Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-23 / 250. szám

1977. október 23., vasárnap o Mai hentesek Gyulán Annak idején Stéberl András nemigen gondolta azt, hogy a világhírűvé vált gyulai kolbásszal együtt a vá­rosban egy új, nagyüzemi foglalkoztatás alapjait is meg­teremti. Ma már Gyulára legalább annyira jellemző a húskombinát, mint például Győrre a Kába Vagon- és Gépgyár, Orosházára az üveggyár. Gyulán kevés az olyan család, amelyikből valaki nem dolgozik a húsipar­ban. De milyen is ma a nagyüzemi hentes, illetve húsipari szakember munkája? A-Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint „Hentes az az iparos, aki sertést hivatás­szerűen öl, feldolgoz és az így készített húsárut forga­lomba hozza.” A húsipari szakmunkás ki­fejezést a szótárban nem ta­láltam, de szakemberekkel folytatott beszélgetésből e ki­fejezésre is fény derült. — A régi, nehéz fizikai munkát felváltották a gépek. Ez a hentesszakma bizonyos módosulását is magával hoz­ta: a mai hentesszakmával együtt jár a gépek alapos is­merete is. Ezenkívül az itt dolgozók munkájához kell egy kis közgazdasági isme­ret, biológia és jó néhány egyéb tudnivaló. Ez lényege­sen nagyobb követelményt jelent a mai hentesnek, vagyis a húsipari szakmun­kásoknak — kezdi a beszél­getést Csíki József vezér- igazgató. A feldolgozóhelyre a vágó- hídról kettéhasítva érkezik a sertés, hogy azután mintegy 70-féle húskészítmény legyen belőle. A régi épületben kí­gyózik a szállítópálya. A műveletek ma már szako­sodtak, egy-egy munkahelyen csak bizonyos munkafolya­matokat végeznek. ♦ A. szalonnázóban zömmel fiatalok dolgoznak. — Valamennyien nálunk voltak tanulók, a szakmun­kásvizsga után itt maradtak — mondja Szilágyi Gergely, aki maga is tanulóként ke­rült a vállalathoz, valameny- nyi munkahelyen dolgozott mielőtt művezető lett. — Itt nőttem fel az üzemben, is-, merem az itt dolgozókat — folytatja, s közben előttünk egymás után gördülnek el a fél sertések, melyek igencsak szép példányok lehettek. — A szárazáru-gyártáshoz a nehéz, hússertés kell. Békés megyéből zömmel ilyen alap­anyagot kapunk. A terem közepén 12 tagú brigád szorgoskodik. Vala­mennyiük keze sebesen jár, ügyes mozdulatokkal fejtik le a szalonnát. — Műszakonként átlago­san 650 sertésről fejtjük le a zsírréteget. Ebből készül majd az étkezési, a zsír- és az ipari szalonna. Az utóbbi a gyulai egyik alapanyaga, magyarázza Patkás Tamás, a brigád egyik legöregebbje, 15 éve szerzett szakmunkás-bi­zonyítványt. — Nálunk az üzemben az ipari módszerek kerültek előtérbe, de ez nem jelenti azt, hogy az itt dol­gozók tőkehús-felhasználásra nem tudják bontani a vá­gott állatot. A marhacombot a rostok mentén 24 részre közülünk bárki feldarabolja. Az ipari feldolgozásra elég 4 részre bontani, a többi már a gép dolga — s éles késével az idomtalan tömegből gusz­tusos szalonnacsíkokat alakít ki. ♦ A szalonnázóból a csonto- zóba kerül a hús. Egy-egy hatalmas asztalnál heten dol­goznak. Az asztal végéről adogatják a húsokat, s min­denki más-más részből veszi ki a csontot. Ügy mondják, ebben az üzemrészben van­nak a legügyesebb kezű hen­tesek. A csontozó legidősebb dol­gozója Boldog Andor, 1943- ban szerzett segédlevelet, 20 éve pedig ebben az üzem­részben dolgozik. — Szüleim akarták, hogy hentes legyek, így kerültem Békéscsabán az egyik mes­terhez inasnak. Mindent meg­tanultam a szakmából, de itt, a csontozóban érzem magam igazán otthon — s mintha igazolná; pillanatok alatt ki­emeli a lapockacsontot úgy, hogy hús még mutatóban sem marad rajta. — Nem unalmas, egyhan­gú ez a munka? Kezében egy pillanatra megáll a csontozókés, ki::sé indulatosan néz rám: — Ellenkezőleg! Nagyon is változatos, érdekes. Aztán jó a kollektíva, sok a fiatal, egyszóval összeszokott a gár­da. Jó szakemberekkel dol­gozom együtt, s ha kell, köl­csönösen kisegítjük egymást. ♦ A szomszédos töltőműhely­ben három gép