Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-21 / 248. szám

1977. október 21., péntek Pálinkás jő reggelt! Fotó: Martin Gábor Szeretetett társat, gondoskodást A portás: „Aki szem­mel láthatóan ittasan jön be dolgozni, haza- küldjük. Egy-két pohár gyomorerősítő pedig meg sem látszik raj­tuk." A gebines: „Uram, én kocsmáros vagyok, nem illemtanár. Azt hiszi ta­lán, hogy bemutatkoz­nak? Nekem az a fel­adatom, hogy kiszolgál­jam őket.” A munkaügyi minisz­ter: „...a munkaidő ki­használása alacsony ha­tásfokú, hiányzik a ha­tározott és következetes fellépés a munkafegye­lem megsértőivel szem­ben.” Italboltok, büfék, fa­latozók, talponállók. Van aki elkerüli őket, de sokak számára ezek rendszeres látogatása je­lenti a munkanap kez­detét. Érdemes tehát kö­zelebbről is megnézni, hogyan zajlik az élet a megye néhány kocsmá­jában a délelőtti órák­ban. Békéscsaba, Hunyadi téri autóbuszállomás. Hajnali öt óra. Álmos, gyűrött arcok, kopott táskát markoló ke­zek. Az érkező járművek ki­csapódó ajtajai eleresztik a tömeget. Többségük az utas­ellátó pavilonja felé veszi útját. Beállók a sorba. Vé­gigpásztázom az üvegportál feliratait: „Sütemény, szörp, kávé...” Legtöbben viszont cseresznyét, barackot, ko­nyakot rendelnek. Töméntelen tömény — Mennyi rövidital fogy el reggel a nyitást követő egy órában? — kérdezem a kiszolgálótól. — Körülbelül 20 liter. Ha pontban ötkor nem tárulnak ki az ablakok, már kopog­nak. A toporgók a munka­helyükre igyekeznek, nem érnek rá sokáig' várakozni. Különben az a másik krics- mi hatkor nyit, az is elad óránként legalább 5—6 liter töményt — mutatja a ven­déglátóipari vállalat másik sarkon levő büféjét. Erzsébethelyen, a Franklin utcában igazi talponálló vár­ja futó vendégeit. A bódé ki­rakatában fakó oklevél adja tudtul: ez az egység „Kiváló bolt:. A fedett kiugró alatt a sarokban öten-hatan iszo­gatnak. Kezükben féldecis vegyespálinkás-üveg, hiszen itt csak palackozott italt árulnak. Fél hatkor már iga­zi csúcs van. A környéken az italboltok ugyanis hatkor nyitnak. Hiába érdeklődöm, hová vezet az útjuk, ha be­fejezik a pálinkázást. Egy bőrkabátos férfi lehúzza az üveg tartalmát, ' a másikat táskájába teszi és kerékpár­ján gyorsan elillan. — öt órától 8-ig vagyok nyitva — mondja az üzlet­vezető. — A három óra alatt 90—100 „felest” adok el. Ritkán egy- és kétdecis, fél­literes palackozású italt is vásárolnak. Az Orosházi úti 158-as számú bisztró fél hatkor nyit. Ez nem talponálló, a sötétbarna asztalok és ülőkék némi kulturáltságról tanús­kodnak. Lehetnek vagy hú­szán a koránkelők, akik fél­decit, sört hörpintenek. A lottóárus oldalán kopott ka­lauztáskával, kezében sörös­korsóval kínálja „portéká­ját”. — Pálinkás jó reggelt! — köszön egy középkorú férfi, s a szőke, munkaruhás fiatal­ember felé fordul, aki cse­resznyét iszik. — Szabad szombatos vagy? — Á, nem. Rohannom kell, hatra megyek dolgozni — hadarja és órájára pillant. „Hitel csak holnap lesz” Békésen a helyi fogyasztá­si szövetkezet 5-ös számú Csabai úti italboltjában haj­nali öt órától mérik a pálin­kát, rumot, többek között a Békéscsabára igyekvők po­harába. A közeli buszmegál­lóba érkezők nagy része ugyanis betér egy kis reggeli „frissítőre”. Fél hétkor már lanyhul a forgalom. A falon hazai és külföldi futballisták képei, klubok zászlói. Kina­gyított Nyilasi-, Koncz Zsu- zsa-fotó. Az egyik asztalnál a bőrsapkás férfi a harmadik féldecit ereszti le a torkán. Neki lehet, világosít fel, hi­szen most jött haza Csabá­ról, a húsüzemből, ahol éj­szakai műszakban dolgozott. Szétnézek a söntésben. Egy alacsony, bajuszos