Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-25 / 251. szám
e 1977. október 25., kedd Hazánkba érkezett dr. Willibald Pahr HÍREK HÍREK HÍREK TELEX BUDAPEST A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására vasárnap Budapestre érkezett a Svéd Baloldali Párt-Kommunisták küldöttsége Eivor Markiund, a párt alelnöke vezetésével. * * * Hétfőn Molnár Ferenc kulturális államtitkár vezetésével delegáció utazott a Szovjetunióba, a magyar— szovjet kormányközi, kulturális együttműködési vegyes bizottság soron következő ülésének előkészítésére. * * * A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB Elnöksége meghívására Móna Gyulának, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága osztályvezető-helyettesének vezetésével hétfőn ' pártmunkásküldöttség utazott Jugoszláviába. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Fodor László, a KB osztályvezető-helyettese búcsúztatta. □ BELGRAD A belgrádi európai biztonsági és együttműködési találkozó hétfőn délelőtt plenáris ülésen folytatta munkáját, majd pedig összeült a gazdasági, tudományos-műszaki és környezetvédelmi együttműködés témaköréről tárgyaló munkabizottsága. Délután munkabizottsági ülésekre került sor. □ VARSÓ Veszelin Gyuranovics, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnöke, aki vasárnap este érkezett hivatalos látogatásra Varsóba, hétfőn délelőtt látogatást tett Piotr Jarosze- wjez lengyel miniszterelnöknél. majd a két kormányfő elnökletével megkezdődtek a plenáris tárgyalások. A jugoszláv miniszterelnök a reggeli órákban megkoszorúzta az Ismeretlen katona síremlékét. □ TOKIÓ A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából hétfőn a tokiói Zendecu szakszervezeti központban megnyílt kilenc szocialista ország közös filmfesztiválja. A négy napon át tartó filmbemutatósorozatot, amelyen Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Laosz, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK és a Szovjetunió vesz részt, Dmitrij Poljanszkij tokiói szovjet nagykövet nyitotta meg. A megnyitó ünnepségen jelen volt dr. Kós Péter magyar nagykövet is. A magyar filmgyártás a Hannibál tanár úr, a Viharsarok és a Történelmünk bélyegeken című filmekkel szerepel a fesztiválon, amelynek ideje alatt a szakszervezeti székház előcsarnokában fotókiállítás szemlélteti a szocialista országok népeinek életét. □ MADRID A múlt hétfőn életbe lépett amnesztiatörvény alapján eddig hatvan politikai foglyot bocsátottak szabadon a spanyol börtönökből. Pillanatnyilag még körülbelül 30 politikai fogoly van börtönben. □ PÁRIZS Az utóbbi évtizedekben példa nélküli módon mozgósította az elmúlt hét végén pártmunkásait a Francia Kommunista Párt: 182 értekezleten, a párt 25 ezer alapszervezetének és felsőbb szerveinek összesen mintegy 30 ezer vezetője vitatta meg a baloldal közös programjának időszerűsítéséről folytatott tárgyalások félbeszakadása óta kialakult helyzet tapasztalatait és az ebből fakadó feladatokat. Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Budapestre érkezett dr. Willibald Pahr, az Osztrák Köztársaság szövetségi külügyminisztere. A magyar külügyminiszter a nap folyamán rezidenciáján felkereste az osztrák diplomácia vezetőjét, s tiszteletére vacsorát adott a Külügyminisztérium Dísz téri vendégházában. A vacsorán részt vett PoPék Miklós, az MTI tudósítója jelenti: A szovjet polgári repülés dolgozói felhívással fordulnak a világ valamennyi országának légi közlekedési és szállítási alkalmazottjához, hogy minden eszközzel működjenek együtt a polgári repülés biztonságának fokozása, az utóbbi években veszélyesen elharapózott repülőgép-eltérítések leküzdése és elkövetőik méltó megbüntetése érdekében. A felhívás szövegét hétfőn Moszkvában nemzetközi sajtókonferencián ismertették