a borítékok a Centrum Áruházakban elhelyezett gyűjtőládákba dobhatok be. A beküldött nyeretlen sorsjegyek tulajdonosai között 1977. december 13-án egy Trabant gépkocsit sorsolnak ki. Önképzés segítséggel Három hónapja működik Békéscsabán, a MÁV-kultúr- íiázban a Munkásművelődési Klub. A klub tagjai, akik többségükben brigádtagok, nagy segítséget kapnak itt a különböző vetélkedőkre va- ó felkészüléshez. Ezt a célt tűzték maguk elé a klub megalkotói is. Legutóbb, október 3-án irodalmi témájú előadást hallgattak az érdeklődők. Október 19-én időszerű politikai, zenei, valamint szakmai kérdésekre kaphatnak választ. A klub munkáját reméljük a vetélkedőkön elért sikerek teszik majd teljessé. iskolacentrumban október 6- án, csütörtökön este 19 órától. Gyulán október 6-án, lóén, 11-én, 12-én dr. Kulin György és Márki-Zay Lajos csillagászok, valamint Béres István, a TIT csillagászati szakosztályának elnöke találkoznak az űrkutatás iránt érdeklődőkkel a természettudományi előadóteremben, a SZOT—MEDOSZ gyógyüdülőben, a németvárosi, mária- falvi öregek otthonában. Távcsöves bemutatót október 6-án, 10-én, 11-én, 14-én és 15-én este a népkerti víztoronynál, a 2-es számú általános iskolában, az ipari szakmunkásképző intézetben, a SZOT—MEDOSZ gyógyüdülőben vezetnek csillagász szakemberek. Orosházán október 6-án, 7-én, 9-én, 13-án a Petőfi Művelődési Központban beszélgetnek csillagászok az űrről és a különböző bolygókról. Október 7-én, 8- án és 12-én este 8 órától távcsöves bemutatókra várják a közönséget a művelődési központban. Békésen október 6-án, 7-én, 11-én, 12-én hallhatják az érdeklődők Király Gyulát, a TIT csillagászati szakosztályának tagját és dr. Gánti Tibor csillagász előadásait. A 3-as számú általános iskolában október 13- án és 14-én távcsöves bemutatókat rendeznek. Ésszerű tervszerűség a pártmunkában iként az élet bármely területén, a pártmunkában is elengedhetetlen az előrelátás. Ezért nagy fontossága van annak, hogy a pártszervezetek mindennapos tevékenysége átgondolt és tervszerű legyen. Örvendetes, hogy ez a felismerés egyre erőteljesebben érvényesül is a pártszervezetek túlnyomó többségénél, s mindjobban áthatja törekvéseiket, fáradozásaikat. Talán egy kissé afféle „kötelező tiszteletadás”-nak tűnhet ez az utóbbi mondat, de hadd támasszam alá egy „elfogulatlan” szemlélő véleményével. Egyik testvérpártunk felelős pártmunkásának szavaira utalhatok, aki több itthoni pártszervezetünk munkájával ismerkedve a legelső helyen elismerően említette a tevékenységükben általa tapasztalt előrelátást. Megragadta, hogy e pártszervezetek vezetői nemcsak jelenlegi tennivalóikat ismerik, de jó előre átgondolják, milyen feladatok várnak rájuk a közelebbi-távolabbi jövőben. A munkának ez a vonása természetesen nem egyszerűen a pártszervezetek vezetőinek személyes érdemeiből következik, hanem — mondhatni — az objektív körülmények ezt valósággal ki is kényszerítik. Azok a feladatok ugyanis, amelyek ma a pártszervezetekre hárulnak, általában nem oldhatók meg tervezés, előrelátás nélkül. Az üzem- és munkaszervezés fejlesztésével, a gazdasági szerkezet korszerűsítésével például tervezés híján éppúgy nem lehet érdemben foglalkozni, mint ahogy a propagandamunka, vagy a közművelődés színvonala sem fejleszthető, ha nem rendelkezünk ehhez megfelelő helyi programmal. A hosszú távú teendők eleve megkövetelik a tervszerűséget, s mivel a pártmunkában növekedett ezek súlya, részaránya, így az előrelátásnak, a tervezésnek is fokozódott a szerepe. Sokféle területen érezhető a pártmunkában ez a folyamat. Említést érdemel például a kádermunka tervszerűségének erősödése. Ma már mind több helyen tapasztalható, hogy céltudatosan foglalkoznak az arra alkalmasnak ítélt személyek vezetővé nevelésével, az ehhez szükséges tulajdonságok erősítésével, a képzési feltételek biztosításával. így egy-egy hely megüresedése nem vált ki kapkodást, tanácstalanságot; az utánpótlás a fizikai dolgozók, a nők és a fiatalok soraiból statisztikai kérdés helyett természetes folyamatként mutatkozik. De hasonló tendencia érződik általában a politikai képzés, a pártoktatás szervezésénél is, amely szinte mindenütt több évre szóló tervek alapján történik. S igen erősen fokozódik a tagfelvételi munka, a párttaggá nevelés céltudatossága is, mind az egyes személyek felkészítésében, mindpedig a párt összetételének tudatos alakításában. E kedvező és örvendetes folyamatnak azonban — s erről sem hallgathatunk — vannak bizonyos árnyoldalai. Mi tagadás, helyenként a tervezés bürokratikus és formális vonásokat is ölt, s ezzel a munka előmozdítója helyett annak fékjévé válik. A papír bűvölete ismert honi betegségünk, s még nem találták fel azt az orvosságot, mely egyszer s mindenkorra immunissá tenne bennünket vele szemben, megóvna tőle. Néhol ismét erőt és időt von el az érdemi munkától olyasféle munkatervek „gyártása”, amelyek csupán az íróasztal fiókjának készülnek, valóságos orientációt nem nyújtanak. Üjra tervbe foglalják olykor azt, amit egy másik terv már tartalmaz; avagy a pártszervezet saját programjaként megismétli, amit a gazdasági vezetés a cselekvés irányvonalaként egyszer már megfogalmazott. Készülnek tervek, amelyek végrehajtását lehetetlenség valósá- ságosan megszervezni és ellenőrizni, mert csupán ködös általánosságokat és formálisan mindenkire, valójában senkire sem kötelező jókívánságokat, óhajokat tartalmaznak. Van azután a egy olyan fajtája éppenhogy nem hanem nagyon is precíz, részletes, terveknek is, amely általános, konkrét, de éppen ebből a sajátosságából eredően nehezíti az adott területen a munkát. Készültek például az utóbbi időben nem egy helyen olyan, úgynevezett pártépítési tervek, amelyek szinte mérnöki pontossággal vázolták fel, kiket kívánnak felvenni az elkövetkező esztendőkben. Egy-egy ilyen terv láttán az emberben már-már olyan kép ötlött fel, hogy ha valamelyik dolgozó a pártszervezethez fordulva felvételét kérné, a párttitkár a tervbe belelapozva azt mondaná; „igen, 1981 első félévében még van egy szabad helyünk, ide elő- jegyzem”. Ez persze karikíro- zott túlzás, de némely ilyen terv ténylegesen alig hagyott lehetőséget az élet valóságához történő rugalmas igazodásra. 1 tervszerűség akkor — és csak akkor — észszerű, ha párosul a rugalmassággal. Az élet nem igazodik teljesen a legjobban átgondolt tervekhez sem, a valóság mindig vet fel olyan kérdéseket, amelyekre nem lehetett korábban gondolni. Aki igazán előrelátó, ezt is számításba veszi. Az ilyenfaj. ta ésszerű és rugalmas terv- szerűség az, ami célhoz vezet. Gyenes László Befejezéséhez közeledik Szarvasén a* új autóbusz-pályaudvar építése. Teljes kapacitással már a belső munkálatokat végzik, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére, november 4-én az autóbusz-pályaudvart átadhassák rendeltetésének. A 12 millió forintos létesítmény beruházója a szarvasi Városi Tanács, a Volán 8. sz. Vállalat és az Utasellátó Fotó: Béla Vali