és egy svájcisapkás vegyespálinkát és Márkát iszik. Mindketten munkahelyükre, a dánfoki üdülőtelepre igyekeznek, a magas fiatalember pedig karbantartó a városi tanács­nál. Egy közeli iskolába küldték ki valamit megjaví­tani. — Hány órára megy dol­gozni? — lépek oda a be- kecses emberhez. — Hétre — válaszolja és fölhörpinti az italt. — Az építőipari szövetkezetben va­gyok hegesztő. Ugyan! Fél­deci pálinka nem árthat meg! A város másik végén, a szintén öt órakor nyitó 8-as számú italboltban sem unat­koznak a kiszolgálók. Az üz­letvezető kapásból sorolja a környező munkahelyeket: MEZŐGÉP, Egyetértés Tsz, Vizesfási Állami Gazdaság üzemegysége... Három férfire figyelek. A második kör cse­resznyét fogyasztják. — Isten éltesse a Mihályo- kat! — emeli poharát az egyik, miközben a kétdecis lapos üveget a belső zsebébe csúsztatja. Elmenőben még visszané­zek és olvasom a vicces fel­iratot: „Hitel csak holnap lesz.” Arra gondolok: vajon mikor írják ki, hogy pálinka csak holnap lesz?! Nem apácazárda Szeghalom, 8-as számú bisztró, a Csepel Autó gyár­egységétől alig 300 méterre. Mint minden kocsma, ez a vendéglátóhely sem apáca­zárda: Kókadt tábla hirdeti a falon, hogy IV. osztályú üzemben vagyunk. Az ab­laknál 3—4 életerős fiatal­ember sörözik, a másik olda­lon az asztalnál két öregem­ber egymás kezét fogva re­kedten énekel. Egy fiatal nő dülöngélve magyaráz vala­mit. A fehér köpenyes kocs- márostól érdeklődöm: — Miből, mennyi fogy reg­gelente? — Hat órakor nyitok. Sör­ből még akkor alig van for­galom. Annál inkább cse­resznye-, vegyes-, barack- pálinkából, kevertből. A gyárban hét órakor kezdődik a műszak, addig 8—15 liter röviditalt adok el. A. gyári törzsvendégek száma így reggelente 30—35-re tehető, a többi átfutó vendég. — Maga szerint ez helyes? — Üzletvezető vagyok. Ak­kor sem nagyon szólhatok, ha földhöz vágják a sörös- kancsót. Innen mintegy 50 méterre újabb italboltot találok, amelynek havi bevétele el­éri a 215 ezer forintot. A he­lyiségben néhány nyugdíjas beszélget a poharak mellett Egy fiatalabb embert meg­szólítok : — Jól mérik itt a féldecit? — Biztosan — feleli, de én csak bort iszom. Hol dolgo­zom? Itt a Csepel Autóban vagyok bádogos. Most kivit­tem a szerszámokat az egyik munkahelyre — magyaráz­kodik. Gazsó István, a gyáregység igazgatási osztályának veze­tője: — Nézze, 700 ember dolgo­zik az üzemben, mindegyi­ket a portán leellenőrizni le­hetetlenség. Ügy tudom, kér­tük az ÁFÉSZ-t, hogy változ­tassa meg a nyitva tartást. Egyébként a délutáni mű­szakkal több bajunk van, mint a délelőttivel. Kimen­nek a kerítésen a közeli ital­boltokba. Az a véleményem, hogy itt elsősorban a közvet­len munkairányítóknak kel­lene többet tenniük a fegyel­mezetlenségek ellen. Valóban így van, mert ha a talponállókban bizonytala­nul állnak a talpukon a dol­gozók, semmi jóra nem le­het számítani a munkahelyü­kön. A Néva-parti várost, Le- ningrádot, a Nagy Október bölcsőjét mutatja be a Lá­nyok, Asszonyok legújabb, októberi száma. Az európai KGST-tagor­szágok közös nagy beruházá­sára, az orenburgi gázveze­ték építésére látogató ripor­ter az „oroszlánszelídítőnőt”, a magyar 21. számú ÁÉV szállítási csoport húszéves gépkocsielőadó-nőjét mutatja be. A Nagy Október a képző- művészetben címmel rende­zett vándorkiállítás mintegy 140 festményéből, képzőmű­vészeti alkotásából is ízelítőt ad a legújabb szám. A Karavella nemcsak vi­torlát kezelni és hajót kor­mányozni tanítja a gyereke­ket. A raj tagjai tollat és párbajtőrt is forgatnak, meg­ismerkednek a filmfelvevő­vel és a fényképezőgéppel. A vízi úttörők világába kalau­zoló riport a szovjet gyere­kek életéről ad képet. A társalgóban kellemes a meleg, kényelmes fotelekben idős emberek üldögélnek. Van, aki szundít egyet ebéd után, csak úgy, ültében, és van aki átmegy a másik szo­bába, ahol leheveredhet, hogy ott tegye le rövid álom­ra a fejét. Akik a társalgóban pihen­nek: újságot olvasnak, kézi­munkáznak, s az évek óta ki­alakult kártyapartnerek is ott ülnek már az egyik asz­tal körül. Kellemes zsongás tölti meg a szépen berende­zett szobát. Ilyenkor még a rádió sem szól, tekintettel vannak azokra, akik az ebéd utáni szieszta nyugalmát kí­vánják. Ilyen kép fogadja a láto­gatót Szarvason az öregek I-es számú napközi otthoná­ban kora délután, bármelyik nap. Csendes, idillikus han­gulat. „És mindig ilyen. Ara­nyos, kedves öregek járnak ide.” — ezt már Stefalcsik Pálné, az otthon vezetője mondja. Látogatásom célja volt, hogy megtudjam, el­maradnak-e az idős embe­rek, visszahúzódnak-e. Több napközi otthonban ugyanis jóval kevesebben vannak, mint amennyien lehetnének. — A miénkre nem ez a jellemző, ellenkezőleg, ez az otthon eredetileg 40 személy befogadására épült, társa­dalmi összefogással. Később viszont bővíteni kellett tíz hellyel, mert annyi volt a jelentkező. Ma már 60 sze mélyt gondozunk, mert tíz idős, egyedül élő beteg em­bernek házhoz visszük a me­leg ételt. És jó a patronáló­mozgalmunk is, hiszen nem egy brigád tagjai járnak hoz- , zánk rendszeresen, sőt sokan közülük egyik-másik öreget úgy megszerették, hogy ott­honában is meglátogatják. Ridegh néni már kilenc Szocialista brigád az iskolaépítésért A Békés megyei Vendég­látóipari Vállalat 44-es Építő nevet viselő Szocialista Bri­gádja a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordulójának tiszteletére tett munkaverseny-felajánlásait teljesítette, ezenkívül külön felajánlásuk volt, hogy be­kapcsolódnak Békéscsabán a városi iskolaépítési akcióba. A brigád valamennyi tagja 100-100 forintot ajánlott fel a városi tanács vb fejlesztési alap betétszámlájára. Az is­kolaépítési akció támogatá­sára összesen 3200 forintot fizettek be. A Moszkvában barátkoztak össze című írás szerzője a Moszkvai Textilipari Főisko­lára látogat, ahol húsznál több magyar fiú és .lány egy ősi, de folyamatosan meg­újuló ipart tanul: a szép és divatos textilanyagok szövé­sét. Életükről terveikről vallanak a lap hasábjain. Hegyekkel, völgyekkel kö­rülvett kisközségbe, Vértes- acsára kalauzol el Orosz Má­ria riportja. Az állattenyész­tésben dolgozó asszonyok életét, a helyi termelőszö­vetkezet aktivistáit mutatja be. A Lányok, Asszonyok ti­zedik számában 'két mellék­let is található. Az egyik Va- lentyina Nyikolajevna Tye- reskovának, a Szovjet Nőbi­zottság elnökének az idén nyáron tartott beszédét tar­talmazza, míg a másik nor­végmintás kötésmintákat mu­tat be, s hasznos tanácsokat ad másfél szobás lakás be­rendezéséhez. éve jár a szarvasi egyesbe. És nem bánta meg. Miért? Erre ő válaszolt: — Mert olyan rossz egye­dül, amióta ide járok, van­nak barátaim, és persze olya­nok is, akik gondoskodnak rólam. Áldott, jó emberek. Pedig eleinte de sokan meg­szóltak, hogy erre adtam a fejem. Nem vagy te rászo­rulva — mondták —, kol- dúskenyéren akarsz élni ? Rosszul esett az ilyen beszéd. Mégis jöttem. Nem azért, mert rászorultam, hanem mert nem voltam egyedül. Mert mit ér az, ha mindene megvan az embernek, ami­kor olyan, mint egy magá­nyos fa a pusztában. Higgye el, most már a legnehezebb a vasárnap, amikor az otthon zárva van. Nem találom a helyem, alig várom, hogy hétfő reggel legyen. S így vélekedtek mind­azok, akiket megkérdeztem. Itt