a szovjet és külföldi újságírókkal a polgári repülési minisztérium és a légi közlekedési dolgozók szakszervezetének képviselői. A sajtókonferencián rámutattak, hogy noha a légika‘Bangkokban nyilvánosságra hozták, hogy megalakult az ország ügyeit intéző, úgynevezett „Forradalmi Tanács”. Miután ebben a jelentős fekvésű — az indokínai országokkal szomszédos — ázsiai államban néhány nappal ezelőtt katonai puccs távolította el Thanin Kraivi- csien ügyvéd polgári kabinet- jét, a közvélemény némi érdeklődéssel várta az „új” testület összetételét. Az idézőjel feltétlenül indokolt. Azok, akik valamelyest is nyomon követték a thaiföldi fejleményeket, a „Forradalmi Tanács” összetételének ismertetésekor pontosan azt hallották, amit vártak. Az „új” szerv ugyanis huszonhárom főtisztből — tábornokból, tengernagyból — áll, vagyis egy híján ugyanazokból a katonákból, akik 1976. október hatodikán megbuktatták Széni Pramodzs valóban polgári és valóban linszky Károly oktatási miniszter, Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, Nagy János külügyminiszter-helyettes, s a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Részt vettek a vacsorán az osztrák külügyminiszter kíséretének tagjai is. A szívélyes, baráti hangulatú vacsorán Púja Frigyes és dr. Willibald Pahr pohárköszöntőt mondott. lózkodás a világ közvéleményének felháborodását, a kormányok többségének elítélését váltja ki, az ünnepélyes nyilatkozatok nem mindig állnak összhangban a tettekkel. Intő példa erre a hét éve húzódó Brazinsz- kasz-ügy. Mint emlékezetes, a két Brazinszkasz, apa és fia, 1970. október 15-én Törökországba kényszerítette az Aeroflot Batumi és Szu- humi között közlekedő járatának egy AN—24-es típusú repülőgépét. A gépeltérítés során Nadja Kurcsenko légikísérőt megölték, a személyzet további három tagját pedig súlyosan megsebesítették. A 46 utas életét csak a személyzet tagjainak lélekjelenléte mentette meg. A szovjet kormány 1976. július 15-i nyilatkozata ráreformokkal kísérletező kabinetjét. Azóta ugyan, egészen a legutóbbi napokig, valóban tizenhét tagú „civil” kormány intézte az ügyeket, de e kormány mögött mindvégig ott állott egy huszonnégy tagú katonai junta. Egészen ez év márciusáig ez a tiszti testület — és nem a kormány — volt Thaiföld gazdája. Március végén azonban egy tábornok a saját szakállára akart puccsot szervezni. A többiek időben értesültek a tervről és az összeesküvőt kivégezték. A katonák által addig bábként kezelt Thanin Kraivicsien ezt a pillanatot próbálta felhasználni arra, hogy szabad kezet kapjon. Sem a bel-, sem a külpolitikában nem volt rugalmasabb, haladóbb ez az ügyvéd az ugyancsak ultrareakciós katonáknál, csak éppen a személyi hatalmát akarta Pártaktfva- értekezletek a Szovjetunióban Pártaktívákon vitatták meg az elmúlt két héten a Szovjetunióban az ország új alkotmányát, az alkotmány hatályba léptéből eredő feladatokat, a Legfelsőbb Tanács ülésének tapasztalatait. Az aktívaértekezleten a kommunisták teljes egyetértésüktől biztosították az SZKP Központi Bizottságát és egyhangúlag elhatározták, hogy teljesítik új feladataikat, amelyeket az új alkotmány jelöl meg számukra. A kommunista aktívák mindenütt megvitatták a jubileumi munkaversenV tapasztalatait. mutatott,, hogy a két köztörvényes bűnözőt, bárhol tartózkodjanak is, haladéktalanul ki kell adni a Szovjetuniónak, hogy a szovjet törvényekbe ütköző és a Szovjetunió területén elkövetett súlyos bűncselekményeikért szovjet bíróság előtt feleljenek. Rejtegetésüket — mutatott rá a szovjet kormány nyilatkozata — a Szovjetunió iránti barátságtalan cselekedetnek tekintik. Brazinszkaszék a Törökországban rájuk rótt rendkívül enyhe büntetés letöltése után 1976 augusztusában Venezuelán keresztül az Egyesült Államokba érkeztek, ahol — bár politikai menedékjogot nem kaptak — változatlanul élvezik az amerikai hatóságok oltalmát. Ügyükkel, mivel törvénytelenül tartózkodnak az Egyesült Államokban, az emigrációs hatóságok foglalkoznak. Brazinszkaszék kiadatása érdekében levélben fordult Carter elnökhöz az eltérített repülőgép pilótája és fedélzeti mérnöke, valamint az ukrán polgári repülőirányítás 344 dolgozója, akik kollégájukat veszítették el a gépeltérítés áldozatává vált utaskísérő halálával. A sajtókonferencián felhívták a figyelmet arra, hogy noha az amerikai külügyminisztérium képviselője október 18-i sajtóértekezletén kormánya nevében elítélte a terrorcselekményeket, az amerikai hatóságoknak a Brazinszkasz-ügyben tanúsított magatartása ellentétes az 1970. évi hágai és az 1971. évi montreali nemzetközi egyezménnyel és nem járul hozzá a kizárólag nemzetközi összefogással leküzdhető légikalózkodás felszámolásához. kiépíteni a junta rovására. Addig még eltűrték ezt a katonák, amíg a kormányfő nem kezdte feszegetni a főtiszti kar homályos — kábítószer-kereskedelemből, prostitúcióból, gyanús üzelmek fedezéséből — származó jövedelmi forrásait. Amint a főtiszti kaszt elemi anyagi érdekeit érezte veszélyeztetve, lesújtott, bekövetkezett a puccs. Csakhogy ez az államcsíny a jelek szerint mindössze annyit jelent, hogy az immár huszonhárom tagú junta a kulisszák mögül kilépett a nyilvánosság elé. Thaiföldön tehát személyi hatalmi érdekek és nem politikai vélemények csaptak össze. Ebből viszont az következik, hogy aligha várható lényeges változás ennek az országnak akár a kül-, akár nem kevésbé reakciós belpolitikájában. Harmat Endre Ma: Blanka napja A Nap kél 6.17 — nyugszik 16.39 órakor A Hold kél 16.02 — nyugszik 4.28 órakor. ÉVFORDULÓ Húsz évvel ezelőtt, 1957. október 25-én kezdődött a Kommunista Ifjúsági Szövetség I. országos értekezlete a Páriament kongresszusi termében. A háromnapos értekezleten megvitatták a szervező bizottság beszámolóját, az újjászerveződő kommunista ifjúsági mozgalom szabályzatát, feladatait, s megválasztották a KISZ központi szerveit. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség a kommunista párt vezetése alatt működő ifjúsági tömegszervezet. Legfőbb szerve a kongresz- szus, amely ötévenként ül össze’ és választja meg központi bizottságát, az pedig az intéző bizottságot és a titkárság tagjait. A KISZ az MSZMP vezetésével, a munkásosztály forradalmi elmélete — a marxizmus-leniniz- mus — alapján működik. Fő feladata: segíteni a pártnak az ifjúság szocialista szellemű nevelésében, mozgósítani az ifjúság minél nagyobb tömegeit a szocializmus építésére. Soraiban tömöríti a párthoz, a szocializmushoz, a proletár internacionalizmus eszméihez hű fiatalokat. — KARBANTARTÁS — HOGYAN? összesen 40 előadást hallgatnak meg a gépipari szakemberek a GTE karbantartással foglalkozó konferenciáján, amely ma, 25-én kezdődik Budapesten. A 70 külföldi és mintegy 600 magyar részvevő között több Békés megyei szakember is van. — SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK. A gyulai járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság a közelmúltban megvizsgálta a vállalatoknál és a szövetkezeteknél a béren felüli szociális, kulturális juttatásokat, valamint a szociális otthonok működését. Október 26-án, szerdán e vizsgálat tapasztalatait vitatják meg a bizottság tagjai. — beruházási konferencia. Az ÉVM a Békés megyei Beruházási Vállalattal közösen október 27-én és 28-án Békéscsabán az ifjúsági és úttörőházban országos szakági konferenciát szervez. Előadások hangzanak el a beruházások időszerű kérdéseiről, az ötéves terv programjának alakulásáról. — BIZOTTSÁGI ÜLÉS. Október 27-én, csütörtökön délelőtt tartja ülését Békéscsabán az SZMT székházában a KPVDSZ megyei bizottsága. Jelentést hallgatnak meg a műszakpótlék bevezetésének tapasztalatairól, a hálózati dolgozók egészségügyi helyzetéről, . valamint tájékoztató hangzik el a takarékszövetkezetek összevonásáról. — VETÉLKEDŐ. Október 29- én a Mezőhegyesi Állami Gazdaság szocialista brigádjainak részvételével „Ki tud többet a Szovjetunióról?” címmel vetélkedőt rendeznek. A megnyitó beszédet Lapusnyik Lajos, az MSZBT országos elnökségének képviselője tartja. — AVARTÜZ. Tegnap délután 4 óra körül avartűzhöz riasztották a békéscsabai tűzoltóegységeket. Az újkí- gyósi Aranykalász Tsz területén levő nádas és avar mozdonyszikrától gyulladt meg. A jelentéktelen anyagi kárt okozó lángokat a tűzoltóegységek rövid idő alatt megfékezték. Derült idő Várható időjárás ma estig: Éjszaka és hajnalban többfelé köd. Ennek feloszlása után folytatódik a derült, száraz idő. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15—20 fok között, a tartósan ködös részeken kevéssel 10 fok felett. Távolabbi kilátások, péntek reggelig: Tovább tart a száraz idő, a reggeli órákban párásság, köd. Az időszak végén nyugat felől megnövekvő felhőzet esővel. Gyenge, majd mérsékelt délnyugati szél. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: plusz 4—9 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható az időszak végén. (MTI) — A MŰZEÜMBARÁTI KÖR évi közgyűlését a Békés megyei Múzeumok Igazgatósága október 29-én délelőtt 10 órai kezdettel rendezi meg az úttörő- és ifjúsági házban. A közgyűlésen az év régészeti feltárásairól, a baráti kör 1977. évi munkájáról és a néprajzi, helytörténeti pályamunkák értékeléséről tanácskoznak a részvevők. — EGÉSZSÉGÜGYI ELŐADÓI konferenciát rendez a TIT Békés megyei Szervezetének egészségügyi szakosztálya és a Magyar Kémikusok Egyesületének Békés megyei Szervezete a gyógyszertári központ előadótermében október 31-én, hétfőn 15 órától. Ezen dr. So- hár Pálné, az OÉTI tudományos főmunkatársa tart előadást, a mezőgazdaság ke- mizálásának egészségügyi kihatásairól. — A MEGYEI KLUBTANÁCS október 25-én, ma délután ülést tart, amelyen a megye klubmozgalmának egyéves tevékenységéről lesz szó. Ezután a tanács egyéves munkatervét és működési rendjét beszélik meg a testület tagjai. Végül a VIT- pályázat ismertetésére kerül sor. — TEKERCSELÉS egymillió forintért. Bucsán a helyi termelőszövetkezetben már évek óta eredményesen tevékenykedik a motortekercselő részleg. A 002 wattostól a 170 kilowattos villany- motorig javítják a megyében és a megyén túlról is ideszállított motorokat. A négy dolgozó évente egymillió forint értékű munkát végez. — GYÜMÖLCSFACSEMETÉK. Mintegy 400 ezer csemetefát termeltek ki az idén a békéscsabai Lenin Termelőszövetkezet faiskolájában. A csemetefák nagy része alma és körte, de van közöttük csonthéjas gyümölcsű is. — KÉT KONTINENS ŰT- JAIN próbálták ki a moszkvai „Lenini Kom- szomol” Autógyár Moszkvics—2140 típusú autóját. Két gépkocsi a gyár szerelőivel Moszkvától Vlagyivosztokig és vissza tett próbautat. A legkülönbözőbb útviszonyok, időjárási és éghajlati körülmények között megtett sok ezer kilométeres próbán számos új alkatrészt ellenőriztek. Az új Moszkvics normál benzinnel működik. A próbaút részvevői szerint egyetlen fődarabbal sem volt probléma, csupán kisebb hibákat tapasztaltak. — SZÁZTÍZ TIT-ELÖ- ADÁST hallgattak ebben az évben a Békés megyei kertbarátok. A korszerű kertművelő szakismereteket- bővítő foglalkozások szervezésében a községek művelődési házai is segédkeztek. Fel kell számolni a légikalózkodást Moszkvai sajtikonferencia Százezer főnyi tömeg köszöntötte Barcelonában a 38 évi száműzetéséből hazatért Josep Tarradellast, a katalán „Generali- dad” elnökét (Telefotó — AP — MTI — KS) Új” vezetés Thaiföldön n I Centropress hétfő esti kommentárja