Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-18 / 220. szám
«► 1977. szeptember 18., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET „Az irigység mételye nélkül” Minden megbeszélés, tanácskozás, amely előre viszi azt az ügyet, amiről szó van, nemcsak hasznos és célszerű, hanem szükséges is. Most Békéscsaba alkotómunkát folytató íróinak, művészeinek, tudományos kutatóinak képviselői jöttek össze, hogy a három évvel korábbi, hasonló jellegű tanácskozást folytassák, számba vegyék az azóta elért eredményeket, megjelöljék a következő évek fontosabb feladatait. A bevezető tájékoztató sokoldalúan mutatott rá a város jelenlegi művelődési helyzetére, az egyes művészeti ágakban és különböző tudományágakban tevékenykedő alkotók szerepére és eredményeire. Kellett ez a számbavétel, hiszen így, együtt látva érzékelhetjük azt a gazdag, eredményes munkát, amely Békéscsabán folyik. Kiderült, hogy az utóbbi évtizedben a város egyre jobban betölti kulturális centrum-szerepét, nemcsak a közigazgatási hálózatban elfoglalt helye miatt, hanem tartalmában is. Nem volt könnyű idáig eljutni Európa egykori legnagyobb falujában, s a továbblépés is újabb és újabb erőfeszítéseket kíván. Nemcsak a csabaiak, hanem az ideérkezők is láthatják a város külső képének állandó változását, egyre jobban várossá formálódó arculatát. Ennek a folyamatnak a tudatban, a művelődésben is ugyanilyen dinamikusan kell végbemennie most és a jövőben is, hogy a város már említett centrum-szerepét minél jobban betölthesse. Az itt élő alkotók egyikeként elsősorban az irodalommal és a művészettel kapcsolatos gondolataimat kívánom elmondani. A művészeti alkotó tevékenységben szinte minden ágban szép sikereket értünk el. Alkotóink munkái, munkássága szerves része az országos folyamatnak, mind több azoknak a száma, akiket országos fórumokon is elismernek, vagy ahogy szokták mondani: a szakma számon -tart. Itt kell azt is megemlíteni,- hogy az itt alkotók munkásságának megismerésére megnőtt az igény nemcsak a városban és a megyében, hanem az országban sokfelé, számos esetben a szomszédos, baráti országokban is. fró-olvasó találkozókon, különböző kiállításokon, hangversenyeken és más egyéb alkalmakkor elhangzott véleményekkel lehet azt alátámasztani. Éppen ez az őszinte szívből sugárzó érdeklődés kell — sok ftiás -egyéb mellett —, hogy az itt élő alkotóknak erőt adjon a mind magasabb szintre törő munkára, illetve művek alkotására. Vajda Péter lassan már másfél évszázada ezt írta: „Keressük a legszebbet, merjük a legnagyobbat!” Ügy gondolom, szavai ma is aktuálisak, nemcsak azért, mert általában örök érvényű, hanem azért is, mert árad belőle az a biztatás, hogy nagyot alkotni mindenütt lehet, hogy a remekművek megalkotása, a színvonalas művészi munka nem meghatározott helyhez kötődik. Kazinczy Ferenc egy kis faluban égett lobogó fáklyaként, s egy ország szellemi vezetője volt. De nem kell ennyire visszatekintenünk a távoli múltba példákért! Klasszikussá nemesedő életművű íróink közül Szabó Pál, Sinka István, Veres Péter saját falujukban élve emelkedtek fel. az irodalom magaslatára, Pestre is magukkal vitték a szülőfalu életre indító és életpályát meghatározó élményvilágát, s de sokszor mentek haza erőt gyűjteni, újabb élményeket szerezni. Kötődés nélkül talajtalan az alkotó tevékenysége. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a táj is magához akarja kötni. Ezt a kettősséget, amely egy ugyanazon dolognak két oldala, tapasztalhattuk és tapasztalhatjuk a békéscsabai Városi Tanácsnak abban az igen tiszteletre méltó gesztusában, amikor évről évre megértő és támogató mecénásként segíti a művészeti alkotó tevékenységet. Ez is bizonyítja, hogy lépést akar tartani, illetve fel akarja zárkóztatni a várost a nagyobb hagyományokkal, már korábban is nagy szellemi és anyagi erőkkel rendelkező centrumokhoz a maga lehetőségei alapján. Ügy gondolom, mindany- nyian azért jöttünk ide, hogy ebben a törekvésében segítsük a vezetést, tovább növeljük a város tekintélyét. Vagyis az előbb említett kölcsönösség úgy nyilvánul meg, hogy egyszerre erősödik az idekötés és az idekötődés. Az idekötőknek és az idekötő- dőknek, kötődni szándékozóknak megvannak az egymás iránti igényei is. Az alkotók továbbra is várják a jobb munkát segítő különböző anyagi és erkölcsi támogatást, a mecénás pedig azt várja, hogy mint rész az egészben, az alkotók segítsék elő a városi művelődési politika minél eredményesebb megvalósítását. Mindez pedig egyetlen eszmei-politikai talajon, a szocializmus eszmeiségének a talaján valósulhat meg gyümölcsözően. S ez az igény természetes! Végigpillantva a művészet több ezer éves fejlődésének útján, a mecénások mindig elvárták és meg is követelték, hogy akiket támogatnak, az ő eszmei-politikai-művé- szeti, stb. igényeiket fejezzék ki. Fokozottabban így van ez most a szocializmus építésének időszakában, amikor a szocialista állam művészetpolitikája — mint általában egész politikája — a népinemzeti érdek legjobb kifejezője, megvalósítója. Nem politikai szólamok, ideológiai vezérgondolatok direkt ábrázolásáról, kifejezéséről van itt szó, hanem arról, hogy tehetségünk legjavát adva színvonalas, politikai felelősséggel alkotott művekkel szóljunk a művészet iránt érdeklődőkhöz, hogy művészeti tevékenységünkkel is. segítsük a XI. kongresszus azon határozatának megvalósítását, hogy a politikai egység kialakulásán túl gyorsítsuk meg az eszmei-ideológiai egység megvalósulását is. Másképp fogalmazva: emberi és alkotói elkötelezettséget kívánnak tőlünk a népinemzeti célok megvalósítása érdekében, s ezt nekünk az „itt és most” szellemében kell végeznünk, mindenki azon a területen, ahol tehetségét legjobban ki tudja bontakoztatni. Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy nem a mecénás kiszolgálásáról van szó, hanem a közös ügy szolgálatáról, amely nemcsak művészeti vagy tudományos tevékenységünkből fakadó kötelességünk, hanem állampolgári kötelesség is. Ebben a nagyszerű munkában az egyéni gondokon, problémákon kívül közös gondjaink voltak, vannak és lesznek is. Nézetem szerint arra kell törekednünk, hogy nemcsak közös gondokról beszéljünk, hanem legyenek közös örömeink is. Egy-egy könyv megjelenése, a tárlatok, a hangversenyek, a színházi bemutatók sikerének öröme ne csak az azon a területen dolgozók öröme legyen, hanem mindannyiunké, hiszen ezzel egymást is erősítjük. A féltékenység, az irigység mételye csak kárt okozhat, bármelyik területről is legyen szó. Hogy ezt elkerüljük, többet kellene foglalkoznunk egymással, jobban kellene érdeklődnünk egymás munkája, terve, célja iránt. Ez viszont azzal is jár, hogy legyen bátorságunk egymás alkotásait, produkcióit megbírálni is. A formális gratuláció csupán egy kézfogással több, de mennyivel másabb az, ha érezzük is, hogy a gratuláció nem „illendőségből”, hanem szívből történt. Az, hogy a művészeti alkotó munkát végző ember jól érezze magát ott, ahol él, nemcsak anyagi támogatás kérdése. Éreznie kell az érdeklődést, a hely szeretetét. Gondoljunk csak arra, hogy a fiatal Adyt mennyire szerette és féltette az őt befogadó Nagyvárad! Jól tudom, hogy egy itteni írónak, művésznek, tudományos kutatónak nem volt és nem is várható, hogy olyan csinna- drattás népszerűsége legyen, mint egy, még véletlenül gólt is szerző labdarúgónak, akinek ha megsérül valamije, a fél város beszél róla, aggó- - dik érte. Nem célom — illuzórikus is lenne — a művészet és a sport ilyenféle ösz- szehasonlítása, hiszen mindkettőnek más a rendeltetése, társadalmi szerepe. Az viszont jogos elvárás a művészetben alkotónak, hogy az ő egy-egy műve is legyen egyre szélesebb körökben beszéd, netán vita tárgya, hiszen — a labdarúgásnál maradva — egy szép festmény, egy jó vers, egy színvonalas színészi, zenei produkció is legalább olyan értékes a maga életterében, mint egy fejesgól a pályán. A közművelődési törvény és a XI. kongresszus határozata mind-mind arra késztet, hogy többet kell tenni a közművelődésért, a munkásművelődésért. Ebből a megyei alkotók jelentős részt vállalhatnak, de csak akkor, ha megfelelő kapcsolat alakul ki köztük és egy-egy üzemi, intézményi kollektíva között. Ebből a szempontból a szocialista brigádmozgalmat kell figyelembe venni. Ezeknek, mint’szervezett kisebb kollektíváknak, kidolgozott kulturális programjuk van. Sajnos, e program megvalósításában még elég sok a formális elem a brigádok jelentős számában. „Papíron” ugyan dokumentálnak ilyenolyan kulturális tevékenységet, de még elég kicsi azoknak a hányada, amely konkrét részvételt, művelődési, önműveltség gyarapító tevékenységet tartalmazna. 'Egy tárlat meglátogatása, egy író-olvasó találkozón, más rendezvényeken való részvétel ma még inkább csak a brigád kultúrfelelősének a „reszortja”, hogy a rendezvény végén a brigád nevében beírasson a naplóba, holott a tagok részvétele lenne a fontos. Ezek a létszámukban kisebb kollektívák igen alkalmasak arra, hogy a termelésben dolgozó ember hangját, véleményét hallassák többek között az irodalomról, a művészetről is. E 2 szervezés nélkül nem megy. A szervezés alapja a megfelelő érdeklődés felkeltése, a rendezvény időpontjának átgondolt megválasztása. Valahogy erőltetettnek érzem például az olyan író-olvasó vagy munkás-művész találkozókat, amelyek közvetlen a munkaidő után vannak, legtöbb esetben csak azért, hogy ezt vagy azt a művelődési programot „ki lehessen pipálni”. Kényszeredettek az ilyenek még akkor is, ha egy-egy brigád teljes létszámban részt vesz, s valljuk meg őszintén, az így szervezett rendezvények közöl kevés a sikeres, illetve nincs meg az a hatékonyságuk, aminek meg kellene lenniük. A művészet ilyen formákban történő befogadásához bizonyos ünnepélyesség is kell, mely fokozza a művészet iránti tiszteletet és megbecsülést is. Más oldalról megközelítve a problémát, az is hasznos lenne, ha egyes üzemek időnként meghívnának egy-egy művészeti ágban dolgozó alkotó- csoportot, hogy lássák a munkásélet hétköznapjait, az üzem egészének életét. Ha több ilyen látogatási lehetőség volna, szorosabb kapcsolat alakulhatna ki egy-egy Osváth Mária: Léda Osváth Mária: Ady Mucsi József Vers Dallal ékesített este kedvem bánattal cinezte. Még ma nekifohászkodom, istennek se rimánkodom! A muronyi árverésen eladom az esdeklésem. Árán veszek bugylibicskát, négyüléses, könnyű bricskát. Ennek ülök a bakjára, elhajtok a Túr partjáraJ Napsütötte patak szélén sétálok a bicskám élén. ♦ Dallal ékesített este kedvem bánattal cinezte. Korong ■voltam, sarló lettem, árpalepényt, sóskát ettem. Sokáig üldöztem magam. Egy szón, százszor törtem agyam: Nehogy mások vérnyomása fölszaladjon a padlásra, nehogy felszél érje őket, a tenyérbe köpdösőket. — Mert a lusta tákol, fércei, ráhúznék egy bükkfaléccel. — Hegyesi János Szeptemberben... Szeptemberben a szelek is Hűvösebbé, ridegebbé válnak. Szeptemberben az emberben Elcsitulnak, lehűlnek a vágyak: Megalkuvó lesz az ember, Nem tombolni, csak pihenni vágyik. Még a legszebb álmaitól, — Szerelmétől is könnyen elválik. De ha visszanéz a nyárra S azon át a szép tavaszba láthat, Sok keserű gondok között Itt-ott öröm csillogása támad: Fázni kezd a decembertől S bár tudja; hogy nincsen mit remélni, — Ügy érzi, hogy de jó volna Az egészet újra végig élni! művész, író, költő, illetve egy-egy üzem, brigád között. Kölcsönös termelékenységgel hatna ez mindkét félre. Kétségtelen, hogy Békéscsabán is vannak ilyen - törekvések, eredmények is, de ezek még nem elegendők. Hasonlóan jobban ki kellene használni az ifjúsági klubokban, az egyes rétegklubokban rejlő lehetőségeket. A különböző vetélkedőket, az iskolákban tartott „rendhagyó” órákat (melyeknek a jövőben már nem rendhagyóknak, hanem természetesnek kell lenniük) is jobban fel kellene használni arra, hogy ismertebb legyen a város, a megye irodalma, művészete. Darvas Józsefnek, az „Üj. Aurora” hivatásáról írt gon- szeptember 9-i tanácskozá- dolatával fejezem be hozzá- sán.) szólásomat: „Meggyőződésem, hogy az Új Aurora a város és a megye életében hamarosan nélkülözhetetlen eszköze lesz annak a kultúra teremtő-szervező munkának, amely arra törekszik: szüntelenül erősödjék a békési világ szellemi mágneses tere, így újabb és újabb értékekkel gyarapodva, mind messzebb hallathassa szavát.” Ügy érzem, hogy akik itt vagyunk, ezen az úton járunk a művészet minden területén, s hiszem, hogy a jövőben is ezen az úton akarunk járni. Tóth Lajos (Elhangzott a békéscsabai alkotók és népművelők 1977.