sok szeretettel veszik őket körül, gondoskodnak róluk, érzik, tartoznak vala­kihez. Ez az itt dolgozók ál­dozatos munkájának köszön­hető. Ugyanez a helyzet a 2-es számú otthonban is, a Dózsa György úton. Máshol Kovács Jánosné, Kever- mes, Szabadság út 105. szám alatti lakos már többször volt büntetve lopásért. A büntetésekből azonban nem okult. Július 19-én ismét bűn- cselekményt követett el. Kora reggel Kondorosra utazott, hogy házról házra járva régiséget vásároljon. Magával vitte testvére kis­lányát is.' • Kondoroson, a Kossuth téren, az autóbusz- megálló közelében levő egyik házba nyitott be. A ház tu­lajdonosa, Sz. Pálné az ud­varon, a kútnál uborkát mo­sott. A 75 éves asszony nem vette észre, hogy idegenek léptek a házába, s a kony­hája felé lopakodnak. A konyha ajtaja nyitva volt. Kovácsné nem sokat gon­dolkozott. A konyhán ke­resztül a szobába osont. Az egyik ruhásszekrényben kez­dett kutatni. Egy régi női táskára bukkant. Több mint hétezer forint volt benne, újságpapírba csomagolva. Mihelyt a pénzt magához vette, kijött a folyosóra. Az idős asszony ekkor vette ész­viszont kicsi a bejárók szá­ma. De ez elsősorban a ki­sebb településeken tapasztal­ható. Okát kutatva a kérdé­sekre különböző válaszokat kaptam. Első helyen a szem­lélet áll. Az olyan rossz ér­telmű szemlélet, mint hogy ingyenkonyha, szégyen oda menni annak, aki nincs rá­szorulva, megszólják az em­berek, a falubeliek. Az sem lényegtelen, hogy amióta progresszív a térítési díj és lehet a gyermekeket is köte­lezni arra, hogy fizessenek szüléikért, azóta többen el­maradtak az otthonból. Szé­gyellik, hogy gyermekük vo­nakodik, vagy egyáltalán nem hajlandó fizetni. Pedig az öregeknek szükségük van az otthonokra. Elsősorban azért, amit Ridegh néni mon­dott. Létesítésükkel ez is volt a közvetett cél. Meg kellene tehát érteni sokak­nak, elsődlegesen a gyerme­keknek, de leginkább a megszólások ihletőinek, hogy az étkezésen kívül sokkal fontosabbat, többet kapnak az idős emberek ezekben az otthonokban. Szeretetet, tár­sat, barátot, gondoskodást. Kasnyik Judit re őt is, meg a kislányt is. Megkérdezte tőlük, hogy mit keresnek a házában. Á vá­lasz, hogy régiségeket akar­nak vásárolni, nem elégítet­te ki, sőt gyanút fogott. Ko­vácsné a kislánnyal kisza­ladt a házból. A busz éppen akkor indult Szarvasra. Még utolérték. Sz. Pálné közben bement a szobájába, hogy nyugtalanító gyanúját elosz­lassa. Valósággal földbe gyö­keredzett a lába, mikor a táskáját üresen találta. De Kovácsnénál sem melegedett meg a pénz. Még aznap dél­előtt a rendőrség letartóztat­ta. Motozáskor megtalálták nála a lopott pénzt. A szarvasi Járásbíróság visszaeső által és jogtalan behatolás útján elkövetett lo­pás miatt Kovács Jánosnét három év és hat hónap sza­badságvesztésre ítélte. Ezen­kívül öt évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. A sza­badságvesztést fegyházban kell letölteni és feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet nem jogerős. —di. Seres Sándor Miről ír a Lányok, Asszonyok 1977. októberi száma? Tegnap, október 20-án nagyszabású társadalmi munkaakciő kezdődött Mezőkovácsházán. A Fáy András utca mintegy 40 lakója 500 méteres betonutat készít, amelynek területe eléri a 2500 négyzetmétert. Az egymillió forintba kerülő út létreho­zásánál a társadalmi munka értéke 250 ezer forintot tesz ki. Az Űj Alkotmány Termelőszövetkezet gépekkel, gépkocsikkal, homokkal segíti a vállalkozást Fotó: Demény Gyula fl tárgyalóteremből: Lopásért három év és hat hónap szabadságvesztés

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents