Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-18 / 220. szám
NÉPÚJSÁG 1 1977. szeptember 18., vasárnap Keze alatt formálódik az acél Veszteséges üzemrészből nyereséges Tizezer pulóver terven felül a Szovjetunióba A Békéscsabai Textilfeldolgozó Szövetkezetben az év első felében 26 százalékkal nőtt az egy főre jutó anyagmentes termelési érték 1976 azonos időszakához képest úgy, hogy közben csökkent a munkáslétszám. Nem tartozik ugyan szorosan az előbbi példához, mégis említést érdemel; ma már egyre több üzemből kapunk ilyen vagy ehhez hasonló hírt. Régóta közismert ugyanis, hogy az országban több tízezer a betöltetlen munkahelyek száma, de ezt a tényt, a gazdálkodást irányítók a gyárakban, szövetkezetekben, intézményekben a legutóbbi időkig figyelmen kívül hagyták. Amikor azután a hirdetésekre csak ritkán vagy átmenetileg akadt jelentkező, és egyre több lett a távozó, kényszer diktálta változtatáshoz kellett folyamodni. A kitűzött célok elérése is ezt követelte. A textilfeldolgozó szövetkezetben némileg a szerencse is közrejátszott abban, hogy ezen időszak alatt nagyobb teljesítményű gépek üzembe állítására nyílott lehetőség. Így a konfekciórészleg munkáinak gyorsítására 4,5 millió forint értékű új gépsort vásároltak. A szövetkezet hurkolóüzemében három nagy teljesítményű körkötőgépet szereltek be, és a negyedik érkezése sem késik sokáig. Hosszú éveken át vergődő, hol veszteséggel, hol minimális nyereséggel dolgozó üzemrész volt a hurkoló. A korábbinál termelékenyebb gépek üzembe állítása sem oldott volna meg mindent egycsapásra, ha nem törekednek ezeknek a berendezéseknek minél jobb kihasználására. A három kötőgépen — a szövetkezet életében először — bevezették a három műszakot. Ez itt sem volt könnyebb feladat, mint máshol, de a dolgozó nők többsége ma már megszokta s nem véletlen, hogy az üzem vezetői elismeréssel szólnak munkájukról, szakmai hozzáértésükről. Ennek bizonyítéka, hogy amíg a szövetkezet egy dolgozója átlagban 12 ezer forint nyerséget termel, addig a gépi hurkoló- ban ugyancsak egy munkásnő 360 ezret. Természetesen a sikerben uem kevés szerepe van annak, hogy termékeik túlnyomó többségét exportra szállítják, és tegyük hozzá azt is, kedvező áron. A piacot azonban meg is kell tudni tartani, és a szövetkezet dolgozóinak munkájára a külföldi vevők eddig nem sok panaszt tehettek. Sikeresnek, de nem véletlennek mondható a győri Richards Finom- posztógyárral kialakított kooperációs együttműködés. A mindig időben érkező alapanyagot félkésztermékként ugyancsak határidőre szállítják vissza. A határidő pedig nagy úr. Erre különösen kényesek a partnerek, akik az évszakok kezdetére várják vissza megrendeléseiket, a divat igényeit mindenkor kielégítő pulóvereket, kabátokat, leánykaszoknyákat és sínadráA Szarvasi Szirén Ruházati Szövetkezetben az év első felében lemaradás mutatkozott a termelésben. A teljes termelési érték a tervhez képest csak 95,1 százalékot tesz ki. Ugyanakkor az exporttervek sem teljesültek. Ezen belül tőkéskiviteli tervüket 83,2 százalékra teljesítették. A költség- és anyagfelhasználás viszont indokolatlanul megnőtt. gokat. A szövetkezet 1977-es Szovjetunióba irányuló exportját november 7-ig akarja teljesíteni. Ezt követően még terven felül 10 ezer darab női pulóver gyártását és kiszállítását vállalták az év végéig szovjet megrendelőknek. Hosszan lehetne még sorolni, az NSZK-ba, Belgiumba, Líbiába, az NDK-ba és Csehszlovákiába irányuló exportjuk sikeres teljesítését. Néhány megállapítás azonban már így is levonható. A szövetkezet vezetői szerint ugyanis várható, hogy a jövőben csökkenő létszámmal kell teljesíteni az 1980-ra előírt 90 milliós termelési tervüket. Az idei tervet 5-6 millió forinttal teljesítik túl. Lehet, hogy az ideihez hasonló dinamikus fejlődés a szövetkezet életében a jövőben nagyobb fejlesztések hiányában már nem képzelhető el. Kár lenne ugyanakkor elfelejteni, hogy a belső üzem- szervezésnek szinte kimeríthetetlen mozgósítható tartalékai vannak. A tartós fejlődés másik követelménye, hogy kialakult partneri kapcsolatukat, piacaikat a minőség megóvásával a határidő tartásával a divat igényeihez igazodva alapozzák meg a jövőben is. Az év hátralevő részében a szövetkezet vezetői nagyobb gondot kívánnak fordítani a takarékosabb gazdálkodásra. Ennek megfelelően csökkentik a tárolási időt, valamint a termékek gyártásának átfutási idejét. A belföldi szállítási költségek növekedése a szövetkezet szállítójárműveinek jobb kihasználására hívja fel a figyelmet. Gyermekkorában sokat időzött a kovácsműhelyben. Hosszan bámulta a kalapács ütéseitől szikrázó izzó vasat, de közel nem merészkedett. — Nézd öcskös — szólt rá olykor a bátyja —, az anyag éli S valóban, keze alatt formát öltött a vas. Lassan elmúlt félelme is, kovács, azután gyári munkás akart lenni. Kovács György 1943-ban született. Szülei ma is Eleken élnek. 1970 óta a Hajtóművek és Festőberendezések békéscsabai gyárában dolgozik. Szakmája marós. Barátsága a vassal régen kezdődött, ez a furcsa és megmagyarázhatatlan tisztelet a hideg, megszelídíthető anyag iránt... — A bátyja példája... — Nemcsak az. A romantikus gyermeki képzelet hamar semmivé foszlik, ha már magunk is részesei vagyunk a fárasztó munkának. A vasasszakmának más szépségét, izgalmát tanította velünk, ipari tanulókkal Ze- lenyánszki Ádám a Forgácsolószerszám-gyárban. Az öreg belénk beszélte, meg akarta velünk szerettetni a szakmát. — Sikerrel? — Ha arra gondolok, mennyi tanítása él még ma is bennem, akkor úgy gondolom, igen. Pedig milyen egyszerű, apróságnak tűnő dolgokkal kezdte. „Gyerekek. Itt először állni kell megtanulni” — mondta — és állni tanultunk. Azután egy táblára minden reggel feladatot írt fel. ötöst csak az kaphatott, aki a példát elő- szörre és jól készítette el. Lehet, hogy önszántából csinálta. .. De belőlünk gondolkodó munkást akart faragni. Rövidesen a gyárból a két- egyházi gépjavítóba mentem. — Nem bánta meg? — Fiatalon ilyen nem is jutott az eszembe. Elmentem, mert azzal számoltam, a másik jobb lesz, közel Elekhez, a szülőkhöz. Tanításainak is ott vettem hasznát. Bennünket nyílt, véleményünket szabadon kimondó emberekké nevelt, de erre csak néhány hónap, talán év múlva döbbentem rá, s hasznát a gépjavítóban mint KISZ-titkár éreztem. — Mikor kapcsolódott a mozgalomba? — Még a forgácsolóban kerestek fel bennünket; legyünk szakszervezeti tagok, KISZ-tagok. Azok lettünk, mert mások is úgy tettek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudatosan vállaltuk. A gépjavítóban sem történt másként, KISZ-titkár kellett. Talán engem találtak' legalkalmasabbnak ? Máig sem tudom. Megválasztottak. Hat év után Békéscsabára kerültem. — Megnősültem, megszületett az első gyerek. A gépjavítóban keveset fizettek. Nehéz évek következtek a Hajtóműnél. Kiestem abból a közegből, amit gyárnak neveznek. A munkások itt nehezen fogadnak be idegent, előbb kitapasztalják, mit tud, hogyan dolgozik. Féltem egy kicsit. Azután eltelt az első három hónap, a magázódásból tegeződés, barátság lett. Itt tanultam meg, a legfontosabb ítélet az elvégzett munka. A hangosko- dókat előbb-utóbb kiveti a közösség. — Magáról mit tartanak? — Példaképeim az olyan emberek, akik a becsületes munka mellett szókimondó- ak, nemcsak egymás közt, de a gyűléseken is. Szeretek vitatkozni. Mondják is, olyan hirtelen ember vagyok, hogy rögtön a plafonon ugrálok. Azt vallom, hogy a munkásoknak bátran véleménymondó, őszinte emberekké kell válniuk. — Más nem úgy érzi? — Sokan vannak ilyenek, de nem elegen. Mintha az utóbbi időben a fórumok csendesebbek lennének, mintha nem ismernénk eléggé a gondjainkat kiváltó okokat. Mindenki tudja: mondani kellene valamit, de- fél, hogy melléfog. így azután egyre többen némulnak el. — Mi lenne a megoldás? — A munkások még nem eléggé felkészültek. Több segítséget kell adni nekik, hogy tanulhassanak. A termelési tanácskozásokat jobban kellene beépíteni a termelés folyamatába, ugyanakkor egy-egy kérdéssel nem kellene megvárni a gyűléseket, hanem a művezetőhöz — vagy akihez éppen tartozó , a kérdés — kellene fordulni. Ha ebben nem lépünk előre, néhány dolgot továbbra is az unalomig csépelünk, míg más, talán fontosabbról szót sem ejtünk. — Az egymás közötti bírálat? — Itt ennek hagyománya van. A rossz munkáért, mulasztásért megszóljuk egymást. Lehet, hogy meg is sértődünk. Két napig nem szólunk egymáshoz, azután elismerjük; jól van, igazad volt. — Párttagságra nem gondolt? ' — Dolgozott velünk egy munkás, akivel sokat beszélgettem erről. Ügy viselkedett, beszélt, mint egy meg- győződéses kommunista. Az is volt. Mondta, kérjem a felvételemet. Csak később tudtam meg róla, hogy pár- tonkívüli, pedig az ő példái, szavai fűtöttek. 1973-ban jelentkeztem, s féléves kivárás után felvettek. — Változást hozott ez? — Nem akartam, hogy képmutatónak higgyenek, de ezt követően még jobban ügyeltem a munkámra, vigyáztam, időben kezdjem a műszakot. Néhány dolgot azért másként látok. Ebben segítségemre van a marxista —leninista esti egyetem, ahol most harmadéves vagyok. — Sokat beszélgetünk. Kihasználjuk a reggelizés idejét is. A gyárban a vasipari szövetkezettel történt egyesülés óta megsokasodtak a vitás kérdések. Azt sem felejthetjük el azért, hogy 1970 óta megnégyszereződött itt a termelés. Hihetetlennek tűnik, de a gondok is segíthetnek megszerettetni egy gyárat. Igaz, ez csak ott képzelhető el, ahol a viták nem fajulnak ellenségeskedéssé. Mi vitázunk magunk közt és vezetőinkkel, de együtt örülünk a sikernek. — Mi a tanulság? — Fiatalon sok mindent másként képzeltem el. Akkor még álmomban sem gondoltam arra, hogy egyszer majd úgy járok a gyárba, hogy a 110 százaléknak meg kell lennie. A munkahelyet akkor lehet megszeretni, ha ott igyekszünk becsülettel helytállni... — Család van? — Három gyermekünk van. A feleségem szülési szabadságon. Most Gyulán lakunk, de rövidesen gyári támogatással lakást kapunk Békéscsabán. Akkor talán még több idő jut a tanulásra, olvasásra. — A jövő? — Volt barátom, akivel együtt dolgoztam a gépjavítóban, mérnök akart lenni. Akart, és az lett. Az én célom mindig egyszerűbb, hétköznapibb volt. Munkás akartam maradni, jó munkás. .. Kovács György 15 éve dolgozik a vasasszakmában. Keze alatt szelíd anyagként formálódik az acél. Munkatársai, vezetői is azt mondják róla; megbízható, jó munkás. Kepenyes János Varga Dezső: A fellegvár árnyékában Majd mindent elölről kezdünk! Még aznap megjelentek a Hubertusban a rendőrnyomozók, nem tétlenkedett az igazgató. Hiába faggatták azonban a munkásokat, nem akadt közöttük áruló és még a szervezetlen dolgozókat sem bírták rávenni, hogy munkába álljanak. Az irodában drasztikus eszközökkel folyt a kihallgatás. Haditörvényszékkel fenyegetőztek. Kovács Judit elnök, Marik Zsófia, Szlávik Ilona meg a többi bizalmi azonban bátran megfelelt a fenyegetésekre is. A rendőr- nyomozó a végén nekik támadt: — Azt mondják el, ki biztatta fel magukat?! Erre egyedül nem lettek volna képesek. Bolsevista agitátor markába kerültek, hát nem értik, hogy ezért börtön jár, ha nem vallanak?! — Senki sem biztatott bennünket — mondta Kovács Judit. — Nézzen körül főfelügyelő úr a munkahelyeinken, majd megérti, hogy mi ellen tiltakozunk! — Ne tagadják, hogy valaki felbiztatta magukat! A nyomdászok? Az építők? Feleljenek! Tudjuk mi jól, hogy maguk még sohasem követtek el ilyen törvénytelen cselekedetet! — Láttuk, hogy így tesznek az építők is, ha csökkenteni akarják a bérüket — törvénytelenül — felelték egyöntetűen. — Azt hiszem, mi még majd találkozunk! — búcsúzott el fenyegetően a főfelügyelő, végtére is dolgavé- gezetlenül. — Mi ekkor kezdtük igazán érezni az erőnket, s elszántságunkat fokozta, hogy Orvos Pálék, Urbán Mihály ék üzentek: „Jól csináltátok, csak ne hátráljatok meg! Mi veletek vagyunk!” Két napig tartott a textilmunkások első sztrájkja. A részvénytársaság urai látták: nem babra megy a játék, s minél tovább tart a sztrájk, annál nagyobb veszteségük származik abból. Az igazgatót megbízták, alkudozzon a munkásokkal. Most már ő kezdeményezte a tárgyalást. — Alkudozásait visszautasítottuk és kitartottunk ere' deti követeléseink mellett — idézte fel Farkasné — Deutsch Vilmos kénytelen volt meghátrálni és sorra teljesítette feltételeinket. Mire az őszirózsás polgári demokratikus forradalom lerázta az ország testéről a Habsburg igát, a Hubertus egységbe fonódott dolgozói szakszervezeti bizottságuk vezetésével kivívták maguknak a nyolcórás munkanapot, s ha két krajcárral is, de felemelték órabérüket és bevezették a túlórák kifizetését. A csaknem kétszáz textilmunkás közös ereje, akik az Októberi Forradalom munkászíveket gyújtó tetteire első harcukat vívták a tőke ellen, íme, így győzedelmeskedett. — Az egész országot forradalmi hullám öntötte már el, s az események városunkban is gyorsan követték egymást. A textilmunkások pedig egy emberként álltak a baloldali vezetők mögött — emlékeznek az 1918—19-es eseményekre a Hubertus veteránjai. — A városban új szerv, a Nemzeti Tanács kezdte intézni az ügyeket a Károlyi éra alatt. De azt láttuk, hogy ebben a szervben ott gubbasztanak befolyásuk révén a részvénytársaság megbízottai, akikkel nemrég folytattunk harcot a munkás jogokért. Ez ellen tiltakoztak a többi szakszervezet dolgozói is. A munkásvezetők, a szociáldemokrata párt gyűléseket tartottak a népligetben, a Hunyadi téren, amelyeken mi is ott voltunk, és a helyi lapjukat felhasználva leleplezték a Nemzeti Tanácsban megbújó reakciós elemeket. Közös tiltakozásunk, tüntetésünk eredménnyel járt: még az őszirózsás forradalom alatt kisöprődött a Nemzeti Tanácsból a reakció, s a szakszervezetek baloldali vezetői, valamint a szociáldemokrata pártba tömörült baloldali elvtársak Munkás-Paraszt-Katona Tanácsot alakítottak. Vezetői Nyilas András, Hankó Mihály, Lestyán Mihály és Gu- bis Ádám lettek. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor örömmámorban úszott Békéscsabán is a munkásság. Régi ismerőseink, tanítóink kerültek az újjáválasztott munkástanácsba, a városi direktóriumba, olyanok, mint Urbán Mihály asztalos, építőmunkás, aki Orvos Pálékkal együtt a textiles szakszervezetet is segített megalakítani. Benne volt még Nyilas András, Resetár Mátyás, Paróczai János és Petrovszki Pál, akik a kommunista pártot képviselték, Hankó Mihály és Fábián György. A város katonai parancsnoka pedig Andrássy Gyula vasmunkás lett, aki már korábban kommunistának vallotta magát és egyik fő támogatója volt, mint a békéscsabai pártlap felelős szerkesztője a szak- szervezetekben tömörült baloldali munkások harcának. — A város dolgozói fegyvert ragadtak, mikor úgy hírlett: francia csapatokat hoz a vonat Békéscsaba felé. Andrássyval az élükön lefegyverezték a szenegáliakat, vagonokba zárták őket. A direktórium minden dologban a munkássághoz fordult, felélénkült a város közélete. Szocializálták az üzemeket, mely akciót Petrovszki Pál és még két másik elvtárs vezette. A Tanácsköztársaság megerősítet-* te kivívott jogainkat és ezt azzal is törvényesítette, hogy a textilmunkások képviselőjeként Melis Máriát és Kovács Juditot beválasztották a városi direktóriumba. (Békés megyei Népszava 1919. ápr. 19-i tudósítása.) — Abból a hatalmas haszonból, melyet a hadi megrendelések biztosítottak a részvénytársaságnak, munkássegélyt, az első „nyereségrészesedést” juttattak a textilmunkásoknak. — De a tőkések, már jó előre látták a bekövetkező eseményeket és gondoskodtak arról, hogy gyengítsék az új rezsimet. Már az őszirózsás forradalmat követően nem rendeltek elegendő fűtőanyagot, így aztán 1919 március végén szénhiány miatt kénytelenek voltak leállni a Hubertus dolgozói, termelésükkel nem tudták erősíteni a munkáshatalmat, bár mindent elkövettek, hogy pótolják a széphiányt. Kovács Juditék el is utaztak ez ügyben, de vállalkozásuk sikertelen maradt. Mire tenni tudtak volna valamit, mert ígéretet kaptak a bányászoktól, addigra — április végén — kiürítették Békéscsabát és a várost megszállták az intervenciós imperialista csapatok. — A direktórium helyére az ellenforradalom bandája került, élükön Jánossy Gyula polgármesterrel, aki először ócsárolta, próbálta bemocskolni a Tanácsköztársaság emlékét Békéscsabán. Az ellenforradalom első ténykedése volt letartóztatni azokat a munkásokat, akik mint vezető emberek harcoltak a Tanácsköztársaságért. Rendőrkézre került Kovács Judit is, a textilszakszervezet akkori elnöke, direktóriumi tag, Melis Máriával és Csiernyik Máriával együtt. A Hubertus szakszervezeti bizottságának többi tagja tanyákra méner kült, hogy elkerülje a letartóztatást. Félévi bujdosás után tértek csak haza, mikor már csitulni kezdett valamelyest a helyzet, s lassanként megpróbáltak ismét munkába állni. Kellett a gyakorlott munkaerő, ezért vette vissza őket a részvény- társaság. Komoran hallgattak eleinte, a többiekkel sem akartak szót váltani. Horthyék bandája elsöpörte kivívott eredményeiket. Nem volt már nyolc órai munkaidő, nem fizették meg külön a túlórákat sem. A munkásnők kenyerüket féltve nem mernek szót emelni a megtorlások ellen. Hazafelé menet találkoztam egy addig szerény, visszahúzódó szövőnővel — mondta Melis Margit. — Parázslóit a szeme, mikor kimondta: — Nem baj, Margit. Majd minden elölről kezdünk! (Folytatás: A fellendülés évei) Gyorsttiák az átfutási időt