műszakon­ként 240 mázsa kolbászféle­séget készít. Az egyik mel­lett Gara Sándor dolgozik, két éve szerzett szakmunkás­bizonyítványt. — Gyerekkoromban na­gyon érdekelt otthon a disz­nótor, állandóan a böllér mellett settenkedtem. Nyol­cadikban úgy döntöttem: hentes leszek. Valamennyi munkahelyen megfordultam, voltam vágólegény, csontozó, most töltő vagyok — meséli. — Sokféle árut gyártunk, s a boltban jó érzés látni azt a sok finomságot, amit mi készítünk. — S mennyi a fizetése egy fiatal húsipari szakmunkás­nak? — Nem panaszkodhatom, az elmúlt hónapban 3100 fo­rintot kerestem — válaszol nem kis büszkeséggel. — Az idén 162 ipari tanu­lót képzünk — mondja Csíki József vezérigazgató. •— Volt tanulóink többsége az üzem­ben marad, s a munkában is megállja a helyét. Igaz, nem­csak munkát adunk dolgo­zóinknak, hanem igyekszünk a boríték mellé valami pluszt is hozzátenni. Segítjük őket a tanulásban, a művelődés­ben, és természetesen állan­dóan javítjuk a munkakö­rülményeket is. Talán ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy dolgozóink nagyobb hánya­da törzsgárdatag — summáz­za a vezérigazgató. Szekeres András Boldog Andor nagy ügyességgel bánik a csontozókéssel A töltőműhelyben naponta 240 mázsa kolbászféleséget töltenek, évente az itt gyártott kol­bász több száz kilométert tesz ki Fotó: Veress Erzsi Lesz elegendő pb-gázreduktor! Kárt okozó karbantartás Az év elején több problé­ma volt a pb-gázpalackokhoz nélkülözhetetlen reduktorok gyártásával az orosházi Al­földi Kőolaj- és Gázipari Gépgyárban. Nem tudták le­gyártani az előírt mennyisé­geket, így veszélybe került az a célkitűzés, hogy az idén 220 ezer új gázpalackot adnak át az új fogyasztók­nak. Napjainkra már elmúlt ez a veszély, mert a gyár veze­tői megteremtették a folya­matos gyártás feltételeit. Minden hónapban 30 ezer gázreduktor készül el, és hogy ez meglegyen, a gyár alkalmazotti létszáma vállal­ta, hogy minden hónapban egy napot a reduktorüzem- ben dolgozik. A jövő évre még nagyob­bak az igények, 240 ezer re- duktor gyártása vár az oros­háziakra. Mégis úgy érzik, hogy ez már könnyebb lesz, ugyanis a reduktorüzem kol­lektívája már begyakorolta az egyes speciális munkafo­lyamatokat. Ezen túlmenően saját tervezésű és kivitelezé­sű célgépeket is munkába ál­lítanak, hogy a reduktor- gyártás lemaradása ne ve­szélyeztesse a gázprogram megvalósulását. O tmk-t, a tervszerű megelőző karbantartást nem is olyan régen még az egyetlen jó módszer­nek tartották a szakemberek. Napjainkra viszont kiderült, hogy ez a nézet nem min­denben állja meg a helyét. A karbantartás ugyanis egy bizonyos ponton túl már nem fizetődik ki. Nemcsak azért, mert a gép élettartamának meghosszabbítása előbb- utóbb egy elavult technoló­giai konzerválását jelenti, hanem azért sem, mert az erőltetett karbantartásnak sokszor nagyobb a költsége, mint a haszna. Ezen a téren nem állunk túlságosan jól. A magyar gépiparban alkalmazott be­rendezések nullára leírt ér­téke például az 1970. évi 11,5 milliárd forintról 1975-ig 38 milliárd forintra emelkedett, ugyanakkor, a karbantartás­ra fordított évi kiadás 1976- ban már meghaladta a 24 milliárd forintot. Ezek a figyelmeztető szá­mok azt bizonyítják, hogy a karbantartásnak messzeme­nően figyelembe kell vennie a gazdaságosság szempontjait és minden esetben egyedileg kell meghatározni, hogy mi­lyen karbantartási rendszert és módszert kell alkalmazni. A tink-nál fejlettebb ciklus és a még fejlettebb diag­nosztikai vizsgálatokkal kor­rigált ciklikus karbantartás után egyre inkább a számí­tógépre irányított karbantar­tás kerül előtérbe. Ennél a módszernél a számítógép „adatbankjára” támaszkodva állandóan figyelemmel tudja kísérni az állóeszköz-gazdál­kodást, az állóeszközök élet­tartamának alakulását, álla­potuk változásait, és a lehet­séges karbantartási módsze­rek gazdaságosságát. írről lesz szó a Gép­ipari Tudományos | Egyesület III. karban- _____i konferenciáján, me­lyet október 25—28 között r endeznek Budapesten, a MOM Művelődési Házában. Mindez azért is érdekelheti megyénk szakembereit, mert remélhetően a nem túl távoli jövőben megyénkben is meg­kezdi működését a számító- központ és akkor vállalata­inknak is lehetősége lesz ar­ra, hogy bevezessék a leg­korszerűbb karbantartási rendszereket. A jövő évi terv előkészítése Az MTESZ és tagegyesüle­tei rendezvényeinek sorában a jövő héten a Szervezési és Vezetési Tudományos Társa­ság ígéri a legérdekesebb programokat. Hétfő délután vitatják meg a novemberben esedékes elnökségi tisztújí­tás előkészületeit, véglegesí­tik az éves programot, amelyben országos érdeklő­désre is számot tartó ese­ményre is sor kerül. Jövőre, márciusban, a szövetkezeti vezetés időszerű kérdéseit vitatják meg az egész or­szágból idelátogató ipari és kereskedelmi szövetkezeti vezetők Békéscsabán. Még jelentősebb esemény­nek ígérkezik az SZVTT má­sik programja. Csütörtökön, délelőtt 10 órától, a megyei tanács nagytermében dr. Biró József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese nem kisebb jelentőségű ten­nivalókról szólt, mint a jövő évi termelés, gazdálkodás előkészítése. Megyénk állami vállalatainak és szövetkeze­teinek vezetői — várhatóan mintegy százötvenen — bi­zonyára érdeklődéssel hall­gatják majd az előadást, hi­szen értékes információkat kaphatnak a tervek előké­szítéséhez. Ülést tart a jövő héten az MTESZ elnöksége, illetőleg ügyvezető elnöksége is; dicséretes kezdeményezés, hogy — csütörtökön délután — a szervezet nyugdíjas ak­tíváit látja vendégül. Végül, a textilipari műszakiak — pénteken délután a Pamut- szövőben — a szövőcéma- gyártás időszerű kérdéseit te­kinthetik át Kőszegi Ottó ve­zérigazgató előadásában. Uj módszerek a tengeri olajbányászatban Az olajkitermelés a tenge­reken, pontosabban a szá­razföldek talapzatain, a sel- feken, felnőtt korba jutott. A legújabb adatok szerint a világon 28 állam 133 ten­geri olajmezője termel már olajat, s további 14 állam­nak van erre kilátása. En­nek megfelelően fejlődtek a tengeri olajbányászat újabb építményei, fúrótornyai és olajtartályai is. A legtöbb fúrótorony acél­ból készül, lábait cölöpök tűzik a tengerfenékhez. Na­gyon komoly műszaki köve­telményeknek kell megfelel­niük a tengeri fúrótornyok­nak, hiszen egyes tengere­ken a 30 méteres hullámok sem ritkák, s a szél sebes­sége olykor 240 kilométer óránként. A számítások sze­rint az ilyen lábakon álló acéltornyokat 280 méter víz­mélységig lehet építeni. A tengeri fúrótornyok legjobb nemzedéke vasbetonból ké­szül — ez olcsóbb és korró- zióállóbb, mint az acél. Rögzítésükhöz nincs szükség semmiféle rögzítő, lehor­gonyzó szerkezetre: nagy tö­megük révén szilárdan áll­nak a tengerben. Hasonlóan nehéz műszaki gondokat vet fel a kitermelt olaj raktározása. Ha lehetsé­ges, igyekeznek azonnal el­szállítani az olajat, sokszor azonban a viharos időjárás ezt megakadályozza, a tank­hajók nem tudnak kikötni a fúrótoronynál. Különféle tí­pusú, többnyire vasbeton tá­rolótartályokat süllyesztettek tehát a tengerfenékre, mé­retük miatt azonban ezek elkészítése, helyszínre szál­lítása műszaki bravúrnak számít. A legújabb típusú tornyok alapját több betonhenger al­kotja, amelyek egyúttal olaj­tartályként is szolgálnak. A tömzsi alaphoz kettő, három vagy négy karcsú láb kap­csolódik, ezeknek a vízből kiemelkedő végein nyugszik a fúró- és termelő fedélzet. E tornyok legfőbb előnye, hogy tárolóhengereik teljes egészükben abban a mély­ségben helyezkednek el, amelyben a hullámok hatá­sa alig érezhető, fgy az alap­nak nincs szüksége különle­ges hullámtörő falra. Románia partjaitól 130 kilométerre olajkitermelő berende­zést helyeztek üzembe. A berendezés egyike a legmoderneb­beknek: négy, 122 méter magas pilléren nyugszik (MTI Külföldi Képszolgálat — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents